Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)
1983-03-01 / 9. szám
A legjobb orvosság A lipcsei egészségügyi központban hetenként kétszer találkoznak olyan emberek, akiket életük egy drámai eseménye, a szfvinfarktus hozott össze. Sokan közülük korábban egyáltalán nem sportoltak. Ma azonban már egyikük sem akarja kihagyni a közös edzéseket, mert valamennyien vigyáznak egészségükre. Szfvinfarktus után megkezdett rehabilitációs eljárás, jól átgondolt edzésrendszerrel és az ismét visszanyert teljesítőképességgel — együttesen segítette a szemlélet változást. Dr. Friedrich Leibold, a lipcsei pszichiátriai intézet főorvosa nagy érdemeket szerzett a szívinfarktuson átesettek rehabilitációs eljárásának kidolgozásában. A hatvanas évek derekán jöttek rá arra, hogy a szívinfarktuson átesett beteg akkor nyerheti vissza a legbiztosabban és leggyorsabban korábbi teljesítőképességét, ha a betegség után nem túlságosan hosszú ideig pihentetik, hanem bizonyos mértékig mozgatják, és megfelelő terv szerint szakaszosan terhelik a szervezetét. Az első szakaszban a beteg néhány napig az intenzív osztályon marad. Majd egy ideig — állapotától függőén — a klinikán. A második szakaszban — ez már a kórházból való elbocsátás időszaka — a gyógykezeltek naponta edzésen vesznek részt, mégjedig kerékpár-agro- méteren. Régebben ebben a szakaszban az orvosok még teljes nyugalmat írtak elő. Negyven ilyen edzésnap után egy-egy betegcsuport teljesítménye megközelítette az egészségesekét. A szív- és keringési rendszer terhelésekor tapasztalt adatok is meggyőzőek, hiszen a vérnyomás és a nyugalmi pulzusszám egyaránt csaknem normálisra Csökkent az edzések eredményeként minden gyógyszere- zés nélkül. Amikor a gyógykezeltek megközelítően elérték régi teljesítőképességüket, következett a rehabilitációs eljárás harmadik szakasza. Az orvosok őszinte örömére szolgált, hogy a lipcsei egészségügyi központtal kötött megállapodás értelmében a szívinfarktuson átesett betegeket szakértői irányítással már szabályos edzésbe állíthatták. Az elért eredményeket ma már sokan maguktól értetődőnek tartják. Ez az út pedig nagyon göröngyös volt. — Azt akarjuk elérni, hogy a szívinfarktust ne olyan súlyos sorscsapásnak tekintse a beteg, amelybe bele kell nyugodnia, hanem mindent meg kell tennie azért, hogy a kockázati tényezők ördögi körét keresztültörje — mondotta F. Leihold professzor. — £s ez sem lehetetlen. Kezeltjeink közül ugyanis az edzések eredményeként többen nagyobb teljesítményre képesek, mint a szívinfarktus-előtt. Egyetlen orvosság sincs olyan jó hatással a szervezetre, mint a jól adagolt fizikai edzés, a rendszeres sportolás. Komszomol és a sport A :>port és testnevelés fejlesztéséhez való hozzéjárulés a szovjet ifjúsági szövetség, a Komszomol állandó törekvése. A szerveret, amely 40 millió töt egyesít soraiban, aktív szervező munkával népszerűsíti a sportot a fiatalok körében, s milliók számára a legkülönbözőbb rendű és rangú versenyeket rendezi. Ezek egyike az országos testnevelő mozgalom, amelyben csak „kocasportolók“ Indulhatnak, s bizonyos normákat kell teljesíteniük. Gyárakban, üzemekben, mezőgazdasági szövetkezetekben és tanintézetekben nagy népszerűségnek örvend ez a megmozdulás. Hagyományossá váltak az építőtáborokban dolgozó fiatalok spartakládjal, amelyeken nemcsak hazai fiatalok, hanem a többi testvéri országból érkezett Ifjúmunkások Is részt vesznek. A Komszomol rendezi az iskolások spartakládját és az úgynevezett diákjátékokat. Rendkívül népszerű az ifjú Jégkorongozók számára