Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-24 / 21. szám
5 H a csak lehet, úgy Intézem, reggel vagy Inkább hajnalban érkezzem egy városba. Hajnalban, amikor ébred a város, az emberek, amikor megindulnak az első villamosok, amikor az utakon még nincs tülekedő autóforgalom, amikor felhúzzák a füszerboltok redőnyeit, amikor újra élni kezd a város ... Rómába hajnali fél hatkor érkeztem. A hatalmas Termini pályaudvaron — mint a nap huszonnégy órájában mindig — most is nagy a tülekedés, forgalom. A magyar származású Amerigo Tot tervezte a pályaudvar épületének egyszerűen modern homlokzatát. Előtte „zsibongnak“ ugyan már az autók és az autóbuszok, de bent, a csarnokban a pincérek még csak most rakják szét a teraszokra a kis asztalokat, székeket; rövid fehér köpenybe, hosszú, keskeny fehér köténybe „bújva“ most szolgálják tel az első, semmihez sem hasonlítható „piccolo“ kávét és a ropogós péksüteményeket... Kint, a szemközti kis park fáinak padjai alatt néhány kurtizán még reménykedik, hátha egy hajnali „lovag“ erre téved. Tudom, ha balra tartok, kiérek a Piazza déllé Republlca félkör alakú, árkádos térre, amelynek egyik sarkában a sok utcai kút egyikének hűs vize csordogál. A tér esténként állandóan Ismétlődő, egyfajta népünnepélyek színtere: kávéházi asztalok mindenfelé, az árkádok alatti alkalmi pódiumon hangulatos muzsikát játszik egy zenekar. Lehet dúdolgatni, iszogatni, táncolni... A kihalt árkádok lépcsőin baktatva eszembe jut, hogy négy évvel ezelőtt itt felejtettem utolsó doboz cigarettámat, a teljes csomagot. Hasztalan, tudora, de körülnézek; nincs sehol. Csak szemét, mindenféle szemét tarkáink a földön, akárcsak bárhol a városban. Talán sztrájkolnak a szemetesek, talán mások, mert Rómában — Itáliában! — már hosszú évek óta szinte minden áldott nap sztrájkol valaki. Sose tudni előre pontosan, hogy holnap, holnapután elviszik-e a szemetet, ellndulnak-e a városi tömeg- közlekedési eszközök, a vonatok ... Hol robban bomba, kit rabolnak el... Itt már jó ideje mindig minden bizonytalan. S most bizonytalan vagyok én is. Úgy emlékszem, ha végigmegyek a térről nyíló Via Nazlonale szuperüzletek kirakatokkal csábító útján, majd jóval lejjebb balra fordulok, akkor elérem a Vittorio Emanuele hatalmas, vakítóan fehér emlékmű-építményét. S megyek-megyek, közben eltévedek. Szűk kis utcákon bolyongok, koszos és bűzös udvarokon vágok át, talpam alatt épp locsolják az utcákat, járdákat, a gyümölcsüzlet gazdája boltja elé rakosgatja ki a friss árut, a szebbnél szebb barackot, szőlőt, almát, banánt, cseresznyét, datolyát, körtét, dinnyét, szamócát... Megkérdezem a borostás öregtől, akit nemcsak munkája, hanem reggeli fütyö- részése közben is megzavartam, merre vegyem a helyes irányt. Rám néz, a váltamra csap: „Turista, ah turista? ..." — mondja vigyorogva, s csodálkozik, hogyan vetődtem a városnak ebbe a részébe, ahová ritkán téved az idegen. Magyarázza, előbb egyenesen, majd a második utca sarkán Jobbra, egyenesen, újra jobbra, ott lesz egy sarki gyümölcsárus, annál balra és csak mindig balra ,.. Kilátás a vatikáni múzeumbál között ml a különbség? Kora este telefonálok római ismerősömnek: itt vagyok. Carla nagyon megörült, majd leszid, miért nem hívtam már fel öt korábban, mert szürkület után ő már egy tapodtat sem hajlandó tenni egyedül a városban. így nem marad csak egy-másfél óránk a beszélgetésre. A Vatikán közelében, egy terecske presszójának teraszán találkozunk. Hét óra felé Carla már pánikszerűen ideges, gyorsan fizet és mielőtt