Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)

1982-12-21 / 51-52. szám

GABI Hétről hétre nagy élvezet­tel figyelem a Játékát, és az az érzésem, hogy nem va­gyok egyedül. A dunaszerda- helyi (Dunajská Streda] DAC szurkolói is a szivükbe zár­ták ezt a mokány fekete fiút, más csapatok, lehet, hogy Irigylik tőlük. Neki is érdeine van abban, hogy a csapat megnyerte a labdarú­gó Szlovák Nemzeti Liga baj­nokságát, s nagy remények­kel Indulhat tavasszal a baj­noki dm és a legfelsőbb osztályba való Jutás kivívá­sáért. Hornyák Gabi Jött, látott és győzött. Ki gondolná, hogy ez a köbölkúti (Gbel- ce) fiú, aki alig töltötte be a tizennyolcadik évét (196^. november 17-én született Pár­kányban], máris ilyen magas osztályban szerepel és a csehszlovák ifjúsági váloga­tott oszlopos tagja? Az őszi idény előtt érkezett Duna- szerdahelyre, és az első né­hány mérkőzést kivéve, ami­kor a csehszlovák ifjúsági válogatottal a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság­ban Járt portyán, minden egyes mérkőzésen benne volt a kezdőcsapatban. Gabi te­hát szerencsésen kilépett a kezdőkörből. Persze az egész nem ment olyan simán, ahogy ezt most leírtam. Párkány (Stúrovo) neveltje, itt Járt gimibe, ami­kor a serdülőkorúak egyik tornáján a nyugat-szlovákiai kerület válogatottjának a színeiben figyeltek fel rá a bratislavai Inter szakvezetői, és hamarosan a sárga-feke­ték vendégjátékosa lett. Sze­rencsés időben, mert először a serdülőkorú, aztán az ifjú­sági csapattal nyert orszá­gos bajnoki címet. Igaz, a csapat sikeréhez maga is te­temesen hozzájárult. Tehát Bratislavába került. Gyermekkorában is erről ál­modozott, Jóllehet álmai ne­továbbja akkor a Slovan csapata volt. Tanulmányait a Magyar Tannyelvű Gimná­ziumban folytatta, és mint mondja, nagy szeretettel gondol vissza osztályfőnöké­re, Kovács Rózsára, aki min­den lehető módon igyekezett egyengetni az útját, hogy sportpályafutása nehogy a tanulás rovására menjen, és fordítva. Kitüntetéssel érettségizett, s néhány nappal később or­szágos bajnoki címet nyert. Az ember azt hinné, hogy neki minden sikerült az éle­tében. Mégsem. Íme: — Gyerekkoromtól arra vágytam, hogy Jogot tanul­hassak — mondja némi ke­serűséggel a hangjában. — Jelentkeztem is a Jogi karra, de számomra érthetetlen ok­ból nem vettek fel. Fogal­mam sincs, hogy miért, mert az érettségi bizonyítványom Jó volt, a felvételire készül­tem. Az Inter vezetősége a MISI lOS Trencsénben (Trenéln) szü­letett, de tősgyökeres duna- szerdahelyinek (Dun. Stre­da) vallja magát. — Édesanyám vágújbelyi (Nővé Mesto nad Váhom) és a szülői házhoz közel akart szülni, így láttam meg Tren­csénben a napvilágot (1981. március 21-én — a szerző — magyarázza. — A barátaimtól már kaptam is érte eleget, hogy Misi, te szerdahelyi vagy és kész, mondják folyvást. Annak is vallom magam, ott nőttem fel, s bár most Bra'tislavá- ban folytatom főiskolai ta­nulmányaimat, ma is ott la­kom, szívemhez nőtt az a város. Szinte teljesen biztos, hogy oda is térek vissza, ha egyszer hefejezem a sport- pályafutásomat. Pogány Mihály — mert ró­la