Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1982-06-15 / 24. szám

il 3

HUNKA-BEKÉBEN

Prága egy héten át a világ fiataljaié volt. Százharminc ország vagy 6IN) fiatalja, a Demokra- tikos Ifjúsági Világszövetség (DÍVSZ) tagszervezeteinek képviselői tartották itt XI- közgyűlésüket. Munkatársunk a közgyűlés két küldöttével, a nicaraguai Enrico Mitoval és az amerikai Ifjúmunkások szervezetének elnökével, James Steellel beszélgetet.

Enrico Mito: Hazámban, Nicaraguában a Nemzetközt Diákszövetség egyik brigádját vezetem. Harminc kilométerre a fővárostól Mateára falu környékén dolgozunk. Oktatjuk a környék gyermekeit, Irnl-olvasnl tanítjuk őket.

A brigádomnak 19 tagja van, kéttagú csoportokban foglalkozunk a gyermekekkel. Én egy guatemalal „cOmpaneró“-val reggel nyolctól, délután kettőig foglalkozom 8—10 éves gyermekekkel. Iskola nincs, mindig ott ülnek le, ahol épp tartózkodnak a gyerekek. fáték közben tanítjuk meg felismerni a színeket, a számokat, a betűket. A gyerekek egy része szellemileg visszamaradott, már nagy sikernek számit, ha 12—15 betűt elsajátítanak. Délutánonként a környékbeli családoknak segítünk: szenet égetünk, tát aprítunk vagy macsettával vágunk utat a banánültetvények bozótja között. A múlt héten veteményeztünk. Ez abból állt, hogy egy bot végére erősített vasheggyel szurkáltuk a földet és a lyukakba babot, kukoricát szórtunk. Az én hazámban már 30 nap múlva szüretelhető a termés, az új bab, a kukorica.

1^

Mindennap sokat dolgozunk, sötétben térünk vlsz- sza a szállásunkra. Nagyon szerényen élünk, sajnos, az élelem előteremtése még mindig nagy gondot okoz. Babot vagy rizst főzünk, néha van banán és kenyér is. Most már egyre Jobb lesz, mert Júniustól a tél beálltáig rengeteg a gyümölcs.

Nagyszerű a brigád kollektív szelleme, annak ellenére, hogy nem mindenki beszéli a spanyol nyelvet, hiszen a brigádtagok különféle országokból jöttek Nicaraguába, .megértjük egymást. íó a munkamegosztás, vannak konyha-, vízfelelö- sök, szervezők, egészségügylek stb. Tudnunk kell tanácsot adni mindenben, mert a környék lakosai ezt elvárják tőlünk. Például ha megbetegszik valamelyik családtag, tőlünk várnak segítséget. Szerencsére van a brigádunkban két orvostanhallgató Is, sokat tanulunk tőlük ml is.

James Steel: Jelenlegi legfontosabb feladatunknak a vllágbéke megőrzését és ezzel kapcsolatban Reagan elnök fegyverkezési programjának berekesztését tartom. Ezt akarjuk kifejezésre Juttatni a június 12-én New Yorkban megtartandó hatalmas béketüntetésen. Ezen előreláthatólag egymillió fiatal amerikai vesz részt.

A világ ez idáig csaknem 15 ezer kisebb nagyobb háborút élt át, a háborús áldozatok száma elérte a négymilliót. Ezért érthető a fiatal generáció szilárd kiállása a béke mellett. A

fiataloknak az az igyekezete, hogy tartalommal töltsék meg ezt a szót, béke, nem könnyű feladat, viszont valamennyien tudatosítjuk, hogy ezt a harcot az idősebbek nem fogják megvívni helyettünk.

Éppen ezért tartom jelentősnek Leonyld Brezsnyev fegyverkezéscsökkentési javaslatát, amely a Komszo- mol kongresszusán hangzott el. Az ilyesmi felett nem szabadna napirendre térni, hiszen az újságok rengete get cikkeznek egy újabb há ború veszélyeiről. Ezek, saj nos, nem utópisztikus elkép zelések, mert egy atomhá borúnak valóban nem len ne győztese. Ezt a mai fia talok nagyon is Jól tudják

Néhány száz nem is túl nagyméretű atomfegyver már elegendő ahhoz, hogy radioaktív romhalmazzá változtassa Európát. Az egyetlen értelmes kiütnek a tárgyalásokat tartom. Tárgyalni kell az összecsapás elkerüléséről és az ésszerűnek mondható hatalmi szükségleteket magasan meghaladó fegyverkészlet csökkentéséről. A Dívsz XI. közgyűlésén több albizottság Is dolgozott. én örültem, hogy épp annak a blzottságnas voltam a tagja, amely a jelenlegi feszült politikai helyzetről, a békét fenyegető válságról tanácskozott. Vitáinkra az elszántság, a béke melletti határozott, szilárd kiállás volt a jellemző. Nézetem szerint a béke a jelenlegi helyzetben Is lehetséges, sőt talán kétszeresen Is szükséges.

