Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1982-06-15 / 24. szám

IM 9 Rohanj velem! Ez a címe Mar­kos Miklós legújabb filmjének, amelynek főhőse egy tizennégy éves magányos fiú, aki intézeti gyerekként éli kamaszkorát. Any­ja (Szabó Éva) féltestvéreivel és élettársával bajlódik, s csak az igazgató kérésére jelenik meg az intézetben, akkor, amikor a fia betegszobába kerül. A váratlan lá­togatás azonban nem sok örömet jelent a fiúnak, mivel anyja ismét várandós, és bevallja, nem is az élettársa lesz a kis jövevény ap­ja, hanem egy elvált ember, aki­nek lakása van. A Kettévált mannyezet után ismét epizódszerepben látjuk vi­szont, de egy hatásos, jól kidol­gozott jelenetben. Hogyan viszo­nyult a szerephez? ^ Nem volt könnyű munka, én ugyanis azt akartam, hogy ne le­gyen fekete bárány ez az asszony. Szerintem mindenkinek vannak jó tulajdonságai, csak meg kell ta­lálni őket. Tehát ezt az asszonyt sem lehet kikiáltani minden rossz megtestesítőjének. Igaz, eléggé primitív ember, s ráadásul az éle­te is félresiklott. Sok élettárs, majdnem kihalt érzelmek. Embe­ri alázatból olyan kevés van ben­ne, hogy nem is tudja visszasze­rezni magának a fiát. Inkább ösz­tönösen közeledik hozzá, mint tu­datosan, de az sem sikerül neki. „Szép ez a táj, csend van és nyu­galom. Nagyon jó a levegő, szíve­■ ■ SZEREPBEN SZABÓ ÉVA sen élnék itt“ — mondja a fiá­nak, tehát nyugalomra, békesség­re vágyik ö is, csak nem tud vál­toztatni az életén. Szerencsétle­nül sodródik az árral. — Ogy tudom. Markos Miklós­sal most dolgozott először. Egyet­értettek a szerepértelmezésben? — Igen. Markos Miklós ugyanis természetesnek veszi, ha a színész is gondolkozik. Mert nehogy azt higgye, hogy ez minden esetben érvényes. Többször megtörtént már, hogy ez vagy az a rendező arra sem talált érdemesnek, hogy kikérje a véleményemet, és ha megjegyzésem volt a szereppel kapcsolatban, akkor azt mondta: nem szereti az okoskodást. És voltak évek, amikor a színészi ké­pességet is divat volt figyelmen kívül hagyni, mert a rendezők a saját tehetségüket fitogtatták. Szerencsére elmúlt ez az idő. Ma már újra kezd elterjedni, hogy a színész is fontos tartozéka a film­nek. Mert hiába a gyönyörű lát­vány, katarzist csak a színész tud kiváltani a nézőben. Ha ez nincs, az egész film érdektelenné vá­lik, mert a nézők nem érzik, nem érezhetik, hogy nekik szól a játék. De a Rohanj velem senkit sem fog hidegen hagyni, az biztos. —szabó—^ Anya és fid; Szabó Éva és Jámbor Árpád (Markovlcs Ferenc felvétele)' H várakozásnalc megfelelően g Bratislava! Líra nemzetközi köny- nyűzenel dalfesztivál dalaival gaz­dagodott a hazai lista. Meglepetés viszont, hogy az aranylírás dal nem került fel a listára. A másik érdekesség, hogy egyelőre csak a helyezést elért dalokra szavaztak az olvasók. A HAZAI LISTA: í. Marika Gombltová: Pleseií ha tisic a jednu noc 2. Pavol Hammel: Ones u2 vlem 3. Gravis: Talán 4. Miroslav Zbirka: Atlantída 