Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-15 / 24. szám
4 gliiíg (VITA. II.) Nem tudnám megmondani, hogy mi szükséges a }ó házassághoz, de mivel a bíróság csupán két hónappal ezelöft bontotta fel a házasságunkat, saját tapasztalataimmal szolgálhatok azoknak, akik nem akarnak a sorsomra futni. Nagyon fiatalon, tizenhét és fél évesen mentem férjhez. Ez talán nem is lett volna baj, hiszen férjemmel iskolatársak voltunk, ismertük egymást jól. En a bajt abban látom, hogy egyikünk sem volt eléggé érett a szülői feladat ellátására, mert azt tálán mondanom sem kell, hogy teherbe estem, amiatt kellett olyan fiatalon férjhez mennem. Más az, ha két ember 21 évesen azt mondja, két éve ismerjük egymást, és más, ha két tizenhét éves kijelenti: tíz. éve ismerjük egymást. Más szemszögből közelednek egymás hibáihoz az érett emberek, és másból az egészen fiatalok. Számunkra az együttjárás moziból, szórakozásból, gondtalan órákból állt. Es azt hittük, házasságunk is ilyen lesz. Nagyon szerettük egymást, de míg én a szülés után nagyon hamar beleéltem magam az anya szerepébe, minden időmet a kisfiámmal töltöttem, addig a férjem továbbra is élte addigi életét. Nem mondom, engem is hívott, menjek vele a klubba, moziba, meccsekre, mindenhová, ahová addig közösen jártunk. Mentem volna szívesen, ’de ott volt Gergőké, akit nem volt kire hagynom, ráadásul édesanyám, akinél laktunk, súlyosan megbetegedett, őt is én láttam el. A férjemet mindez hidegen hagyta. Továbbra is kedves volt hozzám, ha hazajött. Otthon semmiben sem segített, ha panaszkodtam, készen volt az érvvel: „Édesem, de mire van szükséged, mondjad már?l Miért nem szólsz, hogy segítsek? Mindig is azt hittem, önálló emancipált nő vagy.. Segített, de elvárta, hogy mindenre külön megkérjem. Ez megalázó volt számomra, de azt hittem, majd csak lesz valahogy, a katonaságnál bizonyára megváltozik. De nem jött meg az esze. Továbbra is csak a szórakozás, a foci volt a mindene. 'A vasalótól a vízcsapig mindent egyedül javítottam, kisült, hogy még a kiégett biztosítékot sem tudja kicserélni. Fújta a rocksztárok neveit, otthon szünet nélkül leme- zezett meg táncolt — az idegeimre ment. Az ilyennek csak 30 éves korában nő be a feje lágya. Lányok, vigyázat az ilyen férfiakrai Marianna (8. sz. levél) Kedves Oj Ifjúság! Nagyon köszönöm, hogy elindították a házassági vitát. Két serdülőkorú gyermekem van, de az a tapasztalatom, hogy az iskolában egyáltalán nem beszélgetnek a tanárok ilyen dolgokról a diákokkal. Azt Is észrevettem, hogy a diákok Is meglehetősen gátlásosán közelítik meg ezeket a kérdéseket, Inkább tudatlanok maradnak, hallgatnak. De hát hol sajátítsák el a házasság „tantárgyát“?! Véleményem szerint a 18 éveseknek a házaséletet már nemcsak annak kellemes oldaláról kellene ismerniük, hanem teljes egészében, útvesztőivel, árnyoldalaival együtt. Kérem, írjanak nyíltan a házasságról, lehet, hogy megmentik vele néhány fiatal sorsát. P. Miklósné (9. sz. levél) Katona vagyok, még nőtlen. Eredetileg májusban kellett volna nősülnöm, de a házasságból semmi sem lett. Karácsonykor, amikor otthon jártam, többen is mondták, hogy a kislányt, akivel már a házasságkötésünk időpontját is kitűztük (május 20.) — valaki kísérgeti a szomszéd faluból. Elkeseredésemben leittam magam a kocsmában, és visszajöttem a kaszárnyába. A szilvesztert már egy itteni lánnyal töltöttem. Járok hozzájuk, a kislány és a szülei nagyon akarják, hogy