Beszélgetett;

ZACSEK ERZSÉBET

Felvételeink a tanácskozás két pillanatát örökítették

meg.

HA SZOMBAT,

AKKOR KASZÁLUNK

Kint még alig pitymállott, amikor Perduk Sándor, a Bélyt (BíeT) fínb elnöke szétterítette az asztalon a község határának csomagolópapírra rögtönzött térképét. Szombat volt, munkaszüneti nap, de a hnb épületébe lassan szálingóztak az emberek. Kaszával, kaszatokkal, jelezvén, hogy valami készül.

Elsőnek Remák Béla érkezett, majd nemsokára Remák Sándor kopogott be hangos Jóreggelttel, pedig a legtöbb halandónak hol volt még a reggel. Rövid tanácskozás a színes ceruzákkal telerajzolt térkép fölött, és a jövevények egymás alán elindultak a dolguk után.

Egy nyugodtabb pillanatban a hnb-elnök megmagyarázta a különös hajnalt sürgésforgás okát:

— A nehezen hozzáférhető árokpartokon, közterületeken, töltésoldalakon és az idősebb emberek telkein általában mindig lábon maradt az értékes széna. Takarmányszegény világunkban bűnös dolog lenne veszni hagyni. Már a korábbi években is szerveztünk társadalmi munkát a megmentésére, az idén azonban még következetesebben jártunk el. Szerződést kötöttünk az emberekkel meghatározott területek lekaszálására.

Mutatta az egyszerű szerződéseket, szám szerint hatvanhárman írták alá. A legidősebb, Burkus János 83 éves, és 25 árat vállalt, az öreg Havrán János egy hektárt, Battyányl József három hektárt, majd utólag 140 plusz 80 árat. Az ö különszorgalma annak tulajdonítható, hogy birkákat tart, és a szerződés értelmében a lekaszált szénát megtarthatja magának. Ugyanez érvényes másokra is, akik valamilyen haszonállatot tartanak. A többi szénát eladájk az állami gazdaságnak. Tavaly közel 600 mázsa szénával járultak ily módon az állami gazdaság takarmányellátásához. Az idén — jóllehet a szénatermés meglehetősen satnya — jóval többre számítanak, mert egy 'tenyérnyi hely sem marad kaszálatlan.

— Elsősorban ezért csináljuk — mondta, és elém tolt egy röplapot a hnb-elnök, amelyen az áll, hogy míg a cékei (Cejkovj és a zemplénhardlcsai (Zemplínske Hradiäte) szövetkezetben 11,5, a bolyt (BoIJ, a plechotícel és a vajáni jVojanyj szövetkezetekben 10 literes a napi fejési átlag, addig a terebesi ITrebiSovj, a bodrogszerda- helyi jStreda nad Bodrogom!, a nagyka- post (Veiké KapuSanyl és itt. a KtrályheU meet (Královsky Chlmec) Állami Gazdaság bélyi részlegén alig ért el a hat litert.

— Szégyen, hogy ekkora különbségek lehetnek a hasznosságban, s mindez csupán a rossz takarmányellátás, s részben a rossz gondozás mialt. Nem mondom, hogy szerény hozzájárulásunkkal megoldjuk a ia- karmányelláiás kérdését, de legalább részben könnyitünk a bajokon. Akinek pedig jószága van, hadd vigye, legalább nincs rá gond, honnan utaljunk ki neki takarmányt, s végső soron valamit mindenki a közelid. tásra termel.

Az egész űgynevezett zOldaratás a SZISZ- alapszervezet védnöksége alatt folyik. A szisz-tagok közül Banyám József, Holub István, Krejza Antal, Leco István, Hrab János, Btacsko István, Smutko Ján, Németh Endre, Radi András, Bodzás József, Oláh Ferenc, Sváb László vállaltak kaszálást. Voltak blyan fiatalok is, akik utólag megsértődtek, mert nem hívták őket. Azzal jöttek a nemzett bizottságra, hogy de hiszen ők is tudnak kaszálni. A száraz szénát a SZlSZ-alapszervezet lányai gyűjtik össze, mert ez az előző években niég a kaszálásnál Is nagyobb gondot okozott. A széna árát az aiapszervezet a munka fellendítésére fordítja. . Végeredményben mindenki jól jár. A SZISZ-alapszervezet némi pénzhez, az állami gazdaság pedig takarmányhoz jut.

Közben négy kiskatona is jelentkezett, és igencsak sértődött arcot vágtak, amikor a hnb-elnök megkérdezte őket, hogy meg akarnak-e tanulni vagy tulajdonképpen tudnak is kaszálni. Valahonnan sikerült néhány koszát keríteni, és röviddel később már ai ágcsernői fCierna nad Tisou) indó- ház felé vezető út menti árokparton bizonyították, hogy nem hazudtak.

