Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-14 / 24. szám
A »pyengék” randevúja? A' Nemzetközt Kézilabda Szövetség flHF] két évvel ezelőtt igyekezett a sportágat megszabadítani a legtöbb bajtól, a túl kemény játéktól és a durvaságtól. Ezt egyrészt d szabályok pontosabb értelmezésével, másrészt a szándékos lökések ellent progresszív büntetések bevezetésével akar. ták megoldani. A szabály- változások visszhangja nem volt egységes. Az egyik tábor lelkesedett, azt remélte, hogy ezzel meg lehet menteni ezt a vonzó sportágat. A másik viszont inkább azt a véleményt képviselte, hogy a kézilabdázás küzdősport, nem pedig a „gyengék" randevúja. Az elmúlt idényben már az új szabályok alkalmazásával játszották a mérkőzéseket. Ügy tűnt, a bizakodóknak volt igazuk: a játékosok gyorsan megtanulták, hogy játék közben mit szabad és mit nem. A bírók kezdetben kisebb vétségekért is túlságosan sokat fütyültek, de rövidesen felülkerekedett a józan ész, az újítás lényegének elhanyagolása nélkül ismét nyugodtan, felszabadultan lehetett játszani, egyetlen játékosnak sem kellett attól tartania, hogy a mérkőzés után orvost kezelésre szorul. A nemzetközi mérkőzéseken is olyan hangulat alakult ki, és a kézilabdázás hívei elégtétellel vették tudomásul, hogy az újítás beI vált. Mindenesetre nyilvánvaló, hogy a szabályváltozás sikere a játékvezetőkön áll vagy bukik. A bírók személyisége, tapintata és a játék lényegét megértő képessége segítségével a sportág visz- szanyerte korábbi rangját. A durvaság azonban ismét jelentkezett. A jugoszláviai nemzetközi tornán kiderült, hogy a játékosok gyorsan „tanulnak". A védők a bírók által eltűrt eszközök igénybe vételével állították meg a támadókat. Ha u- gy.anls a védő „odavágott“ a támadónak, és a bíró továbbengedte az akciót, akkor az olaj volt a tűzre, elkerülhetetlenné vált az erőszak kiszélesedése. A játékosok egyes mérkőzéseken ismét feltartanak, löknek és ütnek olyankor is, amikor még reményük sincs a labda megszerzésére. A lökést részben most is súlyosan büntetik, de a legtöbbször néhány perccel később u- gyanezt, sajnos, minden büntetés nélkül is megtehetik. A gólt dobó játékost szabálytalanul támadják. A gólt ugyan megadják a bírók, de a védő sportszerűtlenségét nem büntetik. Az is gyakran megesik, hogy az egyik játékost egy ártalmatlan lökésért két percre kiállilják, s röviddel ezután a másik durva lökését elnézik. A keménység megítélése a bíró felelőssége. A játékosok u- gyanis mindig úgy küzdenek, ahogyan azt a bírók megengedik, tehát szinte kizárólag a bíróktól függ, hogy lehet-e a jövőben is „tiszta" kézilabdázásról beszélni. A szövetség kötelessége a bíráskodás fontosságának tudatosítása. A bíráskodás színvonalának állandó javU tása a szövetség bíróbizottságának a feladata. Annak ugyanis nem szabad megtörténnie, hogy amíg a klubok egyre nagyobb erőket mozgósítanak a játék' színvonalának emelésére, addig a ' bíráskodás egy helyben topog. II A 36. Kerékpáros Békeverseny az NDK versenyzőinek átütő sikerével végződött: az egyéni és a csapatversenyben is NKD-beli sportolók álltak a dobogó legmagasabb fokán. Az egyéni verseny győztese a 23 éves Fáik Boden lett. A 183 cm magas főiskolás eddig inkább csapattagként aratta sikereit, így többek között az 1979. és 1981. évi