Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1982-06-22 / 25. szám

CsÖtó László: Tiluóic (fehér tus/ TAKACS LASZLÖ: KULCSÁR TIBOR ROVATA TAKARODÓ UTÁN Tizenegy óra. Igazság szerint már régen elfújták a takaródét, de a városszéli laktanya egyik ablakából mégis fény szűrődik a külvilág felé. — Te, mi Volt veled tegnap? Olyan feldúltan jöttél vissza az öregtől — fordul szobatársához Kiss köz­katona. — Semmit — hangzik a mogorva válasz. — Egy ki­csit többel ittunk a kelleténél. ^ Ne légy ilyen, hallod... Jocókám, mondd ell ^ Esküszöm, rosszabb vagy egy kölyöknéll Oltsd el a lámpát, és már aludjl — Jő, eloltom, de akkor elmeséled, ugye? Nem volt határozott célom. Nem vettem magamhoz se pénzt, se cigarettát, örültem, hogy már végre kiesek azon az átkozott kaszárnyakapun. Egyszerűen csak lő­dörögni akartam. Kiszellőztetni a fejem, és gondolkod­ni. Már csak pár nap, és leszerelnek. Vajon hogyan fogadnak majd otthon? Az első villamos tömve volt, a másodikra is csak nagy nehezen fértem fel. És lám, uram atyám! Kit lá­tok? Leples, a vén csavargó. Ott ült az első széken, velem szemben. A világért sem akartam, hogy . meg-. Ismerjen, ezért hátat fordítottam neki, de^ már későn volt. Részeg fejével, pontos, kimért lépteivel egyenesen belém botlott. :— Akármi legyek, ha' nem ... Testvér, megismersz még? — Leples, bitang! öreg haver! — Mikor szabadulsz? Régen volt, hogy szétszéled­tünk. Egyedül kóborlók. Éppen Kassáról jövök. Valami ékszerlopást varrtak a nyakamba, pedig hát én Ilyet sosem csinálok. Nem tudom, raeséltem-e már neked róla. Alapjában véve rendes fickó, csak dolgozni nem szeret. Ha csak teheti, úgy intézi, hogy minél több szabad ideje legyen. Ilyenkor aztán pár napon belül megfordul Szlovákia klsebb-nagyobb városaiban. Mindamellett intelligens fic­kó lehetne, csak hát az Itall Szinte rabjává vált. Ha­tása alatt klsebb-nagyobb balhékat csinál. Képzelheted, már előre féltem, hogy megint belekever valamibe. Erősen jártak az agykerekeim, hogyan' szabadulhatnék meg tőle, hiszen nekem a balhé most... Hiszen tudod. — Ne haragudj, randim Van. Igen oké a csaj. Meg­értesz, ugye? >— Micsoda? Azt elhiszem, hogy minden nő egy ki­csit ostoba. Őket át lehet rázni, de engem nem. Nincs mese, egy pohárkával meg kell innunk a találkozás örömére. Borzalom. Már előre láttam szomorú sorsomat. — Kétszer két deci bort előjátéknak. Az éjjeli lokál még zárva volt, de Leples már ren­delkezett. Nem volt valami tökéletes állapotban, azt gondoltam, egy-kettő feldobja a talpát, és én még el­érem a takaródét. Már a kezdet kezdetén körüludvarolta az egyik fel­szolgálónőt, mindezek után protekciósán váltakoztak asztalunkon az üres és a teli poharak. Ez az ember többet kibírt, mint amennyit gondoltam. Észre se vettem, és már fél egyet ütött az óra. t—- Leples, mennem kell. Most egyszerűen el kell mennem, és kész. De egy frász nem sok, annyi pén­zem sincs. i-i Akkor pedig a kijózanítóban éjszakázunk, mert pénz az nálam sincs. Úristen, kijózanítói villant át az agyamon. Na, még csak ez hiányzik! Te bitang, te ... Flgyeljl