Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-11 / 2. szám
8 Ül JUBILEUM MATES A Magyar Területi Színház ünnepi hete 1983. január 28-án 19.30 árakor Jókai Mór ~ Török Tamás Szeretve mind a vérpadig című történelmi drámájának bemutatójával kezdődik a komáromi (Komárno) Szakszervezetek Házában. Az évforduló alkalmával több színdarab bemutatására is sor kerül. Január 29-én (ugyancsak 19.30 órakor) a Thália Színpad elképzelésében Tóth László Áldozat című drámáját tűzték műsorra. Hogy mit tud az első drámás, de más műfajban már rangot szerzett író, arról most majd a komáromi közönség is meggyőződhet. Az eddig megjelent kritikákból tudjuk, hogy Tóth László az ismert erdélyi ballada, Kőműves Kelemen motívumát próbálja kibővíteni „térben és időben elvonatkoztatva az eredeti népköltemény cselekményétől általános érvényűvé tenni.“ A következő nap, január 30-án bérletes előadásban ismétlik meg Jókai dramatizált művét, a Szeretve mind a vérpadig című darabot, amelyet az ünnepi idény reprezentatív előadásának szántak. Jókai Mór jelentősége kettős: stílust adott a magyar regénynek,, és olvasóközönséget hódított neki. Vérbeli mesélő, szertelen a fantáziája, s talán nem is kutatja szereplőinek lelki mélységeit, inkább a mese varázsa érdekli. Müveiben sok a bölcs mondás az élet értelméről, az emberi magatartásról. Eszménye az élenjáró, a kiváló egyéniség, akiben egyesül minden testi és lelki erő , és ügyesség. Február 3-án Henrik Ibsen Nóra című drámája kerül bemutatásra, Horváth Lajos főiskolai hallgató vizsgarendezésében a Tháliában. Gyüre Lajos A becsületes molnárlegény című kétrészes mesejátékának bizonyára örülni fognak a komáromi iskolások. A cselekmény jól végződik. Minden, ami nem kívánatos, megkapja a maga büntetését. Az előadás február 4-én délután 14 órakor kezdődik a Thália Színpad előadásában. Este pedig (19.30 órakor) a nemrég bemutatott Ján Soloviő-darab, az S. 0. S. című vígjáték kerül ismét a nézők elé bérletes előadásban. Február 5-én 19.30 órakor Méhes Lajos A peleskei nótárius című vidám zenés játéka kerül „bérletszünetben“ a közönség elé. Gvadányi József alapötletét először Gaál József írta színpadra 1838-ban. A hangulatos játék érdekes meséje másfél évszázad múlva sem veszített időszerűségéből. Ennek köszönhető a játék egységes képe és a jó színpadi alakítások sora, amelyek indokolttá teszik a frivol polgárságot megfricskázó hangulatot. így az egymást követő Képváltások is köny- nyedén simulhatnak a romantikával és sok humorral átitatott színpadi atmoszférába. Végül 1983 február 6-án, vasárnap 19.30 órakor bérletes előadásban megismétlik a Thália Színpad művészei Ibsen Nóra című darabját, amely bizonyára ez alkalommal is elnyeri a közönség tetszését. Ezenkívül január 28-án délelőtt ünnepi társulati ülést tartanak. Ekkor Írják alá a győri Kisfaludy Színház és a Magyar Területi Színház 1985-ig terjedő együttműködési okiratát, amely a két színház csereelőadáéait és a további együttműködés tartalmi-formai kérdéseit is tisztázza. Ezen a napon 17 órakor még a Dunamenti Múzeumban szcénografiai kiállítás is nyílik, amely bizonyára sok érdekességet tartalmaz majd. A színházi ünnepség inkább „munkajellegű“ lesz. Ha jubileumi is a 30. évforduló, mégis a művészi munka, az alkotó hétköznapok tevékenysége, a