Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-19 / 16. szám
A mai munkásfiatalok és szakmunkástanulók alkotják majd a legközelebbi években, évtizedekben hazánk munkásosztályát, társadalmunk vezető erejét. A fiúk az apák örökébe lépnek, hogy tovább gyarapítsák a művet, adott esetben a fejlett szocialista társadalmat. Éppen ezért senki számára sem lehet közömbös, hogyan formálódik, mivé fejlődik ez a nemzedék. Mivel a munkásfiatalok és a szakmunkástanulók jelentős része a Szocialista Ifjúsági Szövetség tagja, szövetségünk messzemenően felelősséggel tartotzik a nevelésükért. A Szocialista Ifjúsági Szövetség mindig megkülönböztetett figyelmet szentelt a munkásfiataloknak és a szakmunkástanulóknak — többet között ezt állapította meg sajtóértekezletén Mikulás PatloviC, a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának titkára. Elvégre, ha a munkáspárt tartalék hadserege vagyunk, szövetségünk munkásjellege sem vonható kétségbe. Sajnos, minden igyekezet ellenére az utóbbi években éppen e szociális rétegek esetében lelassult a tagállomány növekedése. A munkásfiatalok szervezettsége meglehetősen alacsony, mindössze 27,9 százalékuk tagja szövetségünknek, és a teljes tagállomány 23,6 százalékát alkotják. Ez kevés még akkor is, ha tudjuk, hogy szövetségünk zömét a középiskolások teszik ki annál az egyszerű oknál fogva, hogy a középiskolákban nagy a koncentráció, és jobbak a feltételek a szervezeti munkához. Ettől eltekintve feltétlenül javítani kell a szervezeti munkát a termelésben. A központi bizottság titkára nagyon,helyesen mutatott rá, hogy a bajok eredője: szövetségünk munkájában nem teszünk különbsé- . get az egyes szervezetek között. Ugyan- ' azokat a módszereket alkalmazzuk a falusi szervezetekben, mint az ipari vagy a középiskolákban működő szervezetekben. Ugyanazokat a követelményeket támasztjuk velük szemben, holott köztudomású, hogy mindenütt mások a feltételek. Ha vonzóbbá akarjuk tenni a munkásfiatalok számára a Szocialista Ifjúsági Szövetséget, akkor megkülönböztetett figyelmet kell szentelni az őket érdeklő kérdéseknek, állapította meg Mikulás PatloviC, a SZISZ SZKB titkára. Nagyobb beleszólási jogot kell követelni a vállalatok irányításába, mert bizonyítható, hogy a SZISZ-szer- vezetek ott dolgoznak a legjobban, és ott van a legnagyobb befolyásuk, ahol a vállalat vezetősége és a SZISZ üzemi vagy alapszervezeti vezetősége kölcsönösen megbecsülik egymást. Konkrét példákkal bizonyítható, hogy ahol a SZISZ vezetősége érvényesíteni tudja a fiatalok Jogos követeléseit, ott akár éjszaka vagy ünnepnapokon Is hajlandók dolgozni - a folyamatos tervteljesítés vagy a tervcsúszás leküzdése érdekében. Sok a tennivalónk a munkásfiatalok szabad Idejének megszervezése, terén. Különösen időszerű ez a munkásszállőkban, ahol szintén nagy a koncentráció, ám elég gyakran a portáson múlik, hogy a sok fiatal mivel tölti el a szabad idejét. Nem érdekünk. hogy adminisztratív eszközökkel vonjuk be a munkásfiatalokat a SZISZ-munká- jábá, hanem arra kell törekednünk, hogy a vonzó foglalkozások láttán, maguk jelentkezzenek sorainkba. - , Palágyl Lafos ‘ Mióta újra felfedeztük az üvegházakat, „kitaláltuk“ a fóliasátrakat, a föld emberének télen slhcs ideje pihenésre, ölbe tett kézzel ücsörögni. Az egyes gazdaságok a lányoknak, asszonyoknak szinte az év minden napján tudnak hasznos munkát kínálni: kellemes környezetben, melegben, így vannak ezzel a felsőpatonyi (Horná Potöií] nők is, akik az országút menti hatalmas területen fekvő fóliasátrakban, üvegházakban télen-nyáron dolgoznak. Az üvegházakban elsősorban a 40 ezer tó szegfűről gondoskodnak, míg a fóliasátrakban korai zöldséget termesztenek, palántát nevelnek. A felsőpatonylak irigylésre méltóan jó helyzetben vannak; a kedvező természeti adottságokat kitűnően hasznosítják. Kutat fúrtak, s hetvenfokos termálvízzel fűtenek. Azt is mondhatnám, ingyen, de azért figyelembe kell venni a fűtéshez szükséges beruházásokat, amelyek természetesen hamar megtérülnek. Követésre méltó kezdeményezésük ebben az energiatakarékos Időben, amikor megfontoltabban kell — kellene! — gazdálkodni az energiahordozókkal,’ felső fokon értékelendő. (Sajnos, még ma sem ritka, eset, hogy sok helyütt a milliókat érő meleg, forró vizet nem hasznosítják.) A kertészet szegfűrészlegének a vezetője, Oravecz Erzsébet mérnöknő örömmel újságolja, hogy a szegfütermesztésben szép eredményeket érnek el, s bár Közép-Szlo- vákiába, Bánovee nad Bebravouba szállítják a virágot, a nyereség így is tetemes. Ugyanez a helyzet a korai salátával meg a többi zöldségfélével Is. Ottjártunkkor már salátából csak nagyon kevés fej volt tövön. A lányok, asszonyok a káposzta- és karhalpalán- ták kiszedésével és szabadba ültetésével voltak elfoglalva. Képriportunk egy verőfényes csütörtöki napon készült, amikor az üvegházakban még a fűtést is ki lehetett kapcsolni. ZOLCZER JANOS