klfrt „Aranyhoki“ nemzetközi verseny a Komszomol Központi Bizottságának szervezésében. Hasonló versenyeket rendeznek . a fiatalok számára más sportágakban Is. 6315 percet pingpongozott A különleges rekordok könyvébe, a Gulness-ba a tévasztali- teniszezés új világcsúcsa is bekerül 1983-ban. A Bécshez közeli kisvárosban, Gänserndorfban egy vállalkozó kedvű 20 éves fiatalember, Reinhard Lang egyfolytában lOS óra 15 percig ütötte a pingponglabdát, s ezzel megdöntötte a régi 105 óra 7 perces világcsúcsot. — A rekordkísérlet előtt négy hónappal álltam igazán edzésbe — mesélte a 160 centiméter magas, 57 kilós, szemüveges faitalember. — Fizikai állóképességem fejlesztése érdekében naponta 15 kilométert futottam, egy órát tornáztam, ezenkívül másnaponként 2.5 kilométert úsztam. A legjobban az izgatott, hogy még egy héttel a kitűzött időpont előtt sem volt biztos, hogy végül is lesz-e olyan helyiség, ahol megpróbálkozhatom a rekorddöntéssel. Végül egy autószalonban került sor a maratoni próbálkozásra, mivel egyetlen sportcsarnokot sem zártak be ezért öt napra. Reinhard Lang még fiatalabb korában több más sportággal is megpróbálkozott. Tizenkét éves volt, amikor a kézilabdázást már be is fejezte. 12—15 évesen az országúti kerékpározás kötötte le fantáziáját és szabad idejét; naponta 50—60 kilométert kerekezett. 1978-ban, 16 éves korában megnyerte-a felnőttek előtt a tengerszi t felett 800 méterre levő Bruckból a 2600 méter magas Grossglocknerre felvezető úton megrendezett versenyt. Ugyanez év nyarán ment először az asztaliteniszük edzésére, hogy aztán hetente 3—4—5 alkalommal ott töltse a szabad idejét. — Egyéni versenyeredményeim ugyan lassan, de folyamatosan javnitak, én azonban ennél többre vágytam. Ezért is határoztam el a vllágcsúcskfsérletet, amelyen végül is sikeresen szerepeltem, bár már 48 óra után a feladás gondolatával foglalkoztam. Gyúrómmal az élen azonban szurkolóim az óránkénti 5 perces szünetekben mindig lelket vertek belém. Reinhard Leng azt is elmondta, hogy a több mint négynapos erőpróba során 30 ellenféllel játszott felváltva. Nappal 200—300 nézője volt, a legkevesebben viszont éjjel egy és reggel hét között figyelték, olykor csak négyen-öten voltak a teremben. A szünetekben sok salátát és búst fogyasztott. Szomjúságát pedig vitaminokkal fűszerezett narancslével oltotta. Ennek is köszönhette, hogy csak négy kilót veszített az 57 kilós kezdő testsúlyából. — Szép, szép a rekord, de még véletlenül sem vállalkoznék újból a kísérletre — mondta a világcsúcstartó. — Sokkal inkább izgat az, hogy minél jobb egyéni versenyző legyek. jelenleg a Matzen város negyedik ligás csapatában játszom, de már több magasabb osztályú klubból is kaptam ajánlatot. Szeretnék minél több nemzetközi versenyen részt venni. ÉVA MARECKOVA LOUGRASA KISSC SZOKATLAN LATÖSZOGBŰL. A HÁTTÉRBEN JAN ZIFCAK EDZŐ. — MareCková, Labákoyá, MaluáOTá, Slezáková ... Egy kis közép-szluvá- kiai városka. Detva szülöttei, akiknek nevét azonban úgyszólván az egész világ ismeri, Párizstól Moszkváig, New Yorktól Tokióig. Ojságból, tévéből és közvetlenül is, feilépéseik nyomán. Tizenéves tornászlányok, akik itthon sikert sikerre halmoznak, s nemzetközi mércével mérve is nemegyszer a legjobbak között szerepeltek. Ennek hátterében pedig ön és felesége, Viera áll. S éppen most múlt tíz esztendeje, hogy mindenféle hagyomány, különösebb szakképzettség és fettételek nélkül belevágtak a nagy munkába. Hogyan látja - út jukat I most, egy évtized elteltével? ! — Mit mondjak, úgy érzem, mintha legalább