Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)

1982-11-16 / 46. szám

„!■ vagyok elvált asszony, bárom

gyermekem van, a legkisebb most főiskolás. Férjemmel véletlenül ismerkedtem meg. ű keiuleményezte a folytatást, én szerettem volna minél előbb lerázni a nyakamról, de nem így történt, jött minden vasárnap, és egybőnapi ismeretség után magáévá akart tenni, óikkor összetörtem az óráját, összekarmoltam az arcát, azt bittern legalább megsértődik, de egy bét múlva ismét jött az átkozott. Leitatott engem és az édesanyámat is, és utána a magáévá tett. Másnap, amikor minderről beszámolt, hányingerem volt a látásától is. Hívott, látogassam meg szüleit, feleségül vesz. Azt mondtam, hagyjon békén, mire úgy belevágta a kést a kezembe, hogy bárom bétitg betegállományban voltam. Akkor apám kidobta őt, de egy hét múlva ismét megjelent, és pisztolyt szegezett a mellemnek. Reszkettem a félelemtől, még pisszenni sem mertem. Rám kény- szerltette magát, azt hiszem, nem is voltam észnél, belementem, hogy a felesége leszek. Az esküvőnk az ő házuknál volt, az én rokonságomból még a szüleim sem voltak jelen, teljesen egyedül voltam a vadidegen környezetben. Leittam magam, Így lett belőlem részeg menyasszony. Egyhónapos terhes voltam, amikor a férjem úgy megvert, hogy fel akartam akasztani magam. Írtam az OJ Ifjúságnak, akkor azt a választ kaptam, váljak el. Meg is fogadtam volna, de nem volt pénzem. A második gyermekemre a férjem azt mondta, hogy nem az övé. Másfél éves volt szegényke, amikor úgy a földhöz csapta, hogy azt hittem, menten vége. A harmadik gyerekre is ráfogta a férjem, 1*087 •,kapott , de a vérvizsga rácáfolt az éllitására. Közben szüntelenül ütött, vert.

A gyerekeimről sajnos nem mondhatok sok Jót. Kettejüknek szakma van a kezében a harmadik még tannl. De úgy beszélnek velem, mintha én dobtam volna el őket ma gamtól. Hiába kérem, segítsenek a házimun kákhan, nagyon durván rám ripakodnak ilyenkor szinte még a lélegzetem is eláll Nagyon szégyellem, hogy ilyen gyerekeim vannak.“

Ä Ml kell a jó házassághoz? című vitájuk nagyon hiányzott már, szerintem ez az oldal az egyik legeredetibb és egyben a legolvasottabb. Van azonban még egy téma, amely úgy érzem, sokakban rokonszenvet váltana ki. Ez pedig a „közvetítő vonal“, amelyre eddig az újság nem vállalkozott. Pedig sok fiatalnak segítséget jelentene.

Egyre gyakrabban hangzik el a buszban fiatalok egymás közti beszélgetéseiben a párválasztás kérdése. Legutóbb a Smena egyik vasárnapi száma és a Magyar Jfjúság is helyet adott egy-egy pesszimista hangulatú főiskolás levélírónak, s ha bár egyikük magyar, másikuk szlovák nyelven fejtette ki véleményét, mindketten az Ismerkedési lehetőségek, közvetítések színesebb, szín. vonalasabb fórumát hiányolták. Én is e véleményen vagyok, s ugyanúgy állítom; társadalmunkban szükséges lenne lépéseket tenni az Ismerkedési lehetőségek kiszélesítésére.

Csupán egy javaslatot tennék, amelynek megvalósítása nagyon sok embert megnyugtatna. Én is főiskolás vagyok, de úgy érzem, hogy az én megálmodott Ideálom sehol sem akar felbukkanni a látóhatáron. Tehát a javaslat; az Oj Ifjúság indítson egy „Várok rád“ rovatot. Ebbe írhatnának a párkeresők, párkutató fiatalok — jeligével. Ez nem olyan hirdetásféle lenne, hiszen manapság egy diáknak nincs pénze hirdetésre, hanem egy őszinte hangvételű levél, amelyből az idegen is következtethetne írója személyére.

Ennyi az ötletem, és ha a szerkesztőség úgy gondolja, hogy érdemes vele foglalkozni, akkor én, és bizonyára velem együtt még nagyon sok fiatal, örülne az új rovatnak. 49. sz. levél

Huszonkét éves óvónő vaquok, eau- éves házasok.

Leányjejjel tulajdonképpen minden hülyeségben benne voltam, sok fiúm volt és általában mindegyiket én hagytam ott. Öten voltunk barátnők, egymás után vesztették el a szüzességüket. Nekem is voltak nagy szerelmeim, de sohasem hagytam, hogy elragadjon a hév, és miként a közmondás is állítja, türelmem rózsát termett.

Édesanyám gyakran hajtogatta, változzam meg. Adtam a szavára, nem csavarogtam többé, megváltoztam, aminek leginkább édesanyám örült. Tizennyolc éves koromban ismerkedtem meg férjemmel, persze akkor még nem gondoltam arra, hogy ő lesz a nagy Ú. Igaz, sokkal többet éreztem iránta, mint az előző fiúk iránt. De ahogy belegondoltam, nem találtam megoldhatónak a /ö. vönket. ö ugyanis nagyon messziről származik, és csak pár hétig tartózkodott városunkban. Édesanyámnak ez az ismeretség sem tetszett, mert az egészben csak kalandot látott.

A fiú hazautazott, én pedig vártam a levelére. Jött is egyszer, aztán személyesen is azzal, hogy éjszakára is nálunk murád. Szüleim ekkor ismerték meg, pedig akkor már egy ém együtt

VITA (VIII. FOLYTATÁS)

A Mi kell a jó házassághoz? című vitaindító cikkünkre továbbra is számos hozzászólás érkezik szerkesztőségünkbe. Szívesen fogadjuk olvasóink leveleit; kérjük, osszák meg velünk.és az Oj Ifjúság olvasótáborával jó és rossz tapasztalataikat, hiszen valamennyi tanulságul szolgálhat más házastársaknak és házasság előtt állóknak egyaránt.

A vitát még nem zártuk le, bárki hozzászólhat. Előre is köszönünk minden levelet.

jártunk. Aztán megkérte a kezemet, és háromévi ismeretség után összeházasodtunk. Közben férjem és én is befejeztük tanulmányainkat, én előbb, ő később. Vénlány voltam azokhoz képest, akik 15—16 éves korukban elvesztették a szüzességüket, mert ez nálam húszéves koromban történt meg. Férjem, aki akkor még a vőlegényem volt, velem együtt boldog volt, amiért megőriztem magamat neki, amiért vártam rá. Szerelmünk ezután bontakozott ki teljes szépségében.

Akik nem tudnak várni, tyl.gyorsan,. akarnak mindent megismerni, diók túl ‘ gyorsan el is égnek. Akárhogy van is, a szüzességet csak egyetlenegyszer lehet elveszíteni és szerintem nem mindegy hogyan, kivel és milyen körülmények között.

Kapcsolatunk alapja az őszinteség, egymás tisztelete. Sokat javítottunk egymás tulajdonságain jó szóval, őszinteséggel. Egyébként egy kis faluban dolgozom, és mint általában ez lenni szokott, a figyelem középpontjába kerültem. Igyekszem mindent a lehető legjobban elvégezni. A szüleimnél lakunk. Férjem, aki különben mérnök, jól beilleszkedett családunkba. Kéthetenként meglátogatjuk a szüleit. Közben meglett a kisbaba is, akinek elsősorban mi ketten örülünk.

Szerintem egy kapcsolat kialakulása két részből áll: rátalálni a társra és megismerni. Ezt a közős cél meghatározása követheti, amelynek megvalósítása már együtt történik férfi és nő

egyforma örömére. De a cél nagyon fontai, ezért én egyetlen kalandnak sem látom a jövőjét. Sokáig együtt kell lenni ahhoz, hogy kiderüljön, szeretni fogják-e egymást a fiatalok, tartós lesz-e kapcsolatuk. Jó lenne, ha minden fiatal felelősséggel viszonyulna egy-egy kapcsolatteremtéshez, mert a könnyelműség már rengeteg félreértésre, egy egész életre szóló boldogtalanságra adott okot. 50. sz. levél

Tizenkilenc éves koromban mentem férjhez. Férjemmel előzőleg úgy egyeztünk meg, hogy először egymásnak élünk, sokat kirándulunk, szórakozni járunk, és csak azután jön a gyerek, így is történt. Két évig egymásnak éltünk, és csak azután született meg a fiunk. Most már én is dolgozom, reggelente férjem viszi bölcsödébe a gyereket, ö eteti, öltözteti, gondoskodik róla. Ügy érzem, hogy a házasságunk nagyon szép, habár azt hiszem, nincsen olyan család, ahol ne lennének problémák.

A fiatal házasoknak azt tanácsolom, hogy mielőbb teremtsenek önálló otthont maguknak, mert bárhogy vesszük is, az élet a szülőknél csupán a házastársak egyikének felel meg, a másik annak ellenére, hogy a család befogadja őt, idegeneknél él, és folyton alkalmazkodnia kell másokhoz. A szülők úgyis segíthetik gyerekeiket, ha nem élnek és laknak velük. 51. sz. levél

Olvasom a sok jó tanácsot, a házasok tapasztalatait. Nekem, sajnos, nem sok időm volt vizsgálgatni, ismergetni a jövendőbelimet, ugyanis már ismeretségünk első estéjén viszonyom volt vele, és három hónap múlva már házastársak voltunk.

Jött a gyerek, és vele a sok gond.

Férjemmel nem éltem át csodaszép napokat, de csúnyákat sem. Most harmadik gyerekemmel vagyok szüléit szabadságon, nyolcadik éve vagyok férjnél. Sokat áldozok a családért. Ha én is olyan indulatos lennék, mint a férjem, akkor már rég elváltunk volna, de én szerencsére tudok erről a tulajdonságáról, és igyekszem megelőzni a szóváltásokat, igyekszem nem okot adni a hangoskodásra, és ami a legfontosabb: nem fukarkodom a dicsérő szavakkal. Megdigsérem még akkor is, ha látom, hogy valamit végképp elrontott a konyhában, és nekem kell majd rendbe hoznom, megdicsérem, mert a dicséret elhangzása után tudom, hogy nem jöhet támadás, és minden férfi olyan, mint a kisgyerek. Elvárja, hogy dédelgessék, dicsérjék, cirógassák. Én erre hajlandó vagyok a család és a saját nyugalmam érdekében is. Ez viszonyunk tartósságának csupán egyik titka, különben van belőlük elég. De bizonyára férjemnek is van egy-két rám vonatkozó „fogása“.

Azt hiszem, lehet és érdemes is színházat játszani a házasságban egy életen át, már csak azért is, mert az szórakoztató. 52. sz. levél

A mai fiúkban nem nagyon lehet bízni, főleg nem hosszú távon. Vagy nem akarnak nősülni, aki igen, annak bizonyára valamilyen hibája van. Felelőtlenek, kikezdenek bárkivel, nem tudnak

I

maguknak parancsolni, azt hiszik, minden szolgálati útnak kell, hogy legyen szexuális csattanója, kell, hogy félrelépjenek. ;

Szánalmas a gátlástalanságuk, és nem is kérek belőle. Nekem már két kisgyermekem van, szerelmes voltam már többször is, de férjnél hál’ istennek még egyszer sem. 53. sz. levél

Azt hiszem, hogy senki sem gondolja rosszul a házasságot, az igennél mindketten azt hiszik, hogy az elkövetkező napok, évek másak — természetesen szebbek — lesznek az addigiaknál. Egy ideig működik is a gépezet, amelyet általában házasságnak neveznek, de idővel kezd romlani, fokozatosan vagy egy csapásra, három vagy 15 éven belül, de beáll a krízis, ez szinte törvényszerű.

