Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)
1982-11-09 / 45. szám
M 3 , '-.ííiiíiUtí'^ 'A cukorgyár környéki lerakatnál f— Ä’ cukor édes, jó, de hogy milyen áron Ilyen, azt csak mi, meg a mező- gazdasági dolgozók tudjuk — mondja Sátor László termelésvezető, a duna- szerdahelyl (Dun. Streda] Juhocukor fiatal agilis mérnöke. Szavalt nem zsör- tölődésként szánta, inkább tájékoztatóul, a tények, a helyzet alaposabb megis- mertetéséjíl. ■— S milyen a répa minősége? — kérdezem Sátor mérnököt. — Rossz, nagyon rossz. Ilyen silány cukortartalmú répa, amint azt az elmúlt évek statisztikájából olvasom, már régen volt. Átlagosan 12 százalékos a felvásárolt répa cukortartalma, míg a mostani egy százalékkal kevesebb. Az ideális a 16—17 százalék lenne, arról már nem beszélve, hogy sáros, gazos a hozzánk behozott répa. Hamar eldugulnak a szűrőberendezések, hamar elkopik a szeletelőkések éle, egyik gond a másikat éri. Mondok egy példát; a laikus nem is gondolná, a végtermék szempontjából mennyire fontos, hogy a szeletelőkések állandóan élesek legyenek. Ha nagy, nem megfelelő nagyságú szeleteket kapunk, felbomlik az ideális kl- lúgozásl folyamat, sok cukor benne marad a répában. Vagy nagyon kllúgozód- nak a szeletek, és sok idegen anyag kerül a lébe, ami rontja a minőséget, lassítja a kristályosodást. És a gépek „állják a sarat?" •— Sajnos, naponta adódik kisebb-na- gyobb meghibásodás, néha olyan Is, a- melyet körültekintőbb karbantartással, előrelátással meg lehetett volna előzni, és hát ml Is alkatrészhiánnyal küszködünk. Szóval megvan a magunk gondja- -baja, de azért vagyunk itt, hogy úrrá legyünk a nehézségeken, hogy felszámoljuk őket, hogy dolgozzunk. E rövid tájékoztatás után sétát teszünk a cukorgyárban. Először a mintavevő állomáson nézünk körül, ahol az egyes szövetkezetek, állami gazdaságok Sátor László már a végtermék, a cukor minőségét szemléli. Belííl a gyárban nagy a hőség, a bűz és a zaj. Mindenfelé víztócsák, mindenfelől csepeg-csurog a vízszerű valami. Mondják, Szlovákiában ez a legmodernebb technológiájú cukorgyár, mutatják, még ipari tévéje Is van a gyárnak, bizonyos folyamatok a képernyőn is jól nyomon követhetők. ACUKOR£DES,DE... ' i- • 'VÍ5ÍT/..- * ; V > ^ ^>5 . .... ^ Idén szeptemlüer tizenötödikén kezdődött meg a répakampány. Száznaposra terveztük, bár már most, negyven nap után is tudjuk, hogy nyolc napot késünk. Miért? Nos, ennek három nyomós oka van. Az első; a karbantartási munkálatokat nem végezték el Időben és tökéletesen. A második: az idénymunkásaink nagy része szakképzetlen nyugdíjas, akik kisebb tempóval tudnak csak dolgozni, mint gondoltuk. Arról már nem is beszélve, hogy a környékről verbuválódott idénymunkásokat előbb be kell tanítani. A harmadik: gyárunkban nagy a fluktuáció. Mérnökök, munkások jönnek, mennek, alig melegszenek meg itt az emberek. Mihelyt valaki kiismerné magát a gépek, emberek bonyolult világában, gondol egyet és odébbáll. így aztán nem csoda, hogy a napi 400 vagonos kapacitásunkat nem tudjuk mindig tartani. Puskás Károly az ipari tévé képernyőjén szemléli a citkorgyártás egyes /o- lyamatait által behozott cukorrépából mintát vesznek, megállapítják a szállítmány cukor- tartalmát. Újdonság ugyanis, hogy az idén először a gazdaságokat nem a répa mennyisége, hanem a cukortartalma szerint fizetik. Zúgolódnak is a gazdaságok: így ráfizetéses a termelés. Lehet, majd ez a tény kényszeríti okosabb gazdálkodásra a földműveseket: hogy ne csak többet, hanem jobb répát is termesszenek. A mlntavlzsgáló állomáson megtudjuk, hogy idén eddig az ógyal-’ laiak hozták a legjobb répát: cukortartalma elérte a 17,9 százalékot. Ez az érték néhány éve még nem számított ritkaságnak, mindennapos jelenség volt, de mostanában már szinte fehér holló. Hogy miért? Az utóbbi évek répatermése meglehetősen sok nitrogént, káliumot, alfaamlnosavat tartalmaz. Ez elsősorban a műtrágyázás következménye. Mondják, régebben, amikor csak Istállótrágyával trágyáztak, kedvezőbb volt a helyzet, jobb volt a répa minősége, s a gazdaságoknak sem kellett száz- ezreket-mllllókat kiadniuk műtrágyáért. Mindemellett még sok egyéb tényezőn is múlik a répa minősége: a vetésen, a növény egymástól való távolságán, a permetezésen... vagyis a szakértelmen. S hogy mit jelent a gyakorlatban ez az egyetlen szó? A gyár illetékesei mondják, ha nagyobb lenne a répa cukor- tartalma, tíz százalékkal több cukrot tudnának belőle nyerni — ugyanennyi energiával. Kőrútunkon hatalmas répahegyek mellett baktatunk. A termés gőzölög, rothad. Üsztatócsatornákon víz szállítja a répát a gyárba, miközben lemossa róla a sarat. Innen a mosószerkezetekbe kerül, ahol a répafejek teljesen megtisztulnak. Következik a szeletelés, majd a szeletekből a répalé készítése, a diffúziós eljárás. Ezt a levet később tisztítani kell, eltávolítani belőle a „nem cukor“ anyagokat. Ezt egyebek mellett úgy érik el, hogy a levet felhevítik, majd 2-3 százalék égetett mésznek megfelelő sűrű mésztejjel keverik. Ha ez is kész, következhet a híg lé besűrítése, majd a sűrű lé befőzése, és végül a cu- korfinomltás. A folyamat mintegy négy napig tart. S cukorgyárból jövet, hazafelé megállunk a Sárosfai (Blatná na Ostrove) Állami Gazdaság földjein, ahol két répakombájn és sok-sok traktor, ember dolgozik, küszködve a sárral. Szalal Sándor traktorostól a nehézségek felől érdeklődöm: i— Van belőlük elég, ne is kérdezze! — hangzik a válasz, miközben a masina „gyomrában“ kutatja az újabb meghibásodást. Jószerével még beszélgetésre sincs idejük az embereknek. Ma jó az idő, süt a napocska, gyorsított ütemben kell, kéne dolgozni, ha nem adódna állandóan Ilyen vagy olyan hiba. De adódik, és így aztán a föld embere, a cukorgyári dolgozó csak reménykedhet; jövőre talán majd változik, javul a helyzet. Jövőre talán könnyebb lesz. ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei Az egyes gazdaságok által beszállított répából mintát vesznek; a cukortartalom alapján fizetik a termelőket Az aranyérem minden sportolónak álma, és ez természetes. Nem a bronz és nem is az ezüst, hanem az aranyérem. Ez a maximum, amit sportolóként elérhetnek, ez sok éves hangyamunkájuk egyedüli jutalma. Természetesen nem minden sportoló kap aranyérmet, van, aki kénytelen beérni a 2., 3., sőt a rosz- szabb helyezéssel is, de ez más lapra tartozik. Rajthelyzetük, de a cél Is, a- melyért minden erejüket megfeszítve küzdenek, mlndannyluk esetében ugyanaz: az aranyérem. Tudom, högy más a sport és más a munka, egyiket kedvtelésből űzzük, a másiknak egészen más kiváltó okai (önmegvalósítási, gazdasági stb.) vannak. Sajnos, a cél, munkánk célja sem mindig a fémek legnemesebbje, az aranyérem. Egy szabómester panaszolta: Ipari tanulói nem lusták, vonzódnak Is a szakmájukhoz, csak nem annyira, hogy Időnként ne hunynának szemet a lezser, a trehány munka felett. Neki, öreg szakinak nagyon rosszul esik, hogy alig bírják kivárni a munkaidő leteltét; akkor aztán megáll a tű a kezükben, otthagynak csapot-papot, és már rohannak is. Ne adj isten egy órával a munkaidő letelte előtt valamilyen bonyolultabb munkát rájuk bízni, mert azt egész biztosan elfuserálják. Ezen azonban még lehetne segíteni, mert minden rosszul összeállított munkadarab újravarrható, átalakítható. De sajnos, egyre gyakrabban azt tapasztalja, hogy a fiataloknál ez hozzáállás kérdése. Azt mondja, hiába megy utánuk a selejt munkadarabbal, csak legyintenek, elmegy az úgyis, legfeljebb rosszabb minőségi osztályba sorolják ezt a darabot... így keletkeznek az elszabott blúzok, nadrágok, amelyeknek még véletlenül sem egyforma hosszú az ujjuk, a száruk, a hibás tévékészülékek, amelyet egy órai használat után visszacipelünk az üzletbe, így születik a másodosztályú áru, a selejt termék. De miért, és honnan ez az igénytelenség, a megelégedés a bronzéremmel, az átlageredménnyel, a legyintés, a jól van az úgy, ahogy van hozzáállás? A profi, hivatásos jelzővel a kiemelkedő művészi és sportteljesítményt elérőket szoktuk illetni, de még csak véletlenül sem mondjuk például egy olyan állattenyésztőre, aki ötezer literes átlagtejhozamot ért el a teheneinél, vagy egy pedagógusra, aki az osztályában kiemelkedő tehetségű szavaló! vagy biológust nevel. Nem mondjuk, mert hiszen abban nincs semmi különleges, az ő munkájukban a kívülálló nem lát semmi Izgalmat, veszélyt, pedig ez is profi munka. Minden szakma végezhető kifogástalanul, főiskolai szinten — anélkül, hogy a végzettségről papír lenne a kezünk ben —, lehet valaki hivatásos buszvezető, laboráns, de egy titkárnő is lehet munkájának elkötelezettje. A magunk területén mindnyájan kiérdemelhetjük szakmánk szimbolikus aranyérmét. De úgy, ahogy a sportban egy-egy éremnek az ára a rengeteg lemondás, becsületes, fegyelmezett magatartás, gyakran a kegyetlen edzések egész sora rejlik, úgy a munkahelyi siker, a kudarcok, az újrakezdések után a részeredmények kicsúcsosodása lehet. És as. is. Szerkesztőségünkhöz közel dolgozik egy idős cipészmester, a minap megjavíttattam vele egy pár cipőmet. Miután elkészült a munkával, cipőkrémmel még a lábbeli talpát is bekente. Szól" tam, ne fáradjon, hiszen azonnal felhúzom. Azt válaszolta, este nem tudna elaludni, ha napközben minden cipőn nem végezne el valamennyi műveletet, beleértve a tisztítást is, mégpedig úgy, ahogy azt annak Idején mesterétől tanulta. Ez az idős cipészmester életében talán egyszer sem gondolt bronzéremre, mindig csak az aranyra. i ZACSEK ERZSÉBET ’
