Új Ifjúság, 1982. július-december (30[31]. évfolyam, 27-52. szám)
1982-09-28 / 39. szám
>1- V, 'S . -S' / ■* » . ■ ... egy apró kis gimnázium Nagymegye- ren (Caiovo), amelynek helyén ma egy meglehetősen nagy és Jól felszerelt, modern közgazdasági szakközépiskola működik. — Mik voltak az előzmények? — kérdem Szuh Kálmántól, aki a határozat kézbesítése pillanatától nerncsak tanár. Igazgató volt, hanem beruházó és sokszor építő Is egy személyben. Különben róla már korábban Is nagyon sokat hallottam. Mindenkire, aki megfordult nála, nagy hatást gyakorolt. — Nem volt egyszerű — emlékezik visz- sza, és hogy megértsem, elmondja, hogyan Is történt, amikor három hónap leforgása alatt négyszázötvenezer korona gazdasági büntetés veszélye fenyegette. A történetet különben nem azért mondja el, liogy érdekes legyen, vagy kérkedjék, hanem érzékeltetni akarja, mi mindenre kéllett akkor odafigyelnie. Azóta tapasztaltabb lett, és a pénzügyi előírásokban Is Jobban kiismeri magát, és persze a bírságot sem kellett kifizetni. Világos, hogy azért került ebbe a helyzetbe, mert olyan határozatnak Igyekezett eleget tenni, amelyet előzőleg nem Iktathattak bele a gazdasági tervekbe, s az csak azért valósulhatott meg, mert ■ ő megérezte benne a nagy lehetőséget nemcsak az ő számára, hanem az egész Iskola számára, amely eladdig valóban meglehetősen kis Intézmény volt, és elég sok gonddal küszködött. Akkor egyébként mindenre felhatalmazták, és semmire. A korábbi évekből megvoltak a fizikai, kémiai szaktantermek, laboratóriumok, viszont hiányoztak az újak, és tanárok sem voltak, akik bemehettek volna az órákra. Esténként Járta a közeli Ismerősöket, szombat-vasárnap pedig a távolabbiakat, beszélgetett, tanácskozott, hogy egy megalapozott tudású. Jó tanári kart verbuváljon. Számolunk: ő sorolja, én meg írom. ösz- szesen vagy tizenkétmillió koronát költöttek el építkezésre az elmúlt öt év alatt. Építettek kollégiumot, fejlesztették a konyhát, és bonyolult, drága gépeket vásároltak. — Mi lett végül Is a büntetéssel? — kérdem később. — Megoldódott. Mégiscsak túlságosan nagy tétel volt, meg egyébként Is mindenki mellettem állt. Azóta, igaz, már óvatosabban, körültekintőbben cselekszem, de most már ezt meg is tehetem, hiszen a legfontosabb megvan. Tanítunk, az első tanítványaink leérettségiztek, és el is helyezkedtek. A határozat egyébként Jókor, talán a legjobbkor érkezett. Épp bejpjezte családi házának az építését, elkötelezte magát, hogy mindenképpen a városban marad, így teljes energiával azon lehetett, hogy létrejöjjön, meglegyen ez a szakközépiskola. Minden Jól végződött. A korábbi iskolának összesen tizenegy tanára és három egyéb alkalmazottja volt. Ma viszont harminchárom pedagógusuk és huszonégy egyéb alkalmazottjuk van, de még így Is adódnak különös feladatok. — Halló, konzervgyár?! — hallom, amikor másnap belépek az Irodájába. — Kérem, a korábbi évekből megmaradtak a be- főttesOvegelnk, és van nyolcszáz kilő szilvánk is ... A szakácsnők vállalták, hogy befőzik ezt a rengeteg gyümölcsöt, csak az a baj, hogy nem győzik várni, amíg kihűlnek az üvegek. Maguk ezt hogyan csinálják? Lehet ezt siettetni? Igen, lehet... Jó köszönöm, és ne haragudjanak, hogy ilyen semmiségekkel zaklatom magukat..., de ... Egy másik párbeszédet, amelyet szintén Ide Iktatok, mert ugyancsak Jellemző az iskola életére, már nem az igazgatótól hallottam, hanem én folytattam az Iskola fösza- kácsával, Susik Vendellel. — Hol tanulta ki a szakmát? — Komáromban az Európa-szálló konyháján. Utána Ide Jött? — Nem, dehogy, ott maradtam még vagy hat évig. — És hat év után miért hagyta ott régi munkahelyét? — Hívtak. — Nem bánta meg? — Miért bántam volna meg? Igaz, ott változatosabb volt a munka, itt viszont nyu- godtabb. — Mennyit szokott megfőzni egy-egy ebédhez, hogyan számítja ki, hogy mennyi ^hús, liszt, cukor kell? — Már megvan a tapasztalatunk. Ha teljes a létszám, negyvenhat kiló húst főzünk ... — Valóban nem bánta meg, hogy eljött az Európából? — Nem. Itthon vagyok. Ismerem a szakmámat, s minden igényt ki tudok elégíteni. Egy ideig-kicsit gond volt a hússal, és ez néha még ma Is gondot okoz, de már itt az ÚJ nagy hűtőberendezés. Ha felszerelik. nem függünk majd annyira a napi ellátástól. Mindig azt vesszük, ami van, amit adnak, és akkor főzzük meg, amikor Jónak látjuk — mondja a szakács, és én később kihasználva az értesülésemet. Ismét Szuh Kálmánhoz fordulok. VOLT EGYSZER EGY GIMNÁZIUM — Hallom, ÚJ hűtőt vettek. Mibe került? — Nyolcvanezer koronába. — Tellett rá? — Hogy is mondjam ..., lesz rá, épp most megyek, hogy aláírják véglegesen a számlát. — Amikor már itt a hűtő? — Igen, különben most már mindent előre megbeszélek, de még így sem mennek a dolgok simán. Most különösen nem, hiszen sokkal kevesebb a pénz, mint korábban — mondja, és kinyitja az aktatáskáját, mutatva a megrendelőlapot. — Most már megengedhetem magamnak a körültekintő intézkedést. Azon már nem múlik, hogy idén vagy csak Jövőre lesz-e hűtőberendezésünk. Egyébként azt, hogy aláírják és megrendelhetem a nyolcvanezer koronás berendezést, többször megbeszéltem. Most már van időnk. Ma már egyre több időt tudok szentelni munkám másik részének, az iskola, a tanári kar Irányításának és a diákok ellenőrzésének. De ez már nem a régi — sóhajt fel —, a harminchárom tanár már népesebb pedagógusgárda, mint korábban volt, egyre inkább elmarad a személyes kapcsolat, és az írásbeli utasításra kell szorítkoznom. Nem panaszkodom mégsem. Annak idején nemcsak az anyagiakban kaptam szabad kezet, hanem a tanári kar ösz- szehozásában Is. Mindenkivel személyesen tárgyaltam, és leginkább csak fiatalokat vettem fel, olyanokat, akikben láttam, hogy megállhatják a helyüket. — És a régiek? — Egyesek maradtak, mások elmentek. — Maguktól? — Volt, aki magától, mást küldenem kellett. Például a fizikust, mert az új iskolában nincs fizika. Két fizikusom volt, így mindenképpen meg kellett tőlük válnom. Az egyik megnősült és elköltözött, így magától kérte az áthelyezését. A másik viszont maradt volna. Én megkérdeztem a kerületi Jogi tanácsadónkat, és 6 azt mondta, mondjak fel neki. Én meg is tettem, de később vissza kellett vonnom a felmondást, mert a törvény az ő oldalán állt. — Tehát maradt... — Nem maradt, mert ugyanakkor nem volt meg neki a kellő szakképesítése, és egyébként sem volt itt munka a számára. — Haraggal váltak el? — Nem, de ma már ezt is másképp csinálnám. Nem kényszeríteném. Szuh Kálmán őszinte, nyílt ember. Az öt év sűrű, bonyolult történetének voltak és vannak más aspektusai is, ezért később Bagoly Sándorné magyar-orosz szakos tanárral Is beszélgetek. . Az Igazgató közben kimegy, majd megint bejön. Intézkedik. Bagoly Sándorné az Iskola pártszervezetének elnöke, így nyilván a szervezeti munkából is kivette a részét. De első pillanatban nem örülhetett a változásnak, hiszen a magyar nyelv és irodalom tanításának más a feltétele egy gimnáziumban és ismét más egy szakközépiskolában. — Az az Igazság, hogy nem mindig telt már örömünk a tanításban. A végén már nagyon gyönge tanulók Jelentkeztek hozzánk, így gimnáziumunkból kevesen mentek főiskolára. Sokan a városban talán még ma sem értik, hogy miért is kellett ennek bekövetkeznie; vannak, akik azt hiszik, hogy ml találtuk ki. Nem, nem ml találtuk ki, de ha nem akartuk, hogy végül be kelljen zárni az Iskola kapuit, így kellett ennek lennie. A váltás senki számára nem Szuh Kálmán, a közgazdasági szakközépiskola igazgatója Bagoly Sándorné magyar-orosz szakos tanárnő Snsik Vendel, a löszakács Csélalvay Viola mérnöknő volt könnyű. A városnak is nagy anyagi áldozatába került, rengeteg pénzt kellett rá- költeni az iskolára. De nekünk, pedagógusoknak sem volt könnyű az átállás. Itt van mindjárt az orosz nyelv oktatása. A' gimnáziumban az általános szavak tanításán volt a hangsúly, itt viszont Inkább a szakmai kifejezéseket kell tanítani. Bővíteni kellett saját tudásunkat.-Sokat Jártunk Nyitrára, Érsekújvárba, Surányba, Lévára, hogy elbeszélgessünk a kollégákkal, tájékozódjunk, tanuljunk tőlük. Közben persze tanítottunk mi is nemcsak a gimnáziumban, hanem az ÚJ közgazdasági tagozaton is ... Végül túlestünk a szükséges rosszon, átálltunk ml is, az iskola is. És meg Is fiatalodtunk, mert közben Jöttek a fiatal kollégák, és nekünk állni kellett mellettük a sarat. — Különben, gyere, nézz körül. Nem tudom, mit szeretnél látni, és egyáltalán van-a elképzelésed arról, hogy most mit Is tanítunk — kérdi, és mivel én már Jártam köz- gazdasági szakközépiskolákban, és nagyjából ismerem a tananyagukat, egy könyvelési szakterem meglátogatását választom. , A szaktanteremben, ahová egyszerre csak fél osztály fér be, most a IV. C-nek Vörös Erzsébet' mérnöknö tart órát. Bratlslavában a Közgazdasági Egyetemen könyvelési és számítástechnikai szakot végzett, és Itt az iskolában is ezt tanítja. Eredetileg nem gondolt arra, hogy tanítani fog, de amikor közgazdasági iskola lett a gimnáziumból, és hívták őt, szívesen vállalta. Különben nem messziről, Balonyból származik, úgyhogy ez is amellett szólt, itt dolgozzék. Ráadásul, ha még hívták Is, npm sokat gondolkozott. A tanév eleji órákon természetesen még az elméletnél tartanak, ezért az ablak mellett a lyukkártyakészítő, könyvelő és számítógépeket még nem kapcsolták be. Amikor viszont arra kérem, hogy nem tennék-e meg a kedvemért, szívesen vállalkoznak rá. Vesztükre, mert alighogy bekapcsolják a masinát, ott belül valami nagyot durran. — Máskor Is felrobbantottátok már? — kérdem hát tréfásan. — A, nem, dehogy... Csak hát az az igazság, hogy sok gond van velük, gyakran kell hívni a szerelőket, és ez mindig sokba kerül. A lányt, aki előtt a masina durrant és egy kis ideig okádta a füstöt. Csépi Etelkának hívják, és azért Jelentkezett ebbe az Iskolába, mert már a nővére is közgazda- ságit végzett. Különben őt úgy választottam ki, hogy előbb vártam, ki az, aki a legmerevebben nézi a padot. A masina'bekapcsolása nem okozott neki gondot, s hogy robbant, minden bizonnyal nem az 6 hibája. Az órából most már nincs semmi, így hát ismerkedem a lányokkal. Kérdezgetem őket, hogyan is viselkedik az a két srác, akik lordokként élnek az osztályukban? — Rendesen — veszi át a szót Nagy Judit, az osztály alelnöke. — Ha van pénzük, elviszik a lányokat fagyira. Nőnapkor pedig kivágják a rezet, minden lány kap tőlük egy szem cukrot. Azokat a feladatokat, amelyekkel megbízzuk őket. Jobb, ha mindjárt magunk megcsináljuk, mert különben soha sem lenne például faliújságunk ... Ahogy beszélgetünk, feltűnik, hogy nagyon sok a Judit az osztályban. Van itt Nagy Judit, Bőgi Judit, Ágh Judit, Somogyi Judit, Speczlár Judit. Megkülönböztetni természetesen a becenevek szerint különböztetik meg őket. A Somogyi a Somi, a Bőgi a Nicol, mert állítólag ez illik rá. Nagy Judit meg Pegy. Ez a bizonyos Pegy állítólag angol név, és azért kapta ezt tőlük, mert ez fejezi ki az egyéniségét. Egyébként, ha Jóban vannak vele, akkor lágyítva, magyar gyét ejtve becézik, ha haragszanak rá valamiért, akkor Pegiként szólítják. Ez ritkábban fordul persze elő, hiszen ő az al- elnök, meg különben Is nagyon kedves és közvetlen lány. Búcsúzom az osztálytól, de nem az Iskolától. A tanterem mögötti kis „tanáriban'^, az egykori kémiai laboratórium szertárában, ahol megmaradt még a vízdesztilláló, Cséfalvay Viola mérnöknö is bekapcsolódik a beszélgetésbe. Ö vállalati gazdaságtant és levelezést tanít. Gelléröl származik, és korábban egy kutatóintézetben, tudományos dolgozóként ténykedett. Magánéletükre terelődik a szó. Az előbbi, még csak-csak bejut valahogy a munkahelyére, de az utóbbi bizony csak körülményesen, átszállással, ezért szerették volna, ha nekik Is Juttatnak lakást, Jóllehet ábból Itt, Nagymegyeren sincs elég. Szóval, volt egyszer egy kis gimnázium, és lett belőle közgazdasági szakközépiskola. Ez nem volt épp teljesen sima ügy, és még mindig vannak olyan feladatok, gondok, amelyek megoldásra várnak, mint például az Iskola tanári karának a lakáskérdése. Reméljük, most már erre is sort kerítenek, elvégre annyi új szép ház épül Nagymegyeren is... NÉMETH ISTVÁN A szerző felvételei Värös Erzsébet mémöknö