5. Katapult: Ka2dé ráno 6. Modus: Zrkadlo rokov 7. Olympic: Já 8. Kamélie: Robinson 9. Marika Gombltová: Pomatená 10. Gravis: Élj őszintén A MAGYARORSZÁGI LISTA: í. Karthágó: Requiem 2. Sztevanovity Zorán — Kovács Kati: Játssz még 3. V’Moto Rock; Jégszív 4. Soltész Rezső; A boldogságból sosem elég 5. Hungária; Isztambul 6. Omega: Kemény játék 7. Hungária: Hotel Menthol 8. Piramis: Küszöbön ülve 9. Hobo Blues Band: Bunkó va­gyok 10. Edda; Hűtlen 11. Illés; Little Richard 12. Dinamit; Te mondd meg 13. Soltész Rezső: Gondolsz-e majd rám A KÜLFÖLDI LISTA: 1. Aneka: Japán fiú 2. Peter Griffin: Belül-kívül 3. Ottawán: Subl-dubi szerelem 4. Goombay Dance Band; Az én Bonnym 3. G G ' Andersson: Cherio 6. AC/DC: Országút a pokolba 7. Amanda Lear: Berlin lady 8. Police: Roxana 9. John Lennon; Ez a kezdet 10. Aneka: Kis hölgy ZSÁKBAMACSKA: V’Moto Rock és Komár László- -kópet nyert; Bélán Gyöngyi ko­máromi (KomárnoJ, Tárczy Erika csilizradványi (Cil. RadvaflJ, Fi- lákovszky Erika buzital (BuzlcaJ, Tótok Ildikó nagykövesdl (Vei. KamenecJ, Kret Emil fülek! (Fi- Takovo) slágerlistabeküldőnk. AZ OLVASÓ KERDEZ Kedvenceim jeligére: Olvasónk két népszerű énekessel szeretne közelebbről megismerkedni. Adamo olasz származású elő­adó, 1943-ban született Szicíliában. Gyermekkorában Belgiumba köl­tözött. A kis Salvatore még gyer­Véra Spinarooá Marika Gombitová melck’orábgn gitárt kapott a nagy­apjától. Először egy szappangyár reklámversenyén lépett fel s vi­haros sikert aratott. Részt vett a luxemburgi rádió dalfesztiválján, s bársonyos hangjára ott Is felfi­gyeltek. Salvatore Adamo újságíró szeretett volna lenni, de egyik da­lával olyan nagy sikert aratott, hogy szerepet vállalt egy jónevű Muzlc Hallban. Világra szóló si­kerét 1965-ben érte el a párizsi Olympia színpadán. Aznavour 1942-ben írta meg el­ső dalát, s néhány évre rá már világszerte ismertté vált, kivéve Párizst, ahol egészen 1950-ig nem vettek róla tudomást. Csak jó né­hány évvel később kapott lehető­séget arra, hogy bemutatkozzék a párizsi Olympiában elsöprő si­kerrel. Azóta a világ különféle hanglemezstúdióiban több tucat nagylemezt készített. Molnár István levelében arra kér bennünket, hogy tájékoztas­suk a dzsessz keletkezéséről. A dzsessz az amerikai négerek nép­zenéjéből keletkezett s betetőzése annak a fejlődési folyamatnak, amely az Afrikából elhurcolt né­gerek hagyományainak és a nyu­gati kultúrának az egymásra ha­tásából keletkezett. A dzsessz ki­alakulásának ideje a múlt század második fele, színhelye pedig Amerika. A „jazz“ először 1915- ben fordult elő, különös módon egy fehérekből álló zenekar ne­veként. A dzsessz történetének legjelentősebb irányzatai a spiri­tuálé, a ragtime, a swing, a be­bop, a cool, a West Coast és a free. Az utóbbi idők dzsesszlrány- zata a jazz-rock, amelynek egyik stílusmeghatározó tényezője az elektronikus hangszerek alkalma­zása. Más vonatkozásban például a fúvós hangszerek használatában