Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-04-12 / 15. szám
„AZ ESZKIMÓK VlZlOlABAN A POKOL HIDEG HELY .. Ezekkel a sorokkal kezdődik a Natural History című lapban Fred Bruemmer rendkívül érdekes írása, amely részben történelmi visszapillantás, s ha úgy tetszik, egzotikus útleírás Is... Mivel az ember meleg éghajlatú tájakról, feltehetően Afrikából származik, a hideggel való megbirkózáshoz a természet eléggé gyatrán készítette tel a majmok e szőrtelen rokonát. Így hát a mai csupasz ember 24 Cel- sius-fok körüli környezeti hőmérsékleten érzi jól magát. Ennél alacsonyabb értéknél azonban fázik, és védekezésül dideregni kezd. Ezzel megnöveli teste hőmérsékletét. A jellegzetes libabőrösség ugyanis nem más, mint szánalmas, csökevényes próbálkozás annak a védőszőrzetnek a fel- borzolására, amely valamikor „őseink“ testét borította. Az egészséges ember testhőmérséklete 36,4—37,4 Celslus- -fok körül Ingadozik, 32,8 fokon a szervezet hőszabályozó rendszere már akadozni kezd. David E. Bass (US Army Research Institute of Environmental Medicine) szerint: „Az ember képtelenné válik tudatos életmentő döntésekre, ha test- hőmérséklete akár csak hét fokkal hatlak arra, hogy az zord és ellenséges lenne... Ez a föld számukra szülőföld volt, és mindaddig, míg a hittérítők és a felfedezők mást nem mondtak nekik, azt hitték: ez minden lehetséges világok legjobbika. Mert mit láttak ők? Halakban és vadakban bővelkedő tengert és földet. Ig)t hát az Idegen földek és éghajlatok nem bírtak számukra semmilyen vonzerővel. MIKOR FÁZIK AZ ESZKIMÓ? 1851-ben az eltűnt Franklin-expedl- cló eredménytelen keresése után (az expedíció 129 tagja, tisztjel és legénysége az Észak-nyugatl-átjáró végzetes keresése közben mind egy szálig elveszett) Erasmus Ommanney kapitány visszatért Angliába, s magával vitt Északnyugat-Grönlandról egy fiatal sarkvidéki eszkimót. Kallihiruas (ez volt a neve) csaknem négy esztendőt töltött el Canterburyben, európai ruházatot viselt, de kegyetlenül fázott. 1855-ben panaszkodó levelet Irt egy angol barátjának: „Sokáig voltam Angliában, és egyáltalán nem éreztem jól magam ... Nagyon sajnálom, de az Időjárás mindvégig szörnyű volt... Egészen más ország ez. Az egyik nap hideg, a másik rendklA Hudson-Oböl Belcher-szigetén az eszkimók dunnalúd-bőrökböl készítették blúzaikat akkor, amikor nem tudtak karibut elejteni. Ez a blúz könnyű és meleg volt, de törékenyebb, mint a karibuszörmé- bői való. Fáznak-e az eszkimók? is csökken.“ Az Északi-sarkvidéken a gyakori —40 Celslus-fok hőmérsékletnek, és 30 méríöld/óra sebességű szeleknek kitett csupasz ember körülbelül tizenöt percen belül meghalna. Az örökletes hldegérzékenység Ismeretében nem meglepő, hogy a déli éghajlatok alatt élt „régiek“ rettegéssel és irtózattal gondoltak az északra. Hérodotosz görög történész Időszámításunk előtt 430-ban a következőket Irta Európa északi térségeiről: „Az egész országnak ... olyan kemény és zord tele van, hogy ott nyolc hónapon át egészen elviselhetetlen hideg uralkodik ...