elköszön, elmagyarázza; — Itt még napközben is minden elképzelhető, hát még este. Napközben sem ritka, hogy az ember megy az utcán s elhúz mellette egy motorkerékpár, amelynek egyik utasa kitépi a járókelő kezéből a táskát, füléből a fülbevalót, nyakából a nyakláncot... , Tizenkilenc éves lányomnak így lopták el a fülbevalóját fényes nappal. Este pedig rendszeresek az összetűzések:- tolvajok, útonállók, zsebmetszők mindenfelé, a kötekedőkről, erő- szakoskodókról nem is beszélve. Biztonságról, közbiztonságról egyáltalán nem lehet beszélni. Két kocsinkat löp- ták el három év alatt. Nincs ismerősünk, barátunk, akinek ne törték volna fel a kScsiját, lakását. És olyan ismerősünk sincs, akinek a családjában ne lenne munkanélküli. A lányom most végezte el a gimnáziumot, nincs munkahelye. A férjemet időnek előtte nyugdíjazták, én már évek óta alkalmi munkákból élek. — Emlékszel, már négy évvel ezelőtt is hasonló gondokról beszéltem neked. Azóta a helyzet csak rosszabbodott. Olyannyira, hogy akkor még nagyobb megerőltetés nélkül meg tudtalak hívni egy vacsorára, most meg csak úgy-ahogy egy kávéra telik. Jó, te mondhatod, hogy az üzletek változatlanul telis-tele áruval, hogy mindenütt mindent reklámoznak, csak hát kevesebbet tudunk vásárolni, s épp ebben van a fogyasztói társadalom óriási rákfenéje: a reklámok cukkolása és a vásárlóerő közt egyre nagyobb szakadék tátong ... Egy nagyváros fényei és árnyai A felettünk levő ablakból kikukucskáló férfi ránk rivall, s azt magyarázza: félrebeszél a gyümölcsös, más irányba kell menni! A szomszéd bolt tulajdonosa egy hetyke bajuszú borbély is előjön a hangok hallatára s karon ragad: egyikükre se hallgassak, menjek csak mindig egyenesen — igaz, ő már visszafelé mutatja az irányt! —, és akkor odaérek. Ezt már az egyik hajnali kuncsaft sem hagyhatja sző nélkül: ö is egészen másfelé magyarázza a helyes utat. S most már nem is engem akarnak meggyőzni igazukról, hanem sokkal inkább egymást. Fennhangon, belemelegedve magyarázzák, bizonygatják egymásnak — rlcsajoznak, már-már ösz- szevesznek. Rájuk hagyom. Kárpótlásul a sok szép barack közül kiemelem a legszebbet: ennyi élvezet nekem is jár, amiért alkalmat teremtettem egy kora reggeli parázs vitához, mert vita nélkül nem lenne jó napja egy „taljánnak“ sem. Mire beérek a központba, nyolc óra is van. Az utakon annyi az autó, hogy nagyon szemfülesnek kell lennem, hogyha zöldet mutat a lámpa, át tudjak menni a túloldalra. Mert itt a közúti forgalmi táblákat, szabályokat az égvilágon senki sem veszi figyelembe, megy, ki merre lát. Ez egy kicsit érvényes az egész ország gazdasági, politikai, társadalmi életére is. Itt jószerével már semmiféle törvényes rendnek nem tud érvényt szerezni az állam: virágzik a maffia, a terrorizmus, egyre nő az infláció, vele együtt szaporodik a munkanélküliek száma, s mindezzel egyenes arányban mind gyakoribbak a kormányválságok, mostanság már szinte egymást érik. A turista ezt tudja, a római polgár viszont naponta átéli. Hogy a kettő Talán még folytatná tovább, de már kigyulladtak a lámpák, sötétedik. Cáriét' elkísérem a buszmegállóhoz. Aztán vissza, a városba veszem az utamat. Átvágva a kacskaringős Tevere Palatino nevű hídján, s a híres, tér, a Piazza Navona felé tartok. A hatalmas tér teli alkalmi képfestökkel és árusokkal, utcai zenészekkel, csen- cselőkkel, turistákkal... meg egy-egy térről nyíló szűk utca sarkán álló prostituáltakkal. Fellini fiimjel jutnak az eszembe itt is, de még inkább a távolabbi Via Venetón, ahol a nagy mű, az