van szó — vérbeli spor­toló. Magas, hórihorgas, jó felépílésü fiú. Gyermekkorá­tól kezdve legalább egy tu­cat sporiággal kisérlelezett, elég magas fokon. Meglehe­tősen tűrhetően űzte és űzi ma is a labdarúgást, a ko sáriabdál, kézilabdát, röp­labdát. S csak úgy „melles­leg"; 220 centiméterrel az idei. csehszlovák magasugró rangiisía második helyén áll Jósét Hrahal mögött (226 cm). — Egy alkalommal láttam a tévében Moravecet, 216 ot füle botját sem mozdította, hogy tegyen valamit az ér­dekemben. Sőt, amikor egy kis könnyítésre lett volna szükségem, akkor rakták rám a legnagyobb terheket. Becsaptak. Éppen ezért, ami­kor Szikora edző az egyik mérkőzés után hívott, habo­zás nélkül döntöttem, és Jöt­tem. Hamar beilleszkedett a csapatba. Az idősebb Játé­kosok megkedvelték a köz­vetlen, kedves fiút. Játékán egy csöppet sem látszik, hogy egyszerre két lábbal huppant hele az olyan ma­gas szintű bajnokságba, ami­lyen az SZNL. — Jól befogadtak, nem kiabálnak, ha valami nem úgy sikerül, ahogy kell. Na­gyon Jó gárda ez, lehet tő­lük tanulni is. Különösen Gögh Kálmit kedvelem, aki az én posztomon az egyik legkiválóbb, és az az érzé­sem, hogy még most is meg­állná a helyét a válogatott­ban. Az edző Is nagyszerűen érti a dolgát. Egyszóval Jól érzem itt magam. A közszol­gáltató vállalatban dolgo­zom, vannak haverok is, szó­rakozási lehetőség már ke­vésbé. Most, hogy több a szabad időm, mint amikor tanultam, legtöbbször a kul- túrházba megyek, ahol Bíró Tominak egész Jő diszkófel­szerelése van. Na és elég gyakran forgatom a könyve­ket, mert Jövőre újra meg­pályázom a Jogi kart. Ez már beszéd, Gabii El­végre a sport és a tanulás nem zárja ki egymást. PALÄGYI I.AJOS A szerző felvételei A bajnok öröméi és gomiiai A cseh.szlovák vlvósport sohasem volt olyan helyzet­ben, hogy azt eszményinek, vagy legalábbis megfelelő­nek minősíthettük volna. A vívás kis sportág, nincsen a labdajátékokéhoz hasonló tömegbázisa, inkább váro­sokban, mint falvakban űzik. A „megtűrt" rokon szerepét kapta és játssza manapság is a pengék néhány száz megszállotja, köztük a pár- bajtőrvlvás újdonsült hazai bajnoka, a bratislavai Dobos László. Ez az esztendő annyi iz­galmat és eseményt hozott az egykori Duna utcai diák számára, mint az eddigiek összesen. Dobos László még a Bratislaavi Magyar Tanítá­si Nyelvű Gimnázium diákja volt. amikor a Ziáka sport- egyesületben vívni kezdett. Pályájának kezdeti szakasza csupa küzdelem, rengeteg hasznos tanulsággal járó kis verseny, sok-sok edzés, sok­sok utazás. Amikor Prágába került főiskolára, a VS (Vy­ugTott. Akkor itvillant az agyamon, hogy hej, ha egy­szer én is ennyit ugranék. Ugrott, sőt ennél többet is. Először azonban, mint minden hasonszőrű fiú, lab­darúgással foglalkozott. Az­tán magas növésére való te­kintettel elcsalták a kosa­rasok. Harmadikos gimnazis­ta korában elvitték Lévára, ahol az ifjúságiak akkor az I. ligában szerepeltek. Köz- ' ben kézilabdázott és röplab- dázett is. — Banák Pali, aki akkor már ismert hármasugró volt, nem hagyott békén, hogy próbákozzak meg a magas­ugrással, mert rendkívül jó