Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)

1982-07-27 / 30. szám

im s

MEGSZÁLLÓK

BEJRŰTBAN

A bejrúti „zöld vonal“ keleti oldalán héber feliratos benzineshordók, harckocsik torlaszolják el az utat. A járműszélességű kapuban szakállas, sapka nélküli Izraeli katona int megálljt, lövésre készen tartott géppisztolyával. Az okmányaimat kéri.

— Milyen jogon? — kérdem. — Ha nem tévedek, Libanonban vagyunk.

— Ezen a jogon — üt a fegyver csövére.

Mi mást tehetnék, megmutatom neki a libanoni hatóságok által kiállított igazolványaimat, sőt az autóm csomagtartóját is, mert arra is kíváncsi.

— Hová megy? — faggat a Nyu- gat-Bejrütból érkezőknek kijáró gyanakvással.

— Látogatást teszek a megszállt Kelet-Bejrútban — válaszolom köny- nyelműen.

— Kelet-Bejrüt szabad város — mondja ingerülten.

— Látom.

A falangista mlllcísták közönyösen figyelik a jelenetet.

— Miért adták át az izraelieknek az ellenőrző állomást? — fordulok hozzájuk.

— Gondolja, hogy engedélyt kértek tőlünk? — kérdez vissza a rangidős millclsta.

Nem gondolom, de bizonyos vagyok benne, hogy legfőbb parancsnokuk, Baslr Gemajel nem talált semmi kivetnivalót a sajátos őrségváltásban. Tudta és beleegyezése nélkül aligha tehették volna meg az izraeli katonák, hogy pontos tervrajzokkal felszerelve besétálnak a vízművek és az elektromos művek kelet-bejrúti központjába, és egyik percről a másikra leállitják a bekerített Nyugat- -Bejrút egész viz- és áramellátását.

Az izraeli megszállók szabadon,

minden ellenőrzés nélkül közlekednek Kelet-Bejrútban. Ez a városrész annyiban különbözik a dél-libanoni településektől, hogy ezt nem harcban foglalták el — itt tárt karokkal fogadták őket a falangista szövetségesek. A keresztény lakosság kevésbé. Sokan otromba viccnek tartották, hogy Sáron izraeli hadügyminiszter csak úgy „beugrott“ az Alexandre- -szállóba, otthonosan megebédelt, és rögtönzött sajtóértekezletet tartott. Katonái sem tapintatosabbak.

Szemtanúja voltam, amikor egy szupermarketben négy izraeli katona bevásárolt. Nyalábszámra vitték az amerikai icgarettát, a whiskyt, a francia konyakot, A pénztáros libanoni fontban közölte velük az ösz- szeget, mire az egyikük számolni kezdett:

— Ez sékelben annyi, mint...

— Izraeli pénzt nem fogadhatok el — mentegetőzött a pénztáros.

— Ha nem tetszik a pénzünk, akkor ezt most hadlzsákmánynak tekintjük — tréfálkozott az egyik katona, majd találomra az asztalra csapott egy marék papírpénzt, nem törődve azzal, hogy fedezl-e a kérdéses összeget, és hogy mit kezd vele a szerencsétlen boltos.

A szupermarketben levő libanoniak szemlesütve, zavartan hallgatták a párbeszédet, tartózkodtak minden véleménynyilvánítástól. A Gemajel família demokráciájában megtanultak „fegyelmezetten“ viselkedni.

Dél-Llbanonból az izraeliek teherautószámra viszik haza a színes televíziókat, képmagnókat, elektromos készülékeket, mert az inflációs világ- rekorder Izraelben minden sokkal drágább. Nemcsak a fegyvert tekintik hadlzsákmánynak, hanem a palesztin lakásokban, táborokban, IroBejrúti életkép: palesztin kisgyermek a romokon az izraeli csapatok által körülzárt Nyngat-Bejrűtban.

Orvosok tanúsítják a Libanonban történteket

Az izraeli megszállók már a vöröskereszt lisztet és vizet szállító teherautóit se engedték be a blokád alá vett Nyugat-Bejrútba.

dákban, szociális intézményekben talált értéktárgyakat, az orvosi műszereket, kórházi berendezéseket Is. Néhány fosztogatót elítéltek ugyan, de csak a látszat kedvéért. És miközben feltartóztatják a nemzetközi segélyszállítmányokat, Dél-Libanonban elkezdték árusítani a méregdrága izraeli fogyasztási cikkeket, a helybeli árak két-háromszorosáért.

Ha átjut némi zöldségféle a nyugat-bejrúti blokád gyűrűjén, ha felkeresheti valaki a Dél-Libanonban élő rokonait, az nem a megszállók liberalizmusának köszönhető, hanem annak, hogy ötven-száz dollárért megvásárolható az alkalmas mozgási engedély.