Édes élet képsorait forgatta. Hajnali fél háromig bolyongok a város utcáin, és senki sem molesztál, nem rabol ki — igaz, nem is lenne mit elvennie! — nem ütnek le, bár Carla szavainak igazán ez mlt- sem változtat. Nekem szerencsém van, neki nincs. ZOLCZER JANOS A Funtana di Irevi kút Autú hátán autö már korán reggel A Pantheum Tudósok a békéért és leszerelésért Az emberiség megmentéséért a nukleáris háború fenyegetésétől, a leszerelésért és a békéért címmel Moszkvában háromnapos össz-szS- vetségi tudományos konferenciát tartottak, amelyen 500 szovjet tudás és 500 külföldi vendeg vett részt. Csehszlovákiát a tanácskozáson Bohnmil Kvasil akadémikus, a Csehsziovák Tudományos Akadémia elnöke, Vladimír Hajko akadémikus, a Szio- vák Tudományos Akadémia elnöke és Bedfich Svestka akadémikus, a CSSZTA Elnökségének tagja, a cselh- szlovák békebizottság elnöke képviselte. Anatolij Alekszandrov a- kadémikus, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának elnöke beszédében rámutatott a korlátozott nukleáris háborúról, valamint a neutronfegyver humanitásáról kiagyalt elméletek abszurditására. Ha az emberiségnek nem lenne ereje ahhoz, hogy szembeszálljon az atomháború kirobbanásának gondolatával, az sorsdöntő lenne reá nézve — mondotta. A tanácskozáson a tudósok feladatát elemezte a nemzetközi biztonság megszilárdításában Borisz Pono- marjov, az SZKP KB Poiiti- kai Bizottságának póttagja, a KB titkára. Borisz Ponomarjov elvtárs hangsúlyozta, hogy a szovjet tudósok éppúgy, mint a szovjet emberek aggódnak a jelenlegi nemzetközi heiyzet miatt. A világ döntő történelmi pillanatok előtt áll, amikor dönteni kell a további fejlődés irányáról. A továbbiakban rámutatott, hogy a tudomány militarizálása a kapitalista világban az egyik legszembetűnőbb példája annak, hogy élnek vissza a monopóliumok a tudomány és a technika eredményeivel. A tudósok tehetségét, az emberi ész sikereit barbár reakciós célokra pazarolják, agresszív politikájuk meigvalösítására, a pusztító háború előkészítésére használják. Minden természettudós és társadalomtudományokkal foglalkozó tudós elsőrendű kötelezettsége, hogy feltárja a nukleáris háború következményeiről az igazságot, és rámutasson a háborús veszély forrására. Az amerikai imperializmus és a NATO agresszív körei a fegyverek erejére támaszkodnak, meg akarják állítani a társadalmi haladást, és azt remélik, hogy döntő hatással lehetnek a világ fejlődésére, hogy elnyomhatják a szociális és nemzeti felszabadulásért küzdő mozgalmakat, hogy megsemmisíthetik a szocialista rendszert, s hogy a szocialista világrend- szert a „történelem szemétdombjára“ dobhatják. Washington és szövetségesei agresszív kalandpolitikájával szemben a Szovjetunió és a szocialista közösség más országai a háborús veszély elhárításának, a leszerelésnek, az enyhülési politika folytatásának hatékony programját állítják. Az SZKP és a szovjet állam e külpolitikai stratégiájának fejlesztésében jelentős szerepe van a jelenlegi nemzetközi kapcsolatok marxista-leninista alapokon történő tanulmányozásának. A globális válságról, az atomkonfliktnsról, a civilizáció megseimmisüléséről szóló burzsoá koncepciókkal szemben pártunk és társadalomtudományunk 8 történelmi optimizmus programját sorakoztatja fel. A szovjet tudósok jelentősen hozzájárultak államunk védelmi képességének megszilárdításához. A Szovjetunióban nem létezik és nem is létezhet olyan hadiipari vagy tudományos komplexum, amelynek haszna lenne a fegyvergyártásból, hangsúlyozta Borisz Pono- I marjov.
