Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-05-24 / 21. szám
4 [M M ondd azt valakinek, hogy május, és azonnal rámondja, hogy szerelem. Egy dal szerzője május éjszakáján szeretne letép, ni minden orgonát... Ady Endre csodálta, idézte, e hónap bűvöletében élt. „Május mégis ír, izgat, beszél.“ Juhász Gyula így vall erről a hónapról: „Vígan zöldellő Szabad májust hadd hozzon a jövő;“ Később prágai diákként évről évre nagyon vártam május elsejét és kilencedikét. Odahaza nálunk, a Csallóközben már elvirágoztak a gyümölcsfák, de Prágában ilyenkor borult virágba az iskoiával szembeni domboidal valamennyi aimafája. Valahol ott távolabb, egy sétány végén álldogált K. H. Mácha költő imádott szobra. A fiatalok között lángolt a szerelem. Még kollektív találkákra is eljártak. És a felnőttek? Milyenek is a májusi esküvők, ingatagok? — Járok Losoncon (Luíenec) a Jl- lemnlck^ utca egyik háza előtt, és alig merem megnyomni a csengőt A kicsit patinás, kicsit furcsa ház jellege és a meglátogatandó lakó szép neve, Zólyomi Sándor tart kicsit visz- sza. A városi nemzeti bizottságon az anyakönyvi bejegyzések közül írtam ki néhány nevet, így az övét is. Hetvenötben hét pár járult az anyakönyvvezető elé május hónapban, hetvenhatban tizenegy, hetvenhétben tizenkét ifjú pár. A többieket hiába kerestem, új lakást kaptak, nem tudok a nyomukra bukkanni. Félve nyomom meg a csengőt. — Jő estét, az 0} Ifjúság munkatársa vagyok, és arra lennék kíváncsi, mennyire tartósak a májusban kötött házasságok, így többek között az önöké is. Mesélnének egy kicsit magukról? — adom elő jövetelem célját Zólyomi Sándorék emeleti lakásának ajtaja előtt. — Igen, tessék fáradjon beljebb. Épp el akartam ugrani egy korsó sörre, de csak tessék tovább — mondja Zólyomi Sándor felélénkülve, szemmel láthatóan örömmel. A házigazda foglalkozása bányász, a közeli Galsáról (HadiSa) származik. Az arca sima, pihent, szinte rácáfol a foglalkozására. Szívből örül a jöttömnek, és rögtön azt is megtudom, hogy miért. — Már egy hete szabadságolok. Olvasok és pihenek. Tudja, én régi újságolvasó vagyok, valamikor írogattam is a lapba, még az Oj Ifjúságba Is. A feleségemet is az újságok révén Ismertem meg, ő akkor az állomási újságosbódéban dolgozott, én meg ahogy jöttem a bányából, Pö- torről, mindig megálltam nála, hogy megvegyem az összes újságot, amit meg lehetett venni. — Az összesét? — Igen, úgy, ahogy mondom. Néha negyven koronát is fizettem, és tele volt a házunk az újságjaimmal. Ha két nap nem jöttem, már alig fért bele a borítóba, amelybe félrerakták nekem őket. — Tudja, én nem tudtam a nevét — kapcsolódik bele a beszélgetésbe Darina asszony —, a borítóra csak az volt felírva, hogy Bányász, de mindenképpen ő volt a legjobb vásárlóm. — Az újságvásárlőból, újságolvasóból férj lett. Hogyan került erre sor? — kérdem, és közben figyelem az asztal körüli szöszmötölő, játszogató lányukat, Angelikát. A kislány nyugodt, játékos és türelmes. Látszik, hogy sokat foglalkoznak vele. — Régóta, talán már öt-hat éve Ismertük egymást, de még mindig csak az volt a borítóra felírva, hogy Bányász, és így Is ismertem, így mondtam a váltőtársamnek is, mígnem végül személyesen is megismerkedtünk. Május,eleje volt, amikor bemutattak egymásnak. Ö akkor harmincéves volt. Egy mulatságon történt. Utána találkoztunk, majd elmondtam az édesapámnak is, hogy kivel Ismerkedtem meg. ö azt mondta, hívjam meg. Meghívtam, bemutat. Kadlöt Béla, felesége, Éva asszony és kisfiúk tűk fejezni, így aztán találkoznunk kellett újra. A szünidő alatt Erzsi elment a Német Demokratikus Köztársaságba, hogy tökéletesítse német tudását, és csak valamikor a vakáció végén jött haza. Én közben Magyar- országon voltam, bár váltottunk ie- velet, de nagyon vártam, mikor jön már végre haza ... .