Én kimegyek elsőnek ... Kint az éjszakában kellemes hűvös fogadott ben­nünket. Nem tudom, hogy Leplest hol veszítettem el, csak azt, hogy hajnali három órára botorkáltam vissza a kaszárnyába. Bezzeg aztán oda voltam másnapi Mi lesz, ha a ki­hallgatáson olyan dolgok Is kiderülnek, amelyekre nem emlékszem? Szerencsémre az öreg, nem tudom, minek köszönhetem, eléggé .elnéző volt velem szemben. Mint kiderült, a csinos felszolgálónö emelt panaszt. Az előző este, sajnos, csak én jöttem későn. A dolgok azután a legnagyobb rendben követték egy­mást, mint a .karikacsapás. Megzlfettettek .velem az összetört poharaktól* kezdve az eldobált cigarettavége­kig mindent. A sötétben nem nagyon lehet látni, ahogy Kiss köz katona elégedetten lehunyja szempilláját, és a fal felé fordul. i— Mondtam én mindig, Jocókám, hogy te egy nagy- nagy csirkefogó vagy, óriási mázlival. No de most már tényleg aludjunk, mert reggel szolgálatba megyek. Jó éjszakáti A fittk bútorokkal körülbástyázva ketten üldögéltünk a tágas he­lyiség közepén: Rita meg én. A szoba túl magas és széles volt a számomra, a falak túl kopárak ... Eveken át albérletesdit fátszottam pa­rányi, zsúfolt zugokra utáltán, s az ósdi családi ház halijában valami tér- iszonyfélét éreztem. Nyugtalanul ku­porogtam a kopottas karosszékben, és próbáltam megbarátkozni a szokatlan környezet szokatlan idilljével. Józpef és- Béla már jó ideje ma­gunkra hagytak, hogy odaklnn a holdfényes udvaron, az elhanyagolt szölölugas árnyékában törjenek pál­cát afelett,, hogy kettejük közül épp kire van szükségem. Nem is értettem fölösleges félrevonulásukat. Barátnőm viselkedése meglepően új volt a számomra. Hát van még egy olyan arca, amelyet nem ismerek? — gondoltam hitetlenkedve. Ű, aki mindig nyugtalan és kitárulkozó volt, kicsi, szürkéskék szemében pedig ■a filozofikus gondolkodásmód meg­annyi fényes gyöngyszemét őrizte, most magára zárva a meddő nosztal­gia kapuját, semmitmondó tekintettel gubbasztott a parányi dohányzóasztal­nál. Csak később értettem még, hogy fózsef közelsége taglóztá le. Evek múltán is bálványként imádta e ré­a partra vetette nekem ezt a sokat sejtető, ismeretlen tárgyat.. — S nálatok a kaszt megegyezik — tette hozzá a jól Ismert csillogás­sal a szemében, elragadtatva a sa­ját felfedezésétől. A hangos, éles csendülésről ítélve súlyos fémdarab pottyant a katlan fe­nekére. Felriadtak szendergésükből, s mohón a testemre tapadtak kisebbsé­gi érzéseim lesoványodott piócát. Sze mem szüntelenül Rita arcán tallózott. — Mondjál még valamit... — nyögtem elerőtlenedve. — Félek ettől a Józseftől. Rita, vállán a nagystílüség foszfo- reszkáló köpenyével, de korántsem fitymáló gesztusokkal imigyen foly­tatta: — Ugyan már, semmi okod a féle­lemre, nekem elhiheted, jól ismerem öt, hiszen majd két évig együtt jár tunk ... Tudod, Katikám, te így meg úgy, és ez hatalmas előny... Kisvártatva hozzátette: — Nincs ebben semmi meglepő, lé­nyegében nagyon is érthető..., és tulajdonképpen még amúgy is ... Titititi, crrrrrrr, csi-csi-csil Ce-ce- ce-ce, trrrrrrr, cse-cse-cse-cse— — hullottak