Mire a nap a fák koronája fölé kúszott, az egész bélyi határban már frissen kaszált rendek dicsérték a jól sikerült társadalmi vállalkozást. (palágyl)

Beruházás, amely máris megtérült

Tudom, furcsán hangzik, ha egy óvodáról és egy bölcsödéről azt állítom, hogy az egyik leghatásosabb eszköze egy gyár termelési kapacitása kihasználásának. Pedig így van. A Galántai Bútorgyár azok közé az Üzemek közé tartozik, amelyek időben előrelátóak voltak és saját óvodát, bölcsödét építettek. A vállalkozásról Marsovszky Igor mérnökkel, a bútorgyár igazgatójával beszélgettem.

— Üzemünk bővítése, fejlesztése törvényszerűen szükségessé tette olyan létesítmények építését is, amelyek megkönnyítik a dolgozó nők, de főleg a kisgyermekes anyák munkáját. El akartuk érni, hogy a családok ne. Illetve a lehető legkevésbé lássák kárát annak, hogy az anyák alkalmazásban vannak. Erre törekedtünk azzal is, hogy üzemi óvodát és bölcsődét építettünk. Ezzel a szép létesítménnyel teljes mértékben az üzem rendelkezik, a fenntartási költségeit is ml fedezzük. Gazdasági szemszögből nézve az óvoda és a bölcsőde felépítése Jó befektetés volt. A kiadások többszörösen megtérülnek, mert a munkásnölnk rövid* időn belül visszajönnek a gyermekgondozási szabadságról, és újra bekapcsolódnak a termelésbe. 1976 után sok új dolgozót, főleg nőket kellett felvennünk, hogy teljes kapacitással termelhessünk. Az, hogy a kisgyermekek elhelyezéséről Is gondoskodunk, jelentősen megkönnyítette a munkaerő-toborzást.

— Milyen feltételeJckel rendelkeztek e létesítmény felépítéséhez?

— Az egyetlen feltétel az volt, hogy akarjuk ezt a létesítményt. Az építkezés felett a szakszervezet vállalt védnökséget, ők adták a pénzt is hozzá.

— Ügy tudom, a kezdet kezdetén nem tudták teljes mértékben kihasználni ezt a létesítményt.

— Az első években ez így volt, akkor még bárki beírathatta a gyermekét ide. Abban az időben az óvoda részben a városi nemzeti bizottság hatáskörébe tartozott, a költségek nagyobb részét

is vállalva. Jelenleg már úgy állunk, hogy a saját dolgozóink igényeit sem tudjuk teljesen kielégíteni. Előfordul, hogy 15—20 százalékkal több a gyermek, mint amekkora a létesítmény kapacitása.

A továbbiakban az óvoda igazgatónőjével, Boiena Zágorskával beszélgetek.

Ezelőtt a városi óvodát vezettem, de már abban az időben is szorosan együttműködtem a bútorgyárral, amely védnökséget vállalt felettünk. Minden alkalmat megragadtam arra, hogy rábeszéljem az üzem vezetőségét erre a vállalkozásra. Végül megkezdődött az építkezés, és elkészült ez a szép létesítmény. Életem legszebb szeptembere volt, amikor kezembe vehettem ennek a megálmodott óvodának az irányítását. Sajnos, az a probléma, hogy már több gyermek jár ide, mint amekkora a kapacitás. Nagyon jó lenne, ha az üzem vezetői minél előbb fontolóra vennék a létesítmény bővítését. Még legalább egy pavilonra lenne szükségünk. A pedagógiai dolgozók minden tekintetben a maximumot szeretnék nyújtani a gyér* mekeknek, de amíg egy osztályban negyven-negyvenöten vannak, ez nagyon nehéz.

Kaprlnal Mária a bölcsödét vezeti.

•— Mennyiben hasonlítanak az önök problémái az óvodáéhoz?

— A problémáink csak annyiban különböznek, hogy ml kisebb gyerekekről gondoskodunk. Talán mondanom sem kell, hogy ezekkel az apróságokkal sokkal többet és másként.kell foglalkozni, mint az óvodásokkal. Emellett mi is szűkében vagyunk már a helynek. A bölcsőde befogadóképessége harmincöt gyerek, s jelenleg negyvenötről gondoskodunk. Van szép játékszobánk, ahol annyi a játék, akár a meseországban. E tekintetben az üzem bőkezű. A kinti foglalkozásra is megvannak a feltételek, úgyhogy túl sok panaszra nincs okunk, de azért ml sem bánnánk, ha nekünk egy-két pavilonnal több lenne.

Kamocsal Imre