— És összeházasodtunk. — Igen. Én a fülekl Kovosmaltban dolgoztam, Erzsi pedig ugyanott tanított, így mindig mentünk és jöttünk, míg végül 1976 május 15-én egybe is keltünk. — Hol voltak nászútón? — Magyarországon, a Balatonon. Ugyan nem mindjárt az esküvő után, mert Erzsi tanított, de a tanév végén. Én kaptam a szakszervezettől két személyre szóló beutalót. — Jó volt? — kérdem Erzsébet asszonyt. — Felejthetlen. Talán elmondani sam lehet. Mindenekelőtt azért is, mert remek időt fogtunk ki. Csak egymással törődtünk, egymásnak éltünk — tüzesedlk ét Erzsébet asszony hangja. Közben bejön a nagyobbik kisfiú, egy pohár tejet kér még az édesanyjától. Amikor megissza ezt is, illedelmesen elköszönnek és lefekszenek, mintha már ott sem lennének, nem mutatkoznak, nem incselkednek. Va. lóban elfáradhattak. Miközben Erzsébet asszony elrendezi az asztalt, a konyhát, arra kérem a férjét, mondja el, miért is vette el feleségül. Ó elég hosszan tam, és az édesapám úgy ítélte meg, hogy nem rossz fiú, így aztán újra meg újra találkoztunk, együtt jártunk több mint egy évig. 1977. május 13-án keltünk egybe. — Pont tizenharmadikán és májusban. Miért, ki akarta, hogy májusban legyen az esküvőjük? — Én — válaszolja határozottan Darina asszony —, azért, mert mindig is mondták, május a szerelem hava, és én hiszek, illetve már akkor is hittem benne. Ragaszkodtaiti hozzá, hogy májusban legyen az esküvőnk. Én már akkor biztos voltam benne, hogy nemcsak én szeretem öt, hanem ö is engem. Ráadásul dolgos, megfontolt, határozott ember ... — Az újságok, azokhoz nem lett hűtlen — fordulok Zólyomi Sándor felé. — De mennyire, hogy nemi Illetve ma már azért nem járatok annyit, mint régebben, de az Élet is Tudomány, az Interpress Magazin és még néhány más lap mellett továbbra is kitartok. Különösen az ismereterjesz- tő, tudományos lapokat kedvelem. Olvasásra persze nem mindig van időm. Reggel negyed négykor kelek és indulok a munkába. Ilyenkor jólesik szundítani egy kicsit a buszban, az az egy óra is sokat tesz, mielőtt az ember lemegy a bányába... Este meg, hazafelé általában kártyázni szoktunk. Én sem vonhatom ki magamat a többiek társaságából. Este tévézni szoktunk, de itt vannak a szombatok meg a vasárnapok. Néha kimegyünk Galsára, de ha valami érdekeset találok az újságokban, nem nagyon tudom letenni. Ma délelőtt is nekifogtam az Interpress Magazinnak, és míg el nem olvastam, le sem tettem. Ez fél tizenkettőkor volt. Utána elmentem a feleségem elé, hazaCzeglédy Béláék életük legboldogabb pillanataiban hoztuk a kislányunkat, megebédeltünk, sétáltam vele egy kicsit a parkban, majd ismét olvastam. Hát ez az életem. Sokan kérdik, miért Is nem hagyom ott a bányát, hiszen nemcsak a munka, az utazás is megterhel. Nem tudnám otthagyni, pedig ne higgye, hogy könnyű. Nem könnyű munka, és ráadásul veszélyes is. Veszélyes, de én nem félek. Tudom, hogy nem szabad félnem. Megesett már velem