Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-31 / 22. szám
S IM JASUSCH ANTAL festőművész 1962-ben A vízióképek sorát egy még egészen konkretizálható, a szimbólum valós képében is rekonstruálható festménnyel kezdte meg. Ez a festmény a Sárga nap, Illetve a Sárga nap két változata, majd ezt követte a Kék nap és a Nirvána. A nagy megállíthatatlan égitest vízimalomkerék formájában forogva sorra te- reli-vlszi a pusztulásba az emberek sokaságát. A Nirvána című képén pedig egészen konkrétan, az erővonalak öntörvényű vásznára vetítve láthatjuk a megtört, kétségbeesett, testben-lélekben Is elgyötört, állattal egybeforrt ember testét. Az éles kövek, a mitikus fények, minden-minden arra vall, hogy csak a pusztulás vár az állatra éppúgy, mint az emberre. Megrázó élmény megállni ezek előtt a képek előtt mint mondják, az Ilyen képeket nem teszi az ember a lakásába, ám talán érezhető, hogy itt nem ez a lényeg, hanem az, miről Néhány gondolat PINX XX. művéről (Tárlati jegyzetek Jasusch Antal festőművész életmű-kiállításáról] Időről időre felfedezzük, újra 'és újra megpróbálunk vele szembesülni, de aztán ismét elfeledjük (1962-ben volt a fővárosban egy nagyszabású életmű-kiállítása, és csak most, egy évvel az évforduló után, 1983-ban került Ismét sor az életmű összegyűjtésére, a Kassal {Ko§lcej Kerületi Galériában. Hogy miért, nehéz megmondani. Néha túl harsánynak, máskor túl kegyetlennek tűnik, olykor pedig nem is egészen értjük. Mintha a csillagok háborúja képzelt világából vette volna a vízióit, pedig a valóságban nem így van. Jasusch Antal festőművész, aki 1882- ben Kassán (KoSice) született, s aki Budapesten, Münchenben és Párizsban tanult, tanulmányai után átélte az első világháború összes szörnyűségét, bejárta Indiát, Kínát, Észak-Afrikát, s alig felismerhető emberi alakban került haza szülővárosába. Miután elrendezte magában az élményeit^ és testben is felépült, hirtelen Ihletben alig néhány év alatt alkotta meg mindazt, amit látott, amivel kifejezni vélte az élményeit. Vagyis: mindaz, ami számunkra, az utókor számára olykor. hihetetlennek tűnő, jövő századbeli képnek tetszik, egy pusztító, megalázó háború képe. Az élmény rögzítése és a festmények létrejötte, amit maga a festő olykor PINX XX. képzelt névvel is szignózott, így nem a jövő víziója, hanem a valóság, amely mint tudjuk, néha szinte túltesz a legcsapongóbb képzeleten Is. A Planéta pusztulása című képe szinte előre vetítette azt a víziót, amelytől tulajdonképpen ml rettegünk, ö még nem láthatta, de megsejtette golyóbisunk pusztulásának a lehetőségét. és miért is beszél a festő. Mégpedig azért, hogy figyelmeztessen. A festő eljutott innen egészen a tiszta, gyönyörűen letisztult vonalak és színek harmóniájához. A már említett Planéta pusztulása, valamint a Vándorok, A nap hatalma, a Képmutatás, Az élet körforgása (Lélekvándorlás) és a Szerelmi jelenet változatai című képei mintha már nem is emberi kéz alkotta művek lennének, hanem számítógép készítette, gyönyörű struktúrájú, szivárványszínű fényhatások segítségével mondja el a gondolatait. Mindezt persze képtelen folytatni, mintha kimerült volna, befejezte volna küldetését. Hosszú szép élete folyamán (1965-ben halt meg, és a halála előtt még megkapta a Kiváló munkáért járó érdemrendet) olykor szinte kiszáradt az ecsetje, majd újra megragadva, könnyedén festette meg a környezetét. Ezek az alkotásai is jók, ám épp az előbbi súlyos mondanivalójú és a forma szempontjából is szokatlan képei megismételhetetlen mivolta miatt, már nem tudtak Igazán újat, egyedit nyújtani. Talán ez is hozzájárult PINX XX., azaz Jasusch Antal festőművész értékelésének a felemásságához, és ezért nem tudjuk még kimondani a végső ítéletet sem. Kár, mert alkotásai ugyan ott vannak a képtárakban, ám kicsit mégiscsak elfeledve, és így nem él olyan Intenzitással, olyan erővel, mint ahogyan élnie kellene bennünk ennek a különös, erős európai művésznek a mondanivalója. NÉMETH ISTVÁN JASUSCH ANTAL: Nirvána A SZIKRA, MELY LÄNGRA LOBBANTOH M ájus kilencediké előtt többször is jártam olyan szlovákiai városokban, ahol katonai alakulatok vannak. Érdekelt, mennyire sikerül az egyes alakulatoknak kapcsolatot teremteni a civil lakossággal, bekapcsolódni a szocialista építőmunkába, a kulturális és sportéletbe. Megannyi példát felhozhatnék most arról, hogy hadseregünk a sző szoros értelmében néphadsereg. A két évig tartó katonai szolgálat alatt sem szűnik meg a fiatalok kapcsolata a civil élettel. Együtt fáradoznak valamennyi becsületes állampolgárral népünk nagy álmának, a szocializmus megvalósításának feladatain. Természetesen a könnyűnek egyáltalán nem mondható katonai szolgálat bizonyos mértékben mégiscsak megszabja az együttműködés határait. A legtöbb helyen a társadalmi munkába való bekapcsolódás mellett ez az együttműködés főleg a kulturális életben csúcsosodik ki. E téren a legjobbak között is elsőként kell szólni arról az immár több mint húsz éve tartó szoros és gyümölcsöző kulturális kapcsolatról, amely a komáromi (Komár- no) határőr-alakulat kultúrát szerető és ápoló tisztjel, katonái és a város között alakult ki. A Dunaj katonai népi együttes szerves részét képezi a város kulturális életének. Fellépéseik, egész estét betöltő műsoték volna a kaszárnya falai között is meghitté, családiassá tenni az ünnepet. Néhá- nyan elhatározták, hogy műsort szerveznek, de csak a saját szerény lehetőségeikre támaszkodhattak. Akadt köztük egy-két olyan katona, akik játszottak valamilyen hangszeren, volt, aki szépen énekelt, de csupán egy fiú akadt, aki értett a tánchoz. Így aztán a hivatásos tisztek feleségeinek is be kellett kapcsolódniuk a csoport munkájába, hogy a program teljes legyen. Végül is a nyolctagú együttes fellépése sikert hozott, sőt a kaszárnya falain túl is nagy érdeklődést váltott ki. Eleinte kimondani sem merték, de mindenki érezte, nem szabad hagyni, hogy ezzel az egy fellépéssel véget érjen a kis alkalmi együttes létezése. Az alakulat parancsnokai mindent meg tettek, hogy a fiatalok lelkesedése ne lankadjon, hanem a csoport kulturális tevékenysége kiteljesedjék. Abban az Időben Komáromban a Népművelési Otthon védnöksége alatt már működött egy színvonalas népi együttes. Ma már mindenki tudja, hogy kitűnő ötlet volt egyesíteni ezt a két kis együttest. Fúziójuk a Polana együttes megszületéséhez vezetett, majd rövidesen felvették a Dunaj nevet. Az így létrejött harmlnctagú együttes sikert sikerre aratott: megnyerték a járási ifjúsági alkotóversenyt, a kerületi verseralk nélkül szegényebb lenne a város kulturális élete, amely most is egy nagyszabású seregszemlére, a határőr-alakulatok népi együtteseinek országos fesztiváljára készül, a házigazda szerepét természetesen a Dunaj népi együttesre osztották ki, amelynek vezetői a nehéz, sok szervezéssel járó munkát kitüntetésnek tekintve, szívesen vállalták. A fesztivál sikerén kívül azt is remélik, hogy mint már oly sokszor, a saját együttesük ismét a legjobbak között végez majd az országos seregszemlén. A felkészülés teljes ütemben folyik, de tekintsük ezt diszkréten „hadltltoknak“, inkább villantsunk fel néhány emlékezetes pillanatot az együttes húszéves tevékenységéből. Érdekelt, vannak-e még olyanok ennél az alakulatnál, akik ott voltak a Dunaj népi együttes bölcsőjénél? Vannak, s talán nem sértődnek meg, most csak liudovít Galovlíot említem meg közülük, aki oly lelkesen tud erről az együttesről beszélni, hogy az ember azt hinné, számára más nem Is létezik. — Még 1959-ben történt — mondotta a legutóbbi találkozásunkkor —, katonáink a karácsonyi ünnepekre készültek. Szeretnyen is remekül szerepeltek, pedig olyan együttesekkel kellett felvenniük a versenyt, mint a Lúínica vagy a Technik. Az igazi, az Ismeretlenség falait is ledöntő nagy sikerre sem kellett sokáig várni. Kategóriájukban az első helyen végeztek a határőr- -alakulatok népi együtteseinek országos versenyén. Az ezt követő évek pompásabbnál pompásabb fellépéseit ma már össze sem lehetne számolni. Az egész országban tapsoltak már a Dunaj műsorának, de a környező baráti országokban sem Ismeretlen a nevük. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy főleg a kezdeti években ez az együttes missziót töltött be az internacionalista és a hazafiság- ra való nevelésben. Az együttesben minden megkülönböztetés nélkül, cseh, szlovák, magyar, ukrán és cigány származású fiatalok szerepeltek mindvégig, és műsorukat is hazánk nemzetei, nemzetiségei kultúrájából merítve állították össze. Ennek a tudatos kultúrpolitikának köszönhetik, hogy bárhol lépnek is fel az országban, mindenütt szinte sajátjuknak tekinti őket a közönség, a- melynek igényeit most is teljes mértékben élvezi az együttes. KAMOCSAI IMRE FILMPANORÁMA Fehér Toll Tizenegyedszer vállalkozik az NDK filmgyártása In- dlánftlm készítésére. Mlvol ezúttal különösen nagy lovastömegeket mozgató alkotásról van szó, a DEFA a mongol filmgyártással kötött koprodukctós szerződést a film elkészítésére. A történet az 1870-es években játszódik, amikor is az indiánok visszaszorítása, azaz a „Nyugat meghódítása“ közben az Amerika! Egyesült Államok hadserege már legyőzte a sziúkat és a Sziklás-hegységtől, a híres Rocky Mountalnstól nyugatra élő indián törzsek rezervátumba kénvszeríté- sével foglalkozott. Howard ezredes úgy véli, ha a Fehér Toll vezette törzsek nem a rezervátumban telepednek le, Kanadából bosszúból át- -átcsaphatnak a határon, s ekkor hosszú határháború kezdődne. Ezt megakadályozandó, tárgyalásokat kezd Fehér Tollal, de csak idő- nyerés céljából. Fehér Toll átlátja ezt, és a szomszédos cajuz Indián törzzsel közösen veszélyes játékba kezd: megpróbálja kijátszani az amerikaiakat. Fehér Tollat Gojko Mitlö alakítja, Howard ezredes szerepében Manfred Zotzsche látható. — Képünkön a Fort Lapwatl csata menekülő amerikai katonái.