kétszer annyi idő telt volna el azóta, hogy az első bátorta lan lépéseket megtettük. Ifjú háza sokként mindketten Detván kaptunk állást. Feleségem egyébként kezmaro ki származású, és a Banská Bystrica- Tanárképzö Főiskolán végzett. Én Ro mániában születtem, majd a szüleim visszaköltöztek Szlovákiába. Eredeti foglalkozásom különben lakatos, és a tornához, úgy is fogalmazhatnám, szinte véletlenül kerültem. A telesé gém ugyanis egyik barátnőjével moz gásra vágyott, és megalapították a szabadidősport szakosztályát, és ml vei a sport mindig is vonzott, én ts eljártam a tornaterembe. Többre vágytam azonban, produkálni szerettem volna valamit, ezért kezdtem el gyerekekkel foglalkozni. Száz kislányból kiválasztottuk a harminc legügyesebbnek látszót, és megkezdtük, egyelőre a magunk feje, elképzelése szerint a tornaedzéseket. — Régi igazság, hogy mondjuk a hegedűkészítés mesterségének nem feltétele, hogy a mester maga is virtuóz szinten játsszon a hangszeren. Hogy a sportra térjünk: a jó edzőnek nem feltétlenül szükséges kitűnő sportolói múlttal is rendelkeznie. Szélsőséges példaként szokták emlegetni a magyar „úszópápát“ Széchy Tamást, aki a rossz nyelvek szerint nem is tudni úszni, eredetileg atlétaedző volt Önhöz azelőtt tudvalévőleg a futball állt legközelebb, de aktívan csak alacsonyabb osztályban Űzte. Nos, hogyan lesz egy lakatosból tornászedző? — Ami azt illeti, a kezdet kezdetén jómagam sem voltam a tornában többre képes, mint más átlagos test- nevelési műveltségű ember. Korláton mondjuk megcsináltam a kézenállást, a nyújtón az óriáskört. Azt is a katonaságnál tanultam, és tulajdonképpen mindmáig sem tudok többet. De ez talán valóban nem lényeges Edzőként persze rengeteg volt a tanulnívalőnk. A feleségemet, aki azelőtt versenyzett, no meg engemet is fokozatosan hatalmába kerített a vágy, hogy megmutassuk, a „mi gyerekeink“ is vannak olyan ügyesek, mint másutt. A kislányok egyébként válóban bámulatosan tanulékonyak voltak, és ők maguk követelték az előrehaladást, így tulajdonképpen velük együtt tanultunk. Minden közelben lévő versenyt ipegnéztünk, elméleti tudásunkat is gyarapítottuk; eíÖbb csak otthon, majd különböző tanfolyamokon szereztük meg a képesítést. A SIKER ANATÓMIÁJA Párbeszéd Ján Zifcák detvai tornászedzővel — Más sportágban azért nemigen I jönnek meg ilyen gyorsan a sikerek. — De hiszen nálunk sem jöttek gyorsanl A sportközvélemény tulajdonképpen csak bajnokokként ismerte meg.a lányainkat, de kevesen^d- ják, hogy első versenyünkön i|v3- ban a kerületi .bajnokságon a gyönge mezőnyben csapatunlr.-íiarmadlk lett. Az akkor kilencéves Éva MareCková egyéniben a 21. helyet szerezte meg. és ugyanígy végzett a szlovák bajnokságon is. S mi ezt akkor, kezdőkként, sikernek könyveltük el. Aztán azt is, amikor a csehszlovák bajnokságon a 43. lett! Először valóban eszünkbe sem jutott, hogy egyszer a legmagasabb szinten műveljük majd az egészet. A gyerekek örültek, minket meg kezdett szórakoztatni a dolog. Aztán meg, ismered a képletet, j evés közben jön meg az étvágy ... — És ennek köszönhetően is több alkalommal megállapíthattuk, hogy női tornában a csehszlovák együttes a világ hat legjobb csapata közé tartozik. Ez nagyon kellemes megállapítás. De az éremnek másik oldala is van. Biztos akadnak emberek, akik eltérő szempontok alapján ítélik meg sikereiteket... — Bizony akadnak. — Hadd kérdezzem meg kertelés nélkül: sok az irigyetek? — Az emberi természet már olyan, hogy ugyanarra a jelenségre többféleképpen reagál. A kellemetlenebb részét elkerülhetetlen