Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)
1982-08-31 / 35. szám
4 iDmi Szlovákiában 1982-ben 22 000 fiatal jelentkezett főiskolára. Az új tanévben 13 500-an kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat.________________ NINCS MÍG VESZVE SEMMI...“ A ránynalc hosszú haja van, nagy, fekete szeme, kerek arca. Ha elmélázik egy kicsit, s tekintetével a távolban a semmit fürkészi, szépnek is lehetne mondani. Egyébként mindennapi látvány: kedves, szertelen, ám ha kell, komoly, halálosan komoly Is tud lenni. Most szomorú. Tudod, ha azt a választ kaptam volna, hogy azért nem vettek föl a főiskolára, mert a felvételi vizsgán nem feleltem meg, akkor kicsit más lenne a helyzet. Akkor csak magamat hibáztathatnám: úgy kell neked, mondogatnám, nem tudtál, nincs ott semmi keresnivalód! De így! A gimiben végig jól tanultam, az érettségit két egyesre és két kettesre tettem le, megcsináltam a fölvételi vizsgát, és akkor Jön a papír, fehéren feketével ott áll; helyszűke miatt. Látom, küszködik a könnyekkel, pedig én már a sokadik vagyok, akinek mindezt elmeséli. Mégis! A történtek még most is, hetek, hónap múltán is nagyon nyugtalanítják, megviselik. Persze, ismerve őt, nem csoda. Voltak osztálytársaim, akiknek szinte még az érettségi napján sem volt határózott elképzelésük az életről, jövendő munkájukról, hivatásukról. Csak lézengtek az Iskolában is, épp annyit tanultak csak, amennyi elégséges volt a hármas-négyes feleletekhez. Nem törték magukat, mert mindig abban bíztak, hogy „majd csak lesz valahogy“, „hogy a fater majd elintézi“, hogy „van még idő..." S közülük nem egy ma már főiskolás, bár kétlem, hogy a vizsgákon megállják a helyüket, hiszen azokat már „apuka“ nem teheti le helyettük. De nem bántana, nem is érdekelne, ha nekem is sikerült volna. A lány bármennyire erőlködik is, most már nem tudja legyőzni a könnyeket, néhány csepp végigfolyik' az arcán. — Tudom, senkit sem érdekel —__folytat]a kisvártatva —, de neked azért elmondom; kiskoromtól pedagógus akartam, akarok lenni. Én már elemista koromtól a tanítói pályába éltem bele magam. A szüleim régi, falusi tanítók, akik mint mesélik, az ötvenes években nemcsak az iskolában ténykedtek, hanem népnevelők, népművelők, mindenesek voltak a faluban. Úgy jártak hozzánk az emberek, mint az orvoshoz; kérvényt íratni, tanácsot kérni, megvetnl-hánynl a közeli és távoli eseményeket, könyvet kölcsönözni. Apám, anyám mindig mindenkit szívesen fogadott. Mindent elintéztek a tőlük telhető legjobban. Tisztelték, szerették őket. Én is arra vágytam, hogy pedagógus leszek, hogy elmegyek egy kis faluba, hogy összefogom a' gyerekeket, csinálunk bábkört, színjátszó csoportot, hogy majd sokat olvasunk, lemezeket hallgatunk, hogy majd rajonganak értem a gyerekek, hogy majd igyekezetemért tisztelnek a szülők, hogy boldog, elégedett ember leszek. Tudod, miközben nyolcadikban, kilencedikben a táblánál állva beszélt a tanítónk, én mindig oda képzeltem magamat a helyére. S ami tetszett a módszerében, azt lejegyeztem, hogy majd én is így csinálom. Ami nem tetszett, azt is föl Jegyeztem, s sokat töprengtem azon, hogyan csinálnám majd jobban. A gimnáziumban mindezt hatványozottan alkalmaztam. Szóval csak azért mondom, hogy elhidd: én tényleg készültem! Tudom, a lánynak most jólesne néhány bátorító szó, de sajnos, csak ilyen frázisok tódulnak a számra; azért ne c.s’üggedj..., fel a fejjel..., majd jövőre .. De ezeket bizonyára már elégszer hallotta másoktól. Nem marad más hátra, mint állni a tekintetet, a szemébe nézni, s érdeklődő arc’.'l mutatva várni a folytatást, további mondatait. — Otthon a szüleim biztatnak; nincs még veszve semmi sem! Rendesek, igazán