Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)
1982-07-27 / 30. szám
7 4 szövetkezet trodájában minden felforgatva, iratok egymás hegyén- hátán, az asztalokon és a földön is, pedig a betörö semmit sem mozdított el a helyéröl, csak a pénzzel teli kazetta tűnt el. A rendetlenséget .már a reggel érkezők csinálták. A főkönyvelő falfehéren állt a vékony Balláné mellett. Még mindig hitetlenkedve csóválta a fefét. Érthetetlen a pénz eltűnt, de a behatolásnak semmi jele. Borotvái főtörzsőrmester hosszas álldogállás után úgy döntött, hogy ebben a zűrzavarban nem vár kínálásra. Helyet foglalt. Az eset mindenképpen zavarosnak látszott, már csak a nyomok hiánya miatt is. — Hívják be az éjjeliőrt — rendelkezett. Égy papírcetlit vett ki a zsebéből, valamit gondosan ráírt, aztán a főkönyvelőhöz fordult. — Kinek volt kulcsa ehhez a helyiséghez? — kérdezte. — Nekem, az elnök elvtársnak és Bállá elvtársnőnek. De azt hiszem, ez nem sokat jelent, mert a portán ts volt egy tartalékkulcs, és valőszínű, hogy azzal mentek be, — Igen... — Borotvái bólintott, és elgondolkozva a két gyanúsítottra nézett. Arcukról azonban csak idegességet és Ijedséget olvashatott le, ami érthető is volt. Közben kinyílt az ajtó, és valami köszönésfélét motyogva belépett az éjjeliőr. Megtermett, negyven év körüli, borostás arcú férfi volt. A reggeli napfény éppen rávetö- dött. Olyan, mintha beteg lenne, gondolta Borotvái. — Rexinek vége — sóhajtotta az éjjeliőr, és leült a sarokba. — A kutyának... Ügy mondta, hogy az saját magának is szólhatott, de szánhatta közlésnek is. .4 megérkezéskor Borotvái már h.alloti az éjjeliőr kutyájának esetéről. Végignézett rajtuk. Ok hárman és a reggel hivatalos ügyben elutazott elnök a legfontosabb személyek. Ha nem is ők tették, az elkövető rajtuk keresztül jutott a helyiségbe. — Kezdje maga — intett a főkönyvelőnek. — A pénzt tegnap hoztam ki a bankból, — Mennyit? — Nyolcvanezret. Bizonyos elszámolások miatt volt szükség rá. Az elnök eivtárs is itt volt, Balláné is. Az ő jelenlétükben tettem a pénzes kazettába, aztán lezártam. — Hova tette? — Ide, a páncélszekrény tetejére — mutatott az alacsony, régimódi páncélszekrényre, mely egy iratszekrény és a mosdó közé volt szorítva. A tetején csak egy amoimosott csípketerítő szonwrkodott. KMlndig ott volt, a páncélszekrénybe MwK nem fért be, mert az dugig van már iratokkal. De különben sem jutott eszünkbe, hogy el kellene rejteni, csak egy éjszakáról volt szó, és nem is tudtak róla csak itt, az irodában. Nem lehetett ide csak úgy bejönni. Az éjjeliőr itt ült az ajtó előtt. Biztonságban volt itt eddig minden. Attól a nagy kutyától nem tudott ide bejönni senki... — Amíg ki nem csinálta valaki, csak addig -— emelte fel a fejét az éjjeliőr. — Csak sorban, emberek — intette le őt Borotvái. Ismét a főkönyvelőhöz fordult: — Ki maradt még itt azután, hogy maga hazament? — Én — nyögte Balláné és elpityeredeti. — Igen — folytatta a főkönyvelő Va- lika még itt maradt. Én hazamentem, és már ki sem mozdultam otthonról. Csak Valika maradt Itt... Balláné már hangosan zokogott. A hirtelen rászakadt felelősség teljesen megbénította. Még védekezni se volt ereje. Borotvái nem tárta elviselni a síró nőket. — Nyugodjon meg, elvtársnő — mondta. Magát senki sem gyanúsítja. Mondja el nyugodtan, mi