Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-18 / 20. szám

SIKERÜLI Három évvel ezelőtt kérészéletű volt a QAC Duna- szerdahely asztaliteniszezöinek a szereplése az I. ligá­ban. Kellő tapasztalat híján mindössze egy évet töltöt­tek a legfelsőbb osztályban. Tavaly, miután megnyer­ték a Szlovák Nemzeti Ligát, ismét megpróbálták, hogy feljussanak. Nem sikerült. Ami nem sikerült tavaly, sikerült ezúttal. A duna- szerdahelyi lányok magabiztosan nyerték a Szlovák Nemzeti Ligát, és ismét kiharcolták a lehetőséget, hogy osztályozó tornát játszhassanak a Cseh Nemzeti Liga három csoportjának győzteseivel. A két részben lebo­nyolított torna egyértelműen azt igazolta, hogy a DAC csapata megérett a legfelső osztályra. Idegenben és otthon is legjobbnak bizonyult a négy csapat erőpró­báján. Végeredményben tehát az osztályozó győztese­ként a Vítkovice B csapatának társaságában ősszel újra a legfelsőbb osztályban küzdhet a bajnoki pon tokért. A dunaszerdahelyi tornán már könnyedén, felszaba­dultan játszott a Mikőczi Irén, Csiba Mária, Németh Nóra, Boráros Kati összetételű csapat. Rövid körkérdést intéztünk az illetékesekhez, jól­lehet, egy évvel korábban már bemutattuk őket, az egész csallóközi sportközvéleményt lázba hozó esemény alapján azonban szükségesnek tartjuk, hogy újra ír­junk a siker részeseiről. Mikőczi Irén — 37 éves, többszörös csehszlovák válogatott. 1966-ban ezüstérmet nyert a női párosban az angliai Európa-bajnokságon. Higgadtsága, gazdag tapasztalata sokat jelentett mind a bajnokság során, mind az osztályozókon. Csiba Mária — 19 éves, a bővebb csehszlovák válo­gatott keret tagja, a dunaszerdahelyi magyar tanítási nyelvű gimnázium most érettségiző tanulója. Az osztá­lyozó tornákon a legjobban játszott, egyetlen vereség nélkül. Németh Nóra — 19 éves, Szlovákia többszörös ifjú­sági bajnoka, a dunaszerdahelyi szlovák tanítási nyel­vű gimnázium érettségiző tanulója. Boráros Kati — 18 éves, a dunaszerdahelyi magyar tanítási nyelvű gimnázium tanulója, tartalékként járult hozzá a csapat sikeréhez. Az örömkitörések után Horváth István, az egyesület asztalitenisz-szakosztályának és a Szlovák Asztalitenisz Szakosztálynak az elnöke a következőket mondta: „A továbbjutásra számítottunk, így őrölünk neki. Megmutatkozott, hogy milyen lényeges a rutin az ilyen tornán. Mi nyújtottuk a legkiegyensúlyozottabb teljesít­ményt, és ezért sikerült a továbbjutás. A neheze most következik: négy lányunk most érettségizett, és ki tud­ja, hogy alakul további játékos pályafutásuk. Ha olyan hozzáállást tanúsítanak a dolgokhoz, mint eddig, akkor nem lesz baj.“ P. .ÍÖZSA NEM ÖREGSZIK # A diószegi öregfiúk együttese. A guggolók között balról a negyedik fózsa László. Zuhogó esőben, vagy félszáz hűséges szurkoló szeme lát- átra vívta idei első találkozóját a csehszlovákiai magyar újságírók focicsapata. A színhely a diószegi (Sládkoviöovo) pálya volt; az ellenfél a helyi öregfiúk jó nevű együttese. A diószegi közönség hozzászokott már ahhoz, hogy időnként szórakoztató és mindvégig izgalmas meccseket játszanak egy­kori labdarúgóik. Járt itt már Bílyvel, a Zlocha-testvérekkel, Cvetlerrel a Slovan Bratislava, s szerepelt a Budapesti Vasas is a régi idők nagy játékosaival. A folytatás május nyolca­dikén a toliforgatók lelkes társasága volt, és az eredmény i— bár a második félidőben nagy fölényben játszottak a ha­zaiak — szoros, kétgólos győzelem Józsáék javára. A Lokomotíva Kosice egykori gólgyárosa, a százgólosok klubjának tagja tanári módon irányította a csapat játékát. Tért ölelő, hosszú labdáinak szeme volt, lövéseinek ereje mit sem kopott az elszállt esztendők folyamán, gólja a ligás kö­zönséget is tapsra ösztönözte volna. Most is csak azt állapít­hattuk meg, hogy nagy kár volt ilyen korán szegre akasz­tania a cipőt; remek rúgótechnikáját, tapasztalatait, helyez­kedés! készségét a középhátvéd posztján is kihasználhatta volna némelyik élcsapatunk. Az újságírók együttesében, mindenki lelkesen harcolt, ki­tűnt a kapus Fehér Antal és a csatár Racskó Csaba játéka. A mérkőzés után baráti beszélgetésre ültek össze a két csa­pat játékosai. Itt tudtuk meg, hogy a helyi utánpótlás neve­lése jó kezekben van; Józsa István edző vezetésével a kölyök­csapat vereség nélkül nyerte meg a bajnokságot, és minden reménye megvan rá. hogy a selejtezők után a kerületi ver­senybe jusson. (btl A két olimpia közti - időszak „félidejében“ gyorsan peregnek a spertviiág eseményei. Az atléták és a műkorcsolyázók kontinens- bajnokságáról meg a kézilabda VB-ről már kis híján el is feled­keztünk; a minap tettünk csak pontot a jégkorong VB, az aszta­litenisz és a birkózó EB után, s máris az ökölvívók és a cselgán- csozók hasonló viadalai vannak indulóban, hogy az óriási érdek­lődéssel várt labdarúgó VB-t ne is említsük. Nehezen megoldható feladat lenne számunkra vala­mennyi eseményre külön-külön kitérni, de alkalomadtán — főleg a személyes részvétel kapcsán — módunkban áll közelebbről is fel­eleveníteni a jelentősebb vetélke­dők legérdekesebb pillanatait. Mint ahogy tesszük ezt most is: a birkózók várnai kontinensviada­láról Major Lajos, a bratislavai Sport című napilap szakírója, la­punk rendszeres külső munkatár­sa tudósított. a „legsűrűbb" a mezőny, a 74 kiló­ban. Huszonnyolc éves, a GANZ-MÄ- VAG versenyzője. Hogy mást ne em- . lltsünk: 1979-ben világ- és Európa-, 1980-ban olimpiai, egy évre rá is­mét Európa-bajnok. Jó pár éve küsz­ködik már ő is súlygondokkal, ezért Hegedűs Csaba szövetségi kapitánnyal egyetemben úgy döntött: „felmegy“ a 82 kilósok közé. Az eredmény egy­ben válasz is az avatatlanokban nyil- - ván felmerülő kérdésre: ml értelme van tulajdonképpen a fogyasztásnak, miért nem indul mindenki abban a kategóriában, amennyit éppen mu­tat alatta a mérleg? Kocsis, enyhén szólva, simán ki­esett. Nyoma sem volt a korábbi rob- banékonyságának, lassú, bizonytalan, és meglepően erőtlen volt. Az ilyen­re szokás mondani, hogy „nincs a bőrében“. Pedig koplalás nélkül, nyu­godtan készülhetett. Vagy talán ép­pen a roppant erőfeszítéseket köve­telő formába hozás hangolta rá öt valahányszor azelőtt az oly fontos „harci hullámhosszra“? aki nemrégen még maga is a sző­nyegen „gyúrt", most pedig a válo­gatott gondjait vette a nyakába, ala­posan meg Is dorgálta a húazeszten- dös Tibort, aki egyébként magyar tannyelvű mezőgazdasági techniku­mot végzett, és birkózótudását a ko­máromi „diákévek“, valamint a rövid füleki vendégszereplés után immár, fél éve a fogásnem hazai fellegvá­rában, Ostravában fejleszti továbo. Nem tudom, helyénvaló-e elárulni, de amikor arról faggattam Máchátj tapasztalatlan újoncról lévén szó, nem volt-e túl erélyes a fejmosás, ha­miskásan kacsintott egyet, s kijelen­tette: — Ez most nem árt meg. ! Ezt bizonyára ö tudja'a legjobban, ; annál is inkább, hogy nyomós érv- i vei is szolgált: — Tibor, sajnos, « ' második mérkőzésén, a norvég Rön- [ ningen ellen se nem látott, se nem hallott. Nem volt képes az utasítá- I saimra figyelni, s menet közben vál- j toztatni harcmodorán. ; Majd jóval mérsékeltebben. tette i hozzá: — Mindez tapasztalatlanságé­VÁRNAI JEGYZETLAPOK % Es akik a tisztes vereséget elszenvedték: az újságírók lelkes csapata. Balajti Árpád felvételei JÚZSIKA ÉS A koplalás Fura útvonalú a Szófia-Bratislava hétfő reggeli repülőjárat. A Szlová­kia fővárosában tartott rövid pihenő után ugyanis Madrid felé veszi az irányt a gépmadár. így dallamos spanyol szó hallatszott mindenfelől, amikor Schwendtner Józseffel, a csehszlovák szabadfogású birkózóvá­logatott tagjával elfoglaltuk helyün­ket. A még mindig csak tizennyolc éves fiatalember (júniusban tölti be a ti­zenkilencet], aki immár harmadik (!) felnőtt Európa-bajnokságán vett részt, alig várta, hogy mihamarabb Dunaszerdahelyen lehessen, szülei kö­rében. Április elsején ugyan a DAC- ból a trenöíni Duklába igazolt át, ám az elmúlt négy' hét nagy részét a vlaéimi edzőtáborban töltötte, ott folyt a válogatott keret felkészülése. Érthető hát, hogy a hosszú távoliét után már ugyancsak vágyódott haza. író Ferenc edző neveltje ezúttal sem vallott szégyent. A tavalyi lodzi EB-n az 57 kg-osok között szerzett ötödik helyével csapata legjobbja lett. ezúttal ugyanabban a súlycso­portban egy hellyel lejjebb csúszva, de folyamatosan javuló teljesítmény­nyel szerzett „olimpiai“ pontot. (Ugyanolyan helyezést ért el az 52 kg-ban Kapolka, a 74 kg-ban Kara- bin, míg a 100 kg-ban Strnlsko bronz­érmet szerzett). Ez különben a bir­kózásban jelenleg érvényben levő versenyzésforma egyik „specialitása“: a két selejtezőág egyikében a sor­solás szeszélye nemegyszer a legjo-b- bakat hozza össze, míg a másikban ugyanakkor ,,ingyen.“ lehet á hatos döntőbe jutni. így az egyes verse­nyek helyezései csak a legritkább esetben adnak valós képet a birkózó képességeiről, felkésiültségéről. Ezt talán csak hosszú távon, az egyes viadalok eredményeinek • összevetésé­vel lehet elérni... A lényeg azonban az, hogy Anto­nin Splítek vezető edző elégedett volt az ifjú tehetség fejlődésének ütemé­vel. A nagy ígéretnek kikláliott Schwendtner ezúttal sem okozott csa­lódást és — az olimpiai bronzérme­sek, Karabin és Strnísko mögött, ez abszolút hazai rangsor harmadik he­lyén — a Los Angeles-1 olimpiai ki­küldetés várományosának számít. A másfél órás út alkalmával bőven volt időnk beszélgetni a „kis“ Schwendtnerrel, akit egyébként á magyar válogatott tagjai csak Józsi­kának becéznek. Csakhamar — taTán azért, mert a légikisasszonyok hozták az élelmiszercsomagokat — az evés­re meg a koplalásra terelődött a szó. Én ugyan tudtam egyet-mást a témáról, de az olvasók többsége bi­zonyára aligha sejti, hogy az ala­csonyabb súlycsoportú birkózók szá­mára a fogyasztás tudománya úgy­szólván egyenértékű az edzésmunka minőségével. Mert aki nem bír és nem tud koplalni, az aligha számíthat a sikerre. Hosszú távon bizony nem kis pszichikai teher a kiadós edzé­sek után kerülni a finom falatokat — mondta Józsika —, én azért in­kább rövidebb idő alatt fogyasztok. Hogy mennyit? Most például egy hó­nap alatt hét kilót. Eredetileg úgy festett, hogy az idén Schwendtner „felmegy“ a 82 ki­lóba. Várnában viszont már arról volt szó, hogy a jövőben is az 57- ben számítanak rá. Hát nem könnyű a birkózók ke­nyere ... CSILLAGOK, CSILLAGOK Mint a nagy versenyeken általá­ban, itt is csillagok hullanak ős új üstökösök tűnnpk feL Egy emlékezetes bukás: Kocsis Fe­rencet a kötöttfogás klasszikusai kö­zött tartották számon, mégpedig ab­ban a súlycsoportban, amelyben talán Az ellenpélda ugyanazon váloga­tott szabadfogású együtteséből: Bíró László. Huszonegy éves, túrkevei szü­letésű, a Ferencváros birkózója. Ed­digi legjelentősebb eredményei: ötö­dik az ifi VB-n, hatodik az olimpián. Tehát első pillantásra nem egy ki­mondott ász. Százötvenhat centis ter­metével alaposan „kimagaslik“ a negyvennyolc kilósok mezőnyéből, s ennek rovására aztán még a többi „kisembernél“ is karcsúbb, véko­nyabb. De kezdettől fogva olyan, mintha egy láthatatlan, jól működő motor hajtaná. Egy pillanatra meg nem áll a szőnyegen, támad, akció­zik, küzdőkedve határtalan. Nagy