Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-07 / 23. szám
1 4 E l tudom képzelni — mondta Andrea. — Aztán? — Egy ideig, úgy tett az igazgató, mintha ott sem lennék, mintha számára én csak tlzedrangű kérdés lennék, [egyezgetett. Végül tetette a ceruzáját, nagyol szippantott a cigarettájából, s rám nézett. — Szóval... te vagy az a Kelemen László.. s — Igen.si — Tó — bólintott az igazgató. — Jól Ismerem az édesapádat, remek ember, del... Ha nem hagyod abba a gyermeteg játékaidat, úgy kirúglak, hogy lábad sem éri a földet! Megértetted!? ^ Igen. — Elmehetsz — mondta még, azzal lezártnak tekintette az ügyet. Kérdezhetek valamit? — kómo- rodott el Andrea. — Miért csináltad? >— Most már tudom, hogy hülyeség volt i.. Azt akartam elérni, ne úgy nézzenek rám, mint egy vidéki suttyóra, aki nem lát tovább az orránál.,, csak azt akartam elérni, semmi mást... — És azóta? — Minden oké. — Elszívunk még egy cigit? — kérdezte Andrea. — Elszívhatunk ... Bár már szédülök a sok füsttől... mintha vízen ülnék ... — mo- solyodott el a lány. Élőre hajolva az asztal fölött, összecsücsörítette a száját. — Puszlkálj megl Egy ideig csókolóztak, aztán Andrea a homlokára ütött. — Két lényeges dologról még nem is beszéltem... Emlékszel a Szendí Julira, hogyne emlékeznél, hiszen ő volt a legszebb lány az osztályban. Egyszer láttalak, mikor bementéi vele a cukrászdába. Mondd meg, de ószintén: volt közietek valami!? Laci őszintén elmondta a történteket, mire Andrea felnevetett. — Ha tudnád, milyen féltékeny voltam rá, én kis hülyéi Hogy még gyáva nyuszinak nevezett, megáll az eszem ... — Mi történt vele? — Félévben kimaradt a suliból. Állapotos ... Azt beszélik, hogy az új lakótelepi hentes futott utána, tudod, az a cigányképü, bajszos, szakállas férfi... — Andrea félrebillentett fejjel mustrálgatta Lacit. — Téged is el tudnálak képzelni bajusz- szal meg szakállal. Növeszthetnél. — Szegény julika — mondta Laci őszinte sajnálattal. — Oda az egész jövője, pedig amilyen tehetséges, vihette volna valamire. — Ki tudja — tűnődött el Andrea, t— Sosem tudhatjuk, mikor és mivel csinálunk jót vagy rosszat. Olyan, de olyan kiszámíthatatlan minden, hogy nem is Igaz. Mit akartál még mondani? Szász Karcsi, tudod, az a hosz- szú, szőke fiú eltűnt. Két hete se híre, se hamva. Mintha a fiUd nyelte volna el. A szülei egész odavannak, meg a két nővére is. Most a rendőrséggel kerestetik... Alighanem kilógott Svédországba, gondolta magában Laci, de arról nem szólt Andreának. A hír azonban megdöbbentette. “ Lehet, hogy öngyilkos lett 11. vagy belefült a Garamba — mondta Laci, s az órájára pillantott — Lassan elindulhatnánk hazafelé, nem gondolod? — Te vagy a vezér — nevetett fel a lány. — Vakon teljesítem minden parancsodat Oké? Kéz a kézben balagtak hazafelé. Laci nem gondolt akkor semmi másra, sem a múltra, sem a jövőre, csak arra, hogy Andreával töltheti az egész éjszakát, méghozzá a saját ágyában, mint férj és feleség. Jó érzések szaladoztak benne. Kelemenné kedvesen fogadta az Ismerős lányt. Természetesnek tartotta, hogy náluk alszik. Még örült is, hogy nem feledkezett meg róluk. Ha tudta volna, hogy miben sántikálnak, biztosan más lett volna a véleménye. Nem sejtett semmit, habár — amint mondják — az anyák sok mindent megéreznek, de Kelemenné any- nylra egyenes és őszinte ember volt, hogy egy pillanatig sem gyanakodott. Laci még soha nem várta olyan türelmetlenül a lefekvés Idejét, mintákkor, pedig Andrea Időben kezdett ásl- toznl, persze tapintatosan a tenyere alá rejtve, mégis úgy, hogy Kelemenné észrevegye. — Látom, fáradt vagy, kislányom, rögtön