Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)
1982-10-19 / 42. szám
IW 7 HORST BINGEL: REPÜLŐ TŰZHELY Leálltak a villamosok, megálltak az autóbuszok. Schrappáné, aki mint máskor, aznap is szerzett magának ülőhelyet a buszon, utolsónak szállt ki. Ha most itt lenne a kalauz, az a fiatal fajankó, így szólna hozzá: — Micsoda szégyen, ha az ember látni akar valamit, ki kell szállnia a busz- bóll Még csak üvegteteje sincs a busznak — a viteldtját bezzeg felemelték, és egyáltalán, túl kevés az üveg. Látni akarta az eget, ezt igazán senki sem tilthatja meg neki. Buszbeli fiatal szomszédja, Surup, bizonyára felháborodna vele együtt. Megmondom majd neki, mennyire imádom az. eget! Schrappáné elábrándozott. Surup úr minden bizonnyal Igazat adna neki. Hol lehet a kalauz, hiszen már a helyét sem kell elhagynia?! Munkaidő van, el se mehetett sehová. Meg is mondja neki a magáét. — Ah, hogy imádom az eget, Surup . úri Ugyanekkor Pfefft, a giliszta így töprengett: „Felmenjek vagy lent maradjak? Mindenesetre csak holnap lesz' eső, addig rájövök, hátrafelé vagy előre jutok-e a felszínre. Ostoba vagyok, elfelejtettem, utoljára fejjel előre másztam hátrafelé? Vagy talán mégis — a hátuljámmal? Még meg kell fontolnom a dolgot.“ ■■— Nem is hiszi, mennyire imádom az eget! — ismételgette Schrappáné. — Surup nem is hallotta. Ma senki sem hall semmit, Agathéra, a lányára gondolt, akivel egész éjszaka egy pádon üldögéltek. Érte ment és hazakísérte a hivatalból. Az- emberek ugyancsak megnézték őket. Ha most nem néz rám Agathe, itt, mindenki előtt megcsókolom. De hol is csókolná meg, amikor a lány az ég felé fordítja az arcát. ■— Ah, hogy imádom az eget, Surup úr. — Schrappáné előszeretettel viseltetett jiüneuelL fiatalemberei: iránt, min-. ^ dig egymás mellett ültek a buszon, rnln-'~" dig ugyanazon a helyen, — Áh, hogy imádom az eget! — ol- vadozott Schrappáné, csak nagy ritkán mert rágondolni, hogy szegény megboldogult ura egyetlenegyszer elfelejtette a szakállát besuvikszolni. Azt a gyönyörű császárszakállát. Schrappáné jól emlékezett rá. Leálltak a villamosok, megálltak a buszok. Mindenki az eget bámulta. — Na most — ha elveszti a szenesládát... — Ostobaság, hogy vesztené el, ha nem lenne jól odaerősítve már rég leesett volna. ■ ' — Vajon szén is van benne, jaj de romantikus, talán még gyújtás is van hozzá ... — Ne féljen, egész biztos, hogy nem asszony van benne. ... Agathe kissé lehangolt volt. „Hát igen — gondolta Surup 'úr előbb utóbb mindegyik megsértődik." — Te, egészen biztos, hogy nő ül benne, csak asszonyoknak támadhat ilyen ötlete... Már oda se hallgatott. Már hetedik este leálltak a villamosok, megálltak az autóbuszok. Az emberek szájtátva bámészkodtak az utcákon. Fent a levegőben valóban tűzhely repült. Tény az, hogy odafönt a rendőrség nem avatkozhat bele, lent a földön pedig tanácstalan. Végül is joga van egy kis kiruccanásra, bánja is ő, hogy a rendőrség tétlenül nézi. A tűzhely most lejjebb ereszkedett, már-már a háztetőket súrolta. — Valószínűleg nagy tréfamester. Tu-‘, dod-e, hogy férfi ül benne? Láttad? A' láda üres, nincs benne szén ... — Nézd már, megint feljebb szállt — rántotta meg a lány Georg Surup karját. — Vajon hol ül? — Agathe^ nem válaszolt. Ügyet se vetett rá, Surup pedig mellékesen megjegyezte: — Nyilván a sütőben ül, hol is lehetne máshol? Ernst Huppel lassan hazafelé tartott. A feleßöge már várta, kinyitotta az ablakot, ragaszkodott hozzá, hogy a férje vágja fel a kenyeret. Vajon hol hallót- ■ ta ezt? Néha túlzottan precíz volt. Vé- .giihis, egy általán.