történt, arrúg itt volt, ’Balláné összeszedte magát, aztán szipogva, zsebkendőjét gyűrögetve beszélni kezdett; — Még az elnök eivtárs beszámolóját le kellett gépelnem... Esküszöm, a pénz eszemben sem volt... Öt után, amikor elmentem, az ajtót bezártam, és siettem haza. Csak reggel tudtam meg, hogy mi történt... — Ki látta hazamenni? — Nem tudom. — Ugyan, Valika, a főtörzsőrmester elv- társ éppen az előbb mondta, hogy magát senki sem gyanüsítaj. Hiszen a kutyát is megölték. Ez már csak este történt, amikor maga otthon volt, különben sem hiszi senki, hogy azt a farkaskutyát maga ütötte agyon. Balláné zokogása alábbhagyott, s amikor a logikus ' fejtegetés elfutott a tudatáig, a megkönyebbüléstől nagyot sóhajtott. Hálából, vagy talán gyengesége miatt a főkönyvelő vállára borult. Jól van, no, ne sírjon, nyugtatgatta a férfi. Borotvát a kis családias jelenet láttán felhúzta a szemöldökéi. Nofene, csak ninds kettőjük között valami? Vagy valóban csak egy spontán érzelmi kitörésnek lett volna tanúja? Ha összejátszanak, akkor ők tényleg elvlhették a pénzt, mégpedig úgy, hogy senki nem bizonyítja rájuk. De hogy kerül ide a kutya? Nem, nem a kutyához nekik semmi közük. De ha nem ők, akkor ki? — Mondja el a kutya históriáját — fordult az éjjeltör felé. — De ne hagyjon ki semmit! H hngia szigorúan csengett, bár a gyűrött, ijedt arckifejezés mögött sejtett ■ravaszságot. Őszinte bánat sugárzott róla, talán éppen a kutya miatt. — Megfojtották dróttal. Ott találtam meg . a kerítés mellett reggel. Nem tudtam én, hogy a kutya emiatt nem jön vissza. — Mikor tűnt el? Az éjjeliőr megvonta vállát. — Nem nézegetem én olyan gyakran az órámatl Napközben Rexi meg van kötve. Ernő bácsi, akit délután váltottam, nem engedi szaba-- don. Sötétedés után. amikor az etetők hazamennek az istállóból, szabadon engedem. Az elején futkos, szalad, örül, de később mindig visszajön. Tegnap nem jött vissza. Lehet, fhogy mindjárt kicsinálták, de az is lehet, hogy csak később. — Hangot nem hallott? Nyüszítést vagy effélét? — Nem, kérem. De meg lehet azt úgy is csinálni, hogy ne nyüszítsen. — Mikor hagyta el a helyét? — Hát kérem, én az etetők után mindig átnézem a telepet. Aztán még később is, két-három óránként. A kutyát ott szoktam hagyni a portán, addig őrzi a bejáratot. Sosem kellett félnem, hogy valaki bejön KtJtnSÄR TIBOR ROVATA kinézett a ferdén futó függönyráncok között az udvarra. _ Sánta nem értette főnöke hüzódozását. •— ■ A kutyát itt sokan ismerhették — próbálta meg kizökkenteni Borotváit levennék hitt állapotából. — Igen — bólintott Borotvái egyetértőén — de ki ismerhette a legjobban? Sánta, ha tudót volna se válaszolhatott, mert váratlan kopogás zavarta meg őket. Az ajtó lassan kinyílt, és egy csinos arc kukkantott be rajta. — Kávét hozok, ha nem zavarok — szólt negédesen egy női hang, majd megjelent egy tálca is az ajtónyitásban, s utána láthatóvá vált a tünemény teljes mivoltában. Az ilyen fát ja gondoskodás szokatlan volt a két rendőr számára, s a feltűnően szép Lendvay Tibor VASKAZETTA mellette. Tegnap is csak így mehettek be. — A kulcsokat tehát megszerezhették a portáról. — Hát ha a kutya sem volt ott, meg én sem — tárta szét a karját. — Magát is könnyen elkaphatták volna a dróttal — szaladt ki Borotvái száján a mondat. Csak aztán döbbent