nagyon rendesek. Azt mondták, ha nem akarok munkába állni, akkor is megleszünk: segítek otthon és jövőre újra megpróbálhatom. Én azonban egy napot se tudnék élősködői senki nyakán. Már dolgozom is. A helyi óvodában az egyik óvónő gyesre ment, valószínűleg csak 8—10 hónap múlva lép újra állásba. De hát ez is csak ideiglenes megoldás, amivel én egyáltalán nem vagyok elégedett. Meg aztán, van itt még egyéb probléma is, de ... H irtelen elharapja a szót, lesüti tekintetét, a táskájába nyúl, egy doboz Spartát húz elő, rágyújt. Nem illik a kezébe a cigaretta, látszik a mozdulatain, újdonsült dohányos. — A cigire is csak most szoktam rá, bár nem szívok sokat. Igaz, megfogadtam, ha jövőre sikerül ... sikerülne a fölvételi, felhagyok a bagózással. Emlékeztetem őt, hogy az előbb valamilyen „egyéb problémáról“ akart beszélni, s szeretnék erről is hallani. Nagyon bátortalanul kezd hozzá. Érzem szavaiból, erről a témáról még nemigen beszélt másoknak. — Nagyon, nagyon szerettem volna, ha fölvesznek. Az okokat már Ismered. De van még egy ok; járok egy fiúval, egy szomszéd falubélivel. Már másfél éve tart a kapcsolatunk, ismerik őt a szüleim is, sőt, tanították is, és nincs Is ellene kifogásuk. Ö műszaki főiskolára jelentkezett, génészmér- nök szeretne lenni, sikerült is bejutnia. Rengeteget álmodoztunk arról, hogy egy városban fogunk lakni, hogy majd együtt tanulunk, egymást serkentjük a vizsgák előtt, hogy együtt töltünk minden szabad percet, hogy ... A lány. mint aki azt hiszi, hogy rém tilosat, bűnöset gondolt-mon- dott, szeme elé rántja hosszú haját, azzal takarja el piruló arcát. Megint félbeszakad a mondóka. Még szóban is sok lenne már az álmodozásból, újra csak könnyek csordulnának a térítőre. — ö tehát megy, én maradik S legyek őszinte; sajnos, úgy is tenigazából nem is tudok .örülni a sikerének, amit meg is mondtam neki. Megértett, de ... Attól félek, s hovatovább, annál jobban, hogy a távolság majd elidegenít, elválaszt bennünket. Hogy vége lesz mindennek. M inden! E! tudom képzelni, hogy aki egy pályára, egy emberre teszi föl az életét, annak mit jelent ez a szó: minden! Mondja, ezzel ő is tisztában van, de nem tehet róla, hogy mindenáron pedagógus akar lenni, hogy szereti, nagyon szereti a barátját, a fiút. — Sajnos, furamód összejöttek a dolgok, s a kettő nagyon is ösz- szefügg. Bár segít, vígasztal, bátorít a történtek elviselésében, mégis... Tudom, már mostantól számolnom kell azzal, hogy az álmaim nem valósulnak meg, hogy másképp zajlik le majd az életem, mint ahogyan azt megálmodtam, elterveztem, bár reményke- dek. S azzal biztatom magam: jövőre sikerülnie kell! Igen, csak aztán az is eszembe jut, ha jövőre sikerül is a felvételim, felkerülök a fővárosba, de a fiú, a barátom már nem lesz a barátom, mert esetleg közben talált magának valaki mást. Szörnyű lesz! Tudom, most azt kéne mondani ennek a hosszú hajú, fekete szemű kerek arcú lánynak, hogy nem kell mindent annyira a szívére vennie, hogy sok nap a világ, hogy mindennek nem kell bekövetkeznie, de azt is tudom, hiába vigasztalnám, ő nem mindennapi eset, akiből tizenkettő egy tucat, ő általában mindent másképpen, sokkal mélyebban erez áf így aztán a kudarc is mély, nagyon mély nyomot hagy benne. — Ha sikerül átélnem nén.iny tiszta pillanatot, amikor szinte kívülállóként tudom szemléim a velem történteket, érzem, tudom, nem egyedi az esetem, sokan járnak hozzám hasonló cipőben, s velük, körülöttük mégsem dőlt össze a világ. Meglehet, csak azért nem, mert ők nem annyira iuegszállott- jai választott hivatásuknak, mint én. Nekem nem egyszerűen valamilyen főiskola kell, hanem pe dagógla. Engem nem lehetett volna elküldeni, „fölvétetni“ mondjuk