az elrugaszkodásom. El is mentem egy ellenőrző ver­senyre az Interbe, 1978. Jú­nius B-án, a dátumra nagyon pontosan emlékszem, — és 185-öt ugrottam. Simonok docens, aki korábban Mora­vecet is edzette, mindjárt ott helyben felajánlotta, hogy szívesen foglalkozna velem is. Egyszer egy héten feljöt­tem Bratislavába, a többi munkát Simonek edző utasí­tásai szerint otthon végez­tem. Nagyon lelkiismerete­sen végrehajtottam minden feladatot, s a következő év februárjában az országos fe­dettpályás bajnokságon elő­ször ugrottam át a két mé­tert. 1980-ban már 205 centit ugrott, tavaly 211-nél tar­tott. Közben változatlanul hódolt a kézilabdának és a röplabdának is. .Amikor Bra­tislavába került a Testneve­lési Főiskolára, tagja volt egy ideig a CH 1. ligás kézi­labda csapatának. De ma is kézilabdázik és rüplabdázik, a DAC kerületi bajnokságot játszó csapatának legjobb le- iüője és leggólképesebb ké­zilabdázója. — Hej ha azt a szövetség­ben tudnák, egész biztos na­gyon kikapnék. Az edzőm tudja, de úgy tesz, mintha Csapatjátékoknál általában a kezdő-' körből indul el a labda útjára. Hasonló kezdőkörből indul el egy fiatal sporto­ló is pályafutására. Közülük mutatunk be most néhányat. nem venne róla tudemúst. ) Mit tegyek, ha mind a hú- j rom sportágat egyformán ; szeretem? A srácok a röp- j labdacsapatból mondták is, hogy hagyjam a fenébe a magasugrást, ágy sem vi­szem vele semmire, inkább szenteljek nagyobb figyelmet a röplabdának. Mire azt fe­leltem nekik, hogy várjanak csak, nemsokára átugrem a | kétszázhuszat. Nevettek, — ! hogy ha ez meglesz, akkor ők gyalog mennek el Duna- szerdahelyről Bratislavába. Tavaszkor Prágában egyszer már ugrottam 219-et, és ak­kor már készítették a cipő­ket. Aztán következett Pá­rizs, június huszonhatodüia, sokáig emlékezetes dátum számomra, sikerült átvinnem a kétszázhúszat. Nagyon jól szórakoztam, amikor haza­térésem után a srácok fog­ták a nyúlcipőt, és szépen letaposták a Dunaszerdahely és Bratislava közötti utat. Gondolom, egy kis mozgás jót tesz nekik, ezért gondos- | ködök róla, hogy még több­ször is lenyomhassák ezt a távolságot, csak tegyenek el­hamarkodott kijelentéseket. Misi mindenesetre bekerült a Los Angeles-1 olimpiai ke­retbe. Legalább 226-227 cm-t kell ugrania, hogy kijusson a világ legnagyobb sportver senyére, ezért még szorgal masabban készül, mint ed­dig. Palágyl Lajos soké ikoly) egyesület tagja lett. Innen számítható „fel­futása", ebben a környezet­ben lett belőle számottevő vívó, s mindez úgy történt, hogy közben tanulmányaiban is jól haladt előre. Néhány felfigyeltető, de átütőnek még nem nevezhető siker után jött az 1982-es eszten­dő. Es ez az év így kerül be életének adattárába: sikere­sen befejezte tanulmányait a főiskolán, mérnöki okleve­let szerzett; öt nappal ké­sőbb megszerezte első orszá­gos bajnoki címét; megnő­sült; részt vett a római vi­lágbajnokságon, ahnl a föld­kerekség legjobb huszon­négy párbajtőrözője közé verekedte magát; elhelyez­kedett a szlovák főváros egyik mezőgazdasági üzemé­ben mint mérnök; újból egyesületet cserélt, mert mi­vel berukkolt, az