Mindez azonban a megszállás kedélyesebb oldala. A kegyetlenebb, az elviselhetetlenebb az, hogy a palesztin „terroristákra“ vadászó izraeliek

tömegével tartóztatják le, hurcolják el, kínozzák meg a gyanúsnak tartott embereket. És szinte mindenki gyanús. Mindenki tudhat titkos fegyverraktárakról, rejtőző gerillákról, mindenki rokonszenvezhet a „terroristákkal“, A palesztinokkal együtt letartóztatott nyugati orvosok elmondták, hogy sok foglyot a szemük láttára verlek, rugdostak agyon a fogvatartók, miután 36 órát töltöttek gúzsba kötve, bekötött szemmel, ét- len-szomjan a szabad ég alatt, a tűző napon.

A dél-libanoni Anszárban hatalmas tábort építettek az Izraeliek a sok ezer palesztin és libanoni fogolynak. A berendezésből, a méretekből ítélve hosszú időre tervezték. Éppúgy — mint a megszállást.

Bejrút, 1982. július 10.

BOCZ SANDOR

Jasszei Arafat, a PFSZ elnöke az izraeli blokád alatt tartott Nyugat-Bej- rútban ellenőrzi a palesztin védők állásait.

H

árom orvos — a francia Pascal Mathey, a belga Francis Capet és a holland Madelaine van Hoorst — miután visszatért az Izraeliek által megszállt Dél-Libanonból, Párizsban sajtóértekezleten számolt be az általuk is megszenvedett tragikus eseményekről.

Mindhárom orvos átélte az izraeli inváziót, s tehetetlenül végig kellett nézniük, hogyan rombolják szét az agresszorok a palesztin vöröskereszt által létrehozott egészségügyi hálózatot, a kórházakat, amelyekben ők is dolgoztak.

— Az első, amit az izraeli katonák végrehajtottak, az volt, hogy összegyűjtötték és elszállították azokat az orvosokat, akik a vöröskeresztnél dolgoztak —■ akár palesztinok, akár más nemzetiségűek voltak. Ez történt a sebesültekkel is — mondotta Francis Capet.

Pascal Mathey és Francis Capet egyaránt azok között voltak, akiket az izraeliek börtönbe vetettek.

Az, amit Francis Capet néhány napos fogsága alatt egy Iskolából átalakított „kiválogató központban“ látott, maga a borzalom.

>— Az udvaron mintegy ötszáz fogoly volt. Kezüket hátrakötötték, sokuknak a szeme is be volt kötve. Engem egy hinta melletti homokpadra löktek.. Az egyik oldalamon a póznához kötve egy ember ült, akit korábban kihallgattak az izraeliek, annak láthatóan súlyos következményeivel együtt. A másik oldalon szintén kikötve hevert egy ember, akit én már halottnak hittem. A vér már megfeketedett rajta, felduzzadt az arca, a kötél mély vágatokat hagyott a bőrén és a nyakán, a legyek teljesen ellepték. Csak amikor nagy nehezen megmozdult, vettem észre, hogy él, és ráadásul egyike palesztin orvos barátaimnak. Szívsebész volt, mielőtt bekötött szemmel elhurcolták a kórházból.

A kerítés mellett a földön három öntudatlan ember feküdt a tűző napon. Az őrök megrugdosták őket, hogy keljenek fel, de

már nem mozdultak. Megtudtam, hogy ebben az iskolában a sebesülteket is súlyosan bántalmazták, nem kaptak vizet, és sokan meghaltak.

Pascal Matheyt, akit öt nappal korábban tartóztattak le, egy másik „kihallgatóközpontba“ vitték. A kihallgatásokon, ahol halállal is fenyegették, a PFSZ-szel való kapcsolatairól faggatták. Később egy izraeli börtönbe szállították, ahonnan csak hosszú napok múlva a Tel Aviv-1 francia attasé közbenjárására szabadult. Mathey ismertette azokat a körülményeket, amelyek között az invázió idején a szaidai kórház sebesültjeit ápolták.

— Mindenütt betegek, sebesültek feküdtek, egyszerűen már nem volt hely hová lépni. Éjszaka, a- mikor lámpát gyújtottunk, hogy a legsúlyosabb eseteket ellássuk, az izraeliek megkezdték a bombázást. S másnap reggel Jöttek az emberek, akiket a menekülttáborokból kiüldöztek az agresszorok. Csaknem valamennyien öregek, vakok és kisgyermekek voltak. Később utasították, hogy evakuáljuk a kórházat. Másnap a szomszédos Ajn Uet települést, a menekülttábort eltörölték a föld színéről. Itt háromezren haltak meg, főként asszonyok és gyerekek.