a fillérek egymást követve a fémedénybe. Csótó László; Dicsekvők (fehér tus) K. TImAR MARTA: >APOK 1. GÁSPÁR MÁRIA­A KATLAN (Egy régi éjszaka emlékére) gi szerelmét, s néha hosszjl órákon át beszélt róla anélkül, hogy rátért volna a kapcsolat felborulásának a miértjére. .. ... Akkoriban már végérvényesen be­hódolt a gondolatnak, hogy sikerült elrendeznie az életét, s hadat üzenve bohém múltjának, rendületlenül hitt a révben... Csodáltam ezt a hitét, de nem irigyeltem. Tudomásul vettem, de: nem tudtam és nem: is akartam megérteni, hiszen én az utakban hit­tem, amelyek az örök elágazásokat szolgálják. Sajnáltam, hogy ■ rövid időn belül elveszítem: várta őt a tá­volt vén főváros, benne a türelmetlen kedves... Még visszaléphetett volna, s ha bír annyi erővel, hogy lerázza a sokarcú csábítás veszélyeit, ma sok­kal több esélye lenne a boldogságra. Egyre gyakoribb agresszív magatartá­sa ugyancsak eltávolított tőle. Okta lan dühkltőréselvel tagadhatatlanul az ismeretlentől való félelmét, titkos szo­rongásait palástolta: Kifürkészhetet­len magasságokból beszélt hozzám, és szemmel láthatóan bosszantotta, hogy ezt nem' regisztrálom úgy, hogy előtte mákszemnyivé zsugorodjam. Bm> atalmasj mély katlan volt köz- ■^im tünk a csönd. * ® — Géniusz ez a Józsefi — dobta bele az első pénzérmét Rita, de én csak egy tompa koppanást hal­lottam. Információéhségemnek ez a meg­állapítás, amelyet már számtalanszor hallottam Rita szájából, semmit sem nyújtott. Szerencsére a lényegre nem kellett sokáig várnom. — A kaszt a' lényeg — kapta fel hirtelen a fejét, s én örültem, hogy gondolataim szikla-rengetegében fel­fedezte ■ a csúcsot, melyen kivont zászlóval integetett, a kíváncsiságom. Hát persze hogy elhittem nekii Mi mást tehettem volna, hiszen ott üli erős csónakjában, pillanatnyi lehető ségelnk folyójának a kellős közepén. Az egyik parton József, a másikon pedig én álltam sóvárogva. Rita, bár mindkét oldalon egyaránt otthonosan mozgott, sehogy sem tudta eldönte­ni fs talán éppen, azért nem, mert teljesen mindegy volt/, hogy Józsefet ültesse-e a csónakjába és hozza át^ énhozzám, avagy fordítva... Végül is a lehető legoptimálisabb megoldáshoz folyamodott: arcára öltötte a kívülál­lók bölcs mqsolyát,.s elodázta a vá­lasztást. — A kaszt a lényeg... — ismétel­gettem önmagámban, de sajnos fogal­mam sem volt a kaszt szó jelentősé­géről. (Afféle tudatlan, botladozó leányka voltam, ahhoz a részeghez hasonlítható, aki szándékosan haszta­lanul keresi a villanyoszlopot, ám akaratlanul nekivágódik.f Bizonytalan hálával, de annál bizonyosabb vára­kozással szegeztem a tekintetemet Ri­tára, amiért kiemelte a folyóból és m nnyit már tudtam, hogy van Km valami, ami megegyezik, s ha ezt a valamit épp az a sokat sejtető, különös szó foglalja magába, úgy gondoltam, nyugodtan hozzálát­hatok a piócáim kiirtásához. Kíváncsi­ságom a sziklarengeteg csúcsáról eszeveszett menekülésbe kezdett, Ri­ta ugyanis már a régi viszony össze- kuszálódott szálait bogozgatta.., Már- -már arra vetemedtem, hogy bal ol­dalra döntött fejjel s a jobb fülem