Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)

1982-10-26 / 43. szám

4 IM

KIS GÉP - NAGY SEGÍTSÉG

Nagy öröm a kiskert — tartja a szólásmondás, ám amikor ásni, kapálni kell, akkor már az örömbe némi üröm is vegyül. Ilyenkor eszünkbe Jut a képeslapok hasábjain és a tévéreklámokban oly sokszor szereplő ,,okos“ kisgép; mely szinte mindent tud. Ha akarom, szánt, ha akarom, földet lazít, gyomot irt, ha akarom, permetez, s teszi mindezt könnyedén, fáradhatatlanul, az ember akarata szerint.

Ma már azt is mindenki tudja, hogy a kertészkedés nem csupán hobbi, hanem nem kis anyagi haszonnal is jár, és így könnyít az egyes családok anyagi gondjain. Azt Is tudjuk viszont, hogy államunk lakosságénak hússal és tejjel, vagyis élelemmel való ellátását több mint 90 százalékban a szocialista mezőgazdasági vállalatok biztosítják, így a zöldség tetemes részét is a nagyüzemi vállalatoktól szerezzük be. Ha ezekről a pozitívumokról beszélünk, nem feledkezhetünk meg arról, hogy sok még a parlagon heverő föld, amelyet termővé kell tenni, éppen ezért nagy lehetőségek kínálkoznak a kertészkedést kedvelőknek és a kisállattenyésztőknek. Az már teljesen világos, hogy a föld megműveléséhez gépekre, jó szerszámokra van szükségünk.

Sajnos, nemegyszer megtörtént már e sorok írójával is, hogy szolgálati útjai során kaszának, jó kapának és más mezőgazdasági szerszámnak a beszerzését kellett magára vállalnia, mert ezek egy Időben az üzletekben felkerültek a hiányclkklistára, és több közülük még most is csak a listán létezik.

Éppen ezért kísértük figyelemmel azt a versenyt, melyet a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottsága és az Elektron című ifjúsági lap, valamint a Kertészek és Gyümölcstermelők Szövetsége írt

ki olyan kisgépé és kerti szerszámok megtervezésére, melyek segítségével könnyebben megművelhető minden talpalatnyi föld. A tervezői verseny meghirdetői tekintetbe vették azt az igényt is, hogy minél olcsóbban előállítható mechanikus eszközöket hozzanak létre a tervezők, melyek nagyban megkönnyítik kertéázke- dőink, a háztájiban gazdálkodók napi munkáját.

A tervezői verseny két kategóriában és négy alosztályban folyt. Az I. kategóriában olyan kéziszerszámok elkészítését tűzték ki célul, melyeknek az anyagszükséglete nem haladja meg a 200 korona értéket. Ugyanebbe a kategóriába sorolták a szántó- és kul- tivációs mechanizmusokat is 2000 korona értékű anyagszükséglettel, valamint az univerzális mezőgazdasági kisgépeket melyek négy művelet elvégzésére alkalmasak. A verseny kiírói arra is gondoltak, hogy a földet nemcsak megművelni, hanem öntözni is kell, így az öntözőberendezések elkészítésére külön alosztályt hoztak létre.

A II. kategóriában azok versenyeztek, akiknek az Idő rövidsége miatt nem volt idejük a gépek előállítására, de azokról pontos leírást, illetve rajzot készítettek.

A verseny kiírása nagy visszhangra talált. Hetvenhat tervező küldte be javaslatait kisgépekre, illetve kerti szerszámokra. A jelentkezők közül a legjobbak mérték össZe erejüket október 12-én Madarászon, ebben a csallóközi üdülőközpontban, ehcri ezen a napod nem üdültek, hanem versenyeztek a részvevők, de azt is csak a legjobb gépekkel lehetett. Egész nap szakadt az eső, a talaj felázott, fellazult, és ilyen körülmények között nemcsak a gépek vizsgáztak, hanem erőnlétből a kezelőik is, akiknek ugyancsak keményen kellett tartaniuk az

’ fi

Marian Paalík munka közben

Kíváncsiskodók csoportja szemlélt a gépeket

Milan Halóin felvótaloi

„eke szarvát;, (kis kerti gépekről lévén szó, melyekre nem lehet felülni}, hogy egyenes barázdát húzzanak az átázott talajon, s legalább némiképpen bemutassák, mit is tudnak a masináik. Az ítéletidő ellenére is állták a sarat a sző szoros értelmében ezek a gépek. Szinte ámulatba ejtett, ahogyan Viliam Zajko cserélgette kis- traktocán a különböző földmegmunkáló eszközöket, az ekétől kezdve a földlazító kapáig, s mindezt befejezve a permetező felszerelésével. — Okos gép ez — mondogattam ismerőseimnek —, nyolcféle művelet elvégzésére képes, szinte percek alatt átalakítható.