a jogra, esetleg valamilyen más pályára. Engem csak és kizárólag a pedagógia érdekel. És tudom, hiszem, jó pedagógus lennék, mert nagyon szeretnék az lenni. És nemcsak jövőre, utána is, két-há- rom év múlva is megpróbálkozom, ameddig csak nem sikerül bejutnom, s diplomát szereznem. Mert én, ha törik, ha szakad, pedagógus, tanítónő akarok lenni. ZOLCZER JÁNOS Illusztrációs kép \ ELKÉSZÜL AZ ÚJ ISKOLA? Azt hiszem, hogy az elsősökön kivfll, ha nem is sziv- repesve, de azért egy kicsit minden diák várja már az iskolakezdést. A tanulás gondja nem hiányzik talán senkinek sem, de biztosan kiváncsiak már osztálytársaikra, és összegyűlt már a megannyi mesélnivaiő is. Így az első hetekben lesz mit megvitatni. Még nagyobb kíváncsisággal várják talán a szeptembert ott, ahol új iskolát ígértek a tanulóknak, hiszen vadonatúj iskolába járni nagyszerű dolog. Sajnos, sokszor előfordult már, hogy az új iskola átadása szeptemberben elmaradt, és egy ideig még a régi iskola padjait koptatták a tanulók. A Nyitrai (Nitraj Magasépítő Vállalat Szlovákia egyik legismertebb énitővál- lalata. Termelési igazgatóhelyettesével, Matej Stepán mérnökkel az iskolaépítési határidők megtartásáról beszélgetünk — Hol mindenhol várják önöktől szeptember elsejére az iskola- és ővodaépités befejezését? — Bizony elég sok helyen. Kezdjük az iskolákkal, mert ezeknek az átadás! határideje szeptember elseje. Az óvodák és bölcsődék építését az év végére kell befejeznünk. Sikerül átadnunk egy 18 termes iskolát Léván f Le vice], és az érsek- újvári [Nővé Zámky) huszonkét tantermes iskola építését is befejezzük akkorra. Továbbá épül még egy tizennyolc tantermes iskola a komáromi járásban, Csicsón (Ciőov). El kell mondanom, hogy nagyon sokat köszönhetünk azoknak a szülőknek akiknek a gyerekei már Ide, ezekbe az iskolákba járnak majd. Rengeteget segítettek a befejezési munkákban meg a takarításban, s tették mindezt társadalmi munkában. Csak a csicsólakkal nem vagyunk megelégedve, A helyt szövetkezet és a nemzeti bizottság bár szerződésben kötelezte magát, hogy segít, nagyon keveset tesznek az Iskola befejezéséért. Úgy tűnik, mintha nem is érdekelné őket, hogy megnyílik-e szeptember elsején vagy sem. Nem szívesen beszélek erről, de sajnos ezt tapasztaltam. — Lesznek befejezetlen iskolai építkezések, át nem adott új iskolák? — Az említett három Iskolát átadjuk, és ha kisebb hibákkal is, de használhatók lesznek. Befejezzük az ebédlők és az iskolákhoz tartozó szolgálati lakások építését is. Nem tudjuk viszont átadni a tornatermeket. Ezeket csak az év végére fejezzük be, és ez alatt az idő alatt végezzük majd el az átadáskor felmerülő hibák kijavítását Is. Az Iskolák környékének a rendezésére és bekerítésére is ősszel kerül sor. — Ha mindezek a munkák a tanévkezdés után is foly'- tatódnak, bizonyára számítanak a tanulók segítségére is... — Igen, számítunk rájuk, így volt ez a múltban Is. Nagyon sokat segítenek 3 környék rendezésében, a sportpályák építésében, facsemetéket ültetnek. Az 6 munkájukra Is szükségünk van ahhoz, hogy a három Iskola és környéke teljesen, a hozzájuk tartozó tornatermekkel együtt készen legyen az év végére. December végéig előreláthatólag még hat bölcsőde és óvoda építését Is be kell fejezni. Nem könnyű tehát a ml feladatunk sem, ezért említem meg még egyszer, hogy munkásaink szaktudása mellett a tanulók és a szüleik segítségére Is számítunk. Az említett három iskola tanulói tehát kiveszik részű- ‘ két az iskola építéséből, szépítésébőJ. De máshol sem lesz ez másképp. Az iskolák környékén mindenhol akad majd elég tennivaló, ami pedig a tanulókra vár, hiszen a munkahelyét mindenkinek illik rendben tartani. Szénás! György