“ Ennek ellenére Európa északi részein mégis éltek emberek. A sokkal zordabb észak-amerikai sarkvidéket, Alaszkától egészen Kelet-Grön- landlg, a szárazföld tényleges határától északra az Ellesmere-szlgetet, valamint a Peary-földet, a mai eszkimók elődei lakták. Manapság ezeken a tájakon a januári középhőmérsék- let —30 fok, de lesüllyedhet akár a —70 fokra Is, emellett gyakoriak a téli viharok. A nap október 20-án nyugszik le, és március elejéig nem emelkedik a látóhatár fölé. Északnyu- gat-Grönland térségében, Thuleban, a sarkvidéki eszkimók hazájában mindössze egy hónapban — júliusban — emelkedik a középhőmérséklet a fagypont fölé. Mégis a jelenkori eszkimók lakóhelyüket Nunassiaqnak, azaz „Szép Földnek“ nevezik. Egy európai számára ez az emberek által most Is lakott legzordabb környezet idegen érzéseket ébreszt. De az első eszkimók, akik csak szűk kis földjüket Ismerték, nem Is gondolvül nedves ... Komiszul érzem magam ...“ Legalább tízezer évig éltek a mesz- szi északon az eszkimók ősei. Nem véletlen, hogy testi felépítésük Is különbözik az európai emberekétől: az éghajlathoz történt fiziológiai alkalmazkodásuk nyomai ma Is megfigyelhetők. Az eszkimók jobban tudják megemészteni és befogadni a zsiradékot, mint az európai emberek. Alap- anyagcsere-értékük Is 20-30 százalékkal magasabb. Kezük és lábuk kicsi, hideg környezetben végtagjaikba Intenzívebben áramlik a vér, mint a legtöbb egyéb népcsoportnál. Az értágulás (ez Is jellemző rájuk) bőséges véráramlást biztosít számukra, s ennek eredményeképpen az eszkimók keze még hideg Időben Is meleg. Annak érdekében, hogy megvédjék magukat a sarkvidéki éghajlat gyilkos hidegétől, az eszkimók ősei — Vllh- jalmur Stefansson kutató szerint — feltalálták a hideg éghajlathoz a szó szoros értelmében tökéletesen alkalmazkodó életfenntartási rendszert. Ennek a tökélynek az elérése évez- .redekig tartott... Mindig Is vadásznép volt, és az Északi-sarkvidék ebből a szempontból biztosította számára a vonzerőt és a megélhetést. Ezen a vidéken ka- ribuk (észak-ainerlkal rénszarvasok) milliói, pézsmatulkok tízezrei, madarak és fókák milliói, bálnák és rozmárok szinte megszámlálhatatlan tömegei éltek. De az első emberek számára, akik a vadban bővelkedő, de az éghajlat tekintetében félelmetes tartományt vállaltak otthonuknak, az életfenntartás nehéz küzdelmet ígért. Az eszkimók ősei egész évben kis Az iglu (az eszkimók: téli laka) biztonságos és kellemes menedék. A hó belsejében levő légüregek kitűnő szigetelők; a lakók testhőmérséklete egymagában elegendő ahhoz, hogy az igluban a külső levegőhöz viszonyítva 40 C-fokkal emelkedjék a hőmérséklet. sátrakban laktak. Azokat valószínűleg nem is tudták fűteni, mivel nyilván nem voltak olajlámpálk. Nem volt kampós szigonyuk, amely oly nélkülözhetetlen a tengeri emlősállatok vadászatán. Valószínűleg nem voltak kutyafogataik sem. Mégis, valahogyan kitartottak, és néhány ezer ember szétszóródott a sarkvidék roppant térségeim Annyira nehéz életet éltek, hogy a későbbi eszkimó kultúrák az övékhez viszonyítva egyenesen ' fényűzőnek látszanak. Már csak azért Is meglepő mindez, mert az eszkimók földje nemcsak rendkívül hideg, ellenséges és sivár, hanem igen szegény Is azokban a nyersanyagokban, amelyeket a legtöbb társadalom lényegesnek talált. A fém ritka volt, így maradt a kő, a jég, a hó és a gyeptégla mint a szárazföld és a tenger által szolgáltatott, legkönnyebben megszerezhető, és a legszélesebb körben felhasználható építőanyag. A legfontosabbak azonban az elejtett állatokból nyert anyagok — csont, halcsont, agancsok, fogak, szőrme, bőr, inak és bélszövetek voltak. Miként 1577-ben Martin Frobisher felfedező éles szemmel megfigyelte: „Azok a vadállatok, barmok, halak és madarak, melyeket az eszkimók megölnek, húst. Italt, öltözéket, hajlékot, ágyneműt, harisnyát, lábbelit, zsineget, csónakjaik számára pedig vitorlát adnak, úgyszólván minden vagyonukat...