az ősszel összeházasodjunk. Nem tudom, jó lesz-e ez a házasság, mert én szüntelenül a falumbeli szerelmemre gondolok, azt szeretem. Anyám írta, hogy járt nálunk, kérdezte, mi történt velem. Leliet, hogy nem is volt igaz a szóbeszéd, lehet, hogy hibáztam, amikor csak a haverjaimra hallgattam, és anélkül döntöttem, hogy őt megkérdeztem volna. Szánom-bánom a történteket, de most már nincs visszaút, túlságosan elköteleztem magam JanánaJc és szüleinek. A társaim azt moridják, ne Vitaindító cikkünkre ismót .számos hozzászólás érkezett, amelyekből fokozatosan közlünk részleteket. Kérjük olvasóinkat, írjanak a házassággal kapcsolatos saját tapasztalataikról, főleg olyanokról, amelyek tanulságul szolgálhatnak más házastársaknak és házasság előtt állóknak egyaránt. Á vitát nem zártuk le. bárki hozzászólhat. Előre is köszönünk minden levelet. Mi kell a jó ^házassághoz^ 9 •J>K' >-iy\ $■: -,\£. vm y, féljek, minden házasság zsákbamacska. Vagy sikerül, vagy nem, és akkor legfeljebb elválok. F. György (10. sz. levélj Történetem a húszas évek ma már édeskés-szirupos filmjeit juttatja eszembe: a szende 18 éves leány beleszeret egy 30 éves jóvágású fiatalemberbe, akinek egyetlen hibája, hogy nős és két kisgyermeke van. Ennek ellenére elválik, és elveszi a szép szende leányt. Eddig a szerelem, ezt csalódás, hűtlenség, veszekedések ég kiábrándulás követi. Volt férjem mindenre hajlandó volt, csakhogy az övé legyek. Naponta friss virágot hozott az asztalomra (kollégák voltunk), szemtelenül bókolt, és habár eleinte kerekperec visszautasítottam a közeledését, nem tudtam ellenállni figyelmességeinek. Levett a lábamról, és én szüleim akarata ellenére férjhez mentem hozzá. Most három évvel a válás után ezt sajnálom a legjobban. A^t, hogy egy semmirekellőért feladtam szüléimhez fűződő kapcsolatomat. Szegények nem győztek csodálkozni rajtam, nem tudták, ml történt velem, hogy egyszeriben rossz néven vettem azt, hogy „beleavatkoznak“ magánügyeimbe. Bárcsak hallgattam volna rájuk! yolt férjem, miután elváltunk, ismét megnősült — egy üveg pezsgőben fogadott barátaival, hogy meghódítja a vállalat új építészmérnöknőjét. A fogadást megnyerte. Ennyi a rövid életű házasságom története. Szerencsére csak én látom kárát, mert nem született gyermekünk. Csak azt sajnálom, hogy aki mindenért hibás, továbbra is éli a maga könnyelmű, gondtalan, hazugságokkal teli életét. G. Vilma (11. sz. levél) Tizenhat éves házasok vagyunk, van két gyerekünk, szép lakásunk, autónk, mindenünk. Sokat dolgozunk, de nem élünk nagy lábon csak úgy, mint a családok többsége. A tizenhat év alatt számtalanszor elválhattunk volna, két esetben nagyon komolyan latolgattuk a válópert, de a férjemen ilyenkor mindig erőt vett az ér- zelmesség, és elkezdett emlékezni. A tapasztaltabb házasok már bizonyára tudják, hogyan szokott végződni egy-egy ilyen visszaemlékezés. Sokat veszekedünk még most is, "de már mindketten eldöntöttük, hogy míg élünk, együtt maradunk, úgyhogy egy-egy ilyen vita nagyon érdekesen szokott lezajlani nálunk. 'A férjem nagy Hibája, Hogy szeret minderiütt ott lenni, egy ideig nézi, hogyan készítem a szilvás gombócot a konyhában, leszid, mert sok lisztet teszek alá, a nagyobbik fiúnak azt hányja a szemére, hogy megint cigarettázott, annak ellenére, hogy előzőleg már megegyeztünk, ráhagyjuk, dohányzik-e vagy sem, kis időre rá megszidja a kisebbik fiút, mert teszem azt piszkos a füle. Mondvacsinált ürügyek, tudom, de jó, ha vannak, mert akkor a férjemnek van min levezetnie a dühét. Ilyen, ilyennek kell elfogadnom. Nem jár sörözni, néhanapján elmegy a szomszédba kártyázni, de elvárja, hogy vele menjek. Szerintem a házasságban a legfontosabb, hogy tudjunk alkalmazkodni. En erre időben rájöttem. Aztán fontos a józan ész is, ha valaki nem akaratos, enged a huszonegyből, akkor már nyert Ügye van. A férjem ugyan azt állítja, hogy az én legrosszabb tulajdonságom 'az, hogy nem vagyok hajlandó veszekedni vele. Higgyen, amit akar, nem bánom, fontos, hogy együtt a család. Juhász í. ^(12. sz. levélj, Ä vitát nagyon jónak tartom, csak azt sajnálom, hogy nincs tanácsadással egybekötve. Az én problémám a következő: kilenc évvel ezelőtt férjhez mentem egy nálam három évvel idősebb traktoroshoz. Két kislányunk van. Már házasságunk első évében válni akartam, mert férjem semmiben sem volt segítségemre. Az anyóséknál egy szobában négyen szorongtunk, majd megőrültem a pelenkaszagban. Igaz, a férjem nagyon sokat dolgozott, de ha hazajött, akkor csak a hasa érdekelte, legfeljebb az, hogy adtam-e a disznónak. Szépen keres, hazaad minden pénzt, mégis nagyon furcsán élünk. Nem mint házastársak együtt, hanem mint két idegen egymás mellett, öt ez az életmód nem zavarja, ha valamiért szólok neki, vagy ha csupán beszélgetni akarok vele, fogja magát, és kimegy az udvarra. Kétségbeesésemben egyszer már az ajtót is bezártam előtte, de megfenyegetett, és azt mondta, ezt többé ne tegyem. Nem akar buta asszonybeszédet hallgatni, hagyjam öt békén. Éjszakákon át nem alszom, töröm a fejem, hol hibáztam. A szomszédasszony azt mondja, ne túíozzain el á dolgokat. Jó férjem van, hazaadja a fizetését egy fillérig, nem kocsmázik, mit akarok még? Ilyenkor valóban nem tudom, ml az, amit hiányolok a házasságunkban. Talán a férjemet. B. Borbála (13. sz. levél) Sajnos, nem olvastam a vitaindító cikket, de nagyon kétségbeesett vagyok és ezért írok. Kapcsolatom van egy nálam tíz évvel idősebb nős férfival. Eleinte boldog voltam vele, mert úgy éreztem, hogy szeret. Később már idegesítettem őt a problémáimmal. Beavatott minden ügyébe, de gyakran éreztem, hogy becsap. A minap aztán betelt a pohár. Mivel érettségi előtt állok, megegyeztünk, hogy csak a vizsgák után találkozunk. Egy nap, miután nagyon sokat tanultam, úgy éreztem, látnom kell őt, és elmentem hozzá. Nem örült a látogatásomnak, sőt bosszantotta őt a személyem. Ráadásul a felesége is betoppant, mire a férfi úgy kezelt, mint egy számára teljesen Idegent. Azóta nem tudok megnyugodni, és félek, hogy ezt az Idegességet az érettségin érezni fogom. Férjemként sajnos csak ezt a férfit tudom elképzelni. „Célunk a boldog tiszta élet" (14. sz. levél) Leánykoromban nagyon szép elképzeléseim voltak a házasságról, de ma 16 évi házasság után keserű szájízzel írok erről a témáról. Tizenhét évesen mentem férjhez egy nálam hét évvel idősebb sofőrhöz. Rengeteg gond szakadt a nyakamba. Súlyosan beteg anyós és após, kölcsönök, tény, hogy ma sem állunk jól anyagilag. Amikor gyereket vártam, egyszer a férjem Ittasan ellökött. Így meghalt a kisbaba, sőt a jobb vesémet Is ki kellett operálni. Eredetileg három gyereket szerettem volna, de a betegségem miatt csak egyet tudtam megszülni. Ennek ellenére az a véleményem, hogy kiegyensúlyozottan csak családban élhet az ember. Egyedül nem ér az élet semmit. „Rózsák a sötétben“ (15. sz. levél) Foto: Jaroslav Kout