rá, hogy tapintatlan volt. Az éjjeliőr dermedien nézett rá. Egy pillanatig csend lett. Éppen kapóra jött Sánta tizedes, akivel reggel az ügyet kézbe vették, és aki eddig tanuk után kutatott. Sánta fiatal, szőke fiú volt, néhány hó- napja szolgált Borotvái mellett. Rátenyerelt az asztalra, aztán szétnézett. Minden szem ráirányult. De ö csak állt Borotva elüti, és hallgatott. Borotvái észbe kapott. A többiek előtt nem akar beszélni, gondolta. — Menjenek ki a folyosóra — intett, — Beszélj, mit találtál! — sürgette. — Semmi, főnök... Semmi érdekeset nem találtam. — Valami azért mégis van a begyedben. — Csak az, hogy... Nem lesz ebből baj, főtörzsőrmester elvtárs? Ilyen komoly ügyben már hívnunk kellett volna a járást, úgys^ tudunk mi itt semmit sem tenni. orotvai hallgatott. Nem szeretett Cß ügyet kiadni a kezéből. A büszkeségét sértették a befejezetlenül tovább engedett esetek. Most, amikor a nyomokat már menthetetlenül összezavarták, a járásiak sem tehettek mást mint ő. A késedelemről nem ők tehetnek. Csak reggel találták meg a kutyát, még később fedezték fel a pénz eltűnését, és csak miután már mindent felforgattak az irodában, akkor hívták őket. Különben Is az eset nagyon homályos. Minél többet tud meg róla, annál homályosabb. Az eddigi ismeretek alapján a tettes kileste, mikor megy ellenőrző körútra az éjjeliőr, megölte a kutyát, besétált a portára, elvette a kulcsokat, és már semmi sem volt az útjában. Hanyagság minden fokon, de gyanúsítani nem lehet senkit. Bárki bemehetett, aki ismerte a helyi szakásokat, tudott a pénzről, és aki jól ismerte a kutyát. Igen, a kutya kulcsfontosságú, mondta ki hangosan Is. Sánta felkapta a fefét. — Egy traktoros az előbb azt mondta, hogy csak olyan intézhette el, aki jól ismerte. Betanított farkaskutya volt. Borotvál a fejét rázta. — Érthetetlen, miért ■ ölte meg a kutyát, ha jól ismerte? Hiszen anélkül is bejuthatott az épületbe. Ügy érezte, a megoldás kulcsát rejtheti ez a kérdés. Ez az ellentmondás tálán nem is ellentmondás, csak a logikát kell benne megtalálni. Rágyújtott egy cigarettára, és hagy gondolatainak tágabb teret engedjen, nő IS sükkolőan hatott rájuk. Meglepetésüket titkolni sem tudták. A tizedes zavarában még jel is állt. de aztán gyorsan leült. — Nem is kérdeztem meg az előbb, hogy kérnek-e egyáltalán — cseverészett a szépség. — Adhatom? — Igen, igen — sietett Borotvái a válasszal, és levett egy csészét a tálcáról. A tizedes feszengve pillantott a főnökére. Még kávézásra is van ideje. — Magdi vagyok, az elnök titkárnője — mutatkozott be változatlan kedvességgel a szépség. — Maguk nyomozzák ki a tettest? 4 kérdésben csekély hitetlenkedés, .? mintha gúny is lapult volna. Borotváit felvillanyozta a titkárnő megjelenése. Egyszeriben mintha elszállt volna testéből a fáradtság. — Tálán már ki is nyomoztuk — jelentette ki, a hivatalos hangnemei teljesen mellőzve. Sokat sejtető mozdulattal szájához emelte a csészét. Sánta meglepetten vizsgálta főnöke arcát. A titkárnő kacagott, láthatóan nem érintette lelkét a bűntett. — Fél óra alatt, háhaha... Hiszen ki sem mozdult még a szobából. Mindössze három emberrel beszélt, és tőlük még any- nyit sem tudhatott meg, amennyit én tudok. Maga egy Sherlock Holmes! Igazán! Borotvái cigarettával kínálta a titkárnőt. 