Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1982-06-15 / 24. szám

IM s

„A világ a nűk kflrBl forog" — állapította meg tiibb hfraa elme, t ezt a hamburgi Stern magazin egyik riportfa tányek- kel la alátámasztja. Paula Almqulst Frankfurtból Indult el Ázsiába, hogy Sri Lankán, Hongkongban, Malaysiában, Ba> libán, Manilában ismerkedjék lányokkal, asszonyokkal: éle* tűkkel, munkájukkal, kürillmá- nyelkkal. Ebból a riportból kSz' lünk kivonatokat,

VŐLEGÉNY

KERESTETIK

— Megírhatod — mondja újdonsült ismerősöm, Hema —, hogy Sri Lankán két feminista nö van: az egyik én vagyok, a másik pedig a barátnőm.

Hema a Kelanlya egyetem lektora. Harmincöt éves, Angliában ős az NSZK-ban tanult. Van egy tízéves fia, a férje író, s az ottani viszonyokhoz képest meglehetősen jó körülmények között élnek.

Hema az egyetemi munkája mellett az ENSZ-nek ír tanulmányt a dél- -áZsial nők helyzetéről. Ezenkívül ír a rendszertelenül megjelenő Voice of Women (Nők Hangja) című labpa is. Legutóbbi cikke egy játékgyári munA hongkongi elárusltónő, jovy Siu

kásnőről szólt. A portréban egyebek között megírta, hogy „hőse“ reggel négykor kel, előbb a körzeti kútból vizet hord, majd elkészít) gyermekének, férjének a reggelit, mos, takarít, aztán rohan a munkába, s mindig izgul, fél, nehogy elkéssen. Mert tudja, ha csak öt percet is késik, már ki van rúgva, helyére a több ezer munkára várakozó közül máris felvesznek valakit.

Ismerősöm elmesél még egy esetet, ami az előzőhöz hasonlóan szintén jellemző a Sri Lanka-l nők helyzetére. Mondja. Irt egy nőről, aki nyolc gyermeke közül egyet odaadott egy gazdag családnak. Tette ezt abban a reményben, hogy legalább legkisebb gyermeke nem fog éhezni, hogy mindig lesz tiszta és szép ruhája —, hogy egyáltalán lesz ruhája, —. hogy tanulhat majd, hogy jó nevelésben részesül. Csak később jött rá, hogy gyermekét eladta, méghozzá szolgálőlánynak.

Annak ellenére, hogy a Sri Lanka-1 főiskolások negyven százaléka lány, hogy a hivatalokban nő diktál a gyorsíró férfinak, hogy férfi főzi az elmaradhatatlan teát; annak ellenére, hogy az ország élén éveken keresztül asszony uralkodott — a nőre még mindig mint ■ árucikkre tekintenek. Árucikkre, amelyen az apa minél előbb szeretne túladni. Így nem vé^ letlen, hogy a házasságok felét a szülők hozzák össze, nem ritkán ke- rítok vagy újsághirdetés révén.

Íme egy hirdetés az egyik vasárnapi újságból:

„Egy jól nevelt, 27 éves, govl kasztból származó tanítónő férjet keres. Hozománya: 30 ezer rúpia készpénz, 10 ezer rúpia értékű ékszer, 50' ezer rúpia értékű rizsföld. Orvos és gyorsíró előnyben. Feltétel: horoszkóp."

A Srí Lanka-l nők helyzetének teljes képéhez hozzátartozik az Is. hogy az országban a világ negyedik legelterjedtebb vallásának, a buddhizmusnak a fanatizmusa tartja Igájában az embereket, elsősorban az írástudatlan, meglehetősen mostoha krülmé- nyek között élő vidékieket. Áldatlan állapotukat még azzal is súlyosbítják, hogy nem tartanak semmiféle háziállatot, mert azok levágását Buddha megtiltotta. S rengeteg házasság, szerelem azért nem jön létre, azért hiúsul meg, mert azt a horoszkópok nem tanácsolják. Így aztán a Sri Lanka-í nők nemcsak a külső világ, a férfiak kiszolgáltatottjai, hanem a vallásnak. a hiedelmeknek, a tudatlanság szülte természetfölötti erőknek is,

MALAYSIA:

TÖBBNElOSÉG

Malaysia államvallása az iszlám. Az iszlám, amely szerint ha a férfinak még egy „mellékes“ felesége van. nem követett el bűnt.

A Kuala Lumpurban élő Marin ju- soff, annak ellenére, hogy „csak“ ügyvéd legalább olyan népszerű, mint a televízióban gyakran szereplő nővére, Rohanl Yusoff. Hírnevét azzal vívta ki, hogy elvált a férjétől; mégpedig nem is akármilyen válóok: többször megismétlődő hűtlenség miatt mondták ki a válást, mármint a fér) részéről. Marin volt e tekintetben az első fecske, majd tapasztalatai révén egyre több nőnek nyújtott segítséget, segített megszabadulni a már-már rabtartónak nevezhető férjtől. S abban az országban, ahol a férfiaknak mindent szabad, a nőknek pedí^ szinte semmit, ez Igazán nagy szó’ kész vívmány.