Érdekes gépet szerkesztett ju- raj Minár is a föld porbanyósltá- sára. Érdemes megjegyezni, hogy Juraj Minár a bratislavai Gumón gyár fiatal újítóinak a vezetője.

Nemcsak a jelenlevő újságírók, hanem a Mezőgazdasági Minisztérium, a szakszervezetek képviselői, aZ ifjúsági szövetség tisztségviselői is • nagy érdeklődéssel figyelték Pavel Husar önmeghajtású ekéjét, ahol az erőt egy motorkerékpár motorja biztosította. A szántógépet nagyon könnyű szétszerelni, illetve összerakni, és még személyautóban is szállítható.

Volt itt a versenyen villany- meghajtású földmegmunkálő, illetve lazító gép, völt a régi gőzekékre emlékeztető drótkötéllel vontatott eke, persíe az erőt itt is a villanymotor szolgáltatta, de az érdekesség az volt benne, hogy bárhol haladt az eke tula)doiiO- sáyal,.együtt, a, vUi,aoyÄQ.toi;t távirányítással ki és be lehetett kapcsolni.

No és nem egy fóliatulajdonos irigykedve szemlelte volna (éu.is ezek közé tartoztam] li. Siovák és M. Majeróík fóliasátrát, melynek ajtaja és ablaka a levegő hőmérsékletének változásával automatikusan nyílott, illetve csukódott, és automata irányította azt is, hogy mennyi nedvesség jusson a talajba. Különben a verseny során ők voltak a legkellemesebb helyzetben, mert a fóliát pillanatokon belül ráhúzták a farámák- ra (ez is érdekes megoldás), és már tető alatt szerelhették be az önműködő berendezést.

Eddig csak a gépekről szóltam, pedig voltak itt kéziszerszámok is. A legérdekesebbek közé tartozott Miroslav Koseöka ötlete, aki egyben a versenyzők legfiatalabb tagja volt. Mlro, a bratislavai Markus gimnázium harmadikos tanulója, és olyan cseresznye-, illetve meggyszedőt készített, amelynek segítségével könnyűszerrel elvégezhető e nem kis fizikai erőnlétet kívánó tevékenység. Említésre méltó Eudovft Huöala mérnök „kapakollekciója* is, melynek érdekessége abban rejlik, hogy a nyolcféle kapának, illetve gyomirtó szerszámnak cuspán egy nyele van, amelyen szükség szerint cserélhetők a kapák.

Sokáig lehetne még sorolni a látottakat, ismertetni a különböző szerszámokat, gépeket. Az ötletek testet öltöttek, a gépek prototípusai világra jöttek. Most már gyártó vállalatok kerestetnek, amelyek el tudnák látni a piacot ezekkel az okos gépekkel, okos szerszámokkal. Minden ötlet any- nyit ér, amennyit valóra tudunk belőle váltani. A szövetkezeteken, azok melléküzemágain, a gép- és traktorállomásokon van a sor, hogy jelentkezzenek a legsikeresebb gépek és szerszámok gyártására, jó üzlet, erre nem lehet ráfizetni.

CSIKMAK IMRE

M Inéig falamaltem a faipniat, ha azt mondték, bányász; és a szemébe néztem a másiknak. Sosem szégyelltem munkámat, magamat. Volt idő az életem során megtanulni, hogy ném a pénz, a szép szavak, a ruha, hanem istenigazáböl a munka teszi az embert. Végül is mindenki asterint méretik meg.

Amikor subanCkúrómban apám háta mögött a csille mögé álltam, hamar, szinte órák alatt .megtanultam kénytelen voltam megtanulni I —, hogy annyit érek, annyira becsülnék a körülöttem dolgozók, amennyi becsületet erőmmel, szorgalmammal, magaviseletemmel „kiharcolok* magamnak. És ez olyan lecke, amit nem elég az élétben egySzer megtanulni, elmondani hánem állandóan ismételni kell.

A negyven-egynéhány év során mindenféle jóból, rosszból kijutott. Voltam boldog éS elkeseredett. Beteg és egészséges. Pihent és fáradt. De akárhogy volt Iá, sosem szidtam a sorsot, a munkámat, a bányászéletet, az életet. Még akkör sem, amikor tl- zodmagammál ránk zúdult a föld, három nápta eltakarva előlünk eggt, napot, világot. Ott, akkor volt idő végiggondolni a múltat ás a." esetleges jövőt. És ha hiszi, ha nem, egyikünk sem átkozödott, hiszen a bányász — nem a kalandor, mert annak csak a szája jár ás a bajban Hadés, elhivatottság „szorult“, az roSz- szul nem végezheti a dolgát.

Azt mondanom sem kell, hogy külön öröm: apám, én, fiam, unokám ugyanannak a munkának, hivatásnak, a bányának tud örülni. Bár gyakran megkérdezték: a sötétségben, a kémény munkán kívül mit adott neked. nektek a bánya?? Ezen a kérdésen csak mindig nevettem. Mit adott? Milliomossá egyikünket sem tett. Igaz,' gőgössé, pökhendivé, szószátyárrá, gerinctelenné sem. Kenyeret, nyugalmat, örömöt, egy gazdag, boldog életet adott. S nekem ennyi bőven elég.

Engemet sokan ismernek. Bárkitől bármikor érdeklődhet felőlem. Túl jöt nem fog hallani, de túl rosz- szat se mondhatnak rólam. Olyan vagyok, mint nem egy ostravai bányász: keményköté.sű, szavatartó ember. Amikor dolgozok, akkor dolgozok, mint a barom; amikor Italozok, akkor iszok, szintén, mint a barom. Ezt is, azt is istenlgazából csinálom.

Nézze, itt az embert sokszor hC- nyörtelenné, keménnyé neveli a íöH nyomra, a mostoha körülmények, a nehéz, megerőltető fizikai munka, n hényászélet. Néhány akna még meglehetősen korszerűtlen. Bár meg kell hagyni, vannak aknák, ahol má' a legmodernebb gépekkel dolgoznak, de a bányász sorsa ott se könnyű. Mert a föld, a szénfal kiszámíthatatlan,

bAnyAszsors

mar berázel — az igaZi bányász a veszéllyel, az életveszéllyel, minden egyes alászállás alkalmával számol. Nem múlott el olyan leereszkedés a föld gyomrába, hogy ne gondoltam volna arra, tálán éz áz utolsó. Persze, közben nem borsódzott a hátam, nem rettegtem, ném jajgattam, csak józan fejjel számba vettem a lehetőségeket. És egyetlenegyszer sem fordultam vissza, hogy vége, nem megyek tovább, mert félek,. mert beomolhat a bánya, mert koporsóm lehet az akna...

Igaz, én sosem vitattam, hogy más szakmáknak nincsenek hasonlóan veszélyes óldalai, sosem állítottam, hogy „én a bányász, ki a több?“, hogy a bányász munkája ftótósabb lenne a többinél. Némi Viszont számomra a mindenséget jelentette. Megizzadtam, koszos, mocskos lettem a föld alatt a szénnel viaskodva, kívántam már látni a kék eget, szippantani legalább egy leheletnyi friss levegőt, de ahogy felértem á felszínre, máris visszavágytam. Kettős életet éltem, élünk mi, bányászok. És valahogy úgy vágyunk vele, hogy egyik se jobb a másiknál, mindkettő szép, érdekes, s ami a legfontosabb, kívánatos.

Tudja, én a munkámról az életem során csak Jót mondtam. Tisztában voltam vele, hogy ez a nehéz, meg- aróltetö fizikai munkára csak akkor lsezek hosszú távon képes, ha magamban és mások előtt rangot, becsületet vívok ki. Ha szeretem, amit csinálok, ha igyekszem elsősorban a szép oldalaira koncentrálni. Sikerült. Jókedvvel, Örömmel mehűttem naponta a műszakra. S amíg a föld gyomrában voltam, addig csakis és kizárólag a munka foglalkoztatott, rá összpontosítottam minden igyekezetemet, figyelmemet. S mindig lekötött a munka. Tudja, bele tudtam feledkezni a munkába.

Így aztán a világ }egtermészete.sebb dolgának tartottam, amikor a fiam azzal állt elő: vájár lesz. Bár soha egyetlen szóval sem mondtam neki, „legyél bányászt csak a munkámmal, a viselkedésemmel, magatartásommal igyekeztem előtte megmutatni a hivatás szépségeit. Ez is sikerült. Ennek örülök, mert boldog, kiegyensúlyozott ember a fiam, tudja becsülni, szeretni a munkáját. Többször megkérdeztem már tőle, hogy hajnalonként, amikor még jő lenne szundítani, milyen érzéssel ébred, bújik ki az ágyból, lép ki a sötét utcára? Tudja, mit válaszolt: „Apám, tőled tanultam, hogy a munka nemcsak kenyérkereseti forrás, hanem becsület, tisztesség, öröm Is. Jó érzés, ha az ember nem csalódik a fiában. Meg talán a nagyobbik unokámban sem fogok, ö is az én fajtám, az én vérem. Igaz, 6 mér másképpen gondolkozik, más a természete, de egyben, talán a legfontosapban megegyezünk: tud lelkesedni a választott szakmájáért! Báilyamérnöknek tanul. Gyakran eljár hozzám. Mesél nekem mindenféle dolgokról, szépekről és csúnyákról, néha felháborodva, egészen kikelve magából, de amikor gondolatbain alászállunk a mélybe, látom, kipirul az arca, lelkesedik és megannyi tervéről, újitási javaslatairól, Jövőjéről beszél. Nem tudom még, milyen szakember lesz. De hiszem, hogy akibe ennyi lendület, leikesecsak sejteni lehet, de előre pontosan tudni soha, hol omlik, hol reped, hol szakad. És sokszor hiába a legügyesebb, legmodernebb gép, ha a körülmények úgy kívánják, mag kell markolni a csákányt, a lapátot, s bebújni a szűk lyukba, vakond módjára vágni, kaparni a szenet. Olyan ez, mintha az asztal alatt hasalva kellene csákányozni, azzal a különbséggel, hogy m ndez 100—900 méteres mélységben történik, izzasztó hőségben, porban, sötétségben... S miközben dolgozik az ember, zúg a gép, a ventillátor, a vízszivattyú, még szólni se nagyon .éhet a másikhoz, nem értjük a zaj Dán egymás szavát. Fél szavakra, a homályban ellesett mozdulatokra, egy-egy felvillanó tekintetre va- gyuhk utalva, hogy értsük egymást. Ehhez jó kollégák, felelősségteljes társak, becsületes emberek kellenek. Aki egy pillanatra eimélázlk, a végzetével játszik. Mert itt nem’lehet lazítani, hogy akkor leülünk egy ká- vécskára, elugrunk egy sörre a kocsmába, mint az építkezéseken. Itt, a- mikor az ember levetette az utcai ruháját, megváltozik, mintha kicserélték Volna. S azon nyomban, hogy felöltötte a bányászgúnyát, a bányszsl- sakot, más ember lett. Tudom, tróge- rok, rongy emberek mindenütt vannak, de becsületszavamra mondom, a bánya, a mélység tudata, nagyon sok embert egyik percről a másikra kicserél. Nem egy kollégít ismerek, akikről a kívülállók azt mondanák, kinti viselkedésük szerint, hogj komolytalanok, figyelmetlenek, rájuk még a lábnyomuk őrzését se bíznák. S Iám, leszállva a mélybe, megváltoznak. Mássá, megfontolttá, komollyá teszi őket a közös sors, a közös veszély, a közös felelősségtudat: mindegy, ki vét hibát, de a hibáért közösen lakóiunk. És a bőrét senki sem viszi szívesen a vásárra. Talán most már megérti, hogy ez a maga szerint furcsa, félelmetes munkakörnyezet, amit ml közönségesnek, természetesnek látunk, hogyan, miért farag belőlünk ilyen mogorva, különös figurákat. Mondhatnám, külön embertípust. És azon se csodálkozzon, hogy munka után, a keményen ledolgozott nyolc őrá után, szabadulva a föld, a szén szorításából, a bizonyos veszélyhelyzetből, az ember természeténél fogva szokatlan vakondállapotból, a liz sörig meg sem állunk. Hogy a sör, az ital feledtető, mámorltó kábulatában keresem a feloldódást. Lehet, sőt biztos, menne ez másképpen is, más módszerekkel, ital nélkül Is. de mindeddig számomra a sör bizonyult a legegyszerűbb, lehatásosabb gyógyszernek: negyedóra alatt könnyűvé teszi az embert és álmossá.

Volt nekem, kérem, családom Is, mindenem, de idővel szétváltak az útjaink. Én szerettem, szeretem a munkámat. Leszálltam a földbe, dolgoztam, feljöttem, ittam. Még így is maradt a családnak szépen a keresetből. Engem ez kielégít. Az asz- szonyt nem. Mert, megmondom őszintén, az Italozás után nem tudott velem mit kezdeni, vagy aludtam, mint a bunda, vagy durva voltam hozzá. Hát otthagyott. Most már csak dolgozom. És örülök, hogy bányásznak mondhatom magamat.“

(Elmondta: Mate] Simicek, az ostravai Sverma-akna vájára) ZOLCZER JÁNOS