minden. Az is, hogy csak a szerencsémnek köszönhettem az életemet. Négy társam ottmaradt egy sújtólégnyomás következtében, és engem is csak a gép váza mentett meg. Én kotortam ki őket a homokból. Megfogtam az egyik tarkóját, hideg, nincs rajta segítség, úgy cipeltem ki a hátamon. Máskor meg engem vittek ki a társaim, amikor hirtelen rosszul lettem a széndioxidtól. Az élet már ilyen, szeretek a bányában dolgozni, máshol aligha érez- ném ilyen jól magamat... — mondja Zólyomi Sándor magáról és munkájáról, s bár tudom, mindez már nem függ össze közvetlenül az eredeti témávai, szívesen hallgatom, mert emberségét mutatja. Még sokáig beszélgetünk, s a szavaiból kitűnik, riportalanyaim jó szövetségbe, illetve házasságba léptek, ezért, amikor távozok, nemcsak jó ismerősökként, de barátokként búcsúzunk egymástól. Ez alatt a rövid Idő alatt, amelyet együtt töltöttem velük, megkedveltem őket. Czeglédy Béláékat negyedszerre sem találom otthon, s amikor végre kinyitják négyszobás lakásuk ajtaját, már be is sötétedett. Czeglédy Béla Losoncon (Luöenec) a Kerko, vagyis a csempegyár művezetője, a felesége pedig tanítónő Füleken. Ismerkedésük emlékezetes volt. A fülek! városi ifjúsági szervezet versenyt rendezett az alapszervezetek részére. Munkásfiatalok, ipari tanulók, gimnazisták és fiatal tanítók mérték össze a tudásukat abban, ki tud többet a Szovjetunióról. A verseny állása egyre szorosabb lett. Végül a gimnazisták és a tanítók maradtak állva. Az egész mezőny a gimnazistáknak szurkolt, és talán segítették is őket. Kovács Erzsébet tanítónő, Czeglédy Béla felesége ezt nem hagyhatta annyiban, és vitatkozott már a verseny alatt, majd később az autóban is. — Az autóban? — kérdezek rá. — Igen, az autóban — mondja Czeglédy Béla, miközben a felesége, Erzsébet asszony megvacsoráztatja a két kisfiút. Már a verseny alatt ösz- szeszólalkoztunk, és mivel mind a ketten losonciak vagyunk, megígértem, hogy ennek ellenére hazaviszem. A kocsim teljesen új volt, és a jogosítványomon meg sem száradt még a tinta, ezért aztán az út nem volt egészen sima. Erzsi meg is jegyezte, hogy micsoda pilóta vagyok, de a vita folytatódott, be sem tudgondolkodlk, megfontoltan keresgéli az okokat, majd ezt mondja: — Mindig volt közös beszédtémánk. Soha sem unatkoztung, még ma sem unatkozunk egymás társaságában. Erzsi víg kedélyű. Nem tartotta magát nagyra... Erzsébet asszony még hozzáfűzi: — Mindig, mindent elmondhattam neki. Ö nem beszélt, és még most sem beszél azonnal a saját gondjairól, de nekem szükségem volt rá, hogy naponta kibeszéljem magamat, és ő meghallgatott. Sőt megbeszéltük a problémáimat, tanácsokat adott. A legrosszabb, legnehezebb helyzetekben fel tudott vidítani. Néha egészen szokatlanul más témára terelte a szót, és én észre sem vettem, hogy elrendezte a problémáimat. — Változatlanul Fülekre utazik a család? — Ez hosszú téma — folytatja a feleség. — A jelenlegi lakásunk már a negyedik. — Én nagyon jól érzem magamat a gyárban. Ott voltak a régi munkatársaim, barátaim, soha eszembe sem jutott volna, hogy egyszer elmeglyek onnan, de akkor kezdték el építeni ezt az új cementgyárat, s az egyik barátom azt mondta, hogy Itf talán lakáshoz is könnyebben juthatnánk, így aztán beadtam a kérvényemet vele együtt. A sors fintora, hogy én, bár hosszú felmondási időt kaptam, átléptem, ő viszont nem. A Kerko