Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1982-02-16 / 7. szám

BARÁTSÁG 82 Első nap. Jól álcázott harckocsik közeledtek a folyó­hoz. Alig hogy felfejlődtek, máris tüzet nyitottak a ma­radék „ellenségre", amely a túlsó parton és a felyó tor­kolatánál egyáltalán nem szándékozott megadni magát. Nehezítette a hadműveletet a hídépítés előtti elenged­hetetlen felderítés. A szovjet hadsereg eredményes be­avatkozása után a kétéltű harckocsik sorjában beleslk- lottak a vízbe, és a „mieink" védelme alatt feltartóz­tathatatlanul nyomultak előre a túlsó part felé. De ak­kor már a vízen manővereztek a motorcsónakok Is, fel­tételeket teremtve a hídépítéshez. Az úton pedig nagy dübörgéssel közeledett a Tatra- és a saovjet tehergép­kocsik kígyózó sora, szállították a leendő híd elemeit. Nagy lármával gurultak a vízre a pontonok, s alighogy szétnyíltak, a hidászok már illesztették Is őket egymás­hoz. Ekkor mutatkozott csak meg Igazán, az egyes cso­portok között mennyire tökéletes összhang. Feladataik teljesítésében nem számított nekik sem a fagy, sem a jeges víz. A művet a csónakok legénysége folytatta, he­lyükre úsztatták az egyes részeket, s a hídépítési akciót ezzel befejezettnek mondhatták. Az új hídon máris meg Jelentek az első hadgyakorlatozó egységek. Másnap az „ellenség" ellentámadásba lendült, de ez- eel csak azt érték el, hogy a „mieink" az elszánt harc­ban újabb meghátrálásra késztették Őket. A tüzérség és a páncélos egységek közbelépésével sikerült az ellen­séges támadást feltartóztatni és visszaverni. A közös hadgyakorlaton részt vevő testvéri hadsere­gek vezérkari főnökei döntő támadásra készültek. Az „ellenség" még megkísérelte menteni a menthetőt, de a bevetett légi erőt a „ml" tüzéreink pontosan továbbí­tott lövedékekkel hárították el és tették harcképtelenné. A harmadik napon a „mieink" sorsdöntő támadását a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnökünk, Gustáv Hu- sák Is figyelemmel kísérte. A tüzérség fő erői nagyará­nyú előkészületek után kirohantak felvonulási bázisuk­ról. A légi erő aknakereső rakétái szabaddá tették előt­tük az elaknásított terepen az utat, s máris dübörögtek előre a harckocsik. Áttörték az „ellenséges" védelmet, s mélyen benyomultak az ellenség területére. E harcok során a baráti hadseregek egységei nagyszerűen együtt­működtek. A terep és az egyidejű harc óriási fizikai, erkölcsi-politikai követelményeket támasztott a gyakor­latozó katonákkal szemben. A Barátság 82 hadgyakorlat negyedik napján újabb ádáz harcok folytak. Ekkor már a csehszlovák és szov­jet egészségügyiek Is Jeleskedtek, akik helikoptéron érkeztek a harcok színhelyére. Délután az arcvonalban lázás munka folyt. A fiúk éppen sátrat vertek, védelmet építettek, készültek az éjszakai támadásra, de közben mindannyian türelmetlenül várták már a tábori kony­ha megérkezését. A gépesített lövészegység, amelynek élén FrantlSek Krampera tiszt állt, maradéktalanul tel­jesítette az aznapi feladatokat, a tervezett előrenyomu­lást kimerítő harcok árán sikerült végrehajtaniuk, és mindezt olyan terepen, amely próbára tette nemcsak erejűket, hanem hadi felszerelésüket Is. A távirászok állandóan kapcsolatban voltak a szovjet hadsereg katonáival, és ezt értsük úgy, hogy nemcsak a harci feladatok teljesítésekor, hanem szabad óráikban, szolgálat után Is. Előző nap például a sakktáblákon