-nem volt nagy élvezet ä számára, hogy az estét házon kívül töltse, ráadásul a sütőben sem volt valami kényelmes helye. Miért is kezdte el úgy egy héttel ezelőtt? Amikor’ először rnent haza reggel a fárasztó utazás ■ után, felesége mélyen aludt. Addig sohasem támadt kedve a repüléshez. Huppel aggályokkal tele tért haza —* mindjárt elkezdődik a lamentálás. — Rendesen vágd fel azt a kenyeret, elölről kezdjed, ahol a sercli van — na most, Huppel! Hányszor kértelek, hogy ne hátulról kezdd el! Az ördögbe is, elölről, hátulról, elölről. Az ablak nyitva volt, Huppel a sütőben kuporogva ismét útra kelt. Leálltak a villamosok, megálltak az autóbuszok. Fent a magasban ott repült a tűzhely. Georg Surup eközben Agathét nézte, Agathe pedig a tűzhelyet figyelte. Vajon ő is, valamikor, ha ez még divatban lesz, tűzhelyben fog... aztán kiment a fejéből az egész. A lány olyan szép volt, amikor félnézett az égre. — Ah, hogy imádom az eget! — hajtogatta a buszon a mellette ülő Schrappáné, ki tudja hányadszor. Huppel már nyolcadik hete minden áldott éjszakát a tűzhelyben töltött. Haza sem ment — rögtön hivatal után felrepült a magasba. Az emberek már ügyet sem vetettek a tűzhelyre. Georg Surup minden este találkozott Agathéval, vasárnap délutánonként pedig moziban üldögéltek. Többé nem ült Schrappáné mellé a buszban. Az újságok elvesztették érdeklődésüket, nem foglalkoztak többé a tűzhellyel. A költők akadémiáján utólag nagy vita folyt^. Egy ismert költő ezt irta: „Világosan olvastam a Flixflax-tűzhely, csakis a Flixflax-tűzhely repül fényesre tisztítva.“ Amikor egy szerződő fél ezt akarta írni: ■ i,Flippsiflapps'tisztítja a repülő tűzhelyeket, csakis Flippsiflappsszal tisztított tűzhelyek repülnek istenigazában,“ Flippslflapps már nem fizetett: megszűnt az érdeklődés a repülő tűzhelyek iránt. Huppel már nyolcadik hete keringett a magasban, ei túl hosszú idő: A költők tovább vitatkoztak egy bizonyos költő már nem dicsőítette a Fli- xiflaxot, végre befutott. Az újságok utol- j'ára írtakba repülő tűzhelyről. Pfeffi, a giliszta, mint minden éjjel, ezután is felfelé mászott — mindenféle különösebb bonyodalom nélkül. Szemerkélt az eső. Németből fordította: R.'Varga Csilla RICHARD BRAUTIGAN: H ősnőnk azt szerette volna a leginkább, ha életéből filmmagazin-tragédia készül: fiatal csillag halála hosszú, könnyező embersorokkal és egy nagy festménynél is szebb holttestei, de soha nem tudta otthagyni a kis oregoni várost, ahol született, felnőtt, nem sikerült eljutnia Hollywoodba, hogy meghaljon. Bár válság volt, élete felhőtlenül és kellemesen telt, mivel apja a helyi filléres áruházát igazgatta, és a szivén viselte a család anyagi fellendítését. A mozi az istene lett, és minden Isten- tiszteletre egy zacskó pattogatott kukoricát vitt magával. Bibliáját, a filmmagazint a hittudományok doktorának fanatizmusával böngészte. Feltehetőleg többet tudott a-mozikról, mint maga a pápa. Teltek az évek, akárcsak előfizetései a magazinokra: 1931, 1932, 1933, 1934, 1935, 1936, 1937, egészen 1938. szeptember 2-lg. Végül is szorítani kezdte az idő, hogy mozduljon már, ha valaha is el akar jutni Hollywoodba. Föltűnt egy fiatalember, feleségül akarta venni. A szülők egészen lázba jöttek a jó parti lehetőségétől. Tökéletesen egyetértettek vele, mivel Ford-ügynök volt. „A vállalat kitűnő tradíciókkal rendelkezik“ — jelentette ki a papa. Ám hősnőnket mindez nem nagyon elégítette ki. Hónapokig gyűjtötte a bátorságot, hogy lemenjen a buszpályaudvarra, és kiderítse, mennyibe kerül a jegy Hollywoodig. Gyakran egész napokat töltött azzal, hogy a buszpályaudvaron gondolkozott. Néha beleszédült, olyankor le kellett ülnie. Meg se fordult a fejében, hogy oda Is telefonálhatna. Még a zaklatott hónapokban megfogadta, hogy nem megy ki a pályaudvarra. Egészen más éjt nappá téve gondolni rá, mint szemtől szembe kerülni vele. Egyszer az anyja kocsijával bevitte a belvárosba, és abba az utcába fordultak, ahol a. pályaudvar volt, mire rimánkodni kezdett, kérlelte, hogy inkább a másik utcába kaBUSZTRAGÉDIA nyarodjanák be, mert ott akarna venni valamit az egyik boltban. Néhány cipőt. Az anyja nem vett észre semmit, csakmegfordult. Eszébe se jutott, hogy megkérdezze, miért vörösödött el, bár ez se volt szokatlan, mivel ritkán jutott eszébe, hogy valamit is kérdezzen. Egy reggel beszélni akart hősnőnkkel a filmmagazinokról, amelyekre előfizetett, s amelyeket a posta kézbesített. Nemsokára úgy megtöltik a postaládát, hogy dugóhúzóval kell kiszedni a leveleket. De délre már elfelejtette az egészet. A mama emlékezőtehetsége soha nem tartott ki tizenkettőig. Rendszerint 11.30 körü.1 kipukkadt, de azért ha valami egyszerű receptről volt sző, igazán jól főzött. Az Idő pedig gyorsan fogyott, mint a pattogatott kukorica az egyik Clark Gable- film alatt. Apja utóbb nem is egyszer „célzott“ rá, hogy immár három éve elvégezte a főiskolát, és talán ideje lenne kicsit elgondolkozni, mit is akar kezdeni az életével. Nem hiába volt a helyi filléres áruház igazgatója. Épp a minap, pontosabban úgy egy éve, belefáradt, hogy a lányát nézze, aki folyton csak otthon ül, és magazinokat olvas akkora szemekkel, mint egy csészealj. Kezdett rájönni, hogy púp a hátán neki ez a lány. A papa célzásai történetesen egybeestek az ifjú Ford-ügynök negyedik házassági ajánlatával. Hősnőnk a másik hármat azzal utasította vissza, hogy gondolkozás! időre van szüksége, valőjában össze akarta szedni a bátorságát, hogy lemenjen a buszpályaudvarra, és kiderítse,, mennyibe kerül a Jegy Hollywoodig. Végül Is saját sóvárgása és az atyai „célzások“ hatására egy nap megszökött a vacsoraedények mosogatása elöl, korán, meleg alkonyaiban kilépett a házból, és lassan lesétált a buszpályaudvarig. 1938. március 10-töl 1938. szeptember 2-án szürkületig töprengett, hogy vajon mennyibe kerülhet a buszjegy Hollywoodig. A pályaudvar merev, sivár volt, és nagyon elütött az ezüstös redőnyöktől. Az egyik pádon két öregember ült, buszra várva. Fáradtak voltak. Akárhova Indultak, a legszívesebben már ott lettek volna. A bőröndjük úgy festett, mint egy kiégett villanykörte. A jegyeladó pontosan úgy festett, mint aki bármi mást is árusíthatna. Mosógépet, kerti bútort éppúgy, mlnf máshová szóló jegyeket. Hősnőnk vörös volt és Ideges. Szíve majd kiugrott a helyéből. Próbáit úgy tenni, mintha a következő busszal várna valakit, egy nagynénit, miközben belül elszántan nekl- gyürkőzött, hogy odamegy, és megkérdezi, mennyibe kerül Hollywoodig, de rajta kívül senki mást nem érdekelt, milyen csalafintaságot eszelt ki. Senki se nézett rá, pedig ha kell, még akár szeizmográfnak is kiadta volna magát. De egyszerűen nem törődtek vele. Buta szeptemberi este volt, és nem volt annyi mersze, hogy kiderítse, menniybe kerül a jegy Hollywoodba. Hazafelé belezokogott a langymeleg oregoni estébe, és valahányszor földet ért a lába, meg akart hálni. Még szél se fújt, csak az árnyékok vigasztalták. Ügy babusgatták, mintha kuzinok lettek volna, így aztán férjhez ment az Ifjú Ford-ügynökhöz, és a második világháborút kivéve minden évben új autót kapott. Két gyereke lett, Jeannak és Rudolphnak keresztelte el őket, és próbálta elfelejteni gyönyörű filmcsillag-halálát, de még most is, harmincegy év múltán elpirul, ha a busz- pályaudvar mellett visz el az útja. BENEDEK MIHÁLY fordítása AICH PÉTER VERSEI: I Szeretlek szeretlek nappal szeretlek éjjel szeretlek bongó csillámló kéjjel fuvolád perzsel fuvolám éget lángba, borítjuk a mindenséget álomba ringat ezernyi vágyad álomnak titkon álom vet ágyat pöttömnyi helyen elfér a világ én leszek napod te meg a virág két boldog vagyunk bolonduláslg én volnék egyik ta meg a másik hallgatnom róla nem bírom már ki szertekiáltom hadd tudja bárki hogy szeretlek nappal s szeretlek éjjel szeretlek bongó csillámló kéjjel Kis madár a fák alatt a fák alatt a kis. madár a kis madár a fák fölött a fák fölött az álma száll az álma száll az ég alatt az ég alatt a fény derül a fény derül az ég fölött az ég fölött a kis madár a napra ül a föld fölött a föld fölött szerelme jaj : szerelme jaj; a föld alatt a föld alatt már semmi baj már semmi baj Ketten szeretném ha az első volnál bár tudom hogy elsőnek nem az volnál ami vagy és szeretném ha az egyetlen volnál bár tudom hogy akkor nem ilyen lennél keresem hát miben lehetnél az első de te már csak mind örökké vagy és mégis táj ami nem te vol tál pedig te voltál minden már akkor Is szeretném ha tőled tudnám hogy ml a fájdalom pedig te vagy az igazi s a legnagyobb és szeretném ha kézen fognál s elvezetnél de mellőled már nincsen hova mennem megidézem régi vágyaimat pe dig te vagy a hold amely már akkor őrzött és mégis megcsodáloím a tlsz tá fényt pedig' te vagy a nap ki meggyújtottad az álmokat