Igaz, az utóbbi időben mintha kicsit háttérbe szorult volna a poligá- mla, bár még minden harmadik férfinak két vagy több felesége, asszonya van. S amikor ait kérdeztem Marinától, hogy a nők miért nem lázadnak föl ez ellen, miért egyeznek bele a többnejűségbe, lesütött szemmel egy malayslai közmondással válaszolt: „A semminél jobb egy fél száraz cipő Is“.

A HONGKONGI JOVY ÉS LEENA

A hatalmas Dalmaru áruház kozmetikai részlegének elárusltőnöje Jovy Slu. A tizenkilenc éves lány heti hat napot s naponta kilenc órát dolgozik. Csupán minden szerdán van szabadja, s évente hét nap szabadságot kap. A szüleivel és népes családjával egy szűkös lakásban lakik, ahol nemcsak hogy külön szoba, de még külön ágy sem jut' mindenkinek. Ebből a szomorú sorsból csak valamilyen különleges esemény, szerencse szabadíthatná ki, mondjuk egy sikeres házasság. Ha azonban csak egy

mindennapi házasságot, partit sikerül összehoznia, akkor nem változik semmi. Jovy „megváltását“ tehát valóban csak egy jó házasságtól várhatja.

Házasság, karrier? A hongkongi férfiak idegenkednek a nyugati mintájú emancipált nőktől. A nők tanulhatnak. de sosem szabad megfeledkezniük alárendelt helyzetükről, szerepükről — mondják a férfiak.

Leena Hűi csupán abban hasonlít Jovy Sluhoz, hogy ugyanolyan szép, mint az áruházi elárusítólány. Minden másban merő ellentéte. Ápolt, jól öltözött, táskája tele van különféle nyelveken írt névjegyekkel. Az egyiken például az áll, nogy Leena Hűi tőzsdei ügynök. A másikon mint cégtulajdonos szerepel. Igaz, karrierjét nem ilyen tisztességesnek tetsző ügyletekkel kezdte, hiszen korábban Szaúd Arábiában ékszereket árult, házhoz szállította a nyakékeket, gyűrűket ... Amikor megkérdeztük tőle, mennyi a jövedelme, elmosolyodott, majd így válaszolt:

— Nem akarok részletekbe bocsátkozni, elég. ha aZt írja, hogy több, mint az amerikai elnöké.

Leena jómódú szülei révén megengedhette magának, hogy Kanadában tanuljon. Igaz, iskoláit nem fejezte be, de szert tett arra a tudományra, amelyet környezetében az emberek még mindig egyfajta csodának tartanak: tud számolni. És vannak — nem is akármilyent — kapcsolatai. Így aztán nem véletlen, hogy az ő világa a vele egy városban élő Jovy Slu világa között ég és föld a különbség. Amíg jovy két kisebb testKét szépség a FUlöp-szigetekrtil

vérével alszik egy matracon, addig Leenának külön lakosztálya van, családjának öt szolga áll rendelkezésére. Sajnos, házát, lakását nem mutathatjuk be önöknek, hiszen a kínaiakat otthon legalább olyan illetlenség lenne fotózni, mint az európaiakat — mondjuk — a toaletten.

A GYÖNYÖRŰ NŐK SZIGETE

Manila leglátogatottabb épülete a Quiapo-templom. A templom a Fü- löp-szigetek fővárosa üzletnagyedé- nek kellős közepén található. Minden péntek délután, amikor mér a hivatalok bezárnak, térden állva hosszú sor imbolyog az oltár felé. Kilencven százalékuk nö, egyszerű, olcsó ruhába öltözött asszonyok és drága díszes toalettú dámák. A „Fekete Krisztushoz“ intézett kéréseik azonban már nem ennyire eltérőek, hiszen legtöbben azért fohászkodnak, hogy teherbe essenek, hogy akadjon útjukba egy jó férj, hogy a világ minden kincséért se essenek teherbe, hogy férjük hagyja ott a szeretőjét... Fohászaik — legyenek bár gazdagok vagy szegények, akik megfogalmazták — ugyanazt tükrözik: kiszolgáltatottságukat, alacsonyabb rendűségüket.

Furcsa ellentmondás, hogy a Fö- löp-szigetekl nők ha kiszolgáltatottak is, az országban szinte mindenütt és minden nap választanak szépség- királynőt. E nélkül az állandóan eseményszámba menő verseny nélkül nem létezhet egyetlen ünnep, bál, házi mulatság, baráti összejövetel, országos vlgság sem. Mert ha a női szépségről van szó, akkor a Fülöp- -szigetekl férfiak legalább annyira büszkék csodálatos szépségű asszonyaikra. mint a franciák a pezsgőjükre, a németek a pontosságukra. Ebből kifolyólag adódik Is a kérdés: csak arra születtek a filípplnák, hogy a férfiak gyönyörködjenek szépségükben? Ezt a kérdést egyik ottani alkalmi ismerősömnek Is feltettem. Rose Hilart, az egyik Intercontinen- tal-szálló kereskedelmi Igazgatónője így válaszolt:

— Természetesen nem. de ennek a ,,nem“-nek az érvényre juttatása nem olyan egyszerű.