küz­döttek meg egymással, és bizony a mi fiúinknak minden erejüket latba kell vetniük, hogy másnap behozzák az egy pont (hátrányukat. Csütörtökről péntekre virradó éjszaka a „mieink] át­csoportosultak, hogy reggel újabb támadást Intézzenek az „ellenség" állásaira. A csehszlovák, a szovjet és a magyar néphadsereg katonáinak az erős havazás és a szél sem számított, olyan szilárd elszántsággal, végtelen áldozatkészséggel teljesítették hard feladataikat. A gé­pesített lövészek, a páncélosok, a repülősök, a tüzérek, a távirászok, a hidászok és a többi katonai alakulatok Ismét tanúbizonyságát adták magasfokú erkölcsi, harci felkészültségüknek. Január 30-én, szombaton a Barátság 82 közös hadgya­korlat a részt vevő testvéri hadsereg tagjainak találko­zójával ért véget. A hadgyakorlat teljesítette küldetését, a vezérkari fő­nökök és a katonai egységek Jól és pontosan együttmű­ködtek a téli zord körülmények között. A hadgyakorlat eredményei arról tanúskodnak, hogy a Varsói Szerződés­be tömörült baráti hadseregek készek és képesek megvé­deni a szocializmust — mondotta Martin Dzúr hadse­regtábornok, a CSSZSZK honvédelmi minisztere. ÉRDEKES kiállítások Egyszerre három érdekes nemzetközi műszaki kiállí­tás színhelye lesz február 17—23-a között a brnól nagy­vásár területe. Welding 82 elnevezéssel rendezik meg a hegesztőlpar VI. nemzetközi kiállítását. Hazánk he­gesztőipari nagyhatalom. A bratislaval Hegesztőipari Ku­tatóintézet világhírű Intézmény, találmányait világszerte alkalmazzák. Ezért nem meglepő, hogy a kiállítás iránt külföldön ts nagy az érdeklődés. Az érdeklődők tanul­mányozhatják az Iparág legújabb vívmányait, a teljesen automatizált hegesztőipari berendezéseket. A szélesebb körű nyilvánosság érdeklődésére is számot tarthat az Autoprogress 82 kiállítás, amely a gépjármű közlekedés VII. nemzetközi seregszemléje. Az idei kiál­lítás elsősorban az üzemanyaggal való takarékoskodásra irányul. Ilyen takarékos berendezéseket mutatnak be többek között a magyarországi és a szovjet kiállítók. A hazai gépkocsiipar bemutatja a teljes pótalkatrész- -skálát, amelyből az érdeklődők vásárolhatnak is. Robot 82 az elnevezése annak a kiállításnak, amely — mint a neve is elárulja — a gondolkodó, illetve cse­lekvő gépek bemutatója lesz. A robotosítás, napjaink legnagyobb tudományos és technikai vívmánya, arra hi­vatott, hogy tehermentesítse, illetve teljesen mentesítse az embert azokon a munkahelyeken ahol az egészsége veszélyben forog vagy különösen megerőltető munkát kell végeznie. A nagy érdeklődést bizonyítja, hogy tizenkilenc or­szág — köztük tizennégy tőkés — kiállítói jelezték részvételüket. P. L. AZ ÉVZÁRÓKTÓL A KONGRESSZUSIG Alapszervezeteink életében az évzárók mindig jelentős esemény­nek számftottak — mondta a minap VARGA TIBOR, a SZISZ Ouna- szerdahelyi (Dun. Streda) járási Bizottságának elnöke. Többszörö­sen érvényes ez idén, amikor konferenciákra és kongresszusra ké­szülőnk. Fiataljaink minden igyekezetükkel azon vannak, hogy az évzárók során feltárják azokat a hiányosságokat, amelyek még min­dig fékezik az alapszervezetek munkájának jobb kibontakozását. Azokat a tapasztalatokat, amelyeket meg az eredményes munka szült, szeretnék továbbadni, fejleszteni, kamatoztatni. — Nézzük közelebbről Is, hogy melyek azok a tapasztalatok, ame­lyekből érdemes meríteni, és mi az, ami még mindig rontja