próbák és a becsületes felkészülések eredményei kerülhetnek így előtérbe, hogy általuk a nyilvánosság a színház eddigi munkásságának keresztmetszetét kaphassa. (szuchy) A Losonci (LuCenec) Pedagógiai Szakközépiskola diákjai évek óta rendszeresen részt vesznek a CSEMADOK Központi Bizottsága által kétévenként meghirdetett „Tavaszi szél vizet áraszt.. országos népdalversenyben. A népdalverseny 1982 márciusában Füleken (Filakovo) megtartott járásifordplójában az iskola, éneklő csoportja a III. kategóriá- bat) első , helyen végzett, így bejutott az országos elődöntőbe. Ugyanilyen sikeresen szerepelt egyik tanulójuk. Somoskői Agnes is, aki első lett a szólóénekesek kategóriájában. Kiváló hanganya-^ gável és jól megválasztott gömöri* népdalaival hívta fel magára a szakemberek és a bíráló bizottság figyelmét. A járási versenyben elért sike- Tek^ alapján kissé türelmetlenül, de bizakodva vártuk az országos SIKERESEN KÉPVISELTÉK ISKOLÁJUKAT, JÁRÁSUKAT elődöntőt, hogy az iskola diákjai hogyan állnak majd helyt négy járás versenyzői, énekesei között. A CSEMADOK Központi Bizottsága 1982. december 12-én este megrendezte a nagykürtösi (Vei. Krtís) járásban, Ipolynyéken (Vi- nica) a II. országos elődöntőt. A pedagógiai szakközépiskola éneklő csoportja Gál Ildikó vezetésével az új tanév kezdete óta Intenzíven készült az országos elődöntőre. A napi tanulás, a szakköri foglalkozások mellett találtak Időt a próbákra Is. Míg mások pihentek vagy éppen szórakoztak, a tiz leány tanárnőjükkel együtt népdalokat énekelt. Az országos elődöntőben több mint tíz éneklő csoportot megelőzve elsők lettek és bekerültek a döntőbe. Somoskői Ágnes pedig a szólóénekesek kategóriájában szintén az első helyen végzett. így érthetően nagy volt az örömük, hiszen két első hellyel a tarsolyukban tértek haza, jó hírnevet szerezve Iskolájuknak és a járásnak egyaránt. Ez a siker egyúttal azt is jelenti számukra, hogy a „Tavaszi szél vizet áraszt.. népdalverseny 1983. évi országos döntőjében a losonci járást ők ketten képviselik. A losonci pedagógusjelöltek éneklő csoportjának példája is azt bizonyltja, hogy rendszeres munkával, kitartó szorgalommal kimagasló eredményeket lehet elérni. Ez példaként Is szolgálhat más kultúrcsoportoknak Is. Az éneklő csoport és Somoskői Ágnes sikeréhez őszinte szívvel gratulálunk. Csák István A Móra Ferenc Könyvkiadó már második kiadásban megjelentette Tam- kó Sirató Károly Pinty és Ponty című gyermekverseskönyvét. A szerző verseit szívesen olvassák a kisiskolások, de a derűjük, a „nyaktörö“ rímek olvasásra Ingerllk a felnőtteket is. A Szépirodalmi Könyvkiadó az utóbbi évtizedekben nem kevés felderítő munkát is végez, a magyar klasszikusok mellett jó néhány olyan alko- •tö művét Is megjelentette, akt ugyan nem mérhető Vörösmarty, Petőfi és Arany ; Irodálml öredményeivel, de művük így is figyelemreméltó. A Kiskönyvtár sorozatban a múlt évtől kezdve egyre következetesebbé válik egy-egy fogalom, s vele együtt a múlt századi és a huszadik század elejei magyar próza ün. „kismestereiről“ és azotk munkájáról van szó. Kik voltak és kik a művészet kismesterei? Azok a szerzők, akik munkássága ugyan nem közelíti meg a -maradandó műveket megalkotó klasszikusokét, de műveik így is jelentősek Üj könyvekről vagy éppen hiányt pótlék. E