olomouci Dukla tagja lett; rajthoz állt az ausztriai vívó Euró- pa-bajnokságon. A jó szereplés, az arany­érem, a római út bizonyára örömöt szereztek az ifjú sportembernek. Am — mint ahogyan az lenni szokott — felmerültek bizonyos prob­lémák is. A nagy kérdés: miképpen folytatódik a baj­nok sportpályafutása? Az olomouci Diiklában jó kö­rülmények között, szakkép­zett fiatal edző — Földes Frigyes — irányításával ké­szülhet. De mi lesz, ha haza­jön? Meg tudja-e őrizni ed­digi formáját? Miképpen egyezteti össze a mindenna­pi munkát, a családi életet az élsporttal? A vívók ko­rántsem élveznek annyi tá­mogatást, mint más élspor­tolók. Hogyan alakul Dobos László további élete? Meg tudja-e védeni a bajnoki cí­met? Nevezik-e újabb nem­zetközi viadalra? A kérdésre az idő adja meg a választ. Addig is mondjuk el, hogy ez a nyú­lánk, koromfekete hajú sport­ember a legszorgalmasabbálk közül való. Első nagy sike­rét, a bajnoki arany történe­tét így foglalja össze: „Ne­héz napok voltak, kedden fejeztem be a főiskolát, és a hét végén kezdődött a bajnokság. A vívás azonban nagyon jól ment, görcs nél­kül vívtam, egymás után ér­tem el a győzelmeket. Rám különösebben talán senki sem figyelt, s közben az esé­lyesebbek keresztbeverték egymást. Jó formám kitartott Olaszországban is, a világ- bajnokságon. Az egyéni küz­delmekben jól szerepeltünk, általában azt várták itthon, hogy ez a csapatversenyben is bekövetkezik. Csak hát a csapatversenyben négy vívó­nak kell pástra lépnia, és Ilyenkor elegendő, ha az egyiknek nem megy. Ezért nem jutott a csehszlovák vá­logatott a legjobbak közé — a junior Kubista ugyanis gyengébb volt, mint gondol­tuk." Olvasóink talán tudják, hogy a hazai vlvósport kissé nemzetiségi sport is egyút­tal. A felszabadulás utáni bajnokok sorában magyar tanítási nyelvű iskoláink végzettéinek egész sorát ta­láljuk. Elegendő a két évti­zeddel ezelőtt szereplő Si­mla Pált, vagy minden idők legeredményesebb csehszlo­vákiai vlvónőjét, Rácz Ka­talint megemlítenünk. Mind­ketten Kassán (KoSice) kezd­ték pályafutásukat Pacsenov- szky mester kis tornatermé­ben. Rácz Katalin ma már fogalom mifelénk, tizenkét országos bajnoki címet szer­zett, nyert főiskolai világ- bajnokságot, volt világbajűo- ki ezüstérmes, három olim­pián indult. Ezt a „listát" gazdagította idén Dobos László. Kívánjuk neki, hogy jövőre sem hagy­ja el őt a hadiszerencsa. BATTA GYÖRGY CSABA Racskó Csaba gimnazista — a Bratislavai Magyar Ta­nítási Nyelvű Gimnázium diákja —, de máris mozgal­mas sportmúlt áll mögötte. A szenei (Senec) fiú nem­csak megkedvelte a focit gyermekkorában, hanem meglehetősen nagy áldozatot is hozott érte. Naponta uta­zott a fővárosba edzésekre; az Inter Bratislava kölyök- csapatalban kergette a bőrt. Ügy látszott, pályafutása töretlen ívű lesz. Fokozato­san belelendült a Játékba, s bér kisebb-nagyobb sérülé­sek zavarták, végül Is elérte a sárga-feketékkfl élete ed­digi legnagyobb sportslke- rét: országos bajnoki címet szerzett az Inter kölyökcsa- patában. Aránylag korén került az ifjúságiak ligás együttesének keretébe Is. Néhány szereplés után szin­te biztosra vettük, hogy rö­videsen a legjobb ifjúságiak mezőnyében láthatjuk. A sors azonban közbeszólt. Oj edző került az Ifjúsági ligás Interhez, és az ő el­képzelései szerint Csaba in­kább volt való a cserepad­ra, mint a kezdőcsapatba. Ez nagyon elkeserítette a fiatal Játékost, de igyekezett még szorgalmasabban edzeni, — mert bizonyítani akart. Az edző azonban nem változtat­ta meg véleményét. Ebben az esztendőben több keserű­ség érte, mint öröm. Végül úgy oldódott meg a helyzet, hogy anyaegyesülete enge­délyezte neki: vendégszere­pelhet a ZTs Petríalka ugyancsak ifjúsági ligás csa­patában. Csaba az ősz folyamán Jó pár mérkőzést játszott ű] egyesülete színeiben. Eleinte nehéz volt az új csapattár­sakhoz, a más Játékmodor­hoz Igazodnia, de fokozato­san belelendült. (Az Inter a liga élcsapata, a ZTS Inkább a középmezőnyben tanyá­zik.) Következik a tavaszi idény, s előtte a téli alapo­zás. Tavaszra mindenképpen meg kell nyugodnia a fiatal Játékosnak, s be kell bizo­nyítania, hogy az Interben méltatlanul mellőzték. Racskó Csaba sorsát és já­tékát aránylag közelről is­merem. A csehszlovákiai ma­gyar újságírók csapatában szereplő édesapja olykoríiát is magával hozta a mérkő­zésekre. Csaba jó testi fel­építésű labdarúgó. Amikor megtalálta helyét a játéko­sok között, szép teljesítményt nyújtott. Élveztük megmoz­dulásait, és gólokat Is lőtt. Családjukban a sportnak, a sportolásnak hagjrományai vannak, édesanyja' annak idején a kézilabdaligában szerepelt. Ügy véljük, Csabának min­denekelőtt lelkileg kell egye­nesbe Jutnia. Ki kellene zár­nia minden zavaró körül­ményt, megfeledkezni a ke­serves, cserepadon töltött Időkről, és csakis a Játékra összpontosítani. A sportban rengeteg hasonló sors akad — az győz, az emelkedik ki a hullámvölgyből, aki erős, és ezt csakis jó Játékkal le­het. Ma világhírű Játékosok nyilatkozzák, hogy annak Idején eltanácsolták őket. Az edző is tévedhet. Reméljük, Racskó Csaba majd Játékával Igazolja, hogy az ő esetében ez történt. De hallgassuk meg öt ma­gát. Arról beszél, milyen manapság az ifjúsági liga, milyen a légköre. A téma fontosabb, mint gondolnánk hiszen Innen kerül ki a fel nőtt csapataink utánpótlása Amilyen ma az ifjúsági liga olyan lesz holnap a felnőtt liga, állíthatjuk hosszú évek évtizedek tapasztalataira hl vatkozva. Figyeljük hát Csa ba mondatait: „Az ifjúsági liga aránylag kimerítő, mivel Szlovákiában keresztül-kasul kell utazni, és ez egy diák­nak elég nagy gondot okoz. Ezt azonban ki lehetne bírni, ha éreznénk a közönség, a szurkolók érdeklődését. Ilyen szempontból Szlovákiában nagyon elkeserítő a helyzet. Szinte üres lelátók előtt ját­szunk; az a sokszor száznál is kevesebb érdeklődő java­részt a családtagokból ver­buválódik. A Cseh Szocialis­ta Köztársaságban is szere­peltem, ott más a helyzet, pedig akkor még a kölyök­csapat Játékosa voltam. A já­ték általában elég kemény, szinte férfias, és elég nagy az Iram is. Ez napjaink Ifjú­sági focija Szlovákiában." BATTA GYÖRGY Tóth Dezső felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents