Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)
1982-11-23 / 47. szám
Dil a kockás Vágy egy kockás szoknyát és kombináld csípőben összehúzott, egyenes szabású blúzzal, fényes selyemből készült, mintásán tűzött mellénnyel, sportos dzsekivel — ez a divatos ,,sportos lány“ szerelése. (.7*-1íh2) I2>- ti A kabát 34—38-as méretű. Anyag- szükséglet; 70—80 deka bordó bukléfonal, és 10—10 dkg világos- piros, bordó, rózsaszín, világoskék és sötétkék gyapjúfonal; 5-ös és 6-os kötőtűk. A kabát elejét, hátát és a kapucnit bordó fonallal, 6-os tűvel, lustakötéssel a szabásminta szerint kössük meg. Készítsük el a zsebet is, amelynek felső részére 2—2 sor világoskék, sötétkék, rózsaszín és piros csík kerül. Az ujját ötös tűvel kötjük. Először 2—2 sor piros, rózsaszín, sötétkét és világoskék csíkot kötünk lustakötéssel, majd 4 sort simakötéssel, bordó fonallal. Ezután a norvégmintával folytatjuk, amely a mellékelt rajzról leszámolható. (Jelölések: + — szélszem; 0 — világospiros; X bordó; • — sötétkék; V — világoskék; üres kocka — rózsaszín.) A kész darabokat összevarrjuk, s az elejére és a kapucnira az ujjhoz hasonlóan megkötjük a csikós szegörészt. Mcsom m virágos kardigán Modellünk 6—7 évesek részére készült. Anyaga 25 dkg szürke, 10 dkg azúrkék, 1—2 dkg fehér és rózsaszín középvastag- ségú gyajúfonal, 5-ös tűvel, a rajzos minta szerint kötjük, .a színén sima, a visszáján fordított sorokkal. A színesére a munka színén történik, a pihenő szálat a munka visszáján lazán vezetjük tovább. A ,or végén mindkét vagy mindhárom szálat ösz- szefogva kötjük le az utolsó szemet. A bordás részeken 1 síma, 1 fordított változik. Kötéspróba; 16 szem és 25 sor = 10X10 cm. Háta: 60 szemmel kezdjük, 3 centit bor-* dásan kötünk, tovább a rajz szerint az alapmintával. Jelmagyarázat: X = szürke; + két csillag »= fehér; 0 = rózsaszín. . 28 cm magasságban a karklvágáshoz minden 2. sorban mindkét szélén 4X1 szemet fogyasztunk. Tovább Is egyenesen dolgozunk 16 centit. Itt a vállakhoz mindkét széled 15—15' szemét befejezünk. A megmaradt 22 szem a hála nyakvonala. Eleje: 38 szemmel kezdjük, a hátával azo-- nosan kötjük, azonos a karklvágás és a vállüogvasztás Is. A nyakkivágás mélyebb. 10 cm karkivágás hossztól 1X5, 1X3, és 3X1 .szemet fogyasztunk. Újjá: 36 szemmel kezdjük, és bordásán kötünk 4 centit, mintásán. A bővítéshez minden 6. sorban, mindkét szélen 9X1 szómét szaporítunk. 35 cm egész hossznál a. két szélen, minden két sorban 7X1 szemet fogyasztunk. A megmaradt szemeket egyszerre felezzük be. ŰsseélUtás: a részeket, összevarrjuk, és bevarriiik az ujiakat. Feis/edjük az eleje szemeit, és megkötjük a gomboláspántot EGY BÄNATOS, SZERELMES FIO „Tizenhat éves fiú vagyok és nagyon szerelmes egy tizennyolc éves Jányha. Prú- báltam már közeledni hozzá, de nem vett é.szre. Nem tudok ezek után mit kezdeni.“ Próbálkozz tovább, és ha többszöri nekifutás után som venne észre a kislány, kénytelen leszel ebből a nagy érzésből kigyógyulni és másnál próbálkozni. ŐSZINTÉN AKAROK ÉLNi' „Húszéves lány vagyok, eddig még nem jártam komolyan fiúval. Most udvarol nekem i«gy huszonnégy éves fiú, akit szívesen is veszek, de sok minden nem tetszik a viselkedésén.“ Sok benned az előítélet az együttjárást illetően. Nem szabad ennyire aggályoskodnod, türclnjetlenkedned. A fiú biztos megfontoltan nyilatkozott érzelnyíiről, hisz már egy éve készülődött erre. Te nem tudsz neki hinni, ezért nem bízol benne, és ez táplálja féltékenységed ts. Képes vagy elrontani, azt, amt szépnek, hiztatőnak Indult. Adj a fiúnak több időt, hogy jobban alkalmazkod- liassék hozzád. De ne hidd, hogy már a tulajdonod, mert veled jár. Nem várhatod el tőle. hogy most már hátat fordítson barátainak. Ez túlzott óhaj, igyekezz mérsékelni elvárásaidat, hogy azok mindkettőtöknek megfeleljenek. HŰTLEN ,,Tizenöt éves vagyok és úgy érzem, hogy bizalmatlan mindenkivel. Senkit sem tudok szeretni, de gyűlölni sem. Baj ez? Nem baj, csak igényesebb vagy. Személyiséged nem Igényit a nagy nyilvánosságot, te jól megvagy saját magaddal, zárkózott típus vagy. Ezért kevesebb a barátod, a lehetőségeid. Eddig nem hiányzik, de olykor már tudatosítod, hogy talán emiatt egyedül Is maradhatsz. Minden ember Idővel kialakítja az igényeinek megfelelő társaságot. Neked számolnod kell vele, hogy alkalmazkodnod kell maid a többiekhez, mivel te nem leszel az az ember, aki maga köré gyűjti az embereket. Partnerigényed is majd később jelentkezik, így jól következtethetsz, hogy a te életviteled a „türelemjáték“ lesz. SZERETLEK TEGED „Tizennégy éves vagyok, járok egy huszonnégy éves fiúval, a szüleim nagyon tiltják ezt, de én nem bírom ki nélküle.“ Szüleid okkal-joggal tiltanak a fiútól, az Ilyen kapcsolatoktól. Már sokszor Irtunk róla, hogy minden korosztálynak megvan a maga romantikája, a te korodbe- liekre a szeretni vágyás, ba- rátkozá.s, ídeálkeresés, piától szerelem stb. Jellemző. Nálad nagyon korán jelentkezett a partner, aki csak kalandot láthat benned, nem pedig a leendő stabil barátnőt. Neked elsőrendű feladatod az alapiskola befejezése, és ehhez semmiképpen sem társulhat egy olyan probléma, amilyen nálad van. A legnagyobb jóakarat mellett is lebeszéllek a kapcsolatról és óvlak a folytatásától. Most még úgy érzed, nem megy nélküle semmi, de pár nap után rájössz, hogy képes vagy visszazökkenni a régi kerékvágásba. KÉT ÖSSZEILLŐ EMBER „Tizenhét éves múltam és fél éve levelezek egy fiúval, aki most katona. Nagyon szeretem öt. Otthon barátkozom a volt fiúmmal is, aki még mindig szeret. A társaságát nem szeretném elveszíteni, de hogy mondjam meg neki, hogy a másik fiút szeretem?“ Te tudatosan biztosítod magad két oldalról. Ha az otthoni fiútól nem akarsz semmtl, csak tartod őt mint szórakoztató partnert, akkor bizony le kell mondanod a társaságáról. Viselkedésed alapján bizakodik a fiú. Ha majd érezni fogja, hogy kerülöd, mellőzöd őt, hamarább belenyugszik sorsába. Tehát mérlegelj, a katonát szereted vagy a másik fiút kedvelod-e. Melyik érdemel nagyobb áldozatot, melyik fontosabb számodra. ELMEGYEK „Nagyon .szerelmes vagyok a tanáromba, aki nos és gyermeke is van. Már két éve érzem ezt és már ott tartok, hogy nem bírnm ki, beszélnem kell róla.“ Minek lovalotl magadat ebbe az érzésbe? Két év alatt biztos akadt volna más is, de figyelmed annyira leköti a tanár, hogy másokat észre sem veszel. Te élvezed ezt az érzést, és bizakodsz, ho.gy majd viszonozza is. vonzalmadat. Erre nincs semmilyen eshetőséged, ezért jobb, ha ezt minél előbb kivered a tejedből. 12 mohikán „Tizenhét éves lányuk vagyunk, tizenkettőn egy szobában. Mindegyikünk halálosan szerelmes a tornatanárba. Hogyan tudhatnánk meg, hogy melyikünk tetszik neki. mert eddig még mindegyikünk egyformán kedves számára?“ FÜLVÉDÖ Különösen a hosszú hajúak- nek hasznos a hajpántra erészürke fonallal bordásán, a jobb oldali pántba 4 gomblyukat kötünk. Utoljára szerijük fel a nyak szemeit, megkötjük a nyakpántot. sltatl tölvúifS. hlizea hátra- fogja a hajat, át egyben vádi a fület is a hidegtől. A két pompon elkászftéséhez előzőleg vágjuk ki a mellékelt tormát kétszer. A méretet változ- tethatjuk attöl függően, hogy mekkora pompont akarunk. Ezután egy szál fonalbői hurkot készftOnk éi a kát karika kOzé helyezzflk, majd a to- nallal tzorosao egymás mellett kürbetekerjttk együtt a kát kareket. Amikor a vágére ár- tOnk, ollőval vágjuk szét a nagy kör mentén a fonalat, majd a hurkot hézznk meg fő szorosan, s a két karika Hints magátöl leesik. Ezután a hurok szálát tőba főzzük és felerősftiiik vele a bajpántra a pompnnt. Ha a tanár egyformán kedves hozzátok, az Jó, és azt jelenti, hogy csak a rokonszenves diáklányokat látja bennetek. Ez a különbség az ő szemlélete és a tiétek között. TI már a legártalmatlanabb megnyilvánulásait Is félremagyarázzátok, jelentőséget tulajdonítotok neki, jóllehet a tanár az osztállyal foglalkozik, tehát valamennylötökksi. MIÉRT SZERETLEK ÉN ÚGY TÉGED? „Kétgyermekes anya Tt- gynk. A férjem sokat van távol hazulról, szereti a barátokat és az italt. Nem vagyuk boldog vele. Most jelentkezett az első szerelmem. aki szeretne feleségül venni és szívesen vállalná a gyerekeket is.“ Ha férjében már csak a gyermekei apját tudja látni, akkor komolyan mérlegelheti a válás lehetőségét. De ezt nem az első szerelmével kell megbeszélnie, hanem a férjével. Ha any- nylra fél a pletykától, a falu szájától, mentesítheti magát ettől azzal, hogy az első szerelmével való kapcsolatot csak majd elvált asz- szonyként kezdeményezi. A válás latolgatásánál ne azt tartsa szem előtt, hogy újból férjhez megy, hanem gondoljon arra Is, hogy képes lesz-e esetleg egyedül felnevelni a gyermekeket. Gyermekei szempontjából, mivel olyan ritkán látják apjukat, mindegy, milyen viszony áll fenn maguk között, házastársak között. Mint elvált apa sem fogja gyermekeit gyakrabban látni, mint most a férjeként. Ne siessen a következő házasságba, adja meg gyermekeinek a leiietőségct, hogy megszokják leendő élettársát, és már mint jóbarátot fogadják be őt a családba. SZERETNÉM, HA SZERETNÉl.l ..Tizennyolc éves vagyok, és már hosszabb ideje kap csulatom van e(fy nős férfival. Mit tegyek, ha sze" retem nt és ezt ö is viszonozza?" Vagy elfogadod a szerető szerepét, vagy szakítasz vele. Vele kellene megbeszélned (ha elhagyni nincs erő'd, Jóllehet ez lenne a jó zan megoldás), hogy miért is van rád szüksége. Ha a férfi nem bíztat, és családját sem akarja elhagyni hagyd el őt te. Visszatérne mindkettőtök lelki nyugalma és a család békéje Is. Az ilyenfajta luizamosahb kapcsolat mtndig konyértö- réssel végződik, és ezt ne ked is vállalnod kell. VERONIKA A Szocialista If|úságl Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságának lapja • Kiadja a Smena Kladévállalat 9 Szerkesztőség és admlnlsztráclő 812 64 Bratislava, PraZská 11. Telefon: 468 19 • Főszerkesztő: dr. Strasser György • A főszerkesztő helyettese: Cslk- mák Imre • Nyomja a Zápa- doslovenské tiaőlarne 812 62 Bratislava, Dukllanská 41 • Előfizetést díj egy évre 52,— Kős, fél évre 26,— Kős • Terjeszti a Posta Hlrlapszolgálata. Előfizethető minden postahfva- talná) vagy kézbesttőnél • A lap külföldre a PNS, Ostredná expedlcla a dovoz tlaCe, 884 19 Bratislava, Gottwaldovo nám. £. 48 útján rendelhető meg C Kéziratokat nem érzünk inwg és nem küldünk vissza • Index: 49 802 I