megcsinálom a helyedet — mondta Kelemenné megértő mosoly- lyal, s a dolgozószoba heverőjén vetette meg a lány fekhelyét. Végül lefeküdtek. Lassan elcsendesedett körülöttük a világ. Laci telve volt feszültséggel és annyira izgult, mintha az első találkájára készülne. Egyszer aztán a csecsemő sóhajtásához hasonló csendességgel nyílt szobájának az ajtaja. A következő percekben a két meztelen test, mint két lángcsóva csapódott és fonódott ösz- sze... Laci reggel kikísérte Andreát a pályaudvarra, s megígérte, hogy rendszeresen fog írni, és azt Is, hogy a húsvétot a nővérénél tölti. Akkor újra találkozhatnak, és együtt tölthetnek néhány órát. Andrea boldog volt szerű alapelvből Indultunk ki, hogy felnőtt emberek, cselekedjenek a legjobb belátásuk szerint, elvégre a saját sorsuk alakításáért elsősorban ők maguk a felelősek, a szülők csak a felnevelésükért... Tegyük fel, hogy a szülő nem válogatva az eszközökben, erőszakkal próbálja megakadályozni gyereke szándékának a megvalósítását, s közben félreslklik az élete. Egész életében hallgathatja a szemrehányásokat: ti akartátok így, a ti akaratotok érvényesült, elpuskázott életünkért ti vagytok a felelősek, ti vagytok az okozói. Persze mindez fordítva is érvényes, amiből az következik, hogy így is, úgy is a szülőt kínozza a lelkiismeret-furdalás egész életében ... Ki gondolhatta előre, hogy a vacsora utáni beszélgetés ilyen mederbe terelődik. Mindez nem hogy megkönnyítette volna Laci helyzetét, elés nagyon örült, mégis mikor el kellett búcsúzniuk, belécsimpaszkodott Laciba, mintha soha többé nem akarná elengedni. Csókolta, csókolta, majd megette. Tüzelt a könnytől maszatos arca. Laci nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy Andrea lesz a felesége, Andrea és senki más. Egyebek közt az is eszébe jutott, hogy mégis csak meg kellene próbálni leérettségizni, aztátf felvételizni valamelyik főiskolára, mert ha netán Andrea elvégzi a jogot, aminek nagy a valószínűsége, ő meg csak egyszerű me- lós marad, aligha köthet vele házasságot. Valami ezt sugallta neki, csakhogy akkor sokkal erősebbek voltak az ellenérzései, semmint hogy a józan eszére hallgatott volna. Keserű, hasogató érzésekkel csa- vargott egész nap, mivel most már az est! beszélgetésre kellett összpontosítania a gondolatait. Vacsora közben eléggé nyomott volt náluk a hangulat. Kelemenné ugyan megkérdézte Lacitól, elutazott-e Andrea, s azt is megjegyezte, milyen helyes, csinos, okos kislány, sőt még azt Is hozzáfűzte, hogy el tudná képzelni a jövendőbeli menyének. — De hát hol van az még! — mondta sóhajtva. — Addig nagyon sok víz lefolyik a Dunán. Előbb az érettségi, a főiskola, utána az állás, s csak aztán gondolhatsz családalapításra, igsz-e, apja? — fordult Kelemenhez, aki éppen a vacsora utáni cigarettáját gyújtotta meg. — Általában ez a képlet — mondta Kelemen két füst között —, mondom általában, sokszor azonban közbejön valami, s a képlet összekuszá- lódik és felborul. Példa rá a Jolink esete. Emlékeztek? Kelemenné mélyet sóhajtott. Kelemen pedig folytatta. — Neki is más elképzelései voltak a jövőjét illetően, meg nekünk is^ A régészet volt minden álma, s ml lett belőle? Semmi. Érettségi után nagy hirtelen, elhamarkodottan és meggondolatlanul férjhez ment ■— Férjhez, de kihez? ^ szólt közbe Kelemenné sírásra görbülő szájjal. Valahányszor eszébe jut, sírhatnékja van. — Hiszen éppen ez az, bqgy kihez! — komorodott el Kelemen is. — Egyáltalán nem hozzávalóhoz. És nem tehettünk ellene semmit, a véleményünk kinyilvánításán kívül, semmit. UgyebSr ml példás szülőknek tartottuk magunkat, s