VB-n arany*, az 198IK évi moszkvai olimpián ezüstérmes lett. Kétszeres junior világbajnok. Tavaly országos bajnokságot is nyert egyéniben. — Köztudott, hogy az atlétikától „nyergeit át“ a kerékpározásra. Mikor és miért? — Középtávfutásban próbáltam e- löbb szerencsét. Egyre inkább rájöttem, hogy az atlétikában nem teremhet számomra babér. Tizennégy éves voltam, s akkor kellett döntenem: kerékpár vagy kézilabda? Végül a kerékpárt választottam. — Tavaly indult először a Békeversenyen, s a 31. helyen végzett. Mivel magyarázza a gyors javulást? — Lehet, hogy ellentmondásnak tűnik, tavaly Joliban felkészültem, mint az idén. A második szakaszon azonban buktam, sokat vesztettem, s azt már nem tudtam behozni a verseny hajrájában, fogytán volt az erőm is. Az idén viszont a szerencse is mellém szegődött. — Melyik szakasz volt a legnehezebb? — A hetedik, az egyéni indításos verseny Halléban, utána a kilencedik, a Karl-Marx-Stadt és ŰstI nad Labem közötti táv. — De hiszen ezen a két szakaszon szerepelt a legjobban. A rendkívül nehéz kilencedik szakasz után sárga trikót ölthetett magára. Ez azt jelenti, hogy nagyon jól felkészült erre a versenyre. — Szorgalmasan készültünk, sokat hajtottunk hegyes vidékeken, mert itt lemaradást éreztünk. Ügy vélem, sokat javultunk. Az egyéni indításos verseny pedig kifejezetten az erősségünk. — Csapattagként kétszeres világbajnok. Diadalai sorában milyen helyet foglal el a Békeversenyen aratott győzelem? — A Békeverseny rendkívül nehéz, több szakaszos viadal s így egyenlő értékűnek tartom a világbajnoki csa. patgyőzelemmel. — Az idei ellenfelek közül kire figyelt fel? r— Szívósságával, küzdeni tudásával meglepett a 30 esztendős román Romascanu, de kitünően versenyzett a szovjet Csuzsda is. A mezőny legjobbja kétségtelenül Olaf Ludwig volt,' ő a világ legkiválóbbjaí közé tartozik. — Tervei? — Akárcsak tavaly, az'idén is indulok a szlovákiai körversenyen. Ez az esemény tavaly is kitűnően lel készített a VB-re. A távolabbi célom? Sikeres olimpiai szereplés. SZORSALOM ES SZERENCSE APJA NYOMDOKAIBAN A hatvanas években László Károly neve sűrűn szerepelt a hazai sajtó • sportrovataiban. A Dunaj. plavba birkózója szabadfogásban hatszor nyert országos bajnokságot. Az ötvenkét kilósok súlycsoportjában egyesülete erősségei közé tartozott. Négyszer segítette hozzá az országos bajnoki címhez. Nemzetközi sikereit is hosszan lehetne sorolni. A megyercsi (Calo- vo) születésű, ma negyvenéves sportember azt tartja élete legnagyobb sikerének, amikor Magyarország nemzetközi bajnokságán diadalmaskodott, ahol ott volt mindenki, aki a sportágban számított. Az évek azonban elszállnak, a sportoló pályafutása véges. Kilenc évvel ezelőtt ö is visszavonult. S vajon László Károly kétszer. Apa és fia. a bratlslavai Vendéglátólpa- rí Vállalat Duna-partl kerti vendéglőjének látogatói közül ki mondaná meg, hogy az őt kiszolgáló csapos hatszoros csehszlovák birkózó- bajnok és sportmester? A neve természetesen eltűnt a sajtó hasábjairól. Ügy látszik azonban, hogy a jelek szerint ismét olvashatjuk a László nevet a sajtóban, mert a vér valóban nem válik vízzé. A birkózó, bajnok fia apja nyomdokaiba lépett, és korcsoportjában az ifjabb serdülök között máris agymás után a- ratja sikereit. Ifjabb László Károly, vagy inkább Karcsi (igaz, annak idején az apját is jobbéra így ismerte az ország] máris háromszoros szlovákiai bajnok. 