Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-29 / 13. szám
M 3 ALKOTÓ MUNKÁVAL TELI ÉLET Lenért elvtárs, a politikus és államférfi, az állampolgár és elvtárs, egy közülünk — valamennyiünk számára nagyon közeli ember. Személyében volt igazgatójukra emlékeznek Partizánskéban és Boéanyban, az ottani környék szövetkezeteiben, ahol az 50-es évek elején, falvalnk forradalmi átalakulásának idején nem egy izgalmas pillanatot élt át a szövetkezetesítés gondolatát terjesztve. Ma, hatvanadik születésnapján a hála szimbolikus csokrával mondva köszönetét gondolnak rá a vágsellyel (Sala) Duslo munkásai, a Csallóköz lakói, a tren- Cínl szövetgyári munkások, a Nyltral Mező- gazdasági Kutatóintézet munkatársai, de a Jaslovské Bohunice-i atomerőmű mérnökei is, hiszen valamennyi fent említett helyen nagyon gyakran megfordult. Az ötvenes évek derekán Lenárt elvtárs a bratislaval kerület pártszervezetének vezető titkára volt. Ez nem volt könnyű időszak, szükséges volt megerősíteni a szocializmus alapjait, mindenekelőtt a parasztságot kellett meggyőzni a szocialista mezőgazdaság előnyeiről, el kellett sajátítani az új irányítási módszereket, gazdaságosabban kellett termelni. Az akkori bonyolult nemzetközi helyzetben a bratislaval kerület pártszervezetének kommunistái öntudatos eszmei-politikai erőnlétről és érettségről, a marxlzmus-leninlzmus iránti elvhűségről és elkötelezett szocialista internacionalizmusról tettek tanúságot. Ennek legkifejezőbb megnyilvánulása az épp akkor befejezett kollektivizálás, a kis- és középparasztságnak a szocialista mezőgazdaság támogatására való megnyerése volt. Lenárt elvtárs 1957 augusztusában az SZLKP KB ülésén így értékelte a szövetkezetesítés gyors ütemének fő tényezőit: a kommunisták aktív részvétele és a megfelelő'politikai légkör megteremtése. Elsősorban ennek köszönhető, hogy a kerületben 1957. Január 1-től 1957. augusztus 19-lg 15 639 egyéni gazdát nyertek meg a szövetkezetesítés gondolatának. Ez csupán egy példája annak a megfontolt, céltudatos munkának, amelyet az akkori bratislaval kerületi pártszervezet a fő feladat megvalósítása érdekében végzett. A lenini munkastílus, a forradalmi lendület és tárgyilagos ügyintézés Iskolapéldája. Természetesen akkor nem csupán a szocialista termelési viszonyok megteremtéséről volt szó, hanem arról is, hogy ezek előnyei mielőbb és minél kifejezőbben megnyilvánuljanak a mezőgazdasági termelésben. Ennek feltételeit meg kellett teremteni: biztosítani kellett a szükséges gépeket, vegyszereket, mielőbb alkalmazni kellett a tudomány vívmányait a mezőgazdasági termelésben stb. E célból épült fel többek között a vágsellyel (Safa) vegyi kombinát is. Lenárt elvtárs abban az Időben már a csehszlovák kormány miniszterelnöke volt és annak ellenére, hogy munkaideje drága volt, figyelemmel kísérte a gyár építését, és később is segített a termelési nehézségek áthidalásában. Leggyakrabban szombat délután, előzetes bejelentés nélkül jelent meg Vágsellyén, és személyesen győződött meg az építkezés előrehaladásáról, személyes tekintélyét latba vetve segített megoldani a felmerülő kezdeti problémákat. Lenárt elvtárs önfeláldozö segítséget nyújtott az 1965-ös dunai árvízkárosultaknak Is. Fontosnak tartotta az átszakított gát mielőbbi újjáépítését és a víz lecsapolása után személyesen ellenőrizte a Csallóköz újjáépítésének ütemét. Gondoskodása azonban ezzel sem ért véget, bölcs előrelátással elejét akarta venni a Duna menti Járások évente ismétlődő árvízveszélyének. Célja az volt, hogy a Duna ne pusztítson többé, hanem hozzájáruljon a vidék felvirágoztatásához: termeljen villamosenergiát. Az elképzelés végleges megvalósítása teljes ütemben folyik, a szomszédos Magyarországgal karöltve épül a Gabőlkovo — Nagymaros vízlépcsőrendszer. Jozef Lenárt elvtárs az SZLKP KB első titkáraként nem kis elismeréssel kiemeli a Jaslovské Bohuníce-1 atomerőmű építőinek érdemeit, az erőmű fontosságát, amellyel hazánk belépett az atomenergia ipari fel- használásának korszakába. Hangsúlyozza, hogy az atomerőmű történelmi fontosságú lépés energiaproblémáink megoldásában, és ezt csakis a Szovjetunió segítségével tudtuk megtenni, mégpedig azáltal, hogy lehetőséget kaptunk a szovjet tudomány és technika kimagasló vívmányainak alkalmazására hazánkban és hogy e mű felépítésénél támaszkodhattunk a szovjet szakemberek magas szakmai tudására és kommunista lelkesedésére. Lenárt elvtárs beszédeiben mindig méltatja azokat a kollektívákat, amelyek minőségi árut termelnek. Szívesen eljár volt munkatársai közé a partizánskéi cipőgyárba, a boáanyl bőrcserző üzembe, figyelmükbe ajánlva a minőségi mutatók szigorú ellenőrzését, ezzel is erősítve biztos helyünket a hazai és a külföldi piacokon. Az SZLKP KB első titkárának figyelmét nem kerülik el egyetlen ágazat, így a mezőgazdaság sikerei sem. Tisztelettel és elismeréssel szól ezekről, különösen a gabonatermelés Jelentős sikereiről, amelyek révén az átlaghozamokat tekintve megközelítettük az európai rekordszintet. Jelentős eredményeket értünk el a kukoricatermelésben is. Mindez a szocialista mezőgazdaság előnyeinek és annak bizonyítéka, hogy egyre nagyobb mértékben felhasználjuk a tudomány és a technika fejlődésének eredményeit. Annak érdekében, hogy a gyengébben gazdálkodó földművesszövetkezeteket az átlagosak színvonalára, az átlagosan gazdálkodókat pedig a klválóakéra emeljük, kooperációs körzeteket hoztunk létre. Ez a földművesszövetkezetek kölcsönös segítség- nyújtásának és együttműködésének, a tudományos Ismeretek hatékony alkalmazásának figyelemre méltó formája. Egyúttal azt is megmutatja, hogyan lehet Jobban felhasználni a szocialista termelőviszonyok tökéletesítésével a fejlett szocializmus építésének időszakában e viszonyok előnyeit. Ezt szem előtt tartva Lenárt elvtárs a Pravda, az Űj Szó és a Nővé slovo főszerkesztőjével nemrég folytatott beszélgetésén hangsúlyozta, hogy meg kell Ismerni a kooperációs körzetek gyakorlatát, ebből öszönzést kell meríteni és, a tapasztalatokat fel kell használni. „Pártunk — mondta Lenárt elvtárs, az SZLKP Járási konferenciáján Komáromban 1981-ben — nagyra értékeli a magyar nemzetiségű polgártársak áldozatkész munkáját, öntudatos. Jó viszonyukat a közös csehszlovák hazánkhoz.“ Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy épp az elmúlt tíz évben, pártunk és Husák elvtárs vezetése alatt a magyar nemzetiség lakta területek kimagasló előrehaladást értek el, míndepekelőtt gazdasági téren. Dél-Szlovákia ebből a szempontból Is az ország egyenrangú része. Ez bizonyítéka annak a helyesen értelmezett lenini politikának, amelyet pártunk a nemzetek és nemzetiségek közötti viszonyokban érvényesít. A szocializmus építésében szerzett közös tapasztalatok a csehek, a szlovákok, a magyar és az ukrán nemzetiségű dolgozók közös munkájának eredményei, arra köteleznek bennünket — emlékeztet Lenárt elvtárs —, hogy továbbra is erősítsük interna- I cionallsta összetartozásunkab Ez elsősorban a pártszervezetek és a kommunisták kötelessége. Ilyen rövid írásban lehetetlen hitelesen megrajzolni Lenárt elvtárs hazájához, hazánkhoz fűződő sokoldalú kapcsolatait, amelyek tettekre ösztönzőek és olyan gazdagok, mint maga az élet. Szeretnénk, ha legalább ezek a sorok