Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-29 / 13. szám
2 TÄRSADÄIMI ÖSSZTERMÉK ÉS NEMZETI JÖVEDELEM A termelésről Irt cikkemben említettem azt a már közhelynek számító marxi gondolatot, hogy: ahogy a társadalom nem szüntetheti meg a fogyasztást, ágy nem szüntetheti meg a termelést sem. Tehát a termelés nem fejeződik be a termék eiőáilltásával és fogyasztásával, hanem a folyamatot újra és újra meg kell ismételni. A társadalmi termelésnek ezt az állandó ismétlődését, állandó folyamatát, újratermelési folyamatnak nevezzük. Az újratermelési foiyamat magában fogialja mindazokat a részfolyamatokat, amelyek a termékek előállításától, azok fogyasztásáig végbemennek és amelyek feltételei annak, hogy az egész folyamat ismétlődhessen. Ezek a részfolyamatok, fázisok a következők: termelés, elosztás, csere és fogyasztás. A termelés fogalmát már ismerjük és a fogyasztás fogalma sem teljesen ismeretlen. Ezért ezekről nagyon röviden csak annyit, amennyi a megértéshez fontos, főleg azoknak, akik az előző cikkeket nem olvasták. A termelési folyamatban jönnek létre az anyagi javak. A termelés eredményeként meghatározott mennyiségű és összetételű terméktömeg jön létre. Az elosztás folyamatában ez a terméktömeg elosztásra kerül. Elsősorban a termelés közvetlen résztvevői kapják meg részesedésüket, majd a továbbiakban a társadalom többi tagja. A csőrében fejeződik be az elosztási folyamat, mégpedig úgy, hogy az emberek az elosztás folyamatában kapott részesedésüket azokra a konkrét anyagi javakra cserélik, amelyek szükségleteik kielégítéséhez szükségesek. Végül a fogyasztási folyamatban elégitődnek ki a szükségletek, mégpedig az anyagi javak „megsemmisülése“, fogyasztása révén. Az újratermelési folyamat fázisai természetesen egymás ntán következnek. Elosztani csak azt lehet, amit már megtermeltünk, a csere feltételezi az elosztást és a fogyasztás feltételezi a konkrét fogyasztási cikk birtoklását. Mivel azonban folyamatokról van szó, ez azt is jelenti, hogy az említett fázisok egymás mellett is léteznek. Folyamatosan termelünk, osztunk el, folyamatosan cserélünk és fogyasztunk. A társadalmi újratermelési folyamat magában foglalja az adott országban végbemenő összes termelési, elosztási, csere- és fogyasztási folyamatokat. Az elmondottak segítségével eljutottunk a címben jelzett két fogalomhoz: a társadalmi össztermék és a nemzeti jövedelem fogalmához. A társadalmi termelés egy bizonyos időszak (pl. egy év) alatt elért eredményét társadalmi összterméknek nevezzük. Tehát a társadalmi össztermék nem más, mint egy adott országban, meghatározott időszak (pl. egy év) alatt előállított anyagi javak mennyisége, összértéke. A társadalmi össztermék tehát egyfelől bizonyos termékek (pl. élelmiszerek, használati cikkek, gépek, épületek stb.) összességét képezi, másfelől bizonyos értéket, pénzösszeget jelent, mégpedig olyat, amely egyenlő az előállított termékek összértékével. Ha a társadalmi össztermék értékéből leszámítjuk az elhasznált termelési eszközök értékét, a nemzeti jövedelem értékét kapjuk, ami nem más, mint az az új érték, amely a termelési folyamat során egy adott időszakban (pl. egy év) kifejtett élőmunka eredményeként keletkezik, tehát amivel megnövekedik a felhasznált termelőeszközök értéke. Ismét egy új fogalommal találkoztunk az új, a hozzáadott érték fogalmával, ami tulajdonképpen maga a nemzeti jövedelem. Dgy érzem, hogy ennek a fogalomnak a megértése még egy kis magyarázatra szorul. Ha a társadalmi termelés teljes terjedelmét (a társadalmi összterméket) értékben fejezzük ki, mondjuk E- vel, akkor ezt az értéket három ös.szetevőre lehet bontani E = c-l-v-(-m. A „c“ a felhasznált termelőeszközöknek a termékekben teetet öltött részét, a termékekre átvitt értékét képezi. A „v -I- m“ pedig az új értéket, a nemzeti jövedelmet. A nemzeti jövedelem (v -H m érték) „v" része a termelőmunkában részt vevő dolgozóknak a termelés értékéből való részesedését képezi, azt a részt, amelyet az