rosszként fogjuk fel. Míg az ember a kitaposott ösvényeken ballag.lassan felfelé, mindenki dicséri. Ha eddig Járatlan utakon próbálkozik, már rosszabb a helyzete, főleg, ha útközben netalán valakit meg is előzött. A rosszindulat először bizony sokként hat, de lassanként ezt is meg lehet szokni. A legnagyobb baj az, hogy nem egy edző hagyja ily módon elvenni a kedvét, márpedig tornában sincs felesleg a jő edzőkből ... — Mi a legbeváltabb módja a rosszindulatú támadások visszaverésének? — Ojra meg újra bizonyítani kell. Az eredmények jelentik a leghatásosabb ellenszert. — Szóval voltak olyan pillanatok, amikor megbántad, hogy a tornával kezdtél el foglalkozni? — Voltak és vannak negatív hangulatok Is, de a siker mindenért kárpótol. Habár... Nemegyszer őszinte sajnálattal emlékezünk vissza azokra az időkre, amikor még nem edzőkként dolgoztunk, és jutott időnk arra is, Ijogy mondjuk kiránduljunk a saját gyermekeinkkel. Már öt éve nem voltunk közös szabadságon ... A kislányunk tizenkét éves, szintén torná- szík, első fokú serdülő minősítést szerzett. A fiam rám ütött, focizik, a detvai íficsapatban kapus, de bajnoki meccsen még nem láttam védeni, mert állandóan távol vagyok, vagy versenyen, vagy edzőtáborban. Ez az, ami bánt.. Nagyon fontos azonban az, hogy a munkánkban nagy-nagy örömünk telik. Ezért csináljuk, ellentétben bizonyos hiedelmekkel... — ... melyek szerint? — Ha már a sikerrel kapcsolatos illúziórombolásnál tartunk, hadd oszlassak el egy tévhitet: edzőkként a volt gépgyári állásunkkal összevetve határozottan kevesebbet keresünk. De nem ez a lényeg. A kiegyensúlyozott élet alapja az, hogy az ember azzal foglalkozzék, amiben kedve telik. S mi, nem győzöm eléggé hangsúlyozni, részesültünk ebben a szerencsében. — Szoktál a tornáról álmodni is? — Bizony eléggé gyakran. Például egy teljesen új, rendkívüli elemet tanulunk a lányokkal, és sikerül. Máskor meg egészen egyszerű dolog nem és nem megy ... Ugyanúgy, mint az életben.— Minek a jele ez? — Hát ezt csak a pszichológus tudná pontosan megmondani, én magam mindenesetre nem csodálkozom ezen. — Összevethetnéd versenyzőid egy- egy edzésmunkáját mondjuk az élvonalbeli labdarúgókéval? — Muszáj? — Próbáljuk meg. — Azt hiszem, ha a focisták ugyan azt produkálnák időben, erőkifejtésben, szorgalomban, hozzáállásban, világbajnokok is lehetnének. — A mai női torna elismerten rendkívül igényes sportág. Nem rit- kftja ez a körülmény a jövő bajnoknőinek sorait? — Érdekes, hogy nálunk nem. Álszerénység lenne nem bevallanom, hogy lányaink a város jó értelemben vett sztárjai, rengeteg követőjük akad és korántsem foglalkozhatunk valamennyi érdeklődésével. Éva MareCková például hihetetlenül népszerű. .A múltkor az utcán menet egy egész óvodányi kisgyerek Ismerte fel, és rendezett tiszteletére spontán ünneplést. A szülök nem kis része, persze, hajlamos inkább a sikert, mint a hozzá vezető hosszú, kemény utat látni. Tapasztalataink szerint a sporthoz való igazi viszony próbakövei elsősorban a szombati és a vasárnapi edzések. Ezeknél már le kell mondani valamiről. Bevezetésük után kristályosodik ki a legkomolyabb érdeklődök köre. — Mit tennél vajon, ha a torna mondjuk egyáltalán nem létezne? — Azt hiszem, hogy kis srácokat tanítanék focizni. — És ha futball sem lenne a világon ...? •— Hát... Azt már el sem tudom képzelni. — Az igazat megvallva, mi sem. De torna azért van, s benne elokelü helyen a 2ifCák házaspár, a detvai sikerkovácsnk. akik — nem túlzás — a semmiből teremtettek világklasszis versenyzőket. MAJOR LAIOS
