Új Ifjúság, 1983. január-december (31. évfolyam, 1-26. szám)

1983-03-01 / 9. szám

IIIiiD 5 ARGENTÍNA Latin-Amerlkában második nagyobb élményem az argentínai forgatás volt 1976 februárjában, alig néhány héttel a katonai államcsíny, Isabel Peron asszony elnökségének megdöntése előtt. Tulajdonképpen nagyszerű élmény februárban utazni Argentínába. Az eu­rópai repülőtereken ilyenkor a hó­ekék teszik szabaddá a jeges, deres kifutópályát, az utas dideregve száll ki a buszból, amikor be kell szállni a várakozó jumbo Jet óriásgépbe. Oda­bent boldogan veszi le mindenki a ne­héz télikabátot, bundát, mert tudja, hogy tiz-vagy tizenöt órás repülés után már esetleg kánikulai hőségben kell kiszállnia Dél-Amerika izzó repü­lőterének valamelyikén. Buenos Airesben jó 35 fokos, kissé párás, meleg köszöntött. Már a leve­gőből, amint gépünk Ezelza nemzet­közi repülőtere felé közeledett, szinte látni lehetett, miért is nevezik ezt az országot Argentínának, Ezüstország­nak. A Rio de la Plata (Ezüstfolyó 1 a világ egyik nagy folyama, illetve — szigorúan véve — nem is folyó, hanem kiszélesedő torkolat, amelyet az Uruguay és Paraná folyók meg azok mellékfolyói duzzasztanak édes- vizű hatalmas tengerré; ez a torkolat Ezelza tájékán legalább harminc ki­lométer széles, színe nem annyira ezüstös, mint sárga, barnás, iszapos. A torkolat keleti partján emelkedik Montevideo, Uruguay szép fővárosa, nyugati szélén a hatalmas Buenos Aires, és északabbra meg délnyugat­ra már a végtelen zöld pampák hú­zódnak, ameddig a szem ellát. (Ké­sőbb a földről nézve, némi csalódás­sal látja az ember, hogy a pampa fái ismerős, európai fajták, nem egzoti­kusak. Mint megtudom, jórészt a ta­lajerózió megakadályozására, a forró szelek mérséklésére ültették itt el az Ovllágból hozott fákat.) ,Ezt jelképnek is felfoghatjuk, hi­szen Argentína népe is az Ovllágból átültetett fehér „törzs“ számos hajtá­sából áll, ha csak nem számítjuk ide azt a néhány ezer Indiánt, aki — fő­leg északon — még megmaradt. A Buenos Alres-1 óriási telefonkönyvböl is láthatjuk, hogy az olasz, német, an­gol, skandináv, sőt magyar és lengyel nevek nagyobb számban fordulnak elő. mint a spanyol vezetéknevek. Em­lékezzünk csak a közelmúlt argentin politikusaira. Galtleri, Bignone ... Egy argentin vicc szerint néhány „porte- no“ (szó szerint: kikötői, így becé­zik a főváros lakóit) Nápolyba láto­gatott, és amikor a futballpályán ki­írták az olasz csapat jtáékosainak a névsorát, az argentinok meglepetve kiáltottak fel: „Jé, csupa argentin névi“. Egy kissé gonoszabb tréfa sze­rint: hogyan kell argentint csinálni? „Végy egy faragatlan tuskőt valame­lyik nápolyi nyomortanyáról, etesd húsz évig a világ legjobb marhahúsá­val, és tanítsd meg spanyolul.“ Ezt különösen a Buenos Aires-i Boca klkötőnegyedben éreztem, ahol nem­csak a legtöbb cégtábla olasz volt, hanem az utcán is sok — láthatóan helyi — idősebb ember is olaszul be­szélgetett (tehát kiabált) egymás kö­zött. Mivel a több mint 26 millió ar­gentin egyharmada, a több mint nyolc- milíiős Buenos Airesben él. A város rettentően szétterülő, túlságosan is nagy, teljesen európai jellegű, mo­dern; kacskaringós sikátorokat a bel­városban sehol sem látni. A spanyol gyarmatosítók — a régi rómaiaktól tanult módszerrel — sakktáblaszerűen nyílegyenes, egymást keresztező ut­cákat építettek itt is, mint oly sok latin-amerikai városban. A csöppet sem latin-amerikai jel­legű ekietikus, szecessziós vagy mo­dern stílusú házak között meglehető­sen zsíros pernye száll mindenfelé, füst is akad jócskán. Itt ugyanis a szemetet általában a nagy bérházak lennek tűnő síkságokon, ahol az om- bú cserjén kívül csak az Európából hozott fák sorai törik meg a Horto- bágyhoz hasonló síkság egyhangúsá­gát. Ezen a prérin acélos búza, dús lucerna terem, tavasszal és