elosztás folyamatában kapnak,' az „m“ rész pedig a társadalomnak a termelés eredményeiből való részesedését jelenti. A fent . ismertetett felosztásból egyrészt a termelés tárgyi összetételére lehet következtetni, másrészt a fel- használásra is. A „c“ részt termelőeszközök formájában kell újratermelni, hogy visszavezethető legyen a termelésbe. A „v“ részt többségében használati cikkek formájában kell előállítani, mert a dolgozók fogyasztását hivatott biztosítani; míg az „m“ egy része használati cikk, amit a társadalom különböző juttatások formájában a lakosság rendelkezésére bocsát, más része a társadalom egészének szükségleteit elégíti ki (pl. közoktatás, egészségügy, közbiztonság stb.), további része pedig a termelés bővítését szolgálja. Azt a részt, amelyet a termelés bővítésére használunk, felhalmozásnak nevezzük (a nemzeti jövedelem kb. 20—25 százaléka) és a felhalmozással megnövelt újratermelést bővített újratermelésnek. Mivel a nemzeti jövedelem képezi a társadalom, s azon belül a lakosság fogyasztásának anyagi és értékben! fedezetét, a nemzeti jövedelem bővített újratermelése feltétele a fogyasztás bővítésének is. Ez azt jelenti, hogy a fogyasztás legfeljebb olyan mértékben növelhető, amilyet a nemzeti jövedelem növekedése lehetővé tesz (ha nem folyamodunk külföldi kölcsönök felvételéhez). Elsőrendű feladat ezért a szocialista újratermelés bővítése mégpedig oly módon, hogy a nemzeti jövedelem nagy és rendszeres növekedését és ezáltal a lakosság életszínvonalának emelkedését biztosítsuk. HARNA ISTVÄN mérnök, főiskolai docens KEZDŐDIK A FIATALOK JUTALÉKOS TAKARÉKOSKODÁSÁNAK ŰJABB CIKLUSA A Szlovák Állami Takarékpénztár egyik legfontosabb feladatának tekinti, hogy az ifjú nemzedéket takarékoskodásra, a pénzeszközökkel való ésszerű gazdálkodásra nevelje. Ennek egyik formája a fiatalok jutalékos takarékoskodása, amelynek tizenötödik ciklusa április elsején kezdődik. Sokak előtt talán nem Ismert ez a takarékossági forma, ezért nem árt, ha röviden ismertetjük ifjú olvasóink előtt. Tizennégy évvel ezelőtt vezették be és a már említett nevelő szándék mellett a társadalom nagyvonalú szociális politikájának egyik megnyivánulása is. Nem vitás ugyanis, hogy a fiatalok indulásának gondjai nagyrészt anyagiak. A lakásszerzés, a családalapítás és a családfenntartás fokozott kiadásokkal jár. E gondok enyhítéséhez járul hozzá a társadalom a takarékpénztár közvetítésével oly módon, hogy a kitartó takarékoskodóknak betétjük után a rendes, két százalékos kamaton kívül a betét nagyságától függően az ötéves ciklus lejárta után meghatározott összegű prémiumot, jutalékot ír jóvá. Az összes betét közül ez a legelőHÁROMSZÁZMILLIÓ A KITARTÓKNAK nyösebb takarékossági forma. A prémium és a kamat együttvéve a betét 5,3 százalékát teszi ki. A takarékos- sági ciklus végén ennyivel növekszik tehát a betét nagysága. De vegyünk néhány gyakorlati példát. Havi száz korona betétnél a ciklus végén a megtakarított összeg hatezer korona, ehhez jön a két százalékos kamat ösz- szege, tehát háromszáz korona és 500 korona prémium. Vagy vegyünk alapul havi 300 korona betétet, mert ez a leggyakoribb összeg. Az ötéves ciklus letelte után a megtakarított ösz- szeg 18 ezer korona, ehhez jön a 900 korona kamat és 1500 korona prémium. A 700 korona maximummal takarékoskodó fiatal betétjéhez 2100 korona kamatot és 3500 korona prémiumot írnak jóvá. Ilyen formán a betét végső összege 47 600 korona. Gyakorlatilag minden 15 és 27 év közötti fiatal köthet megállapodást a fiatalok jutalékos takarékbetétjére. A takarékossági ciklus öt év, a havi betét nagysága 100 és 700 korona között váltakozhat. Aki valamilyen oknál fogva a ciklus lejárta előtt felmondja, vagy megszegi a megállapodást, a szerződés érvényét veszti, a betétkönyv tulajdonosa nem tarthat igényt a prémiumra. A két százalékos kamat természetesen így is jár a betét után. Legelőnyösebb, ha a mun- kaheyröl, a betétkönyves béréből utalják át a havi betétet, de az önálló