Tudom, nem mindegy, hogy három vagy tizenöt vagy ötven évig tart ki egy házasság, de nekem ne mondja egy nyugdíjas sem, hogy ömellette arany élete volt a feleségének vagy á férjének. Ne mondja, mert látom, hogyan élnek a szüleim, hogyan élnek idős rokonaink. Lehet, hogy szépen, de ^ mindig csak félig igaz, mindig csak egy ember boldog, mert a másik már megszokta, hogy neki mindig fejet kell hajtania, meg kell hátrálnia olyannyira, hogy már nem is veszi megfutamodás- nak azt, amit csinál, hanem természetesnek.

Szerintem idegek kérdése minden házasság, mert meg lehet szokni az iszákos férjet, a költekező feleséget, az anyóst és barátnőit, sőt az öregedő, el- tunyult élettársat is. Mindent meg lehet szcfkni, sőt, higgadt, türelmes taktikázással sikerek is elérhetők a házastárs nevelésében. Mert igenis, minden ember nevelhető, még a felnőtt is.

54. sz. levél

Háromévi Ismeretség után házasodtunk össze. Férjem villanyszerelő volt, engem közben felvettek főiskolára, de csak az első szemesztert fejeztem be, állapotos maradtam, és otthagytam az iskolát. Férjem támogatta a döntésemet, úgyis mondhatnám, hogy örült neki, mert végre nem kellett minden szombaton korán kelnem az előadásokra,’ vele lehettem. De mi értelme volt mindennek? Otthagytam az iskolát, és most itt vagyok két apró gyerekkel egyedül. Férjem gyakran járt külföldön kiküldetésben — textilgépeket szerelt —, míg egyszer nem tért vissza. Levélben megírta a címét, és kért, ne haragudjak rá, de másképp nem tudta megoldani a helyzetét. A szeretője természetesen utána ment.

Most már mindenen túlvagyok, nem siránkozom, de a kérdésre, ml kell a jó házassághoz, igazán nem tudok válaszolni. Ismertük egymást elég hosszú ideig, megbíztam benne, és azt hittem, nem kis áldozatot hoztam a házasságunkért, hiszen ha akkor nem rá hallgatok, akkor ma már építészmérnök vagyok. De nem sajnálom, semmit sem sajnálok, mert Itt van a két gyerek, akik mindenért kárpótolnak.

55. sz. levél

Minden házasság egy fejes a mély vízbe, zsákbamacska. Sajnos, még ma is nagyon sok fiatal férfi úgy nősül, hogy a feleségét nemhogy meztelen,de még fürdőruhában sem látta. A nőkről nem is beszélve, évek múlnak el anélkül, hogy férjüket meztelenül látnák. Aztán nem csoda, hogy az ilyen férfi kiábrándul, és másfelé néz. Sok asz- szony nem is sejti, hogy a férfiak életében milyen fontos szerepet játszik a szex. Minden egészséges férfi, ha a hitvesi ágyban boldog, akkor feleségéért mindenre képes, mindent megvásárol neki, és teljesíti minden kívánságát. Szerintem ez a legfontosabb a házasságban.

56. sz. levél

Nem véletlen, hogy olyan sok olvasó panaszkodik; részeges a férj, nem bírják a naponkénti verést, menekülést otthonról meg azt, hogy kenyérre soha sincs pénz, de italra mindig. Nem véletlen, mert sajnos najgyon sok as alkoholista. És a kocsma is. Mit tesz a társadalom azért, hogy kevesebb legyen a részeg ember. Megdrágítja a pálinkát vagy a bort, de ezzel megint csak a családokat rövidíti meg, mert a feleségnek azután is le kell gombolnia a napi egy liter bor árát.

Én is nagyon megkönnyebbültem, ámí- kor meghalt a részeges férjem, de ezzel csak ő járt jól, én itt maradtam a' mellette tönkrement egészségemmel, nincs semmi vagyonom, mert mindent ellvott, ráadásul az egyik fiam 'öi’Silsöl- te az iszákosságát.

,57. sz. levél