Nem egyszerű, már csak azért sem, hiszen a Rose-hoz hasonló felkapaszkodottak megfeledkeznek a még lent maradt társaikról. így aztán a magukra hagyott, munkásnök hiába tüntetnek, sztrájkolnak, hogy vezessék be a hatnapos munkahetet, hogy több bért kapjanak —- nincs sok foganatja. Egyre Inkább emelkedik a munkanélküliek száma, s közülük nagyon sokan exportcikké válnak: külföldre kerülnek, ahol éhhérért alantas munkát végeznek. .S Itt is, mint mindenütt, a szegény és a gazdag között óriási a különbség. A filípplnák nyomornegyedeiben tapasztalt vendégszeretetet azonban nem éreztem az ékszerekkel teleaggatott dámák villáiban. Kedvességüket megirigyelheti bárki bármikor. (Feldolg.: V. É.)

Nagaszakiból, ai atombomba emlékművétől március elején békemenet indult el. A japán békeharcosok előbb Hirosimába gyalogoltak. Az első amerikai atombomba tüzet, fertőzést, halált árasztó gombafelhűjé- ben elpusztult város emlékparkjából azután továbbmeneteltek Tokióba, fnnen már repülőgépen akarták folytatni útjukat New Yorkba, de megtagadták tőlük az amerikai vízumot. Végül a 330 közül 131 békeharcos megkapta a beutazási engedélyt.

Küldetésük az, hogy a nukleáris hadviselés következményeiről készült dokumentációt tárjanak az ENSZ-közgyűlés második rendkívüli leszerelési ülésszaka — a világ közvéleménye — elé.

„A fegyverek, főként a nukleáris fegyverek felhalmozása ma sokkal inkább fenyegeti, mint védi az emberiséget .i í Elérkezett az Ideje, hogy a világ véget vessen ennek a helyzetnek... A biztonságot a leszerelésben kell keresni. A világ minden részén kialakuló enyhülés megteremtené a feltételeket a fegyverkezési verseny megszüntetésére irányuló erőfeszítések eredményességéhez ..."

Egyszerű, logikus gondolatmenet. És egyúttal világos cselekvési program, amelynek megvalósítását parancsoló szükségszerűségnek tartják a japán békeharcosok. Nemkülönben az utóbbi hónapokban Moszkvától Washingtonig és Chicagóig, Budapesttől Párizsig és Londonig, Prágától Bécslg, Dortmundlg és Rómáig mindenütt lezajlott nagyszabású béketüntetések, tudományos tanácskozások, szemináriumok résztvevői.

De ezt a gondolatsort és programot nem ók és nem most fogalmazták meg, hanem annak a 149 ENSZ-tag- államnak képviselői, akik négy évvel ezelőtt New Yorkban, a közgyűlés első rendkívüli leszerelési ülésszakának záródokumentumát megszövegezték és egyhangúlag jóváhagyták.

Azt jelentené ez, hogy semmi sem történt 1978 óta, hogy pusztába kiáltott szó maradt volna a zárödoka- mentum annyi jó ét okos ajánlása?

Tény, hogy a fegyverkezési verseny, a föld többszörös megsemmisítésére alkalmas nukleáris arzenálok mennyiségi és mlnösögigya- rapltása nem hagyott alább. Csaknem teljesen megszakadt a világ jövőjéért a legnagyobb felelősséget viselő két nukleáris nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok párbeszéde, közös erőfeszítéseinek folyamata. Moszkva biggadf türelmes magatartása, ismételt konstruktiv indítványai ellenére egyre fagyosabb szelek fújtak a Fehér Házban történt elnökválasztás óta Washingtonból. Bonyolultabbá, kiélezettebbé vált a nemzetközi helyzet.

De más is történt az elmúlt négy évben. Az első leszerelést ülésszak nyomán világszerte tudatosabbá vált. mit kockáztat az emberiség, ha nem küzd bolygónk fennmaradásának zálogaként a« enyhülés megőrzéséért és továbbfejlesztéséért.

Azoknak a millióknak pedig, akik az enyhülés és a leszerelés egymást erősítő párhuzamos előrehaladása érdekében léptek és lépnek fel, végül is Washington sem volt képes ellenállni. Hamarosan újra indul a szov- jat—amerikai párbeszéd, a nukleáris megsemmisülés elhárítását szolgáló közös erőfeszítések gépezete.

Reméljük, végre az amerikaiak Is belátják, semmilyen esélye ’ nincs annak, hogy egyoldalú katonai elő nyökhöz jussanak.

NŐK Ázsiában