Új Ifjúság, 1982. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-11 / 19. szám

R

égóta készülök rá, hogy megírjam ezt a riportot. Újságíró vagyok, nincs a Szovjetuniónak olyan vidéke, ahol ne jártam volna még. És miniden találkozás — ha távoli vagy régen volt is — nyomot hagy lelkűnkben. A moszkvaiakkal szemben azonban mindig adósnak érzem magam. Nem azért, mintha róluk még sohasem kellett volna írnom, mintha nem mesélhettem volna róluk — erre Is volt alkalmam nem Is egyszer. Azokról beszélek, akikkel állandóan összeakadok. Azokról, akiket csaknem naponta látok anélkül, hogy valami különös alkalom kellene hozzá, akikkel mindennapos moszkvai utamon találkozom hazulról a szerkesztőségbe menet. A cigarettaárus asszony a kis bódéjában már ismer, tudja, hogy Prímát kérek. Hiszen nem első éve árul ezen a helyen. Aztán ott van az ügyeletes rendőr, akivel egyszer kénytelen-kelletlen az utcai átkelés szabályairól beszélgettem ... Meg az az őszhajű nyugdíjas kis öreg, akit magamban Kantnak nevezek; ahogyan sétálni szokott, szakasztott olyan, mint a híres filozófus. Nem mondhatom, hogy mlndannylukat ismerem: van amelyiküknek tudom a nevét, másoknak csak köszönök, egyeseket pedig csupán látásból ismerek.

Vajon számba veszik-e a szociológusok az ilyen kapcsolatokat? Nem tudom, lehet, hogy felületesnek, komolyabb figyelmet nem érdemlőnek tartják őket. Pedig nélkülük az élet unalmasabb lenne. Idegenné válnának a város utcái. Nekik, a városombelieknek szánom ezt a riportot.

Minden moszkvai számára van egy-egy olyan utca, ahol különösen sok ismerőse van, van a városnak egy olyan szöglete, ahol különösen otthon érzi magát. Számomra ez nem is az a negyed, ahol lakom, hanem elsősorban a szerkesztőség környéke, a Puskin utca, a Petrovka, meg a szomszédos utcák. Hány éve járom már ezt a négy háztömb hosszú utat

Szvetlána Varguzova, Gerard Va- sztlfev

a metrótól a szerkesztőségig! Itt van a borbélyom, kedvenc köny- ve.sboltom, a Sztolesnyíkov utcában.

Minden moszkvainak kedves ez a városrész. Hogyne lenne az, hiszen ez a város legrégibb része, és Moszkva történelmének annyi lapja fűződik hozzá. A Kreml is itt van a közelben, és köztudomású, hogy Moszkva a Kremllel kezdődött. A Petrovka a Péter kolostortól kapta a nevét, amely a XIV. század óta áll itt. Az orosz irodalom klasszikus hőseinek árnyai bolyonganak erre. Sok házon látni emléktáblát: a nagy költő, je- szenyln... a nagy kritikus, Be- llnszklj... Jablocsklna, a híres színésznő ... Sok régi ház áll még itt, s ahogy igaz, hogy a kövek történelmet lehelnek, úgy van újabb történelem is. Még emlékszem rá, hogyan alakult itt ki negyven esztendeje a szűk Ohot- nij rjad (Vadász-sor) helyén — ez volt „Moszkva gyomra“ — a város első széles sugárútja. És az egész kerület szebb, derűsebb, kényelmesebb lett.

Nem tévedek, ha azt mondom: ez a városrész ma Moszkva egyik legélénkebb, legnépszerűbb része.

á nevét azonban már régóta tudom. Pavel Naumovlct Markovlcs tizenkilenc éve dolgozik a pet- rovkal borbélymíhelyben, a Vanda üzlet mellett. Ennyi éve nyl- ratkozom nála. Most már tlzen- ötéves fiam sem Jár nylratkoznl senki máshoz, csak Pavel Naumo- vlcshoz. És nem egyedül ml vagyunk hűséges vendégel — némelyek még a családjával is ösz- szebarátkoztak.

Markovlcs 62 éves, már nyugdíjba mehetne. De nehéz elképzelni öt pihenés közben. Fáradhatatlannak látszik, semmi öreges nincs a járásában, a mozgásában. — Tudja — mondta egyszer —, nem tudok csak úgy sétálni. Mondjuk az erdőben. Nem értem, hogy lehet ez — csak mászkálni és nem csinálni semmit.

Ilyen a természete. Kilencéves kora óta dolgozik, már nem is tudna meglenni munka nélkül.

Natasa Zslgalova még csak második éve dolgozik egy cukrászdában, a Puskin utcában. Akik bejönnek ide néha egy csésze kávéra vagy egy szelet tortára, jól ismerik.