mindig azt hangoztattuk, hogy nem pofázunk bele a gyerekeink életébe.. s Abból az egylenkezőleg: jócskán megnehezítette. Valahol mélyen, talán a tudata alatt, igazat adott a szüleinek. Igazat és mégis szembe kellett fordulni velük, mert visszaút már nem volt, legalábbis úgy gondolta akkor. Hogyan, miképpen hozzáfogni és^ kipakolni ebben a váratlanul kialakult helyzetben és hangulatban?... Percekig nem tudott a szülei szemébe nézni, s roár- -már úgy határozott, hogy másnap estére halasztja az egészet, amikor csengetett valaki. Kérdőn néztek egymásra: ki jöhet hozzájuk Ilyenkor? Csak nem Jolival történt már megint valami, s most hazafut panaszkodni vagy segítséget kérni!? Kelemenné nyitott ajtót: két középkorú férfi állt a küszöb előtt. — Kelemenéket keressük — mondta a magasabbik. Kelemenné elsápadt Ijedtében, s zavartan invitálta be a szobába a vendégeket. A jövevények felmutatva az Igazolványukat bemutatkoztak: nyomozók vpltak. Kelemen hellyel kínálta őket. Leültek, Laci látta, hogy apja ideges, pedig őt ritkán lehet kihozni a sodrából. A legkényesebb helyzetekben is tud uralkodni magán függetlenül attól, hogy milyen indulatok és érzések kavarognak benne. Egyik jellemvonása a végtelen nyugalma. Cigarettával kínálta a jövevényeket, mivel azonban „köszönjük, nem dohányzunk“ megjegyzéssel nem fogadták el, ö sem gyújtott rá. Várakozón nézett a hívatlan vendégekre. — Mindenekelőtt elnézést kérünk a késel zavarásért — kezdte a magasabbik, nyilván a főnök —, a kötelességünket teljesítjük, kérem. — Miről van szó? — kérdezte Kelemen némi sürgetéssel a hangjában —, milyen felvilágosítással szolgálhatok?--- Az ifjabbik Kelemenhez lenne néhány kérdésünk .., — Tessék, parancsoljanak, ö a ml fiunk, az ifjabbik Kelemen. — Köszönöm! — mondta a magasabbik. — Délelőtt kerestük a gimnáziumban, de nem találtuk ott. Az igazgató szerint beteg, mert már harmadik hete nem jár iskolába ... Idetelefonáltunk, de senki nem vette fel a kagylót, így kénytelenek voltunk most eljönni. Kelemen elvörösödve nyúlt a cigarettájáért. Miközben rágyújtott, enyhén remegett a keze. Ha most nem szakad le a mennyezet, akkor soha, gondolta magában Laci. Legszívesebben megsemmisült volna. Kelemenné is riadtan kapta szívéhez a kezét. szinte világított az arca a sápadtságtól, félő volt, hogy összeesik. — Talán elkövetett valamit a tudtunkon kívül? — kérdezte Kelemen visszafogott hangon. — Nem, nem, semmi rosszat — felelte a főnök megnyugtató tiltakozással. — Csupán néhány dolgot szeretnénk tisztázni... — Lacihoz fordult. — Ismerte Szász Károlyt? — Igen, ismertem — felelte Laci alig ismerve a saját hangjára. Mintha a világűrből jött volna. — Mikor látta öt utoljára? ■— Mielőtt ideköltöztünk . .. tavaly augusztus elején . s s — Azóta nem? — Nem. — Egy-két héttel ezelőtt sem? p- Nem. i— Leveleztek? >— Körülbelül két-bárom levelet írt,.. Ogy emlékszem, az utolsót tavaly októberben írta, de arra már nem válaszoltam ; s-. — Miért? — Nem érdekelt a dolog. ^ Milyen dolog? •— Hát a barátság fenntartása. I— Csak a barátság fenntartása, vagy más egyéb sem? Laci az első pillanattól tudta, hogy mi célból jöttek a nyomozók, egyelőre azonban nem akart tudomást venni róla. — Nem tudom, mire tetszik célozni. — Nem is sejti? Laci a fejéhez kapott, mintha abban a pillanatban ötlött volna fel agyában a gondolat. — Svédország? — kérdezte moso- Tyogva. — Helyben vagyunk — jegyezte meg a nyomozó szintén elmosolyodva. — Mit tudna nekünk mondani erről a svédországi históriáról? — Semmi különöset... Mikor ösz- szebarátkoztunk, egyszer azt mondta, NAGY. ZOLTÁN illusztrációla hogy a nagybácsijának gépgyára vari Svédországban, és hogy hozzá érde-i mes volna kilógni. Aztán megkérdezte, hogy benne vagyok-e? — Mit válaszolt? — Hogy benne. — Talán nincs kibékülve a társaw dalml viszonyokkal, vagy haragszik a szüleire? — Nincs nekem semmi bajom a társadalommal, sem a szüleimmel. Mindent megkapok, amire szükségem van,- sokszor még többet is — mondta Laci meggyőző hangsúllyal, de a nyomozó nem érte be annyival, tovább faggatta. — Hát akkor miért mondta neki, hogy benne van? — Azt hiszem ... kalandvágyból.^ — vonta meg a vállát Laci, . Rengeteg útleírást elolvasok, és i s a valóban- szeretném beutazni a világot, ez az Igazság. A szülők hallgatagon ültek, s meg- lepetten néztek Lacira, mintha nem akarnának hinni a fülüknek. Hasonló téma soha nem vetődött fel a családban. — Akkor komolyan vette a disszidálás gondolatát? — Ha azokban a hetekben módom nyílik ró. talán meg is teszem-.ü —Tervük megvalósítására volt már valami konkrét elképzelésük? —• kérdezősködött tovább a nyomozó. Társa hallgatagon ülve jegyezgetett. — Semmi konkrét tervünk nem volt Megmaradtunk az álmodozás szintjén. i—i És most már véglegesen lemondott a tervéről? — Hát persze ... Komolytalan fellángolás volt az egész. Most már azt is tudom, hogy nagyon ráfáztam volna, ha akkor megteszem. Nem bírtam volna ki sokáig;ci Miből gondolja? * M Nézze, kérem .. > -r mondta Laci a hosszabban elgondolkozott Nincs egy éve, hogy Ideköltöztünk, a távolság is alig százötven kilométer, olykor mégis keserű honvágyat érzek i. < Gondolatban sokszor magam előtt látom a tájat, a vidéket, ahol születtem, látom az ismerősök és a barátaim arcát. Nekem nagyon szép, tartalmas és boldog gyerekkorom volt i s. Lehet, hogy banálisán, közhelyként hangzik, mégis kimondom: nekem Időnként oda vissza-vissza kell járnom... Itt megtehetem, de ott kinn, onnan aligha... — A saját gondolataitól és szavaitól egészen elér- zékenyült. ^ Ezt szépen megfogalmazta, fiatal barátom — mondta a nyomozó elismerően. — Most már csak egy kérdésre kell válaszolnia: lehetségesnek tartja, hogy a volt barátja disszidált? Laci nem sokat gondolkodott a válaszon. Lehetségesnek. Elképzelhető, hogy megpróbálkozott. — Köszönöm! — mondta a nyomozó, s mindketten felálltak. Magyarázatként Kelemenékhez fordultak. Ugyanis a fiú két hete eltűnt hazulról... a szülei kerestetik :w Még egyszer elnézést kértek a késel zavarásért, azzal elköszöntek és elmentek. Laci 8 távozásukkal egy mákszem- nylt sem könnyebbült meg. Tudta, érezte, hogy kemény percek következnek. Kelemenné csendesen slrdo- gált. Kelemen pedig hátat fordítva nekik az ablaknál állt. Laci tudta, hogy apja nem az éjszaka fényeit tanulmányozza, hanem magát nyugtatja, hogy dühében ne rontson neki és ne pofozza fel. Életében egyszer verte meg csupán, de akkor nagyon. Fájt a verése, mégsem haragudott rá, kö- lyökfejjel is elismerte, hogy apjának van Igaza. Egy doboz cigarettát lopott el a fiókjából, és barátjával a kis sziget bokrai közt elfüstölték. Rosszul lett, és egész éjjel hányt, mint a lagziskutya. kz orvos figyelmeztette az apját, jobban ügyeljen rá, különben komoly baj származhat abból, ha még kétszar-háromszor megismétlődik az eset A nyomozók távozása óta a felfokozott feszültségtől szinte izzott a csend, ami körülvette őket Laci ha- soQlöan érezte magát, mint annak idején a veréskor, persze más körülmények között, de ugyanolyan szorongásból fakadó félelem fogta el, mint akkor gyerekkoréban. Kelemen János végül megszólalt Nagy felindultságában suttogóvá vált a hangja, mégis izzott mint a paráz& (Folytatjuk]