tompa ütögetésével szimbolizáljam egyre sürgősebb óhajomat, ám ekkor belépett József, lábával felborította a katlant, és csöndesen visszaült mel­lém a szomszédos karosszékbe, Esz- revéltenUl felkaptam a földről és zsebrevágtam a számomra (egyetlen) értékes pénzdarabot. Barátnőm pedig — látszólag teljesen ignorálva jelen­létünket — mit sem veszítve mosolya elégedettségéből, folytatta kincseinek múltból való kibányászását. .A katlan Időközben helyrebillent, de furcsamód jóval terebélyesebbnek tűnt, mint azelőtt. Pár perc múlva Béla is visszatért. Tett néhány im­bolygó lépést a szoba közepe felé, aztán olyasféle mozdulatokat vég­zett, mint aki a saját súlypontját ke­resi. Tálán végül is megtalálta, mert hirtelen a földbe gyökerezett a lába, és sokáig csak a fejét forgatta. — Na, mit intéztetek? — A barátom — bökött a fejével Béla felé, s megadóan hozzátette: — lobban szeretem őt annál... Halk surranással gurultak lefelé a súlyos érmék a katlan oldalán. A ré­szeg Béla lankadatlan csodálkozással meresztgette a szemét a négy fal kö­zé szorult félhomályba. Azt hiszem, sokkal többet látott a szoba puszta, szürke falainál... Pár percig szo­morúan néztem őt. Az fájt a legjob­ban, hogy talán már azt sem tudta, hogy én létezem, nem emlékezett rá, hogy naponta hasztalanul keresett, és fogalma sem volt arról, hogy most mégis —. ö lett a győztes. József első érintéséval egyldöben Rita felpattant a heverő sarkából, és fejével az ajtó felé intett. Ügyetlenül palástolt feldültság és türelmetlenség lövellt rám az apró, szürkéskék szem­párból. Lassan kihúztam a kezemet József kezéből. — Éppen ideje, hogy hazamenjünk — szólt csöndes, ám ellentmondást nem tűrő hangon. Kiolvastam az arcából, hogy hasz­talanul marasztalnám. Előhalásztam a zsebemből az elrejtett pénzérmét, és olyan Óvatosan csúsztattam vissza a fémedénybe, hogy a csendülést raj­tam kívül csak ö hallhatta meg. Már az sincs meg, ami van. Tapogatódzik a kérdés. Felbuggyan. Nem hiszek. Hiába köpköd. Megkérdezték, hogy vagy? Nem mersz igaz válaszr adni. Félsz. A szok­vány drótkötele rád csavarodhat. Valaki elment. Kénytelen vagy tapsikolni. Lefoglal a munkád. Nincs időd. Nem is veszik észre a feketét. Divat lett. Mint az agyvérzés, a korai halál. Sötétkék vonal a szemed alatt. Lehetséges, hogy a festéktől. Az is divat. Rohannod kellet. Felkacagtak melletted. Ah, mert az élet karikázik tovább! Aludni se mentél. Villanyt gyúj­tottak a nyakonverö gondolatok. Húzhattad állig a tér­dedet. Nem lett könnyebb. Kisgyerek ugrott a jeges patakba. Piros harisnyája csupa virág. Jégvirág. Annyit futottál. Kapkodtad a lehetetlen, frisseséget. Olyan egyszerűnek tűnt minden. Átfolyik rajtad, mint a zuhany esője. Egyformán tapad a sár minden csiz­mára. A miniszteri megbízott is. Csak ne nyitotta volna ki a száját. Kutattál eltűnt üvegek, kenyerek után. Az ütés felkúszott a díszfáira. Hajnalra húzta szét függönyét a reggel. Esett. Ahol csak tudott. Vízcseppek tolongtak az utcán, a szemek­ben. Fázik a szíved. Húznád a takarót, ha lenne. Bugyo- lálnád a sáladba. Hogyan? Nem