kismesterek között Is vannak tehetségesebbek és kevésbé tehetségesek, vagy olyanok, akiknek a sors rövldebb életet szabott ki. E sorozat eddigi megjelent kötetei: Barta Sándor Kllyu- ikiasztott szavazólap. Gárdonyi Géza Dávldkáné — A kürt, Petelel István A tiszta ház. Oláh Gábor két ló beszélget, Papp Dániel Tündérlak Magyarországon. A Minerva Könyvkiadó gondozásában Is érdekes könyv látott napvilágot Történelmi jelenidő címmel. Azt a tíz rádiós párbeszédet tartalmazza, amelyeket a Magyar Rádió szerkesztője, Kulcsár Katalin és az Irodalomtörténész, Béládl Miklós szerkesztett. Az elmúlt 35 év Irodalmáról szóló összefoglaló munka ez, amelyben jeles, ma élő Irodalmárok szólalnak meg. A fölvételek 1978 őszétől 1979 tavaszáig készültek. A Történelmi jelenidő ugyan nem pótolhatja az utóbbi három és fél évtized IrodalomtöTJ ténetét, de elfogadhatóan ennek az Időszaknak irodalmi igyekezeteit, forrongásait tolmácsolja. Az Európa Könyvkiadó >— mint minden évbein — most is megjelentette az ÉGTAJAK című elbeszélésanto- lógiát, amely öt világrész kispróza« terméséből válogat. Ez az antológia nemcsak nálunk ismert (és elismert) művészek alkotásait közli, de számunkra most debütáló szerzők Is szerepelnek. Az ismertek közül néhány figyelemre méltó név: Anh Dúc vietnami, Andrée Chedid libanoni, Ju- rij Naglbtn szovjet és a Nobel-díjas Isaac Bashevis Singer neve bizonyé« ra ismerősen cseng az olvasó fülő-^ ben. A felsorolt könyvek Irodalmi és művészeti élményeket tartogatnak. Vajkal MikMt II. Napjainkban jó az énekkettősök árfolyama. Annak Idején a T. Rex fedőnév alatt Marc Bolan és Mark Feld volt a tinik kedvence, mostanság ezt a szerepet a tengerentúl a Hall — Oates-kettős tölti be, az óceiánon Innen pedig egy másik kéttagú formáció, a Soft Cell. Tagjai, Marc Almond és David Ball bár angolok, első albumukat, a Non Stop Erotic Cabaretet mégis New Yorkban készítették. Ekkor azonban már ott tanyázott az angol és az európai listák csúcsán a Tainted Love (Romlott szerelem) című slágerük, amelyet ugyan Grace Jones repertoárjából kölcsönöztek, de mint kiderült, az elrugaszkodáshoz kitűnően megfelelt. Albumuk, amely címével ellentétben, nem az erotikával foglalkozik, még jobban megerősítette pozíciójukat az újromantlkusok legjobbjai között. Ez a stílus egyébként a nosztalgikus és az avantgárd muzsika különös ötvözete. A duó tavalyi nagy slágere a Say Hello Wave Goodbye volt. 1978 óta jegyzik a rockgárdák legnagyobbjai között a Dire Straits csoportot. Föemberük, Mark Knopfler új albumukkal ismét bebizonyította, hogy még korántsem fogyott ki az ötletekből. Az invenciódús LP Private Investigation (Magánnyomozás) című tétele vált népszerűvé. Az akusztikus gitáron előadott szerzeménynek bizarr hangulatot kölcsönöz a filozófikus töltésű kísérőszöveg. Tucatnyi esztendei létezésük során még sosem voltak olyan keresettek a Kraftwerk (Erőmű)'nevű csapat lemezei, mint manapság; Ralf Hutter és Florian Schneider, a két düsseldorfi szintetizá- tor«bűvölő felvételei már a 70-es években is nagy becsben álltak, az új hullám elterjedésévé! népszerűségük még inkább felfelé iveit. A tavalyi listákat megjárt daluk a The Model volt. Ugyancsak az újromantlkusok közé sorolják a Human League névre hallgató társulást. Négy fiú és két lány alkotja a