Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)

1982-12-21 / 51-52. szám

Y ánczos Tiborral, a csillzközl (Cl" lizská Radvaft) Szövetkezet gyakorló mérnökével beszélgetek.

— Milyen tanuló, milyen gyerek voltál? — teszem fel neki a kérdést.

—- Mindent megkaptunk, amit egy gyerek ma megkaphat. Hogy mást ne mondjak, édesapám nyolcéves koromban nemcsak megengedte, hogy odaüljek a volán mögé, de vezetni is megtanított. Később egyedül is autózhattam, és autóztam is. Volt viszont idő, főképpen amikor kamaszkodni kezdtem, hogy egy kicsit megriadtak. De aztán rendeződtek a dolgok, túszteletben tartottam az akaratukat, és ők meg voltak velem elégedve.

— Mi szerettél volna lenni?

— Sok minden, csak épp szövetkezeti elnök nem. Nem akartam apám nyomdokaiba lépni. Édesapám korábban tanár, majd igazgató volt a megyeri (Calovo) mezőgazdasági Iskolában, és amikor megszűnt az Iskola, úgy döntött, hogy segít valamelyik szövetkezetben. így lett az egyik gazdaság elnöke. Ez épp abban az időben volt, amikor már feltettem magamnak a kérdést, hogy mi is leszek. Reggel halkor, sőt korábban már elment hazulról, és csak este hétkor vagy még később került haza. Naphosszat az istállókat bújta. Járta a földeket, vesződött az emberekkel. Megváltozott a beszéde, a magatartása, erre édesanyám figyelt fel először. Apámnak hatalmas erőfeszítésébe került, míg visszanyerte régi egyéniségét, tartását, tiszta szép magyar beszédét. Igyekezetét bár siker koronázta, bennem megmaradt az emlék, és volt idő, amikor még attól is húzódzkodtam, hogy mezőgazdász legyek.

— Mégis az lettél.

'— Igen, de ennek hosszabb a története. Először is szerettem a magyar és a szlovák nyelvet, mindig vonzottak az olyan emberek, akiknek van fellépésük, megjelenésük, hatnl^ tudnak másokra. Ezért aztán úgy gondoltam, hogy vagy tanár vagy Jogász leszek, de inkább Jogász, mint tanár. Kedveltem azonban a' vegytant is, és ez a vonzalmam vitt el a mezőgazdasághoz.

— Mégiscsak?

— Kacsingattam a vegyészmérnöki pálya felé is, és akkor egyszer csak a kezünkbe került, az édesapámnak és nekem egy kiadvány, amelyben az állt, hogy a magyarországi mezőgazdasági egyetemeken új szakot, a mezőgazdasá. gl vegyészettel, tápanyaggazdálkodással és növényvédelemmel foglalkozó szakot Indítanak. Lázasan kutatni kezdtük, hogyan is lehetne bejutni erre a szakra. Felvillanyozott a dolog, de nemcsak engem, hanem az édesapámat is. Itt valahogy találkozott az érdeklődésünk, és nagyszerű volt látni, hogy mennyire örül. Ekkor derült ki, hogy bár semmiképpen sem akarta volna rám erőszakolni az akaratát, mégiscsak minden vágya az volt, hogy a fia a nyomdokaiba lépjen. Volt ennek ám egy nagy bökkenője: én addig nem nagyon foglalkoztam a biológiával, sőt, úgy gondoltam, hogy érettségizni történelemből vagy földrajzból fogok. Most hát át kellett állnom. Élőiről kezdeni mindent, bújni a könyveket, többet tudni, mint mások. Biológiából érettségiztem, és a vizsga nagyszerűen sikerült.

— Milyen tanuló voltál a gimnáziumban?

— Kezdetben nem a legjobb. Volt egy allergiabetegségem, amely két éven keresztül üldözött. Ebben az első két évben egymagám annyit hiányoztam, mint az osztály többi tanulója együtt. Voltak kedvenc tantárgyaim: a szlovák meg a magyar nyelv. A szlovák azért, mert az édesanyám szlovák szakos, a másik pedig azért, mert érdekelt a magyar irodalom és történelem.

—‘ Az édesanyádat említetted ...

— Nem véletlenül. Nagy-nagy példakép volt a számomra. Amikor férjhez ment, amikor az édesapám elvette, varrólány volt; ma pedig tanítónő. Az édes. apám, mint mondtam, tanár volt, majd iskolaigazgató, ö pedig szeretett volna szakmai téren is méltó társa lenni, és ezt el is érte. Ez az, ami nekem nagyon tetszett benne. Az apám mellette állt, akarta, hogy tanuljon, de segíteni nem mindig tudott neki. Vitték a feladatai, édesanyám mégsem adta fel.

— Az iskolában sikerült behoznod a két év betegeskedés miatti mulasztást?

— Lassan, fokozatosan zárkóztam föl. Ahogy öntudatosodtam, úgy javultak a Jegyeim, egész az érettségiig, ahol valahogy minden úgy Jött ki, mint ahogy

azt a „nagyfcönyvben megírták“. Igaz, akkor már sok mindenben biztos voltam. önbizalmat adott az is, hogy felvettek az agrármérnökire. Nyáron még dolgoztam, dinnyét árultam, fel akartam egy kicsit öltözni. A szüleim épp akkor építkeztek, tudtam, nem adhatnak annyit, mint korábban. De a szünidőnek is vége lett. Gödöllőre kerültem. Kiderült azonban, hogy ott sem indítják azt a szakot, amelyet én választottam. Gyorsan intézkedtem, felkerestem az iskola vezetőségét, és két napon belül már Keszthelyen voltam, ráadásul nem is akármilyen társaságban.. Elég, ha azt mondom, hogy a negyvenkettőből harmincötén be Is fejeztük a tanulmányainkat. A harmincötből tíz a szor- galmánák köszönhette a diplomáját, a

sál. Én Itthon, Megyeren Jártam iskolába, így soha sem kellett másokkal megosztani a szobám. Itt viszont együtt voltunk. A többiek dumáltak, szórakoztak, hülyéskedtek, de közben tanultak Is, tudták így is tanulni. Én viszont nem. Végül kénytelen voltam elvonulni. Felmásztam a kilencedik emeletre, kerestem egy csendes kis folyosóvégi zugot, és ott tanultam. Oda nem Jött senki, esetleg egy-egy párocska néha. A- mlkor megtaláltam magamnak ezt a helyet, már nem volt problémám. Sőt, néha egészen mulatságos helyzetekbe kerültem. Amikor festették az épületet, megyek, és mindent kint találok a folyosón; karosszéket, asztalt, kávéfőzőt. Később aztán a vizsgán látom, hogy ugyanabban a székben, ugyanannál az

" ' *>*' . >

TIBOR

r-’.s

1 - ^ .•* w-1.

■J

%

i: ’ >

•

f

y-• ■ i . ’ '

t

*

4

ír* y

többi a rátermettségének. Közülük tíz közepes diák volt, a többi egészen kiváló, akik közül egyesek már most is, de egy-két éven belül biztos, hogy többen ott lesznek a magyar mezőgazdaság vezető posztjain. Egyik évfolyamtársam például a bajai ipari kukoricatermesztési rendszer főnövényvédője, aki persze nemcsak a szakmájában Jeleskedett. Volt közöttünk olyan, aki igazi menedzserként tudott szervezni, ö szervezte a hétvégi Balaton-partl munka- vállalásokat, ahol sokkal jobban megfizették teljesítményünket, mint másutt. Hogy mást ne mondjak, mire befejez- íSk az iskolát, a kolléga készpénzért vásárolt autót. Ez a srác biztos, hogy csodákat fog tudni művelni bármely mezőgazdasági üzemben.

i— Volt mit csinálnod közöttük!

— Állami ösztöndíjasként érkeztem, és nagyon szégyelltem volna magamat, ha kidobnak, ha nem tudom folytatni.

— Nagy különbség volt a te és az ő felkészültségük között?

Elég nagy.

Mondanál egy példát?

— Itt van az Oparln-féle elmélet. Én ezt tudtam, az érettségin Jelesre vizsgáztam belőle, de ez ott csak arra volt elég, hogy elköszönjek a vizsgáztatótól.

— Hogyan tanultál?

Ez egy külön fejezet. Az elején bl. zony nagyon sok bajom volt a tanulásasztalnál tanultam, mint amelyiknél a tanár ül, még kávét is főztem magamnak a kávéfőzőjükben. A vizsgám sikerült ...

— Látom, nem lehetett valami sok szabad időd. Udvarolni biztos nem nagyon udvaroltál.

— Hát ezt eltaláltad, de nem azért, mert nem lett volna rá időm. Amikor átmentem Magyarországra, kis gömböcként gurultam át, és nagyon szégyelltem, hogy ilyen az alkatom, ezért aztán tornázni kezdtem, bokszoltam, s a- mlkor először hazajöttem, a szüleim megrémültek, azt hitték beteg vagyok, mert rövid idő alatt több mint tizenhárom kilót ledobtam magamról. Nagy sikerélmény volt az, hogy utánam fordultak a lányok. Az első vakáción megismerkedtem Itthon egy lánnyal, és azután nem nagyon érdekeltek mások.

— Kitartottatok egymás mellett?

— Én kitartottam volna, de ő nem. Nem mert várni, nem tudta, hogy mire befejezem az Iskolát, nem pártolok-e el mellőle. A feleségemmel később, a tanulmányaim vége felé Ismerkedtünk meg. Szép, kedves volt, és nagyon sok szakmai probléma foglalkoztatta. így

, nem kellett sok ahhoz, hogy megkedveljem ...

— Tehát korábbi elhatározásoddal ellentétben mezőgazdász lettél!

fc— Igen, mégpedig egy ma még külö'nös szakirányzattal: mezőgazdasági vegyész vagyok.

—- Hasznát veszed az ismereteidnek?

— Hát ez fogas kérdés! Megvan a kellő emléletl tudásom, van már tapasztalatom is, de a szövetkezetben, még az olyan jól gazdálkodóban, mint a miénk, sincs meg a kellő alapja az igazán eredményes munkának. Ugyanez érvényes talán Járási méretekben is. •Hogyan is mondjam? Talán szélesebb fronton kellene megindítani a munkát. ,A növényvédelem, a tápanyaggazdálko- ,dás ugyanis nemcsak körültekintő munkát, hanem gondos előkészületeket is igényel, alapozást. Ahhoz, hogy a gyakorlatban ott kinn a földeken legyen a munkánk, távlatokban kell gondol- 'kodnunk. A mezőgazdaság kemizálása ugyanis meglehetősen bonyolult folyamat. Az egyik oldalon itt van a mind nagyobb terméshozam szükségessége, a növénytermesztés Intenzitásának a fokozása, kell a több kenyér, a több takarmány, ugyanakkor vigyáznunk kell a környezetünkre is. Hogyan összeegyeztetni az egészet? A gyakorlat például azt mutatja, hogy a mezőgazdasági növényvédelemnek nincs kellő súlya, tekintélye. A gyakorlatban a sikereket bárki elkönyvelheti, és el is könyveli, viszont a kudarcokat óhatatlanul a növényvédelem rovására írják. Ebből az következik, hogy aliblsták lesznek az emberek. A növény nem kapja meg a kellő tápanyagot, védelmet csak azért, hogy ne történjék valami hiba. Ügy gondolom, van itt mit tenni. Az embereknek kenyérre, tejre, húsra van .szükségük, és ézt csak úgy tudjuk elérni, ha gondos, korszerű mezőgazdáságot teremtünk, amely minduntalan képes arra, hogy megújuljon, korszerűsödjék, de hát ez szélesebb téma.

— Tudom rólad, hogy nemcsak a me. zőgazdaság kérdései izgatnak. Részt veszel' az ifjúsági szervezet munkájában. Az országos kongresszuson beválasztottak a SZISZ Központi Bizottságának elnökségébe. Hogyan Jutottál el idáig?

^ —■ Az édesapám, amikor egyesítették

„a csilizközi.szövetkezeteket, a gazdaság pártszervezetének az elnöke left, ő nemcsak mezőgazdász volt, politikus is mindig. így aztán már otthon is beleszólhattam a társadalmi munkába, meg aztán mindig is részt vettem a társadalmi szervezetek munkájában.

— Magyarországon is?

— Igen. Ott ugyan nem volt lehetőségem bekapcsolódni az ottani csehszlovák fiatalok munkájába, de dolgoztam a KISZ-ben. Ez , úgy történt, hogy mivel egyedül én voltam csehszlo. vákiai diák a keszthelyi Agrármérnöki Egyetemen, azt tanácsolták, hogy dolgozzam a magyar fiatalokkal, és én meg is tettem. Különösen az ideológiai kérdések érdekeltek, mint ahogy ma is. A- mikor hazajöttem, megalakítottuk a Járási mezőgazdasági Igazgatóságon az ifjúsági szervezetet, és csakhamar az egyik legjobb szervezet lettünk a járásban. Ezt észrevették nemcsak a járásban, följebb is.

— És Jelenleg?

— Csilizközben a SZISZ-nek már régi hagyományai és jó tapasztalatai vannak. Az ifjúsági szervezet mindig a Jó szervezetek közé tartozott, így nem volt szükség arra, hogy minden énrám háruljon. Viszont itt is szívesen vállaltam az ideológiai bizottságban a munkát...

— És magánéletedben mivel töltöd az idődet? A sportolást például teljesen abbahagytad?

— Nem egészen, néha, ha az Időm engedi, elmegyek a súlyemelők közé. Szabad Időmben összejárunk régi barátokkal, hogy gyakoroljuk az angolt, máskor részt veszünk a CSEMADOK ün-^ népségéin. Kár, hogy egyre kevesebb az idő...

Köszönöm a beszélgetést — mondom Tánczos Tibor mérnöknek, a SZISZ KB elnöksége tagjának —, viszontlátásra. Az elkövetkező Időben biztosan sokszor találkozunk majd.

NÉMETH ISTVÄN