nyáron bőséges eső esik, forró a nyár, és me­leg a tél, de ami a legvonzóbb volt: errefelé általában nem voltak ariszto­krata földbirtokosok, itt a magyar paraszt nem egy holdat, nem is tizet kaphatott, hanem annyit, amennyit csak meg tudott művelni. Mint hal­lom, Paraguay határánál, a Gran Cha­co vidékén ma is akad egy-két ma­gyar falu, magyar egyházközség, bár a fiatalok ott is inkább csak spanyo­lul beszélnek már. Gazdag volt Argentína. Csupán 1945 tavaszán üzent hadat — akkor is csak formálisan — a náci Németországnak, de kezdettől fogva sok millió tonna marhahúst, bőrt, búzát szállított a szövetségeseknek. Özönlött az argen­kazánjaiban égetik el. Sajnos. A szép széles főutca, az Avenida 9 de Juiio sokban emlékeztet a párizsi bulvárok­ra, csak azzal a különbséggel, hogy itt alig érezni a párizsias kedélyes, lassú séták, kávéházi üldögélések ro­mantikus hangulatát. Itt autócsordák kergetik egymást, és mintha a porte- nók is mindig sietnének valahová. A Florida utca és környéke emlékeztet kissé az európai bevásárló- és sétá­lóutcákra, itt mintha kissé lassulna a tempó. Legalább öt földalattivonal keresztezi egymást az aszfalt alatt, tin bankokba a dollár és az angol font. Buenos Aires a világ egyik leg­gazdagabb városa volt, amikor Euró­pa éhezett. De a sok fölhalmozott kincs lassan elfolydogált. Igaz, a ko­reai háború éveiben, 1950—53-ban még egy utolsó röpke konjunktúra kö­vetkezett, de azután állandósult a ha­nyatlás, és persze ingatagabbá vált a politikai helyzet is. Juan Peron „mun­kásbarát“ diktatúrája után katonai és polgári kormányok sokasága követte egymást, az államadósság toronyma­gasra emelkedett, s az infláció 1975­Lafin-Amerika útjain és egymás mellett emelkedik az ango­lok által épített hat (1) kissé ijesztő vasúti pályaudvar. A belvárostól elég­gé messze zsúfolódnak a conventlllos- nak nevezett proletár bérkaszárnyák, és kissé távolabb a városba özönlött parasztok nyomortanyái, a villas ml- seria ijesztgetik a látogatót. Ezek­ről nem minden társaságban illik be­szélni, mert a portenók rajongva sze­retik városukat, és bizony nem örül­nek, ha az idegen mást is észrevesz, mint a gyönyörűségeket. III. ben elérte az évi 360 százalékos üte­met ... Pedig hát... No de maradjunk a kellemesebb dolgoknál. Buenos Aires neve „Jó szeleket“ jelent, négyszáz év élőtti teljes és etedet! nevén Nuest- ra Senora de Buenos Aires, azaz: Mi- asszonyunk, a jó szelek úrnője. Ebből is látszik, hogy hajósok alapították, az öslakők vezére egy Juan de Garay nevű spanyol volt (argentínai magya­rok szerint alighanem Garay János lehetett az Istenadta, de ez persze csak tréfa: a Garay eléggé gyakori spanyol név). Sok magyar nevet látni errefelé. Is­mert cég például a Radio Sandcfr; tu­lajdonosa állítólag demokratikus ér­zelmű magyar származású ember. Az argentin szakszervezeti mozgalom egyik nagy alakja. Vándor (nőmén est omen: bevándorló), szintén ma­gyar volt. A tömeges betelepülés 1880-ban kezdődött, ettől kezdve jöt­tek kisebb-nagyobb hullámokban ma­gyarok is. A bevándorlási miniszté­rium, az Inmigracion magyar tisztvi­selőket is foglalkoztatott, akik gon­doskodtak az újonnan érkezők lete­lepítéséről, munkába állításáról. So kuknak már Pesten kezébe nyomták az Ingyen hajójegyet, mert a nagy ki-, terjedésű Argentínának szüksége volt munkáskezekre. A monarchia éveiben sok- ok föld nléküll magyar paraszt telepedett le a pampákon, a végte­Persze az ergentin dolgozók nehe­zen törődtek bele abba, hogy egy (majd több) lyukkal beljebb kell húz­niuk a nadrágszíjat. A vendéglőkben, ahol a világ vitathatatlanul legjobb marhahúsát tálalják, akkora parrilla- da (vegyes rostonsült) adagot adnak ma is egyetlen adagnak, hogy hárman is csak a felét tudtuk elfogyasztani... Minden tizenkettedik emberre jut egy autó Buenos Airesben. Az inflációt nem képesek megállítani, e sorok írá­sakor 40 milliárd dollár fölött volt az adósságuk, és csak egyetlen gyár mű­ködik három műszakban és szünte­len, el nem apadó megrendeléssel: a pénznyomda. Nem csoda hát, hogy az utóbbi években egyre több magyar — és más egykori bevándorló — vándo­rol el Argentínából. Van, aki az Egye­sült Államokba költözik, van, aki Nyugat-Európába indul. És egyre töb­ben kívánnak hazaköltözni. Ezen a forró nyári napon, 1976. feb­ruár 20-án Janovics Sándor operatőr barátommal elmentünk a külföldieket ellenőrző rendőri hivatalba tartózko­dási engedélyért. A rendőrök furcsa asztalhoz hívtak — eléggé goromba hangon. Egy magas fiatalember feke­te festékkel vastagon bemázolt le­mezt illesztett először a jobb, majd a bal kezem ujjainak a hegyéhez. Un­dorral töltött el 8 ragacsos festék. Ezután sorra megfogta mind a tíz uj­jamat. és gondosan görgetve lenyo­matét ' vett a formanyomtatvány meg­felelő kockájára, összesen négy lap­ra kellett tíz-tíz ujjlenyomatot ad­nom, majd végül a tartózkodási en­gedély első oldalára, fényképem mel­lé odanyomnom Jobb kezem hüvelyk­ujját. Ezután napokig sikáltam, sú­roltam, mostam az ujjamat, de még három nap múlva is ott árulkodott a festék a körömágyakban. Amikor a clvilruhás rendőr elkezd­te a procedúrát, engedélyt kértem, hogy lefényképezhessem ezt a kurió­zumszámba menő Jelenetet, hiszen ilyesmiben soha, semmilyen ország­ban, semmilyen rendőrállamban nem volt még részem, tehát senores, „ez valóban Jellegzetes nemzeti sajátos­ság, amit érdemes megörökíteni“. Kell-e mondanom, hogy az engedélyt nem adták meg? Mi kissé azt reméltük, hogy ottlé­tünk alatt következik be a régóta ese­dékes katonai puccs Maria Estela Martinez de Perón asszony (becene­vén: Isabel vagy inkább Isabellta) el­nöki hatalmának megdöntésére. Film­jeinket nem a szállodában, hanem a városban, biztos helyen tároltuk, és persze minden lehetséges rendőri en­gedéllyel igyekeztünk felfegyverkezni. Az államcsíny azonban „nem Jött ösz- sze“, ahogy a filmesek mondják. El­utazásunk után néhány héttel vették őrizetbe Isabelltát, Am, amíg ott Jár­tunk,, az említett ujjlenyomat-kaland távolról sem az egyetlen elszigetelt jele volt a feszültségnek. A La Opi- nlón című lap minden vasárnap — mint valami tőzsdei jelentést — lel­kiismeretesen és könyvelői pontosság­gal közölte El balance sémánál (He­ti mérleg) címmel az elmúlt hét gyil- kosásgainak összefoglaló adatait. Az 1976. február elsejei számban például így hangzott a Heti mérleg. „Argentínában nem apad az erőszak hulláma, s odáig terjed, hogy hétről hétre meghaladja a „napi egy ha­lott“ arányt. A tegnap befejeződött 'héten tizenegy áldozatot szedett a ter­rorizmus, mégpedig a következő rész­letezésben: 7 halott Buenos Aires tar­tományban, 2 a szövetségi fővárosban, 1 Córdobában és 1 Santa Fében. Ja­nuár négy hetében összesen: 45 ha­lott.“ Sok-sok éven át folytatódott a csön­des, mindennapos öldöklés. Mostaná­ban a „las abuelas de Plaza de Mayo“ (a május téri nagyanyák) szervezete szokott békésen tüntetni az elnöki palota előtti téren, egy-egy fénykép­pel. Eltűntnek nyilvánított fiaik, lá­nyaik, unokáik nevét és arcképét mu­togatják a katonáknak, rendőröknek. A „Desaparecldo“ (Eltűnt) szó rette­netesen hangzik Argentínában. Bírói ítélet, tárgyalás nélkül meggyilkolt, jeltelen sírba temetett, helikopterről a La Platába dobott emberek nevei­nek ezrei sorakoznak a listákon. Argentínában természetesen politi­kai riportfilmet forgattunk. Kevés idő Jutott az ország szépségeinek bemu­tatására, nem forgathattunk a men- dozai szüreti ünnepségeken, a gau- chók (tehenészek) versenyein, a Mar del Plata-1 strandokon, ahol nyaran­ta több mint egymillió ember süttetl magát szerecsenbarnára. Nem élvez­hettük a híres Buenos Alres-i