New Yorkban, az ENSZ székhelyén is sor került a Libanonból menekült orvosok beszámolójára.

— Láttam, amikor agyonvertek négy foglyot. Egy izraeli katona engem vitt oda, hogy megvizsgáljak két holttestet — közölte Chris Glannou doktor, kanadai sebész. Elmondta, hogy Nabatijében dolgozott az ottani kórház igazgatójaként. öt, két norvég orvostársával együtt az izraeliek Szaldában tartóztatták le, majd átszállították őket a határon túli megiddoi börtönbe.

— Szaldában — tanúsította Giannou — több száz palesztin foglyot tartottak nehéz körülmények között egy iskola udvarában. Néhány izraeli katona igyekezett féken tartani fegyveres társainak a foglyul ejtettekkel szembeni borzalmas erőszakoskodásait.

HETED

A legfontosabb Ifjúságpolitikai kérdésekről tanácskozott a LEMP Központi Bizottsága.

A LEMP a fiatalságot a szocialista társadalom építésében tudatosan cselekvő, felelős partnernek kívánja tekinteni — állaoítja meg a PB referátuma, amelyet Woj- clech Jaruzelski, a KB első titkára Ismertetett a KB teljes ülésén.

A referátum rámutatott, hogy a lengyel fiataloknak egyaránt tisztában kell lenniük kötelességeikkel és jogaikkal. A kötelességekről való megfeledkezés és a jogok egyoldalú előtérbe helyezése anarchiához vezet.

A párt nem Ismételheti meg — mutatott rá a LEMP KB első titkára — azt a hibás politikát amely túlzott, irreális remények keltésével, majd az ígéretek nem teljesítésével hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok egy jelentős hányada, a Szolidaritás befolyása alá került, és ezzel akaratlanul is a szocialista Lengyelország érdekelt sértő politika támogatója lett. A LEMP nyílt, őszinte párbeszédet kíván a fiatalok millióival és számít aktív támogatásukra az ország előtt álló jelentős feladatok megoldásában. Ebben az együttműködésben minden eddiginél nagyobb szerepet szán a párt a szocialista ifjúsági szervezeteknek.

Ronald Reagan amerikai elnök ismét nyomást akar gyakorolni a kongresszusra, hogy hagyja jóvá az MX ti pusú interkontinentális ra ícéták gyártásának megkezdéséhez szükséges 1,5 mit liárd dollárt. Thomas O’NeíIlnek, a képvlselőház elnökének írt levelében is mét azt hangsúlyozta, hogy a Szovjetunióval az erő pozíciójából kell tárgyalni és ezért nem szabad azt a látszatot kelteni, hogy az USA nem áll készen stratégiai fegyverzetének korszerűsítésére. Az MX rakéták a B—1-es hadászati bombázókkal, valamint az Ohio tipu sú atomtengeralattjárókkal együtt az USA hadseregének legfontosabb stratégiai atomfegyver-hordozói. Az ezekkel kapcsolatos kutatásra és fejlesztésre eddig már 4,5 milliárd dollárt költöt tek.

A bolíviai hadsereg mind három fegyvernemének, a szárazföldi és légierő, valamint a haditengerészet parancsnokaiból álló háromtu gú katonai junta Ouido Vil doso Calderon tábornokot, a szárazföldi erők vezérkari főnökét nevezte az ország új államfőjévé azt követően, hogy Celso Torrelio Villa tábornok hivatalosan benyújtotta lemondását.

Natalio Morales tábornok, a légierők főparancsnoka az új elnök kinevezése után ígéretet tett arra, hogy 19BÍ áprilisában parlamenti választásokat tartanak, ahogy azt a lemondott kormány határozta el, s jövő augusztusban a katonák polgári kur mánvnak adják át a hatal mat. Azt is bejelentette, hogy az új kormány törekedni fog az állam gazdasági problémáinak megoldására, korlátozni kívánja a közkiadásokat és változtat a pénzügyi politikán.

Bolíviában a múlt héten pattant ki a kormányválság, amikor Faustíno Rico ezredes, a katonai akadémia parancsnoka bejelentette igényét az államfői tisztségre, s azzal bírálta Torrellot, hogy nem képes megoldani a katasztrofális gazdasági helyzetet. Torrelio ezt követően mondott le, s vele együtt nyújtotta be lemondását az egész kormány.

Zall Szlngh volt belügyminiszter, Indíra Gandhi pártjának, a kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus Pártnak a jelöltje nyerte meg a Július 12-én tartott elnökválasztást — ielentet- ték be hivatalosan Oj-Delhí- ben.