megvárta, míg letelik a felmondási időm, és akkor átjöttem. Lakást is kaptunk. Ott voltam az Indulásnál, s hogy képes voltam helytállni, így a mi részlegünk eléggé zavarmentesen Indulhatott, ezt talán annak is köszönhetem, hogy a régi jő Kovo- smalt sok mindenre megtanított... — Erzsébet viszont még mindig Füleken tanít? — Az az Igazság, hogy én is megpróbáltam kereket oldani, beadtam a kérvényemet, hogy helyezzenek át, de amikor elutasították, lélekben még örültem is, hogy így történt. Közben kicseréltük a lakást, így meg tudjuk oldani a gyerekek óvodába, bölcsődébe hordását... Velük is összebarátkoztam, és igazán örülök, hogy megismerkedhettem velük. Amikor bekopogtam hozzájuk, kicsit feszengve fogadtak. Háziköntösben, otthoniasan öltözve nyitottak ajtót. Gyorsan más ruhát kaptak magukra. A kávét, régi opál csészében szolgálták fel, amelyet a szüleiktől örököltek. Nem hiányzik a készletből egy darab sem, akárcsak a szüleik, ők is vigyáznak rá. Minden mozdulatukban érezni, hogy kiegyensúlyozott, nyugodt az életük. Idegesség, babona? Nyomát sem találom náluk. Hosszú lenne, ha mindent el akarnék róluk mondani. XXX Másnap Fülekkovácsiban (Flfakov- ské Kováié) járunk, Agőcs Dezső elnök megmutatja az anyakönyvi hivatal bejegyzéseit, és köztük megtalálom Kadlót Ervin és felesége, született Molnár Éva 1981. május 16-án kötött házasságáról szóló bejegyzést. A fiatal fér), épp az élelmiszerboltból ballag haza. Hóna alatt egy két- kllős kenyér, mellette pedig a kisfia. Bevárva kisfiát, komótosan lépeget. Családi házban laknak. Ottjártunk- kor ő és a felesége éppen szabadságon vannak. A férj beljebb tessékel, itallal kínál. Beszélgetünk, kérdezgetem őket. Nem beszédesek, kicsit meg is vannak illetődve, nem is tudják, hová tenni az ilyen váratlan vendéget. Persze ha ők nem is sietnek a válasszal, mindent elmond helyettük a mama. Béla a panelgyárban dolgozik, Éva asszony a posztógyárban. Megosztott műszakokra járnak, hogy ne kelljen a gyereket egész nap a mamára hagyni. Egyszóval azt mondhatum, hogy akárcsak a két előbbi házaspár élete, az övéké is nyugodt, kiegyensúlyozott. Fülekkovácsiból Kassára (KoSice) megyek, ahol évente ezernégyszáz- ezernyolcszáz pár járul az anya- könyvvezető elé, és megkérdezem Milan Cibula anyakönyvvezetőt a tapasztalatairól. És itt a lényeg: a kassai anyakönyvvezető, aki nyolc éve tölti be ezt a tisztséget, azt tapasztalja, májusban nem szeretnek házasodni a fiatalok. •— Nézze, a múlt héten szombaton egyetlenegy pár sem kötött házasságot, és a jövő hétre sincs még egy előre jelentkező. Más hónapokban, augusztusban, szeptemberben alig bírjuk kielégíteni az igényeket, májusban csak elvétve akadnak olyanok, akik arra kérnek bennünket, hogy adjuk őket össze. Legföljebb olyanok, mint a maiak is, akik már egyszer elváltak, és arra kértek, hogy második házasságukat tizenharmadikán, pénteken, tizenhárom óra , harminc perckor köthessék, hogy minden tizenháromra kezdődjék! Különben kötnek nálunk házasságot külföldi állampolgárok, amerikaiak, japánok, ausztrálok is, de ők sem a májust választják. — Miért, talán hamarabb felbomlanak a májusban megpecsételt kapcsolatok? — Nem mondhatom. Mi rendszerint megkapjuk a bíróságok határozatait, és úgy látjuk, hogy nincs különbség a májusban és máskor kötött házasságok között. NÉMETH ISTVÁN Zólyomi Sándorék MÁJUSI ESKÜ VOK