1980- ban szabadfogásban, egy évvel később pedig mindkét fogásnemben elhódította a címet. Tavaly pedig a tizenkét éves fiú megnyerte az olimpiai reménységek tornáját. Ki ne lenne büszke arra, ha fia folytatja a sikereit? Idősebb László Karcsi, aki korához képest ma Is meglehetősen fiatalos, érthetően büszkén beszél a fiáról, aki viszont annál szót- lanabb. Illedelmesen lesi é- desapja minden szavát. — Természetesen minden vágyam az volt, hogy a fiam birkózó legyen. Csecsemőkorától birkózgattunk, ez volt a mi játékunk, de álmodni sem mertem volna arról, hogy annyira megszereti ezt a szép sportágat, hogy szinte él-hal érte. Már ötéves korában tudtoraon kívül beült egykori edzőm, a jó öreg Meszes Pista bácsi kocsijába, és elhajtott vele a birkózók edzésére. Sajnos, előfordult ez akkor is, amikor Iskolába kezdett járni, és az iskola helyett néha a szőnyeg körül őgyelgett. E- zért aztán mind a ketten jól kikaptak, de Karcsi egyszer s mindenkorra megmaradt a birkózásnál, örülök, hogy így alakultak a dolgok. A kis Karcsi négy éve foglalkozik rendszeresen a birkózással. Hol máshol, mint ahol apja egykori nagy sikereit aratta, a Dunajplav- ba birkózó szakosztályában? Korábban Milan Lisy edző tanította a birkózás alaptudományára, de sokat köszönhet — mint mondja — Meszes Pista bácsinak is. ma pedig Frantisek Zelenay edző keze alati nevelkedik. A felkészülés napi edzést jelent. — Bezzeg az én időmben — szólal meg ismét az apa — még élversenyző koromban is csak hetente háromszor edzettem, és_ hogy ... Az éppen üres tornateremben magunk hordtuk szét a szőnyegeket, aztán szépen el is raktuk őket, mert utánunk jöttek mások. A mai gyerekeknek minden megvan adva. Birkózóterem, teljes felszereléssel, szauna, rehabilitációs helyiségek. De úgy hiszem, így van ez rendjén. A birkózásnak köztudomásúan két válfaja van: a szabad. és kötöttfogás. Mindkettőt nem lehet egyszerre egyformán jól űzni. Vajon melyiket választja Karcsi? — Egész biztos a szabadfogást — válaszolja helyette az apja, és a fiú igenlően rábóllnt. — Én is csak azt szerettem. A kötöttfogás szürke, egyhangú. Persze az egyesületért én is kiálltam mindkét fogásnemben. Egyszer Máchát is legyőztem kötöttfogásban, s csak azért nem vittek ki a világbajnokságra, mert a szabadfogású keret tagja voltam. Nekik természetesen mtndkét fogásnemet kell egyelőre csinálni, csak később jön a szakosítás. Karcsi a Récsel úti alapfokú Iskola hetedikes tanulója, tizenkét éves. Azt mondja, jó közepes tanuló. Ennyi elfoglaltság mellett nem is csoda. Édesapja szerint csendes, szófogadó fiú. Kevés a szabad ideje. Ilyenkor sokat olvas, szereti a jégkorongozókat nézni, ki- varr és festeget. Ez a birkózóknál nem éppen gyako. rl „kézimunka“, úgy látszik, családi vonás. A nővére is festeget, és iparművészeti középiskolába készül. — A birkózásban most egy kis megtorpanás lesz — zárja le a beszélgetést az apa, és inkább a fiának mondja, mint nekem. — Korátváltás, és súlycsoportváltás következik, s ez nem megy simán. De aztán majd meglátjuk. Megborzolja a fiú haját, aki beleegyezöen bólint. PALÄGY1 LAJOS A szerző felvételei Nagy jövőt jósolnak ifjabb László Karcsinak.