'Az ápolt ujjak óvatosan kiemeltek egyet az olcsó cigaretták közül. — Az elnököt ki sem hallgatják? — kérdezte tréfásan. — Nem szükséges, az ügyet már lezártuk. — Akkor talán én leszek az első, aki megtudja az igazságot. Borotvái kedélyesen közelebb pöckölte hozzá a hamutartót. — Miért ne? Az elnök titkárnője már majdnem maga az elnöki Elmosolyodott, aztán zavartan Sántára pillantott. Ez a hangnem nem illett egy komoly bűnügy vizsgálójához. — De nehogy csak ráfogja valakire,, krimiket én is olvasok! Győzzön meg! — Jó — bólintott magabiztosan a főtörzsőrmester. — Konkrét bizonyítékom még nincs, csak tények vannak. A tények önmagukban is lehetnek bizonyítékok. A nem túl világos eszmefuttatás után előre hajolt, és magyarázni kazdett; — Vizsgáljuk meg tehát a tényeket pontról pontra. A pénzt tegnap délután hozta a főkönyvelő. Kik tudtak róla? — Akt itt volt és látta. A főkönyvelő, Balláné, az elnök, én is hallottam róla, és persze, aki az épületben tartózkodott, mindenki. Vagy húszán. — Most szűrjük ki azokat, akik meg is tehették. Ezek már kevesebben vannak. — Ezek mindannyian megtehették! Nem — rázta meg a fefét Borotvái.- — 51 kulcshoz 'már nem juthatott hozzá mindenki. Csak az elnöknek, a főkönyvelőnek, Banánénak és a portásnak volt kulcsa. — jó — ismerte el a titkárnő. —■ De ha az első hármat ki is zárjuk, a portás kulcsát bárki elvihette. A kör nemhogy leszűkült volna, de kibővült. — A kutyáról megfeledkezett. Egy betanított farkaskutyát nem könnyű megfojtani. Ezt csak olyan tehette, aki nagyon jól ismerte, olyan jól, mint például az éjjeliőr. — Bognár? — Igen. Neki nem okozott gondot a nyakára tenni a hurkot. És így már érthető, miért kellett elpusztulnia. — Miért? A kutyától ö nyugodtan bemehetett. Miért ölte volna meg? — Hogy elterelje magáról a gyanút. Kinek jutna eszébe a kunja gazdáját gyanúsítani? Senkinek. A rablással sem. Neki minden lehetősége megvolt, a bűntény elkövetésére. A pénzről is tudhatott, hiszen akkor lépett szolgálatba, amikor a többség hazafelé tartott. Lehet, hogy még figyelmeztették is, hogy jobban vigyázzon, mert sok pénz van az irodán. Ha utánanéznénk. biztosan kiderülne. S ánta eVórehajolva hallgatta szavalt, arcáról már eltűnt a kétkedés. A titkárnő sem mosolygott tovább, az érvek azonban még nem győzték meg. — Ezek csupán feltételezések. Ilyen alapon senkit sem lehet börtönbe csukni. Ha már meggyanúsította, konkrétabb bizonyítékokat kellett volna előhozni! — Egy nagyon fontos körülményt még nem tisztáztunk. Rögtön meg kellett volna kérdeznünk. — Hívd csak be még egyszer azt a Bognárt, — inteti Sántának. — Hogy futott a kulcshoz a tettes? 'Az éfjeliőr még mindig sápadt volt, ile mintha nyugodtabban ült volna közéjük. — Mondja el, ml történt akkor, amikor maga szerint elvitték a kulcsot! Mikor ín ■dúlt el kőrútjára? — Ügy kilenc körül. A kutyát már régebben elengedtem, de ekkor még nem tűnt fel, hogy nincs mellettem. Majd visz- szajön, gondoltam. Nem is kerestem, csak amikor visszajöttem. — Csinált valamit, vagy észrevett valami különlegeset, amikor elindult a portáról? — Ügy mentem, mini máskor, nem vettem észre semmit. — De a villanyt lezárta, amikor elindult? — Persze — mosolyodott el egy pillanatra. — Takarékoskodni kell, ez rám is vonatkozik, — Vitt magával valamit? A kezében? — A villanylámpát. A