Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-11 / 19. szám
MILYEN MÉRCÉKET ÁLLÍTSUNK? GALINA HOHOLJAK, a V. I. Lenin nevét viselő Magnyite- gorszki Kohászati Kombinát meleghengersorának operátora, az üzemi Komszomol-bizottság tagja Mit tartsunk legfontosabbnak a társadalmi aktivitás értékelésekor? A társadalmi megbízatások mennyiségét? Azt, hogy valaki önfeláldozóan dolgozik a munkahelyén? Nem áliltanám egymással szembe a két megközelítést. R. Kalasnyikova, penzai szociO'lógus annak az aktivistának a példáját említi, akinek csaknem tíz társadalmi megbízatása van, és képtelen arra, hogy akár egyet is ezek közül megfelelően ellásson, és emellett termelési feladatait is hanyagul végzi. Az ilyen ember azonban tipikus „álaktivista“, és nem is ezekről van most sző. Az ilyeneket könnyű felismerni, akárcsak azokat, akik nem látnak tovább a no^nnafeladatoknál, még akkor sem, ha esetleg éppen túlteljesítik. Bárhogyan vizsgálódjunk is, az ilyen embereknél nem találunk szilárd élet- szemléletre. Hogyan értékelj-ük tehát, hogy valaki aktív-e vagy sem? A megbízatás nem mérce, a termelési munkálatok szintén nem azok ... Számomra egy dolog legalábbis teljesen világos: nem tekinthetjük aktívnak azt a komszomollstát, aki nem vesz részt a közösségi éleiben. Csakhogy mit is tekintünk részvételnek? Társadalmi tevékenységen általában a különböző megbízatások, feladatok ellátását értjük. Megfeledkezünk azonban arról, hogy legfontosabb társadalmi szerepünk mindenekelőtt a termelésben van. Ai én brigádomban mintegy negyven ember dolgozik, az üzemrészben pedig tizenkét ilyen technológiai brigád van. Legjobb akarattal sem láthatunk el mindenkit megbízásokkal. Azt hiszem azonban, hogy ez nem is feltétlenül szükséges. Az viszont, hogy az ember sajátjának érezze a közös ügyet, hogy aktív hatást gyakoroljon a termelés menetére, ai kollektíva életére — mindez a személyiség társadalmi akiivitásának elengedhetetlen feltétele. Véleményem szerint éppen itt kell keresnünk a mércéket is. Világos, hogy nem elégséges, ha például a termelési mutatók esetében csak egy vagy két kritériumot állítunk fel. Minden bizonnyal a komszomolisták munkájának értékelésekor figyelembe kell vennünk azt, hogy hány és milyen javaslatot tettek a gyűléseken, mennyit valósítottak meg ezek közül, hogyan tanulnak a fiatal dolgozók, és miként nő szakmai hozzáértésük stb. Külön i:^ hangsúlyozni szeretném annak fontosságát, hogy a vezetésben való részvételt a legtömegesebb formában a szocialista munkaversenyben való részvétellel közelíthetjük meg. Hogyha eljönnének hozzánk azokra a műszakváltó röpgyülésekre, amikor az egyik brigád a másiknak átadja a munkát, meggyőződhetnének arról, hogy mennyire keményen ostorozzák nálunk azokat, akik hibát követnek el. Ugyanakkor azonban a munkában mindenki készen áll, hogy a másik segítségére siessen. Nézzék meg vállalásainkat. Vlagyinjir Hobotnyev föhengerész például vállalta, hogy megtanítja Viktor Osztapenko fiatal hengerészt a tizedik hengerállvány (ezt tartják a legbonyolultabb munkahelynek) kezelésére. Viktor viszont azt vállalta, hogy a lehető leggyorsabban elsajátítja a szá- már.i ÚJ technológiai folyamatot. Ez a ténv teljesen hétköznapinak tűnik, és mégis a lehető legjobban jellemzi mindkét munkás aktivitását, érdekeltségüket a gazdasági mutatók javításában. Az a tény, hogy brigádunk az elmúlt évben terven felül 4812 tonna hengerelt terméket állított elő, annak az eredménye, hogy mindenki sajátjának érzi a közös ügyet. Igaz az is, hogy nálunk sem mindenki ideális. Győztünk például a szocialista munkaversenyben, és a brigádot 300 rubel jutalomban részesítették. A műszakátadó röpgyűlésen Nyikolaj Alekszandro- vics Usakov művezető felolvasta a )u- talmazottak listáját. Rendben is volt az, hiszen ő igazságos ember, és a prémiumot kinek-kinek valóságos érdemei alapján osztotta fel. Ebben az esetben azonban másról van szó: a brigád csak pasz- szív szerepet játszhatott. Véleményem szerint bármely, a kollektíva életével összefüggő eseményt magénak a kollektívának kell megvitatnia — csak így lehetséges, hogy minden munkás aktív résztvevő és ne csak megfigyelő vagy egyszerű végrehajtó legyen. Nagy figyelmet szentelünk a Komszo- mol-munkában fellelhető formalizmusnak. Valóban ez gyakorta gyenge pontunk. A formalizmus megmutatkozik a túlszervezésben, de ’ ugyanilyen mértékben megnyilvánul a szervezetlenségben is. Üzemrészünk védnökséget vállalt a 12. számú iskola fölött. Őszintén szólva nehezen megy ez a védnökség! munka. Elmennek a komszomolisták az osztályokba, és nem tudják, hogy mitévők legyenek, hogy miről beszélgessenek a gyerekekkel. Eddig még csak egyedül Szergej Orlovnak sikerült elérnie valamit. Elvitte az osztályát az üzemrész turistabázisára és a kombinát múzeumába. Ugyanakkor még ez is kevés. Általánosságban nem valami örömteli a helyzet. Meghirdettük a védnökséget, és szervezetileg majdnem semmivel - sem támasztottuk elá. Azt hittük, hogy maguktól mennek majd a dolgok ... A termelésben dolgozó pionirvezetők nem tudják, hogy mivel foglalkozzanak az osztályokban. Tulajdonképpen honnan is tudhatnák? A tanárok, mielőtt az iskolába kerülnének, egyetemen tanulnak. A pionírvezető pedig, aki lényegében szintén pedagógus, nem rendelkezik semmilyen szakmai felkészültséggel. Az a tény, hogy a' pionirvezető társadalmi munkásként, azaz nem mint „hivatásos“ dolgozik, nem szolgálhat annak igazolásául, hogy erőfeszítései alacsonyabb színvonalú eredményeket hoznak. Azt a magas színvonalú társadalmi aktivitást, amely már az adott megbízatás jellegéből is adódik, a komszomolista nem tudja megvalósítani. Valószínűleg minden másképpen lenne, ha a kombinát keretei között működhetne a társadalmi pionírvezetők tanfolyama vagy iskolája, ahol elvtársaink módszertani segítséget kaphatnának. Ehhez hasonlóan már működik a fiatalok oktatóinak népi egyeteme. A munkáspedagógia fokozatosan magára talál. Meg kell tehát teremteni az iskolai munka fölött védnökséget vállalók számára is munkájuk „pedagógiai alapjait“. A komszomolístáknak megbízatásokat adva, nemcsak hajlamaikat és kívánságaikat kell figyelembe vennünk, hanem meg kell teremtenünk a vállalt társadalmi megbízatások sikeres teljesítésének feltételeit is. Enélkül a teljesítés formális, az aktivitás pedig csak látszat lesz. A Holodoj Kommunytszt nyoniáo s SEGÉDANYAG A POUTKAI OKTATÁSHOZ A KOMSZÖMOL A KOMMUNIZMUS ÉPÍTŐINEK ÉLVONALÁBAN A Komszomiü mindig tetemes részt vállalit az országépftésből, és ma is hű maradt a hagyományokhoz. Érről tanáshodik a Komszomolszkaja pravda térképe a komszomolépftkezésekről. A szovjet fiatalok idén 135 knicsfonlosságú építkezés fölött vállaltak védnökséget. „Elvtársak, ma arról szeretnék elbeszélgetni önökkel, -liogy melyek a Kommunista Ifjásági Szövetség legfőbb feladatai, és ezzel kapcsolatban arról, hogy általában milyenek legyenek az ifjúsági szervezetek egy szocialista köztársaságban. Ezzel a kérdéssel annál is inkább foglalkoznunk kell, mert bizonyos értelemben elmondhatjuk, hogy a kommunista társadalom megteremtésének igazi feladata éppen az ifjúságra vár. Hiszen világos, hogy a tőkés társadalomban felnevelekedett dolgozók nemzedéke a legjobb esetben is csak azt a feladatot oldhatja meg, hogy megsemmisfti a kizsákmányoláson épült régi, kapitalista életforma alapjait. Ez a nemzedék a legjobb esetben is csak azt a feladatot oldhtaja meg, hogy olyan társadalmi berendezést hoz létre, amely segíti a proletariátust és általában a dolgozó osztályokat abban, hogy a hatalmat megtartsák, és lerakják azokat a szilárd alapokat, amelyeken csak az a nemzedék tud majd építeni, amely már új körülmények között lát a munkához, olyan körülmények között, amikor nincs kizsákmányolási viszony az emberek között. Nos, ha ebből a szempontból vizsgáljuk az ifjúság feladatainak kérdését, azt kell mondanom, hogy az ifjúság feladatait általában, a kommunista ifjúsági szövetségek és mindenféle más szervezet feladatait pedig különösképpen egvetlen szóval lehetne kifejezni: a feladat az, hogy tanuljanak.“ Vlagyimir lljics Lenin, az Oroszországi Kommunista Ifjúsági Szövetség III.kongresszusán