operát, nem vehettünk részt irodalmi vitákon, a portenók „krémje“ eleven kulturá­lis életében. Mindig sietni kell, kevés a forga­tási nap, nagyok a távolságok, sok a program. Aztán azon vesszük észre magunkat, hogy ismét az Ezelza re­pülőtéren vagyunk, a gyanakvóan né­ző katonának leadjuk ujjlenyomatos tartózkodási engedélyünket... Felül­ről még utoljára megcsodáljuk a La Platát, a sárgászöld pampát, és még távolabb áz Andok hófödte csúcsait. Majd legközelebb — sóhajtjuk... De lesz-e „legközelebb“? (Folytatjuk) HETED Nyikolaj Tyitaonov, a Szov­jetunió Minisztertanácsának elnöke hivatalos látogatást tett Görögországban. A szovjet miniszterelnök Andreasz Papandreu görög kormányfővel folytatott tár­gyalásain baráti légkörben, a kölcsönös megértés szel­lemében tekintette át a két­oldalú kapcsolatok helyzeté­nek és továbbfejlesztésének kérdéseit, a nemzetközt hely­zet időszerű problémáit. Tyihonov nagy teret szen­telt a nemzetközi kérdések­nek. Hangoztatta: jelenleg a nemzetközi helyzetet a fe­szültség fokozódása jellem­zi, s ez minden eddiginél nagyobb mértékben hat min­den ország, minden nép ér­dekeire. A fegyverkezési ver­seny mind aggasztóbb, mi­nőségileg új szakaszáról szólva megállapította, hogy az 1983-as év különleges nagy jelentőségű lesz a nuk­leáris háború elhárításáért folytatott harcban. Ha meg­valósulnak a NATO-nak azok a tervei, hogy nyugat-euró­pai országok közepes ható­távolságú amerikai nukleá­ris fegyvereket telepítsenek, erőteljesen romlani fog a helyzet Európában — de nem csupán Európában, mondotta Tyihonov. Emlé­keztetett a szovjet békekez­deményezésekre, s megálla­pította, hogy ezek a javas­latok világosan tanúskodnak arról: a Szovjetunió béke- szerető irányvonalát a to­vábbiakban is következete­sen, dinamikusan és céltu­datosan folytatja. A Szovjetunió az atnm- fegyvermentes Európáért száll sfkra — mondotta. — Ezzel kapcsolatban üdvözöl­jük azokat a kezdeményezé­seket, amelyek atomfegyver- mentes övezetek kialakítását Indítványozzák a földrész különféle körzeteiben, a Bal­kánon és Észak-Eurőpában. Hasonló az álláspontunk a világ más térségeivel kap­csolatban is. A ciprusi kérdésről Tyiho­nov kijelentette, hogy a Szovjetunió támogatja a Ciprusi Köztársaság függet­lenségének, szuverenitásá­nak és területi egységének tiszteletben tartását. A szov­jet-görög kapcsolatokról szólva kiemelte: a kölcsönös megértés és a jóindulat lég­körében lezajott tárgyalá­sok tükrözik a két ország­nak azt a közös szándékát, hogy továbbra is erősítsék barátságukat és együttmű­ködésüket. Megállapította: a Szovjetunió és Görögor­szág álláspontja több nem­zetközi kérdésben lehetősé­get biztosit az együttműkö­désre a béke, az enyhülés és a leszerelés érdekében. A Palesztina! Nemzeti Ta­nács 16. ülésének résztvevői több határozatot fogadtak el a palesztin ellenállási moz­galom tevékenységéről. Úgy döntöttek, hogy fokozzák a kampányt azon palesztinok szabadon bocsátásáért, aki­ket az izraeli szervek a megszállt területeken fogva tartanak. A résztvevők jóvá­hagyták azt a határozatot, amely értelmében széles kö­rű támogatást nyújtanak a megszállt arab területeken működő Palesztin Nemzeti Frontnak mint a PFSZ kép­viselőjének. A Palesztina! Nemzeti Ta­nács határozati javaslata el­fogadhatatlannak miúősítet- te Reagan amerikai elnök közel-keleti rendezési tervét, s a határozati javaslatot a palesztin parlamenti politi­kai bizottság jóváhagyta — mondotta Abdar Rahman, a PNT szóvivője az újságírók­nak. Hangsúlyozta, hogy a Rea- gan-terv nem felel meg a palesztinok nemzeti érdekei­nek, ellentétben áll a pa­lesztinok önrendelkezési és önálló államalapításra való jogával, s figyelmen kívül hagyja a PFSZ-t mint a pa­lesztin nép egyedüli törvé­nyes képviselőjét.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents