Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)

1982-07-20 / 29. szám

Gondolom, ismerkedésre meg:lehető- sen sok lehetőség akad. Ma már Igazán nem tekinthető erkölcsi vétségnek az „utcai ismerkedés“ se. Nem hiszem, hogy ennek körülményei meghatároznák a kapcsolat alakulását, de ha az rögtön nagyoij bizalmassá válik, sok veszélyt rejt. A baj akkor nagy igazából, ha a házasságkötés után, amikor már gyerekek is vannak, jön a kijózanodás. A nemiség nagyon kevés egy teljes értékű kapcsolat huzamos fenntartásához.

Néhány nap vagy hét általában nem elég az ismerkedésre. Néha viszont évek múlnak el, amikorra valakiről lehull az álarc. Törekedni kell tárgyilagosan megismerni a partner ízlését, értékrend" jét, nézeteit, véleményeit. Ez pedig nem könnyű, időt és türelmet követel. A túl- flatalon támadt „életre szóló“ szerelmek éppen azért lobbannak el gyorsan, mert romantikus elképzeléssel pótolják a valóságot. Merő ábránd, ha valaki azt hiszi, majd ő megneveli a másikat, vagy hogy elegendő a szerelem, a többi jön magától. Felnőtt embert nem lehet nevelni. Filozöfálgatni sok mindenről lehet, de csak a gyakorlat mutatja meg ki milyen.

Milyen fokú legyen az ismerkedés? Túl korán és gyorsan létesített testi közelségben csak felületesen ismerik meg egymást a partnerek. De az idő során két ember összhangba tudja hozni értelmi és érzelmi életét, az érzelmek elmélyülésében kapcsolatuk is meghittebbé válhat. És ne feledkezzünk meg arról, hogy van szellemi és lelki összhang is .

Partnerkapcsolaton sok mindent lehet érteni. Én két ember kapcsolatát értem rajta, bárminemű legyen is az. A valódi, komoly szerelmen nem szabad csupán a csodás, megfoghatatlan fellángolást érteni, ez kevés a szerelemhez. A szerelem számomra a következő tulajdonságok gyűjtőfogalma: hozzávetőlegesen közös értékrendszer és érdeklődési kör, tapintatos őszinteség, türelem, megértés, újító hajlam, bizalom, alkalmazkodó készség, önzetlenség.

Hány futó kapcsolat előzze meg azt a döntésünket, hogy egy partnernál kikössünk? Aki felelősséggel gondolkodik, nem azért keres társat, hogy „próbababának“ használja, hogy majdan a komoly kapcsolatban kamatoztassa tapasztalatait.

Kockázatos komoly kapcsolatokat túl fiatalon kezdeményezni, mert még saját magunkat sem ismerjük, sok a bizonytalanság, nincsenek szilárd elveink, világképünk és így elvárásaink sem biztosak. Sok még a romantikus és következetlen elem.

A csalódások? A tapasztalat azt mutatja, hogy igenis szükség van rájuk. Nélkülük az emberek elbizakodottab- bak és elviselhetetlenebbek, szerénytelenebbek és pöffeszkedőbbek lennének. Az ember csalódások nélkül idegesítően, tökéletesnek érezhetőé magát.

A leendő család biztonságának egyik fontos tényezője az anyagiak megléte, de a túlzott komfort károsan befolyásolhatja a házastársak egymáshoz és környezetükhöz való viszonyulásukat is. A szülök biztosítani akarnak mindent, az alakulóban lévő új család számára, ami odavezethet, hogy a fiatalok agresszívan követelik mindazt, amit szüleik csak évtizedek munkájával tudtak megszerezni. A meghitt emberi kapcsolatok sínylik meg az anyagiasságot. Zsákutca ez, amelybe sokan rohannak boldog mosollyal, hogy aztán anfiál keserűbb legyen a csalódás.

Ha valaki csak szabadulást lát a szülői függőség alól a házasságban, vagy rendszeres nemi élet lehetőségét, csalódni fog. Sokszor a szülők csupa jóindulatból szorgalmazzák gyermekük házasságát, ami szintén elhamarkodott lépéshez vezethet.

Könnyű néhány gondtalan órára kedvesnek, figyelmesnek lenni. A házasságban szimultán kell kivédeni a kellemetlen és kedvezőtlen behatásokat, de úgy, hogy lehetőleg ne terheljük vele társunkat, és a kapcsolat se savanyod- jék_be a gondok miatt. Ha mi nem szeretünk, minket sem fognak szeretni, h'a nem tudunk vidámak lenni, másoknak is kedvét szegjük. A családban ez még fokozottabban érvényes. Nem beszélve most arról, hogy gyermekeink akaratlanul is elsajátítják viselkedésünket, magatartásbeli hibáinkat és ezzel megnehezítjük az ő életüket is.

A házasság két ember önként vállalt egyenrangú társulásából fakadó állapot, függetlenül attól, ki mennyit is hoímej ‘ '

iáf

3"

/■ V

m

<'4

zott az anyagiakban magával. És természetes, hogy hol az egyik, hol a másik ért valamihez jobban, akkor abban azé legyen a vezető szerep. Ma már női és férfi munkáról beszélni egyáltalán nem vall korszerű gondolkodásmódra.

Az utolsó kérdés akarva-akaratlanul egyfajta értékítéletet sugall. Nem lányt vagy fiút kell nevelni; embert! Sokaktól hallom, a lányokat kell arra nevelni, hogy vigyázzanak, mert a meggondolatlan kapcsolatokból nem kívánt gyerekek születhetnek, de vajon a fiúknak miért nem mondja el az anyjuk, hogy ezek megszületésében ők ugyanolyan felelősséggel tartoznak.

Nem mernék rangsorolni, hogy mi is kell a jó házassághoz. Hűség-e, gyermekek szeretete, nemi összhang, hasonló érdeklődési kör, szerelem, alkalmazkodó készség stb. Egy valami azonban biztos: ha ezek közül egy-kettő hiányzik is, a házasság még nem válik pokollá, vagy reménytelen kísérletté.

Zoltán (21. sz. levél)

Vitaindító cikküket nagy érdeklődéssel olvastam, mert egy kicsit engem is érint. Két mondatot aláhúztam, Ildikónak a leveléből. Kezet szeretnék vele szorítani, amiért le merte írni azokat a szavakat. „A bíróság, ez a lelketlen intézmény ...A bíróságnak nincs ideje foglalkozni a házastársak apró-cseprő ügyeivel."

Huszonhat évi (gyermektelent) házasság után engemet is szétválasztották

a feleségemtől. Elvált vagyok, amit a kérdőívekbe is be kell írni. De hét év után most sem tudom az okát, hogy miért.

Engem még más szellemben neveltek. A válás nálunk ismeretlen fogalom volt. A feleségek mindenképpen kitartottak, de nekem már most késő ezen filozofálni, mögöttem egy elbabrált élettel. A tapasztalatokat átadni a fiataloknak? • Minek? Az egyik fülükön be, a másikon ki. Mindenki ilyen. En is ilyen voltam hajdan.

A válás óta két nyómasztó érzés van bennem: az igazságtalanság meg az egyedüllét tudata. Egyformán ronda mind a kettő.

Ferdinánd (22. sz. levél)

Ügy döntöttem, hogy én is leírom házasságom történetét.

Ajánlom e házassági vitát a lányoknak, fiúknak, mert sokat tanulhatnak belőle.

Huszonegy éves asszony vagyok, egy gyermek anyja. Tizenhét éves koromban Ismerkedtem meg a férjemmel. Megszerettük egymást és két és fél év után összeházasodtunk. Terhesen mentem férjhez, mert a férjem tudni akarta, hogy lehet-e gyermekünk. Sosem mondta, hogy ellenkező esetben nem vesz feleségül, de tudom, hogy a majd három éves kapcsolat akkor már csak egy szép emlék volna. Férjem nagyon szereti a gyerekeket, nem tudná gyermek nélkül leélni valakivel az életét.

Lánykoromban elnéző voltam vele szemben. Mindent ráhagytam, nem ellenkeztem vele. Most ennek iszom a levét. Nagyon sokat dolgozom, dé nem nézi valami sokba. Segíteni egyáltalán nem segít, a hasára azonban annál finnyásabb.

Órákat gondolkodom, hogy mit is főzzek és a vége mindig az, hogy ő azt nem szereti. Teljesen kikészültem idegileg. Fiatal vagyok, de már sok mindent átéltem, de én is harmónikus családi életre vágyok: szerétetre, gyengédségre, megértésre. Sajnos mindezt nem kaptam meg. Sokszor úgy érzem, hogy undorodom tőle, de amikor látom, hogy mennyire ragaszkodik a fiam az apjához és fordítva, úgy érzem, hogy érdemes együtt küszködni. Remélem, hogy ha felépül a családi házunk és külön fogunk élni a férjem szüleitől, közöttünk sok minden megváltozik. Még bízom az életben, abban, hogy még jót is tartogat számunkra. A válás gondolatát mellőzöm. Ahhoz csak legvégső esetben folyamodok. _

Nem tudnék egyedül élni, és a fiamnak is nagyobb szüksége van az édesapjára, mint egy mostohára.

Erika (23. sz. levél)

Hegyven éves asszony vagyok, á férjem ötven éves. Két gyermekünk van, egy fiú és egy kislány. Huszonhárom éve élünk együtt házasságban.

Az a véleményem a házasságról, hogy nagyon nagy szív kell hozzá, hogy az jó * legyen. Én tizenhét éves koromban mentem férjhez hatósági engedéllyel, mert a férjem nem akart várni, ö már akkor huszonhét éves volt, így neki volt sürgősebb. Talán már akkor zsarolt a szerelmével, de szótjogadtam neki és azóta is csak azt várja tőlem. Egy szoba-konyha volt a lakásunk, az anyóso- mékkal együtt, mig fel nem építettük.a magunkét. Nagyon jól megvagyunk még most is, hiszen a férjem egyke, ahogy mondani szokás, csak nekünk élnek a szülők, de szót is kell ám fogadni még most is. Az én szüleimmel is csak így lehetünk jóban. A mai fiataloknál ez nem így van, inkább a szülőknek kell alkálmazkcrdnt a fiatalokhoz, mert ha nem, hamar megkapják, hogy maradiak.

Amióta a kislányom megszületett, nem járok dolgozni, pedig szeretnék Csak magam sem tudom, hogyan, hogy most kezdjek el vitázni és úgy érvényesítsem akaratomat. Igaz, dolgom így is van sok a lakás körül.

Most pedig azokhoz szeretnék szólni egy pár szót, akiknek a házasságuk ve szélyben forog. Arra kérem őket, főleg az édesanyákat, hogy ne váljanak el, mert aki boldog akar lenni, annak tűrni is tudnia kell! Egy asszony, amikor' már anya lesz, másképpen lát mindent, másképp érez és képes sok mindenről lemondani a gyerekéért és csak azután jöhet a férj akarata. Aki ezt megteszi, az jó anya marad.

Ilike (24. sz. levél]

Két és fél esztendeje megismerkedtem egy lánnyal, akivel igen-igen jó kapcsolatot teremtettem, pontosabban egymás erejétől lett széppé szerelmünk. Jól kijöttünk mindenben, sőt felmerült a házasság gondolata is, de csak az iskola befejezése után terveztük, hogy egybekelünk. Ugyanis még két szemeszter van nékem hátra a főiskolán, míg a kiválasztottam már régen munkaviszonyban van. Sajnos, csak a közös ter- vezgetés alatt jöttünk arra rá, hogy nézeteink nem mindenben egyeznek.

Sokan azt tartják, hogy a szerelem nem ismer határokat, képes legyőzni a legnagyobb akadályokat is. Szerintem csak akkor lehetséges ez, ha mindkét partner azonosulni tud az általuk diktált színvonal követelményeivel.

Házasság előtt tudni kell a fiatal párnak, hogy gyermekeiket milyen felfo- ^ gásban fogják nevelni. Vajon a kisgyermek melyik szülő szavára hallgasson, ha azok határozatlanul, még rosszabb esetben egymásnak ellentmondóan adják meg a választ.

Ajánlatos tehát egy Ígéretes kapcsolatnak már a legelején tisztázni a dolgot, nehogy esetleg csalódás érje a partnerek valamelyikét. Érdemes a világnézeti problémáról határozottabban és komolyan tárgyalni, nehogy kudarcba fulladjon egy különben Ideális kapcsolat.

(józsi (25. sz. levél)