mindenki bírja eldobni a Riürült dobozokat. -■2. A szél ordítva, mint az örültek,'mindent és minden­kit pofon csapott. Ütések nyoma a meztelen ágakon, a vizesen hagyott síneken, az arcokon.; Beljebb is. Mélyebben is. ■ Megrepedt gyertya-napjaid nem gyúlnak. Fokozatosan kormos leszel. A munkahelyre járó melegedőktől és ostobáktól egyaránt. Egy marék összebogozott drótcsomó. Méretét, apróra vágva tudhatod csak meg. Érthetetlen. A nevetésnél volt még híd. Emlékszel, ugye? Már enni is csak állva vagy képes. Így könnyebb a kanál. Csak az 6 hídja maradt meg. Aki szeret ma is, s te is miatta építettél hidat. A te zsebedben tört el a pohár. 3. Szétfolyt az este. Lapátolják. Ütemesen dobálják rád a betűket. Ne állítsd ősszel Ne nyúlj értükl Seperd el, rúgdl Ha lenne hó, ráfeküdnék. Széttárt karokkal. Nyitott szemmel. Veszni a végtelen fehérségbe. 4. Fogfájós napjaid megfeketedtek. Húzd szét a füg­gönyt! Már fenn a Nap. Látod? „-város-“: Az Idegen c. elbeszélése egy mindennapi törté­net reális leírása. Közlésre nem érett, de arról tanúskodik, hogy Jó érzéke van a szerkesztéshez és • a környezetrajz- hoz. Próbálkozzék tovább, s Idővel Jelentkezzék! Kandúr: Versel közül az Eljönnek értem az angyalok for­mai szempontból szinte tökéletes, de erős utánérzés. A töb­bi verse gyengébb. Másik elbeszélésének témáját, pesszi­mista hangvételét nem helyeseljük. Azt tanácsoljuk, első­sorban prózai írásokkal próbálkozzék! Január 30: Verseiben — mint azt vallja és vállalja is (0) Léda-zsoltár) — erős Ady-hatás érezhető. Ez, úgy véljük, már nem segíti, de gátolja önt saját hangjának megtalá­lásában. Próbáljon azon az úton elindulni, amelyre a Csend van és a Húrtalan hegedű c. verseivel lépettl BDCJ: További írásai közül a Pesszimizmus c. vers rlmjáté- ka ugyan hibátlan, de máshol találhatók benne nehézkes, klmunkálatlan sorok is. Ugyanez vonatkozik kétsorosaira. Ne válassza a könnyebb megoldást, ne alkudjon meg egy* -egy szépen csengő rím kedvéért! Rövid prózai írásai (talán Örkény Egyperces novelláinak hatására?) a groteszk lá­tásmód iránti fogékonyságáról vallanak. Küldjön újabb Írá­sokat! Jéghomály: Verseiben akad egy-egy szép sor, de" metaforái, szóösszetételei általában erőltetettek, kissé Idejét múlta légkört és hangulatot idézők, így modorosak és anakroniszti­kusak; pl. álomvágyak, csendszavad, hőparipák, vágyvonat vagy akár a Jeligeként választott Jéghomály. UFI, D. Márta és Levél Jeligéjű levélírónk újabb Jelent­kezését várjuk, mivel egy-egy írásuk nem elég az elbírá­láshoz. Kikelet: Próbálkozásai nem érettek a közlésre. A' KI vagy c. a legsikerültebb, másik versében képzavarok, suta és ér­telmetlen mondatok Is vannak, pl. „Bús.őszi szél a lelkem,/ fákat csavar tövestől“ /, vagy „Mérgeskigyó ki belém mar / a tovatűnő anyai kacaj“ /. Szarvasbűgés: Elbeszélésének cselekménye érdekes, szer­kezete is meglepően érett. Ezért Is érthetetlen, hogy írása szinte hemzseg a helyesírási hlbáktóL Mielőtt újabb próbál­kozással Jelentkezne, sürgősen pótolja helyesírási és sti­lisztikai hiányosságait!

Next

/
Thumbnails
Contents