Natasa meséli:

Natasa Zslgalova

J. CSERNYISOV RIPORTJA

NAPONTA találkozom VELOK

Szása Dzsigo

P. N. Markoviét

A járókelők tömege tarka és rendkívül sokféle. Rengeteg tömött táska, csomagok, 'dobozok a kézben <—i ea a környék üzleti negyed. Szinte a világ minden nyelvén hallhatunk Itt beszélgetést (Moszkva melyik vendége mulasztaná el, hogy felkeresse a város- központot? És sok Itt a szálloda is). Esténként pedig ünneplőbe öltözött szinházkedvelők sietnek az utcákon több színház is működik itt, köztük a Nagyszínház, a Művész Színház, a KIsszínház, két gyermekszínház, az Operett- színház ...

Válasszuk ki a moszkvaiak sokarcú tömegéből azokat, akiket naponta Iátok.

Utam a Marx sugárúton kezdődik, amelyen e riport hőseivel nap mint nap találkozom.

Riportomat mentegetőzéssel kell kezdenem. Bocsássák meg, de nem tudom első hősöm nevét. Ez már így adódott. Hadd legyen egyszerű tetőfedő, és e munkásember személyében tisztelegjünk mindazon mesterek előtt, akiknek a keze gondozza, építi ezt a várost. A szerelőknek, a panelszál- lító kocsik vezetőinek, a locsoló munkásoknak, azoknak, akik virágot Ültetnek, és azoknak, akik házainkat Javítják. Ezzel kapcsolatban nem felesleges emlékeztetni arra, hogy Moszkva lakótere az utóbbi két évben 9 százalékkal nőtt. Ez idő alatt egymillió moszkvainak javultak a lakáskör'ülmé nyel. Átlagosan naponta 526-an kapnak éj lakást

Ennek a másik mesterembernek

Ä nyolcadik osztály után cukrásztanuló lettem. A barátnőmmel együtt: osztályunknak csaknem a fele szakácsnak vagy cukrásznak ment. Hogy miért? A politechnika-tanárnőnknek sikerült megkedveltetnle velünk ezt a szakmát. Most dolgozom és az esti iskolán már a tizedik osztályt végzem. Azután? Azt hiszem főiskolára megyek. Melyikre? Ez egyelőre titok.

Natasa Moszkva mellett, Scsel- kovóban lakik. Munkáscsaládból való, apja már nyugdíjas, édesanyja azonban még dolgozik egy gyárban. A vőlegénye is gyárbeli fiú, szerszámlakatos.

Igen, a 18 éves Natasa már az esküvőjére készül. Vőlegényével, Vologyával az esti Iskolában ismerkedett meg.

A cukrászdától vagy száz lépésnyire van a Buklnyiszt antikvárium. Szása Dzsigóval ott Ismerkedtem össze. Soká lesz még az esküvőd? — tréfálkozom vele. — Ugyan — legyint Szása — nincs időm ilyesmire.

Szása semmire sem ér rá. Életét teljesen lekötik a könyvek. Már gyermekkorában megszerette az olvasást. Tizenkét éves korában találkozott azzal az emberrel, aki sokban meghatározta sorsát: ez pedig az iskolai könyvtáros volt. „Olyan keveset tudok még. Tanulnom, sokat kell még tanulnom“. Most is tanul, a nyomdaipari főiskola esti tagozatán. Nappal a boltban dolgozik. „Okos könyvet eladni egy rendes embernek, ez számomra élvezet —

mondja. ^ De nem szeretem azokat, akik csak azért vásárolnak meg egy könyvet, mert az divatos.“'

í— Szása, jut egyáltalán Időd a pihenésre?

—i Jut. Van egy nyaralónk Moszkva mellett. De a falusi élet nem nekem való. Tipikus városlakó vagyok. Itt van a zeneakadémia ■—! ez az enyém. Az énekesek közül Galina Vlsnyevszkáját szeretem. A zongoraművészek közül meg Richtert. Kedvenc zeneszerzőm Csajkovszkij, Rahmanyi- nov, de közel áll hozzám Bach is. Szeretem Prokofjevtöl a Háború és béke cím'ű operát, annak kórusai egyszerűen megrázóak.

Ha már egyszer zenéről beszélünk, ideje megismerkednünk további hőseinkkel: Natasa, Lala, Vera, Gálja, Stella, Violette — így hívják a színpadon ezt az igéző asszonyt, az operettszínház művésznőjét. „Civilben“ Szvetlána Varguzova a neve.

Megvallom, az operettszínház- hoz különösen meleg kapcsolat fűz; pár évvel ezelőtt képriportot készítettem róla. Szvetlána akkor még a Gnyeszin-intézet növendéke volt.

Gerard Vasziljev, akit nevezhetnénk Edwinnek, Taszilónak vagy Daniió grófnak, akár még And- rejevnek vagy Jágónak.

— Már az óvodában szerettem énekelni — mosolyog Szvetlána. Arról álmodtam, hogy énekesnő leszek. Színésznő lettem, de énekelnem, táncolnom és játszanom is kell. összetett művészet a miénk — kapcsolódik a beszélgetésbe Gerard. A színész munkája nem egyszerű. Nem könnyű kenyér a miénk — munka, munka, sok, sok munka.

— Munka, meg egy kis szerencse — mosolyodik el Ismét Szvetlána. Engem kétszer ért a szerencse; az intézetben, amikor meghallgattak és az operetthez irányítottak, aztán Itt a színházban, már megkaptam az első premier szerepet. Van egy műsorunk, a címe: Szerelmem operett. Igen, ez a ml közös szerelmiünk.

Ä régi Péter kolostorral szemben balra van a Moszkva utca. Ott egy régi ház ajtajában ér véget mindennapos utam. Ez a szerkesztőségünk, ott a tábla többnyelvű felirattal. Persze csak akkor mindennapos ez az utam, ha nem vagyok kiküldetésben. Moszkvában lenni számomra mindig ünnepnap.

HETED

A brit-argentin ksntllk- tnt (ás mást minden ek megvan arra, hogy as Arf

entina elleni s az Egyesült llamok által támogatott brit agressziáröl beszéljünk) Ismét megmutatja, honnan ered a békének, szuverén államoknak és a népek biztonságának igazi ás nem nyugati propagandakSzpon- tok által kitalált fenyegetése — irta Jurij Kornytlov, a TASZSZ szovjet hfrfigynük- ség kommentátora.

A Rio de Janeiröban 1947- ben a kUlcsünös segéiynydj- tásrál aláirt Amerika-kSzi egyezményre hivatkozott nemrég Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnüke, amikor az Amerikai Államok Szövetségében a közép-amerikai országokban és a karibi térségben végrehajtandó intervenció amerikai terveit ismertette, a tervezett intervenciót ezeknek az országoknak a „védelmével“ indokolva. Pedig a térség országainak függetlenségét senki sem veszélyezteti az amerikai imperializmuson kívül. Most azonban olyan helyzet állt elő, amikor Argentínát, az egyik latin-amerikai országot a brit páncélököl fenyegeti. És a washingtoni „barát“ nemcsak hogy teljesen „megfeledkezett“ az Amerika-közi egyezményről, nemcsak hogy demonstratív módon elutasította az AASZ külügyminiszteri értekezlete határozatának támogatását, mely felszólítja Nagy-Britanniát, hogy állítsa le a katonai akciókat, hanem nyíltan bejelentette, hogy a kérdésben Londont támogatja.

Ami a Szovjetuniót illeti, írta Jurij Kornyilov, ma gatartása a Malvin-szigatek körüli konfliktussal kapcso- iatban változatlan. A Szovjetunió, amely határozottan fellépett a gyarmatosítás bármely formája ellen, meg van győződve róla, hogy e szigetek gyarmati státusának felújítása — erre London és azok törekszenek, akik támogatják militarista kalandját — megengedhetetlen. A viszályt békés úton és tárgyalásokkal kell rendezni az ENSZ ismert határozataival összhangban.

Május 3-án a varsói óvárosban, a Dzerzsinszkij téren, majd az egyetem környékén mintegy 4000 főnyi, főleg egyetemistákból és tizenéves fiatalokból álló tömeg gyűlt össze, állam- és rendszerellenes jelszavakat kiáltozva, a „Szolidaritást“ éltetve. A rendőrség könnyfakasztó gázzal és vi- ziágyúkkal oszlatta szét őket, de a tüntetők kisebb csoportjai még a kora esti órákban is folytatták akcióikat.

A Varsóban, Gdanszkban és más lengyel városokban lejátszódott hétfői utcai tüntetésekkel kapcsolatban a lengyel központi lapok keddi számukban hangsúlyozták, ezeket az eseményeket nem lehet másként értékelni, mint a szocializmus ellenségeinek kétség- beesett kísérletét, hogy visszaszerezzék elvesztett pozícióikat. E politikai provokációk ellenére az állami szervek nem térnek le a szocialista újjáépítés útjáról, és továbbra is azon fáradoznak, hogy kivezessék az országot a válságból.

Abban a helyzetben, amikor enyhítették a szükségállapot-intézkedéseket, ezek az akciók nem jelentenek mást. mint a nemzet) megegyezés gondolata ellen irányuló lépéseket. Abban a pillanatban^ amikor a szejm az élet további normalizálásáról. a parlamentnek az 1982. január 2B-án a nemzeti megegyezés kérdésében hozott határozatáról tanácskozik, fiatalok csoportjai hagyták magukat provokálni belső szocialistaellenes és külföldi diverziós csoportok által, amelyek már rég társadalmi zavargások szítására törekszenek Lengyelországban.