meglepetésre meg is veri a tavalyi Európa-bajnok bolgár Mehmedovot. Aztán óriási csatában a másik nagy esélyest, a lengyel Olejniket. Az aranyéremért folyó döntő mérkőzé­sen a szovjet Gogoljev az ellenfele. Már tetemes a jobbnak látszó szovjet fiú előnye, amikor egyik fogását Bí­ró váratlanul és bátran megkontráz­za. átfordítja.' majd tusba kényszeríti ellenfelét. Felcsapnak az örömmámor lángjai. Laci először hihetetlenkedve keze kö­zé fogja a fejét, majd vad indián- táncot lejt, összevissza csókolja a bírót és ellenfelét, majd mint egy óriási levelibéka ugrik — egyenesen Hegedűs Csaba nyakába. Határtalan önbizalmával a modern sportban már-már kiveszőfélben lé­vő érdekes tulajdonság párosul: az egészséges szemtelenség. Már nem szimpátia —, hanem tény­kérdés és egyben talán tanulság: Ko­csis Ferenc szerepléséből éppen ez az önbizalom szította tűz hiányzott. TIBI, A JÖVŐ EMBERE Jankovics Tibor a négytagú cseh­szlovák kötöttfogású gárdának abba a felébe tartozott, amely helyezés nélkül tért haza a híres fekete-ten­geri üdülőhelyről. (Krysta ezüstér­mes lett az 57, Bojko hatodik a 100 kg-ban, míg a 62 kg-os Vejsada és az 52 kg-os Jankovics kiestek.) Ví- tézslav Mácha olimpiai bajnokunk, nak tudható be, hiszen ez volt tulajr donképpen az első igazi nemzetközi versenye. Egyébként tgyekezete, hoz­záállása ellen nincs semmi kifogá­som. Ha így folytatja a felkészülést, csupán idő kérdése, mikor válik a nemzetközi mezőnyben is számító, megbízható, sőt, éremesélyes verseny­zővé. Maga Tibi a verseny után nem túl vidáman Indult a lazításnak szánt tengerparti sétájára. Ez is jő jel: ko­molyan veszi, amit csinál, bántja, hogy nem tudott sikeresebben bemu­tatkozni. „Megsúgjuk“ még azt is: Mácha ed­ző szemében ezután is az olimpiai csapat biztos pontjának számít. SZÄSA MÉG MINDIG SZTÄR A birkózásban rendkívül fontos szerepet töltenek be a bírók, mivel ténykedésük, a sportág jellege foly­tán, óriási jelentőségű, különösen a módosított versenyszabályok nyújta­nak tág teret szubjektív véleményük­nek, hogy egész sor vitatott helyzet­ben eldöntsék:' a kiegyenlített erő­viszonyok esetén melyik versenyző is a jobb. (Döntetlen újabban már nem létezik.) Érthető tehát a meg­különböztetett figyelem, ainely a fe- . hér öltözékü döntnököknek'ki'jár. Ettől függetlenül a világversenye­ken immár évek óta amolyan nem hivatalos különleges státus jár ki egy impozáns , megjelenésű, jegenye termetű, mosolygós bírónak. Ha a szőnyegre szólítják, és a műsorközlő a mérkőzés előtt bemutatja, gyakran nagyobb tapsot kap, mint némelyik világbajnok. Pedig már egy évtize­de, hogy ő maga abbahagyta a győ­zelmek halmozását. Azelőtt, 1962-től 1972-ig világversenyeken a szabad­fogásban összesen tizenhat arany­érmet nyert, ebből hármat olimpián, tizet világ-, további hármat pedig Eu- rópa-bajnoifságon. Egyedülálló telje­sítménye ez, melyre senki más nem volt képes: Alekszander Medvegy, a ■ma negyvenhárom éves minszki egye­temi tanár, minden idők legsikeresebb birkózója. A szimpatikus Szása, akinek lapát­tenyerét rengeteg ismerős szoron­gatja meg ilyen alkalmakkor, annak idején új iskolát teremtett. Karcsú­ságával, mozgékonyságával, a száz kilót nem sokkal meghaladó testsú­lyával ö lett a modern nehézsúlyú birkózó eszménye. Nála sokkal súlyo­sabb ellenfeleket fektetett kétvállra. Ezért is nagy a tekintélye. S bár ö sem tévedhetetlen, eddig még nem láttam birkózót vagy edzőt, aki dön­tése ellen különösebben tiltakozott volna... MAJOR LAJOS Kemény volt a felkészülés, de megérte. Schwendtner JózkI (az elntérben bal­ról) ezen az EB-n is bizonyított. Jövőre újabb előrelépést várnak tőle. .A szerző felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents