Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-31 / 22. szám
A ugusztusban kerül sorra Helsinkiben az I. atlétikai világbajnokság, és ez a tény a jelek szerint szárnyakat adott e sportág képviselőinek. Az elmúlt napokban két bámulatos világcsúcs született, és ezenkívül több kiváló eredményt értek el atlétikai pályákon. A legnagyobb feltűnést egy nemzetközi viszonylatban eddig ismeretlen amerikai atléta, Tom Petranoff (1958. április 8-án született, 185 cm magas, súlya 93 kiló) keltette, aki a gerelyvetésben 28 centiméterre megközelítette a 100 méteres álomhatárt, Petranoff 99,72 méteres dobásával átadta a múltnak Paragi Ferenc hároméves, 96,72 centimétert érő világcsúcsát. Az exvilágcsúcstartó a következő szavakkal kommentálta az amerikai nagy dobását: „Elismerésem az amerikainak, ez aztán hatalmas dobás. Megmondom őszintén, arra már régen számítottam, hogy eiöbb-útóbb valaki elveszi tőlem az örökranglista első helyét, de hogy mindjárt három méterrel, arra nem gondoltam. A legnagyobb bosszúságot azonban az jelenti számomra, hogy lassan két év óta nem vagyok teljesen egészséges, s így kicsi a valószínűsége, hogy a közeljövőben „válaszolni“ tudok az amerikai világcsúcsára. A bal térdem nem bírja a terhelést, ezért a roham korántsem olyan, amilyennek lennie kellene. Pedig „járásból“ sokkal nagyobbakat dobok, mint a vllág- csúcsjavítás előtti hetekben.“ Ismét döngetnek egy álomhatárt. Ki ez a Petranoff, akinek egyszeriben ilyen messzire „kicsúszott“ a kezéből a gerely? Eredetileg arról álmodozott, hogy a legamerikaibb sportban, a baseball- ban csinál karriert, ezért öt évvel ezelőtt, húszéves korában Kaliforniába távozott a bátyja után. aki Ismert ba- seballjátékos volt. A Garden Grove klubban kezdett játszani — nem nagy sikerrel. Egy nap elment barátja, a gerelyvetö Luce la Perrier edzésére. Azzal töltötte az idejét, hogy visszadobálta a gerelyt, a csodák csodájá- na, minden alapismeret és felkészülés nélkül többet dobott, mint a barátja. Látva ezt a gerelyvetök edzője, rábeszélte, hogy járjon rendszeres edzésre.' Kétségkívül tehetséges volt, mert ötheti edzés után már 75 métert dobott. A nyolcvanmétéres' határt azonban csak három évvel később , szárnyalta .túl, és tavaly Javult a legtöbbét. Idén, január 27-én MelbournoNAGY MOZGÁS AZ ATLÉTIKA VILÁGÁBAN bén tűldobta a kilencven métert (90,54), és legutóbb a leendő olimpia színhelyén, Los Angelesben — 28 centiméter híján — majdhogynem a száz métert Is. Igaz, sorozata nem volt a legjobb: 83,74 — 99,72 — két kísérletet kihagyott — 85,90 és az utolsó kísérletet kihagyta. De hát egy ilyen világraszóló teljesítmény mellett ez már mellékes. A másik ragyogó világcsúcs a román-csehszlovák labdarúgó EB-selej- tező „elömérkőzésén“ született Bukarestben, amelyén labdarúgóink olyan nagyszerűen helytálltak. Anisoara örömet szerzett a sportág híveinek Zdena Silhavá, aki 69,12 méteres teljesítményével új országos csúcsot állított fel a női diszkoszvetésben, és erősen megközelítette a bűvös 70 méteres határt, amelyet eddig csak öt atlétanö dobott túl a világon. A világcsúcsot a bolgár Marija Petkovo- vá tartja 71,80 méterrel. Nem akarjuk elkiabálnl a dolgot, de tehet, hogy Silhavá mai formája mellett már a legközelebbi napokban feliratkozhat « világcsúcstartók listájára. Lehetséges, hogy erre már a hét végén, a Pravda — Televízió — SlovP-T - S =$ azatlétikci lüagy ünnepe Cusmir egy atlétikai hármastalálkozón immár másodszor iratkozott fel a vílágcsúcstartók listájára nőt távolugrásban. Először tavaly, augusztus 1-én, hazája bajnokságán ugrott 715 centimétert, de ezt honfitársnöje, Valeria lonescu alig néhány pillanattal később, 720 centimétéres ugrásával túlszárnyalta; Anisoara ezúttal legnagyobb vetély- társnöje távollétében nagyszerű formában volt. Többször is túlugrotta a világcsúcsot, a leghosszabb ugrása 735 centiméter volt, csakhogy mindannyiszor belépett. Utolsó ugrásával azonban mégiscsak egy centiméterrel megjavította , honfjtársnöje világcsúcsát. Érdekesnek ígérkezik kettejük viadala legközelebb, június 4-én. Cusmir egyébként 1962. június 28-án született, 171 centiméter magas, súlya 64 kiló. A román lány egyébként biztos a dolgában. Vllágcsúcsjavítása után kijelentette, hogy még az idén 740 centiméternél is többet ugrik. Közben itthon -sem volt üresjárat az atlétikai pályákon. Különösen nagy naft nemzetközi atlétikai viadalon sor kerül. A népszerű verseny 24. évfolyama az atlétika nagy ünnepének ígérkezik. Két napon át a férfiak tizenhét, e nők tizenhárom számban mérik össze képességeiket. Bratisla- vában természetesen rajthoz áll az egész hazai gárda, élén Bugár Imrével, az elmúlt év legjobb csehszlovák sportolóiéval. Nem kevésbé rangos azonban a külföldi résztvevők névsora. Bár lapzártakor még tartott a nevezés, már így is biztos volt, hogy csupán az NDK- ból kilenc olimpiai bajnok érkezik Bratlslavába. Többek között a vágtázó Marita Koch, akinek találkozása (ar- mlla Kratochvlfovával vagy a fiatal, de máris tehetséges Kocembovával bizonyára nagy esemény lesz. rajta kívül eljön még a gátfutó Munkelt, a távolugró Dombrowskl, a súlylökő Beyer, a kiváló vágtázónők közül Wöckel, Göhr és Auerswald. (élezték még részvételüket a legjobb szovjet, magyar, lengyel és más európai, valamint tengerentúli atléták Is. MlnRngáT tnrs, CMbsxlováki» l«g|obfe «p»rt«l6|» )ia«» • P — T — S •gpCk SM. den bizonnyal láthatjuk majd a magasugrás volt világcsúcstartóját, a szovjet Jascsenkót is, aki sokáig kellemetlen sérüléssel bajlódott. Aki tehát június 3-án és 4-én kimegy az Inter stadionjába, nem bánja meg, mert igazi atlétikai csemegében lesz része. , A nemzetközi viadal pénteken 18 órakor kezdődik, de előtte 16.30 órától a serdülök mérik össz.e erejüket a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának díjáért. A fiúk 60 és 1000 méteres síkfutásban, magasugrásban, távolugrásban és súlylökésben, a lányok 60 és 600 méteres síkfutásban, súlylökésben, magas- és távolugrásban, s ez Is érdekes látnivalót ígér. (mj) Lapzártakor érkezett' a hír, hogy a szovjet Galina Szavinkoya 73,26 méterre javította a bolgár Petkova 71,80 méteres világcsúcsát a' női diszkosz-* vetésben. Ez aztán a vílágcsúcsesö. H a visszatekintünk az idei ökölvívó Európa-bajnokságra, és azt a számszerű eredmények szemszögéből vizsgáljuk, akkor tulajdonképpen semmi különös sem történt, hiszen két évvel ezelőtt is nyolc szovjet aranyérem született, s ezúttal Is, a többi ország sorrendjét, eredményeit tekintve a végelszámolás sem hozott valamiféle „földcsuszamlást“. Ebből a szempontból tehát nem valami izgalmas. Inkább teljesen „normális“ kontinensviadalnak lehettünk tanúi. Ha azonban részleteiben vizsgáljuk a számszerű eredményeket, merőben ellentétes következtetésre jutunk: az Idei EB a meglepetések Európa-bajnoksága volt. Ilyen fényben egészen más, izgalmas részletek bukkantak elő az idehaza jobb sorsra érdemes sportág hívei számára Is... Meglepetés I.: a SZOVJETUNIÓ. Amiért a szovjet válogatott teljesítménye kívánkozik a meglepetések élére, az az, hogy az újabb olimpia küszöbén szinte vadonatúj együttessel léptek a várnai szorltóba, hiszen hét olyan újonc szerepelt a csapatban, akik korábban szinte teljesen Ismeretlenek voltak a nemzetközi küzdőtéren. Ráadásul egyik legjobbjuk, a korábbi légsúlyú — 51 kilós — világbajnok is újonca volt a harmatsú- lyü — 54 kilós — mezőnynek. Igaz, ez mit sem gátolta abban, hogy hazavigye új súlycsoportja aranyérmét is. Nos, ami a szovjet csapat szereplésében a szenzáció, az pedig az a tény, hogy ee a csupa „zöldfülű“ ök- lözffből álló csapat olyan bravúrt hajtott végre, amilyen korábban csak egyszer fordult elő, az is már kereken búsz éve. a moszkvai EB-n. Akkor is minden elindult szovjet ökölvívó bekerült az elődöntőbe, s ezúttal is. Most nyolcán a döntőbe is eljutottak, és akik már ott voltak, mindannyian megszerezték az aranyérmet Is, Akik pedig ezt végrehajtották, szinte mindannyian másképp tették, minden szovjet győztes ök- lözésében volt valami sajátos, valamiféle klasszisokra jellemző, egyedülálló tulajdon25. ÖKÖLVIVC-EB, VÁRNA sorába így csak az olaszok tudtak beékelődni a szocialisia országok ökölvívói közé. Ez pedig még az „olasz csizmán“ is hallatlanul nagyra értékelendő. Persze, nem bántuk volna, ha az olasz döntősök száma egy- gyel kevesebb, hiszen a könnyűsúlyban nyilvánvaló győzelmet vettek el a pontozók Puha Tibortól, aki ellen Russolillo kél meneten át csak a menekülésre volt kárhoztatva. Nem vitás, hogy azon a meccsen az olasz korábbi érdemeit pontozták, hiszen a dallamos nevű Carlo Russolillo két éve ezüstérmes volt Tamperében, azelőtt két pernehézsúlyú UH Kadennak már az orvosi szobában le kellett mondania az aranyszerzés lehetőségéről sérülése miatt, a nagyváltósúlyú Hungernek pedig a szovjet Lap- tyev jelentett áthághatatlan akadályt. Meglepetés — nélkül.... Nem kis feladat hárult a Várnába indult csehszlovák együttesre, hiszen a sportág jövője szempontjából nem mellékes, vajon lesz-e csehszlovák ökölvívó a Los ,Angeles-i olimpiai küldöttségben vagy sem. Ezt pedig most kellett biztosítani a Fekete-tenger partján. A föltétele az volt, hogy érmet vagy érmeA nuglepetések Európa-bajnoksága volt Ság, ami ha időnként könnyen kiismerhető is volt, de olyan elementáris erejű, hogy az ellenfelek számára megoldhatatlan „rébuszt“ jelentett. Meglepetés II.: OLASZORSZÁG;. Már maga az éremtáblázat Is tükrözi az olaszok meglepő szereplésének tényét: négy olasz került az elődöntőbe, s valamennyi továbbjutott a döntőbe Is. Igaz ugyan, hogy közülük csak a szupernehézsúlyú Damianinak sikerült — mérkőzés nélkül — aranyéremhez is jutnia. Ez azonban mit sem von le az Itáliai bravúrból, hiszen a legjobbak rangSzejühes e várnai érex'^rző, Puha 'Tibor. (A szerző felvétele) esztendővel pedig a kölni EB bronzérmét nyerte el. Az arany azonban ezúttal sem sikerült. Meglepetés III.: LENGYELORSZÁG. Valaha — nem is olyan régen — sikert sikerre halmoztak a lengyel öklözök a világ szorí- tóiban, igaz, akkor Stamm „papa“, ült a szorító sarkában. Azóta róla már csak az emlékére kiírt memóriái alkalmából esik szó a leggyakrabban, viszont a Stamm-tanlt- vány Ptak minden eddigi erőfeszítése hiábavalónak bizonyult, hogy csak legalább megközelítse nagynevű elődje sikereit. A mai lengyel ökölvívást nagyon egyszerű jellemezni: két Skrzecz és más senki ... Az egyiket — Gregorzot — Alvlcs Gyula verte ki az elődöntőben pazar mérkőzésen, a másik — Pavel — eljutott a döntőbe, és az aranyéremért folytatott „ütközetek“ legem- lékezetesebbikét produkálta a szovjet Ko- csanovszkijjal, aki azonban megakadályozta, hogy a lengyel csapat Is beléphessen az aranyérmet szerzett együttesek sorába. Meglepetés IV.: ROMANIA. Bukarestben is alighanem kedvezőbb mérlegre számítottak, mint amilyet végül is a román öklözök produkáltak. Az elődöntőben ugyan még reménykedhettek, hogy túlszárnyalhatják esetleg a legutóbbi halványabb évek eredményeit, hiszen öten még eljutottak volna a döntőig, de a „küszöböt“ mindössze Ma- rlcescu lépte át, s ő Is „elbotlott“ Vlagyimir Melnylk kesztyűiben. Meglepetés V.: az NDK. Ritkán fordult elő, hogy az NDK versenyzőt ne szerezzenek győzelmet — legutóbb Kölnben 2 ezüst és 5 bronz volt a mérlegük. Két- győzelmük azonban még sosem volt, pedig ezúttal is lehetett volna, hiszen éppen két öklözöjük szerepelt a döntőben. Egy sem lett. A szűkét szerezzenek a csehszlovák színek képviselői. Nos, két bronzérem ugyan nem több, mint amennyire feltehetően a szakvezetés számított, de — nem is kevesebb. Ráadásul úgy szerezték — Puha Tibor és Madura —, hogy már az első fordulóban búcsúra kényszerült a moszkvai olimpia bronzérmese, Ján Franek. Míg Madarának két győzelme után nem volt esélye az elődöntőben a szovjet extraklasszis Alekszandrov ellen, Puha Tibort nyilvánvalóan győztes mérkőzésen ütötték el a bírák a továbbjutástól, és fosztották meg így nemcsak az aranyérem megszerzésének lehetőségétől, hanem legalább az ezüstéremtől. A két magyar második és egy harmadik hely sem több annál, mint amennyit a magyar ökölvívás logjobbjaitól elvárhat a szakvezetés és a szurkolók. Hazai szempontból nézve azonban nem ártaná, ha elgondolkozna a sportág szakvezetése például az utolsó előtti bajnoki forduló botrányos eredményei fölött, amikor a csapatbajnoki küzdelmek során a találkozók a korábbiaknál is botránvosabb körülményeket sejtetve alakultak Amíg a kl- esöjelölt Vítkovice, amely az előző héten teljesen valós körülmények .kö;''.ött távozott másik vetélytársa otthonából, Galántáról meggyőző vere'^éggel, még meggyőzőbben veri az addigra már haiunk^áL’ot nvert Ostí csapatát, addig senki se számít-;on jelentős előrelépésre.. Ha a mérközé.-^ek sorsa nem a szorltóbam, hanem nyiiváirvaióan azon kívül — vagy mellette — dől el, addig tovább fog tartani a hazai ökölvivósjort sor- vadá'sa. A két bronzérem ugvanis inkább üde színfolt a sivárságban, mintsem hogy valamiféle fellendülés első örömteli jeleként'lehetne értékelni. MÉSZÁROS JÁNOS