az alap­szervezetek munkájának színvona­lát. — Hadd kezdjem a könnyebb és kellemesebb résszel. Alapszerve­zeteink valóban kitűnő eredmé­nyeket érnek el a munkában. Az Ifjúsági kollektívák kezdeménye­zésükkel szinte felbecsülhetetlen segítséget nyújtottak az üzemek­nek feladataik teljesítésében. Já­rásunkban nehéz lenne olyan alap- szervezetet találni, amelyik rtem teljesítette volna vállalt kötele­zettségeit. A legtöbb esetben ma­gasan túl Is szárnyalták, örülünk annak is, hogy az utóbbi években Járásunkban is sokat fejlődött az újítómozgalom. Fiataljaink nyitott szemmel Járnak munkahelyükön, és Javaslataikkal igyekeznek szín­vonalasabbá, gazdaságosabbá ten­ni a termelést. Sajnos, kevesebb Jót mondhatok a szakköri munkáról. Talán a sok egyéb teendő mellett ez még min­dig háttérbe szorul. Nem állítha­tom, hogy nem lettek volna Jól sikerült kulturális vagy sport- rendezvényeink, a hibát abban lá­tom, hogy ezeknek a rendezvé­nyeknek még mindig nincs tömeg­bázisuk. Ezen feltétlen Javítanunk kell a Jövőben. , — Ez már valóban szakállas probléma. Fiataljaink azt már las­san megtanulják, hogyan kell szo­cialista módon dolgozni, de szó­rakozni még mindig nem tanúitok meg. Szerinted mi ennek az oka? — Nem állíthatjuk, hogy nem tudnak szórakozni, csak szórako­zásukban nem tudják meghonosí­tani az új, színvonalasabb formá­kat. Járásunkban már van elég ifjúsági klub, de a tevékenységük még mindig nem olyan, amilyent szeretnénk. A legtöbb helyen még mindig csak ä zenét, a táncot tart­ják az egyetlen kikapcsolódási formának, még mindig kevés a jól sikerült vetélkedő vagy elő­adás. Ezt kiküszöbölendő vannak konk­rét elképzeléseink. A SZISZ Já­rási bizottsága és a Járási népmű­velési központ negyedévenként közösen megjelentet egy módszer­tani segédanyagot, amelyből a klubok vezetői ötleteket meríthet­nek munkájuk kiszélesítésére, szí­nesebbé tételére. — Március tizenötödikéig kell befejezni az évzáró taggyűléseket. A járási konferencia áprilisban lesz. Gondolom, már most készül­tök rá. — Igen, mér most készülünk a Járási konferenciára, amelyre ápri­lis tizenhetedikén kerül sor. Eb­ből kiindulva, jelenleg a káderkér­dés részletes kidolgozásán mun­kálkodunk. — Várható, hogy jelentősebb személyi változások lesznek jóvá­hagyva A konferencián? — Lesznek változások, de azért nem nevezném túl jelentősnek. A Járási bizottság plénumába olyan fiatalokat akarunk megválasztani, akik méltóan képviselik majd a­lapszervezetüket, munkahelyüket. A Jelenlegi plénum tagjai közül többen kiöregedtek, ezek helyére akarunk fiatalabbakat állítani, de megválunk azoktól a plénumta- goktól is, akik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, e- setleg az idő folyamán passzívak lettek. — Az, hogy kongresszusi évet írunk, megmutatkozik az alapszer­vezetek munkájában és az évzá­rók lebonyolításában? — A kongresszusra is intenzí­ven készülnek fiataljaink. Az év­zárókon számtalan értékes fel­ajánlás születnett már a SZISZ III. kongresszusának tiszteletére. Egyelőre főleg az ipari üzemek mellett működő alapszervezetek járnak az élen. Megemlíteném a TESLA nemzeti vállalat és a nagy­megyeri (Calovo) Milex üzem fia­taljait, akik vállalták, hogy a kongresszus tiszteletére bérmen­tes műszakot dolgoznak le a ter­melési feladatok teljesítése vé­gett. Mint tudvalevő, járásunk fő­leg mezőgazdasági Jellegű. Fiatal­jaink zöme