Igen messze áll a gitárra épülő korai rocktól. A dzsessz-rock együttesek játékában több az improvizatlv elem, a ritmizálás és a harmonizálás pedig gyakran a dzsessz közvetlen hatását mutat- ja. Szekeres Piroska, lévai (Levi- ce] olvasónk arra vár választ, hogy mikor kezdődött John Elton pályafutása, és mi a legjelentő­sebb lemezeinek címe? Elton John pályafutásának kezdete 1969-ben a progresszív rock megjelenésé­hez fűződik. A nálunk legismer­tebb lemezének címe: Single Mann. Papp Sándor NYÁR Jázsef Attila „NVÄR“ című verséből Idézünk: Jön a darázs, jön, megszagol, dörmög s a vadrózsára szál,... (folytatása a rejtvényben). VÍZSZINTES; 1. Méhlakás. 4. A versidézet első része. 11, Szalonna jelzője lehet. 12. Japán táblajáték. 13. Pápai hár­maskorona. 14. Hónaprövidítés. 15. Kugli. 17. Ókori kelta titkos írás. 18. Dátumrag. 19. Édesburgonya. 21. UVE. 22. Dél­olaszországi kikötőváros. 23. Nemzetközi műnyelv. 25. Az ezüst vegyjele. 26. Kék virágú gyomnövény. 28. Svédországi vidék (SKANE). 30. Vení, ...., vicí, Caesar ismert mondása (Jöttem, láttam, győztem). 31. Fafajta. 33. Svéd váltópénz, 34. Háztartási eszköz. 35. Romániai város, magyar neve Dés 36. Katonai ezred régiesen. 38. Nulla. 39. Rég! űrmérték név elővel. 40. Béléssel lát el (é. h.). 41. Saját kezűleg röviden 43. Osztrák, norvég és olasz gépkocsijelzés. 44. Ragyogás. 48 A mai Románia területén az ókorban élt nép. 48. Hokikellék 50. Fél perc. 51. Sajtjáról ismert holland város. 53. Határozó ragpár. 54. Angolna németül (AAL). 55. Ártó. 57. Biztató szócska. 58 .............csillagok. Gárdonyi regényeimé. FÜGGŐLEGES: 1. Sárga madárka, de egy szigetcsoportot IS neveznek így. 2. Több folyó neve Angliában. 3. Maró anyag. 4. Az arzén vegyjele. 5. Tűzzel megsemmisíti. 6. A gyermek­mesékben komának hívják. 7. Klasszikus kötőszó. 8. A Bala­ton vizét levezető csatorna. 9. Levesfóle. 10. Hazai tévékészü­lék-márka. 15. Göngyölegsuly. 16. A társadalmi érintkezések és tormák megszabott rendszere. 19. A Szunda-szigetek egyi­ke. 20. „A“ gyermeknevelö. 22. Csemegeüzlet. 24. ... stepp, régi tánc. 27. ... megvénülünk, Jókai regényeimé. 28. Szín­vonal. 29. Romániai terület, valamikor önálló magyar felédé- lemség volt. 30. A versidézet második része. 31. Korelnök. 32. Tere .... 34. Arcfesték. 37. Após népiesen. 38. Messze- hangzóan szól. 40. Mozgásrij képtelen. 42. Hordókészítö mes­ter. 44. Tengely körül mozog. 45. Rendőr a szabálysértő adatait feljegyzi. 47. Mélynyomású művészi sokszorosító el­járás. 49. Francia férfinév. 50. Dél-amerikai nagy folyó. 52. Ruhát tisztít. 54. Az ész központja. 56. Szovjet gépkocsljelzés. 58. Fordított tagadás. Beküldendő a vízszintes 4. és a függőleges 30. számú sorok megfejtése. SV. A lapunk ál. számában megjelent rejtvény helyes megfej­tése: Az okos leányzók. Tizenegy év, Az égő csipkebokor, A hű feleség. r 4 11 14 Ti i8 26 2^---—[ 30 33 3á |3t t U-»--1 ......

Next

/
Thumbnails
Contents