“ OTTHON — BALNACSONTOKBÚL Egy téli eszkimóhajlék legkorábbi leírása Frobishernek a Baffln-szlge- tekre tett harmadik útjáról, 1578-ból származik. Egyik tisztje — George Best — a következőket Irta: „Épületfa hiányában az alapzattól felfelé bálnacsontokkal építenek, azokat egymáshoz hajlítják és fönt tetszetősen összezárják, majd fókabőrökkel takarják be.“ Hasonló kép tárult Franz Boas antropológus elé is, amikor 1883-ban csaknem egy évet töltött az eszkimók között. A ház alapzatát — írja visszaemlékezéseiben — kőből és bál- nacsontokból (alkalmilag egész bálnakoponyákat is felhasználva) építették. A szarufák és a gerendázat bálnabordákból és állkapocscsontokból készült. Ezeket fóka- vagy rozmárbőrökkel borították. Télen az egész építményt vastag hóréteggel takarták be. Az ablakokat pedig a sörényes fóka összeillesztett pergamenszerűen áttetsző belel helyettesítették. „Az effajta kunyhó — mondja Boas — Igen meleg, világos és kellemes volt...“ A tűz sem volt probléma. Bőségesen voltak tűzszerszámalk, az eszkimók ezeket egymáshoz dörzsölve csiholták a tüzet. És a lángra lobban- tás művelete sem tartott három-öt percnél tovább. Az észak azon tájain, ahol a bálna, és ennélfogva a bálnacsont Is ritkaságszámba ment, no meg kevés volt a tutajfa, az eszkimók hóból építették téli kunyhóikat. Ezeknek a házaknak — típusuknál fogva — több mint száz nevük volt. Rendkívül leleményes és praktikus volt az eszkimók téli ruházata Is. Tökéletes szabásuk, és nem utolsósorban az anyag, amelyből készültek, csaknem érzéketlenné tette az eszkimókat a zord, sarkvidéki időjárással szemben. A szőrtelen, így a hideg által módfelett sebezhető eszkimók a hideghez pompásan alkalmazkodott északi állatok bőrével védték testüket. Számukra a legfontosabb védőruházat a karlbuszőrme volt. A karlbu- szőr bunkős: végeiben vastagabb, mint a tövében, úgyhogy a bőr közelében kialakult apró „légkamrák“ visszafogják a testmeleget. De léghólyagocs- kák töltik ki az egyes szőrszálakat is, a bőr pedig könnyű, ugyanakkor nagyon erős. A sarki rókák hosszú fe- dőszőrzete és sűrű bundája annyira jól védi az eszkimókat, hogy amíg a hőmérséklet nem esik —40 tok alá, alapanyagcsere—értéküket nem kell növelniük. A HIDEG CSAK KELLEMETLENSÉG Egy férfi öltözékéhez hét, a nő öltözékéhez hat, egy gyermek számára pedig négy karíbuírha szükséges. A tapasztalt eszkimó „varrónő“ szinte szempillantás alatt mértéket tud venni a férjéről. A bőrökből ulujá- val, egy félhold alakú késsel kivágta a szükséges szabásmintákat, és szoros szegőöltésekkel összevarrta a bőrdarabokat. Varrásnál az asszonyok szárított karlbu- (vagy narvál-, vagy beluga) Inakat használtak. A tű a sirály vagy a lúd kemény szárnycsontjából készült. Természetesen az eszkimók ruházata nem csupán a kartbuszörmére korlátozódott. Az öltözék mivolta mindig attól függött, hol és milyen vidéken élt egy-egy törzs. Ahol nem volt karlbu, ott megfelelt a jegesmedvebőr- ből készített ruha, sok helyen pedig a sarki róka bőre is. Bármilyen anyagból készült is a ruha, egy dolog mindig lényeges volt: a ruhadaraboknak tökéletesen száraznak kellett lenniük. Ellenkező esetben elveszítik kiváló szigetelő tulajdonságaikat. Az eszkimók nem szerették a hideget, de nem is féltek tőle. A hideg Inkább kellemetlenség volt számukra, mint fenyegetés. A hideghez alkalmazkodott nagyszerű kultúrájuk mindmáig megvédte őket a hideg halálos ölelésétől. L. J. HITID Az NDK-ban hivatalos baráti látogatáson tartózkodó szovjet katonai küldöttséget Dmitrij Usztyinov marsall, honvédelmi miniszter vezette. A szovjet delegáció tagjai Heinz Hoffmann-nak, az NDK nemzetvédelmi miniszterének kíséretében nagygyűlésen vettek részt a nemzeti néphadsereg egyik alakulatánál. Dmitrij Usztyinov marsall a nagygyűlésen beszédet mondott. Leszögezte, hogy az Egyesült Államok és NATO-szövetségesel a Szovjetunió és a Varsói Szerződés feletti katonai erőfölény megszerzése érdekében állandóan fokozzák a fegyverkezést. Elítélte a Reagan elnök által javasolt ún. közbülső megoldást, és hangsúlyozta, hogy ez is a jelenleg fennálló hozzávetőleges nukleáris egyensúly megbontására Irányul. Ismét megerősítette, hogy a Szovjetunió soha nem hagyja veszélyeztetni sem saját, sem szövetségesei biztonságát. Reagan amerikai elnök a kongresszus elé terjesztette a fejlett technológia exportjának tokozott ellenőrzését szolgáló törvénytervezetét. Ez módot adna az elnöknek importkorlátozás bevezetésére azon külföldi vállalatokkal szemben, melyek megszegik az amerikai exportellenőrzési törvényt. Mint Ismeretes, Idén szeptemberben lejár a hatálya az előző exportellenőrzési törvénynek, és az elnök a felújított törvényben további megtorló Intézkedésekre akar lehetőséget teremteni. A jelenleg érvényes törvény alapján „feketelistára“ kerülhetnek azok az USA-n ki vüli vállalatok, amelyek ame rikai „stratégiai“ áruk és technológiák vásárlóiként azt eladják a Szovjetunió nak vagy a többi kelet-európai országnak. Gátat keli vetni a további nukleáris fegyverkezésnek, és meg kell akadályozni az USA-t abban, hogy katonai eröföiényre tegyen szert — jelentette ki Washingtonban Joseph Bernardin érsek, az amerikai római katolikus püspökök bizottságának elnöke, aki tájékoztatta az Egyesült Államok közvéleményét az amerikai katolikus püspökök pásztorlevelének tervezetéről. Bernardin érsek hangsúlyozta, hogy a pásztorlevél határozottan állást foglal az atomfegyverek bármiféle alkalmazása ellen, és szerződés megkötését szorgalmazza az Egyesült Államok és a Szovjetunió között a nukleáris fegyverkísérletek, a tömegpusztító eszközök fejlesztése és gyártása teljes betiltásáról. Az amerikai püspökök pásztorlevelükben elutasítják a Pentagon terveit mind a „korlátozott“, mind az „elhúzódó“ nukleáris háború folytatására. Mariin Luther King meggyilkolásának 15. évfordulója alkalmából a Georgia állambeli Atalantában tartott nagygyűlés résztvevői megemlékeztek az amerikai négerek polgári jogaiért harcoló politikusról. Hasonló gyűlésekre, illetve tüntetésekre került sor Memphisben (Tennessee állam), Ander- sonban (Indiana 'állam) és Little Rockban (Arkansas állam). A megmozdulásokban tiltakoztak a Reagan-kor- mányzat politikája ellen, a- melynek következtében az Egyesült Államok színes bőrű lakosságának életkörülményei szüntelenül romla nak.