szövetkezetekben dol­gozik, ahol a munka dandárja még csak most kezdődik. Ezért ezek az alapszervezetek eddig még vár­tak a kötelezettségvállalásaikkal, hogy a legfontosabb termelési fel­adatokból Indulhassanak ki, de én biztos vagyok abban, hogy a járá­si konferenciáig egyetlen olyan, a- lapszervezetünk sem lesz, amelyik megfeledkezne becsületbeli köte­lességéről. KAMOCSAI IMRE KIVÁLÓ BÁNYÁSZFIATALOK A Szlovák Magnezitművek kas­sai (Koáice) üzemének anyagfel­dolgozó részlegén 27 SZISZ-tag dolgozik, és közülük tizenhármán már párttagok vagy jelöltek. Ján Jiravec fiatal mérnök az alapszervezet elnöke. Tájékozta­tása szerint tavaly 41 tonna ócs­kavasat gyűjtöttek össze. A Ban- kov-bánya földszinti leiőhelyi- nek már kiaknázott területein az év folyamán az üzem egyes és kettes számi SZISZ-alapszervezete több mint 2000 facsemetét ülte­tett ki. A sportoló fiatalok részt vettek a 7. magnezitiádén. Minifutballver- senyt szerveztek az egyes műhe­lyek között, amelybe bevonták az idősebb dolgozókat is. Hagyomá­nyossá vált a részlegek közötti asztalitenisz-verseny. A termelésben kiváló munká­jukért dicséretet érdemelnek Ola­jos Mihály, Cirrner Péter lakato­sok, valamint Oberlee Imrich és Hajdú János esztergályosok, akik egyben tagjai a Bndai Károly fia­tal mérnök vezette Ifjúsági Fény­szóró őrjáratnak. Az egész üzem­ben nagy gondot fordítanak a vil­lamos energiával, a tüzelő- és ke­nőanyagokkal való takarékosság­ra, ügyelnek továbbá arra is, hogy a raktórtartalék ne haiadja túl a tervezett mennyiséget. DRENKO LÁSZLÓ Gimnazisták között •• Tömmel jogadtuk a kassai (KoSicej gtm- názlum meghívását, és kis létszámú szerkesztősé­günknek majdnem a fele útra kelt, hogy az előfizető­ink nagy hányadát kitevő diák olvasókkal találkoz­zunk. Kicsit késve érkez­tünk, s láttuk, hogy mind­össze húsz-egynéhányon várnak bennünket. Később azonban elégedetten vettük tudomásul: aki elfőtt, az va­lóban érdeklődik lapunk iránt, van véleménye, rend­szeresen és tüzetesen olvas­sa az Of Ifjúságot. Ok, húsz- -egynéhányan 170 társuk nevében is tolmácsoltak né­hány hasznos, okos, meg­szívlelendő észrevételt, s ígéretünkhöz híven, a lap szerkesztésekor igyekszünk is ezeket az észrevételeket szem előtt tartani. Mondták, szeretnék, ha Veronika több levélre vála szólna, ha érdekesebb és időszerűbb pophírek kerül­nének a poprovatba, ha a sportrovat több világhír es­séggel közölne interjút, ha nyílna ismeretterjesztőmép- szerűsítö közgazdasági ro­vat, amelyben közérthetően, a diákok nyelvén értesülné­nek közgazdaságunk min­dennapi eseményeiről, ha... ... ha lapunk külalakja minél előbb megváltoznál Érdekes és tartalmas vita volt az épp bővítés alatt ál­ló, helyiséggondokkal küsz­ködő iskola egyik osztályá­ban, ahol nemcsak ml me­séltünk saját terveinkről, munkánkról, hanem a diá­kok is. Elmondták, hogy dö­cögve zajlik a SZlSZ-élet, hogy nincs tornatermük, így a testnevelésóra lyukas­óra, aminek cseppet sem örülnek. Elmondták, nincs megfelelő klubjuk, ahol szó­rakozhatnának, és vannak iskolai problémák, amelyek megoldásába ügy érzik, őket, a diákokat is be kéne vonni. Meséltünk, beszélget­tünk, s közben az időről is elfeledkeztünk. A takarító­nő „dobott" ki bennünket, gondolva a holnapra: a lá­nyoknak, srácoknak még ta­nulniuk ts kell. Ha hívtok, újra — akár más iskolába is örömmel megyünk. —ezer.

Next

/
Thumbnails
Contents