zenekart, amelynek főkolomposa Phil Oakey szerző-énekes. Az alaphangot a szintetizátorok szolgáltatják, a másik Ismérvük a dallamosság. Kitűnő albummal robbantak be (Dare, azaz Merészség); a Don’t You Want Me (Nem akarsz engem) című slágerükkel pedig szinte mindenütt a, létra legmagasabb fokiára hágtak. Az új, a megszbkottől eltérő hangzásra való törekvés hozta a felszínre a Kid Creole & Coconuts-t. Kid Creole, a- kit eredetileg August Darnellnek hívtak, csodálatos módon képes elegyíteni mindazt, amit ez ideig a könnyűzenében kiötlőitek. A stílusok e kavalkádjában megfér egymás mellett a calypso, a húszas évek slágerei, a soul, a swing, a rock, a diszkó, az ^rlkal, a latin ritmusok stb. Már az. első nagylemezük (Off The Coast Of Me) meghozta a hírnevet, a következő albumuk erre még rádobott néhány lapátnyit a sikerből. A Fresh Fruit In Forlgn Places (Friss gyümölcs Idegen földön) című lemez főhőse szerelmét keresve világ körüli utat jár be. Ez a koncepció kitűnő alkalom volt a szerzőknek különböző zenei kultúrák ötvözésére. így születhetett meg a Dear Addy című nóta, amely a reggae és az orientálls zene elegye. A harmadik albumukról, a Tropical Gangsters-ről származik a Stool Pigeon (Rendőrségi besúgó) című daluk, amely eddig a legnagyobb üzleti sikert hozta számukra. Az autentikus reggae egyik megszelídített és megfehérített változatának, a skanak kitűnő képviselője, a Specials bedobta a törülközőt, feloszlott. Anaál aktívabb viszont a nagy rivális, a Madness. Ez legmarkánsabban az angol listákon volt látható, ahol többek között a Driving My Car (Vezetem az autómat) című dalukkal hódítottak. Az egyik nagy újhullámos siker tavaly a Der Komissar című dal volt. Előadója, Falco 1957-ben született Bécsben. Konzervatóriumot végzett. Kezdetben kemény rockzenét játszott, igaz akkoriban még Johan Hölzelnek hívták. Tagja volt az első osztrák rockszínháznak is. 79-fől foglalkozik újhullámos muzsikával, először a Drahdlwaberl egyHttes tagjaként, de az igazi hírnevet csak önálló albuma, és főleg a felügyelőről szóló száma hozta meg. Húsz év az úton így is Jellemezhetnénk a fehér rock and roll eminens képviselőjét, a Status Quót. A csapat tavaly nagy csinnadrattával ünnepelte meg két évtizedes fennállását. Jubileumi hangversenyükre még Károly herceg is kíváncsi volt, mert két kezünkön megszámlálhatnánk az ilyen éltes rockbandákat. Igaz, volt is egy kis turpisság a dologban, hiszen kezdetben nem így hívták őket, s időközben a tagság is cserélődött, az azonban biztos, hogy az alapító tagok, Francis Rossi gitáros és Alan Lancaster basszusgitáros már 62-ben együtt zenéltek. 82-es slágerük címe egy női név: Caroline. A Status Quo ma is azt Játssza, amit a hatvanas években, egy másik csoport, a Jam muzsikájából szintén a hőskor hangzásvilága, a Who és a Troggs zenei hangulata érződik ki. Csakhogy a zenekar jóval fiatalabb, ők maguk pedig (s mások is) zenéjüket új hullámnak hívják. A gitár, basszus, dob felállású trió sikerdala, a Town Called Malice Precious hetekig vezette az angol listákat. S hogy még korai lenné a kemény rockot játszó zenekarokat eltemetni, bizonyítja a Survivor nevű társulás Eye Of Tiger (Tigrlsszem) című dala, a- mely igazi világsiker volt. STRIE2ENEC SÄND0R ____________________________________ Ez volt a listákon