Lenárt elvtárs alkotó munkájának tanúbizonyságai lennének, annak a munkának, amely rányomta bélyegét hazánk arculatára, mert kezdettől fogva bölcsességgel, népünk — amelynek önfeláldozó szolgája — és a szocializmus iránti hűséggel áthatott. L. S. Felvételeink a SZISZ szlovákiai kongresszusán készültek kezdeményezés korparancs A fejlett szocializmus nagy vívmányai és lehetőségei úgy érvényesülnek majd, ahogyan azokat felismerjük, elsajátítjuk és felhasználjuk. Ezért korunk nagyabb igényeket támaszt a szubjektív tényezővel — a párttal, az állami gazdasági szervekkel, a tudományos intézményekkel, a társadalmi szervezetekkel, a Szocialista Ifjúsági Szövetséggel szemben is. A legfontosabb feiadat tehát, hogy a társadalom egységesen, valamennyi működési területén, az irányítás minden fokozatán időben és kvalifikáltan megismerje az új feltételeket és éljen az új lehetőségekkel. Az élet logikájával összhangban teljes meggyőződéssel kijelentjük, hogy ti, a fiatal nemzedék tagjai lesztek azok, akik oroszlánrészt vállaltok fejlett szocialista társadalmunk építésének merész, újító, forradalmi feladataiból. A CSKP szervei és szerveketei mindent megtesznek, hogy életünk, népgazdaságunk minden területén érvényesíthessék újító törekvéseiket. Arra törekszünk, hogy a fiatalok kivegyék részüket a vezetésből és minél nagyobb számban vállaljanak felelős tisztségeket. Korunk egyik fő követelménye, hogy minél több fiatal, rátermett, jól felkészült ifjú szakember álljon az élen abban a harcban, melyet gazdasági életünk fellendítéséért vívunk. Mindenütt és mindenkitől pontos és tökéletesen végzett munkát kell követelnünk és nem szabad elnéznünk a hanyagságot. Arról van szó, hogy a pék izlel'es kenyeret süssön, a tervező modern, versenyképes gépeket tervezzen, hogy az építész munkája kifogástalan legyen, hogy a kereskedelmi dolgozó, a szolgáltató vállalat alkalmazottja becsületességével érdemelje ki a vevő, a megrendelő elismerését. Igen elvtársak és elvtársnők, rendben van az, ha a fiataloknak különböző követelései vannak, de a közösség megbecsülését munkájukkal kell megszerezniük. Jogosan kritizáljátok ti is azokat, akik csak tessék-Iássék módra vesznek részt az újítómozgalomban és csupán azért teszik, hogy prémiumot kapjanak. A fejlett szocialista társadalom építése megköveteli a technikai-ökonómiai hatékonyság állandó növelését. Az innováció súlypontját azokra a termékekre kell helyezni, amelyekben tükröződik a dolgozó szaktudása, találékonysága, technikai rátermettsége, akaratereje. Amikor ezekről az igényes feladatokról beszélünk, és azt mérlegeljük, hogy a fiatalok hogyan kapcsolódtak be megvalósításukba, aláhúzzuk, hogy az ifjúsági szervezetektől kezdeményezőkészséget várunk, képességet az akadályok leküzdésére, leleményességet és meg nem hátrálást. Nagyon jól tudjátok, hogy a ti tekintélyetek és súlyotok az üzemben, a szövetkezetben, az iskolában az elvégzett munkától függ. £s mit várnak még tőletek? Leginkább azt, hogy minden ifjúsági szervezet munkatervében konkrét feladatok szerepeljenek, melyek az egész közösséget mozgósítják a műhelyben, a gyárban, az iskolában, valamint a községben, a városban és a járásban is. £ppen ti, mai fiatalok vagytok azok, akik életetek „zenitjére“ a harmadik évezredben értek tel. Nagy történelmi esélyt jelent számotokra ez a tény. Létérdeketek, hogy a tudományos forradalmat összekapcsoljátok azokkal a felmérhetetlen lehetőségekkel, melyeket a szocialista termelési viszonyok biztosítanak számotokra. (Szemelvények Jozef Lenártnak, az SZLKP KB első titkárának a SZISZ szlovákiai kongresszusán mondott beszédéből).