jövedelemmel nem rendelkező fiatalok helyett a szülők is fizethetik a havi összeget. A fiatalok jutalékos takarékoskodása rendkívül népszerű. Míg az első ciklusban még csak 27 730-an kötöttek szerződést, és a havi betét átlagos összege 196 korona volt, addig a tavaly kezdődő ciklusba már 43 126 fiatal kapcsolódott be, és a havi betét nagysága pillanatnyilag 310 korona. Az állam nagyvonalú szociális politikájára vall, hogy a tavaly lezárult kilenc ciklus takarékoskodóinak 300 millió 588 ezer koronát juttatott. Palágyi Lajos SZISZ-védnökség A Szocialista Ifjúsági Szövetség meg- kfilönböztetett figyelmet szentel a gyermekek és az ifjúság honvédelmi nevelésének. A kérdés a SZISZ III. kongresz- sznsa határozatainak is egyik sarkalatos pontja. A feladatot a lakosság egységes honvédelmi nevelési rendszere keretében a csehszlovák néphadsereggel és a Honvédelmi Szövetséggel szoros együttműködésben igyekszünk megvalósítani. A CSKP KB Elnöksége 1978. április 28-i ülésén határozatot hozott a honvédelmi propaganda színvonalának emelésére és a néphadsereg népszerűsítésére a társadalomban. Ennek szellemében az ifjúsági szövetségben is növeltük a honvédelmi felkészítés hatékonyságát, a fiatalok felkészítését a katonai szolgálatra. Ennek egyik kézzelfogható megnyilvánulásaként egyezményt írtak alá, amelyben a SZISZ Központi Bizottsága védnökséget vállalt a v^Skovi és a Liptovsk^ Mikuláé-i katonai fóiskolák SZISZ-alapszervez'etei fölött. Az egyezmény értelmében a Központi Bizottság módszertani és egyéb segítséget nyújt a szervezetek munkájához. Az egyezményből kifolyólag azonban az eddiginél sokkal nagyobb feladat hárul az alapszervezetekre is a honvédelmi nevelésben. Nagyon jó szolgálatot tehetnek például azzal, ha kiszemelik azokat a fiatalokat, akik rátermettségüknél fogva katonai főiskolán folytathatják tanulmányaikat. Ez elsősorban a középiskolákban lesz tartós feladat. A SZISZ és a Nemzeti Front lÖSSR, Együttműködés az ifjúság érdekében Társadalmi szerveink nagy figyelmet szentelnek az Ifjú nemzedéknek. Ezt bizonyltja többek között, hogy együttes ülést tartott a minap a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Nemzeti Frontja Központi Bizottságának Elnöksége és a Szocialista Ifjúsági Szövetség Elnöksége. A tanácskozáson tapasztalatcserét folytattak a CSKP XVI. kongresszusa határozatainak teljesítéséről, a fiatal nemzedéknek az életre és a munkára való felkészítéséről. Mindkét szerv képviselői nagyra értékelték Csehszlovákia Kommunista Pártja és a szocialista állam messzemenő gondoskodását az ifjú nemzedékről. TomáS Trávniéek, a Nemzeti Front Központi Bizottságának alelnö- ke hangsúlyozta, hogy az Ifjúság öntudatra nevelése, a haza védelmére és építésére valő felkészítése az egész társadalom, tehát a Nemzeti Frontba tömörült szervezetek ügye. Éppen ezért el kell mélyíteni a SZISZ és az NF többi tömegszervezetének a kapcsolatét. laroslav jenerál, a SZISZ KB elnöke megállapította, hogy az utóbbi időben fokozódott a fiatalok részvétele a társadalmi ügyek megoldásában, ezzel egyidejűleg gazdagodott az ifjúság élete, ami elsősorban a párt és a Nemzeti Front gondoskodásának is köszönhető. Mindkét fél megállapította, hogy az együttes ülés példáját követni kell a járásokban és alacsonyabb szinten Is. A vitában többen Is rámutattak, hogy a Nemzeti Front tömegszervezeteiben az ifjúság körében végzett munka során alkotó módon ki kell használni a SZISZ III. kongresszusának határozatait. MAGYARORSZÁG FELSZABADULÁSÁNAK ÉVFORDÜLÖJÁRA A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség szép hagyománya, hogy tavasszal a forradalmi Ifjúsági napok rendezvénysorozatával köszönti nemzeti történelmünk Jeles Időszakát. Erről beszélgettünk Ernőd Péterrel, a KISZ KB agltáclés és propaganda osztályának vezetőjével. — Hogyan jött létre a forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozatának gondolata, .