telepen nem ég mindenhol a neon. — És az ajtót, a porta affaját bezárta? — Igen, aztán elindultam az istállók felé... — Kulcsra zárta? — szakította félbe Borotvái. — Kulcsra hát — bólintott Bognár. Borotváira nézett és várt. Borotvái a másik kettőre pillantott, és elégedetten . bólogatot. — /« a nagy probléma — mondta. Ezt kellene valahogy megmagyarázni, és akkor mehetnénk is tovább. — Mit? — kérdezte Bognár. — Hogy mehetett be idegen a portán levő kulcsokért, ha maga kulcsra zárta az ajtót? Feltörve nem volt! Az éfjeliőr értetlenül bámult, aztán idegesen a térdére csapott: — Én nem azt mondtam, hogy azzal a kulccsal mehettek csak be! Lehet, hogy másikkal mentek be!... Borotvál már nem figyelt az éjjeliőr kapkodó védekezésére. Ügy érezte, elmélete szilárd alapókon nyugszik. Az aprólékos vizsgálat csak alátámaszthatja gondolat- menetét. Mély örömöt érzett, megnyugtatót, önbtzalomgerjesztöt, s talán egy kis büszkeséget is. — Majd meglátjuk — mondta, és Intett Sántának, hogy készüljön, mert Indulnak. M. t'.; Mint írja, „a költészet mellett szereti a zenét és az ínyencfalatokat“, s úgjy ítélte meg, most már elérkezett az Ideje, hogy nyilvánosan is jelentkezzen verseivel. Nos, jelentkezése egy kissé korainak bizonyult. Prébálkozásaiban akad ugyan egy-két jő rím, sikerültebbnek mondható verssor, de sok bennük a kezdetlegesség, sőt még helyesírási hiba is akad. ön még nagyon fiatal, ha valóban annyira szereti a verseket, tanuljon, művelje magát, s Idővel újra jelentkezzen. N. F.t Verseire lévé! helyett rovatunk szerkesztői üzeneteiben válaszolunk. „Jó ceokornyl“ próbálkozása közt néhány közölhető írás is van, ezeket az ősz folyamán közöljük. Kár, hogy olykor egy-egy rím kedvéért a versben a könnyebb megoldás lehetőségével Is megelégszik. Versei közt néhány erőltetett, erőszakolt próbálkozás is van, ilyen pl. a Maraton vagy az Élet. Legjobban hangulatképei sikerültek; Küldjön újabb' verseket! Szöszi: Annak ellenére, hogy van íráskészsége, beküldött próbálkozásai nem érettek a közlésre. Verselnek témái túl általánosak, mint azt már a címek önmagukban is érzékeltetik: Tavasz, Itt a tavasz újra, Múlt, jelen, jövő stb. Rlmelé- sük néhol szinte hibátlan, majd két sorral tovább bántóan kezdetleges és esetlen. Sajnos ez utóbbi a gyakoribb. Prózai írásai közül A boldogtalan színész c. tetszett jobban, annak ellenére, hogy a történetnek kissé múlt századi Ize van. Az Igaz történet cselekménye bármennyire megrázó, mint Irásmű nem állja meg a helyét. Tudósításnak hosszú, a szépirodalom műfajai közé sem- sorolHatjulí. írásai alapján mégis inkább a próza műfajaival próbálkozzon, s Idővel jelentkezzen. 0. G.: Beküldött versel közül a legrövidebb: a Zálog című négysoros tetszett. Formai szempontból sokat fejlődött, de ne ragadtassa el magát a rímek játékával, mint pl. a Szerelem című versben. Formai bravúr ugyan a Szövevény szerelem című versben a sok alllteráclő, de funkciőtlan, s ifgy teljesen öncélú. Más verseiben viszont sok a ragrím, pl. az Istennőm címűben: pb galambot-harmatot, égen-kéken, lllatát-sugarát stb. A Munkás parázs című versének szép a befejező négy sora, annak ellenére, hogy József Attila ilyen témájú verseinek utánérzését és hatását fedezhetjük fel benne. Prózai , írásaira augusztus! rovatunkban válaszolunk.