és ml az eddigi FIN-nek fű tapasztalata? — A forradalmi Ifjúsági napok megrendezéséről szóló döntés tizenhét éve született, mégpedig abból a felismerésből, hogy történelmünk e három sorsfordulóját közös eszmeiség fűzi össze, így egy gondolatkörbe vonhatók anélkül, hogy összemosódnának, elvesztenék sajátos arculatukat. Legfontosabb tapasztalatunk: a forradalmi Ifjúsági napok rendezvényei az elmúlt másfél évtizedben a fiatalok százezreinek nyújtottak segítséget ahhoz, hogy kialakuljon történelmi látásmódjuk, helyes Irányba formálódjon történelemszemléletük. — A „forradalmi ifjúsági napok“ mai fogalom, hiszen alig több, mint másfél évtizedes múltja van. De mi az, amiben nem mai ez a kifejezés? — Azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy 1848-ban és 1919-ben Is voltak — a szó legszorosabb értelmében — forradalmi ifjúsági napok. Petóflnek a Nemzeti dalban megfogalmazott vágya — ,,A magyar név megint szép lesz, méltó régi, nagy híréhez“ — több mint ötszáz forradalmi napig élt. Százharmlnchárom forradalmi napon át tartott a remény, hogy valósággá válhat az, amit a Magyar Nemzeti Tanács 1918. október 26-án fogalmazott meg: „Csak egy alapjaiban megreformált, gyökeréig demokratizált, az európai kultúrélettel közös vérkeringést folytató ÚJ Magyarország biztosíthatja egyrészt a magyar állam fennmaradását, másrészt pedig tisztes helyét a müveit nemzetek ama társaságában, a- mely egyedül hivatott tartós békét nyújtani a megkínzott emberiségnek.“ 1945 híres kommunista Jelszava, a „Lesz magyar újjászületés“ viszont már egy űj korszak nyitányává vált, melyben az Ifjúságnak nemcsak „napjai“ vannak. A forradalmi Ifjúsági napok fogalma ma folyamatot, folytonosságot Is kifejez. Ogy gondoláim, ez a három Idézet egyúttal a három tavasz bevezetőben említett közös eszmeiséget Is meggyőzően Illusztrálja. — Mi az, ami számunkra ma a legBudapest, Szabadság tér díté hősök emlékére. a telszabaZolczer felvétele fontosabb a hármas ávfordulú történelmi tanulságaiböl? — Talán meglepő lesz, de a Jelenlegi körülmények között én első helyen a nemzetközi tényező szerepét emelném ki. 1848, 1919 és 1945 egyaránt sorsdöntő időszakot, válaszutat Jelentett. Az események alakulásában — 1848 és 1919 leverésében éppúgy, mint abban, hogy 1945-ben megnyílt számunkra a lehetőség helyünk tartóssá tételére a haladás élvonalában — nagyon fontos szerepet játszottak a nemzetközi erőviszonyok, hiszen mindhárom alkalommal a haladás és a reakciö nemzetközi erői küzdöttek egymással. Ma Is válaszutak előtt állunk. A béke és a fegyverkezés erői közötti harc kimenetele ma az egész emberiség további sorsát meghatározó kérdés — így a miénket is. Jövőnk tehát ma is jelentős mértékben függvénye a nemzetlÉőzI körülmények alakulásának — csakhogy ma minden korábbinál több eszközünk, lehetőségünk van arra, hogy e körülményeket magunk Is befolyásoljuk. Lehetőséget mondtam, de ez több annál; felelősség, kötelesség Is egyben. A nemzetközi helyzet oldaláröl közelítve tehát sorsdöntő, de jól Ismert belpolitikai okok miatt Is Igen Jelentős Időszakot élünk most. E vonatkozásban sem kevés az, amit a három tavasz tapasztalata ad. A nagy sorsfordulék nemcsak a harc Időszakai voltak, hanem a szellemi megújulásé Is, népeink legjobbjainak nemcsak katonai erényekben, hanem tudásban, tisztánlátásban Is fel kellett emelkedniük. A még magasabb szintű tudás, kultúra az előrehaladás egyik legfontosabb záloga ma Is. Forradalmár elődeink példája diktálja azt Is, hogy előbbre jutni csak a Jövőbe vetett hittel, áldozat- és kockázatvállalással lehet. Ma persze más a kockázat tétje, a fejlődés érdekében vállalandó áldozat — de a más nem Jelent szükségszerűen kevesebbet. A három tavasz történelmi színpadán jétsződő eseményekben Igen nagy volt a fiatalok szerepe. A színházi hasonlatnál maradva: nemcsak a pódiumon megjelenő szereplőkként, hanem társszerzőkként, társrendezőkként is. Az Ifjúságnak ez a fajta tevékenysége, feladatvállalása, melyre társadalmunk ma is igényt tart, nélkülözhetetlen feltétele a megújulásnak. A Magyar Ifjúság nyomán