Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1981-08-04 / 31. szám

VB

IM 7

A

fellődés bizonyos fokán a természet a felemelkedés elősegítése érdekében a nemeket megosztotta. Ha az ifjú lény, a „gyermek“ kifejlődött, férfi vagy nő lesz belőle, és fél lénnyé válik, akinek a továbbszaporodás végett „párosodnia“ kell.

A nemileg éretlen gyermek még nincs felezett állapotban, és így éppúgy hiáriy- zik belőle a párosodásra, mint a tökéletességre való törekvés. A gyermek még nincs nemileg megfelezve. Éppen ezért érzi magát tökéletlennek, megvan magával elégedve. A magával elégedett lény egocentrikus. „Holnapután lesz a születésnapom!“ — a gyermek számára ez a legfontosabb esemény a világon. Tőle egész Ázsia elsüllyedhet, mert Ázsia mint fogalom nem létezik az agyában. Utazásról hazaérve csak magáról és csak saját élményeiről mesél. „Amikor ott voltam ..., amikor azt csináltam ..., én ..., mi...“ „Táj" vagy „a természet szépsége“ vagy a társadalmi kérdések még nem léteznek számára.

Az érettség első jelleinzö]e: törekvés a testi tökéletességre. A fejlődő gyermek testében a nemi mirigyek műkod ni kezdenek. A nemi mirigyek ugyanis csak félsejteket hoznak létre, s ezek révén az ember egyre inkább félembernek érzi magát. Á nem nélküli teljes lényből, a gyermekből, nemileg differenciált féllény lesz: férfi vagy nő. jól tükröződik ez például a szlovák nyelvben, ahol a férfi szó htmnemü, a nő nőnemű, míg a gyermek semlegesnemű. Az a változás, amelyet a nemi mirigyek érettsége okoz a gyermekben, olyan jelentős, hogy akár egy második születésről is beszélhetünk: az első születéskor a személy, másodszorra a személyiség születik meg.

A nővé vagy férfivá felezett ember keresi a nemi mirigyei másik felének hordozóját, vagyis a másik nemhez tartozó személyt. Ezt az egyesülésre irányuló törekvést nevezzük nemi ösztönnek.

A házasság tökéletlen féllények együttélése tökéletes párként. A félsej- tek termelődése miatt az ember tökéletlennek érzi magát, elégedetlen magával, nyugtalan.

Megszűnik a nyugtalanság, ha a féllény egy másik nemű féllénnyel egyesül. Az a társadalmilag szervezett forma, amelyben a különböző nemű féllények párosodás céljából együtt élnek, a házasság.

Az érettség második jellemzője; törekvés a lelki tökéletességre és az önzetlenségre. A fiatalember észreveszi, hogy a világ nem is olyan paradicsom, amilyennek azt gyermekkorában látta, hanem bizony tökéletlen. Elfogja a „világfájdalom“, és szeretné megváltani a világot. Azután rájön, hogy ezt előtte már sokan megpróbálták, hogy ő csupán egy tagja a társadalomnak, amely egyes emberek munkájából mindenki jóléte érdekében jött létre. Olvassuk ezt az újságot — azért olvashatjuk, mert Gutenberg mester 500 évvel ezelőtt feltalálta a könyvnyomtatást. Olvassuk ezt az újságot, mert az iskolában megtanultunk olvasni, abban az iskolában, a- melyet a közösség tart fenn az egyénekért. Zavartalanul, nyugodtan olvasunk, mert tudjuk, hogy a törvény, az állam, a rendőrség, az egészségügyi szolgálat véd bennünket. Ég a lámpa az asztalunkon, mert Volta és Faraday miérettünk is tanulmányozta az elektromosságot.

Ez a közösség érdekében végzett tevékenység azonban éppúgy nem érdem, mint ahogyan nem érdeme a méhnek, hogy a méhcsaládnak gyűjtögeti a mézet. Az alkotási vágy mint a kulturális ösztön egy fajtája él bennünk. Ezt követi a fiatal ember, amikor elhatározza, hogy — tessék figyelni a fogalmazás árnyalataira — a művészeteknek szenteli életét, a tudományt művelt, a közösséget szolgálja, s ha szükséges, érte fel is áldozza magát.

A házasság az alkotási vágy kielégítője és az embert kultúra alappillére. A házasság az elképzelhető legszebb formája alkotást vágyunk kielégítésének, mert nem alkalmi cselekedet, hanem ál tála az önzetlenség válik életünk tar talmává. A házasságban az ember már nem önmagának él, hanem egy másikért is, s abban leli örömét, hogy a másikat boldoggá teszt. A másik is ezt te szí, és így a házaspár valóban egymá sért él. Az igazi házasság mindig ön zetlen kapcsolat.

A házasságban ugyanakkor adózunk az-emberi társadalomnak azokért a kulturális javakért, amelyeket rendelkezésünkre bocsát. Kerékpározás közben élvezzük annak a hasznát, hogy valaki feltalálta a kerékpárt, a törvények biztonságossá teszik életünket, örömmel tölt el, ha látjuk a görög művészek alkotásait, vagy ha lármás nap után meg hallgatunk egy Beethoven-szlmf óniát. Saját alkotó tevékenységünk ezeknek az örömöknek az ellenértéke, az egyik ember földet művel, a másik a gyár ban dolgozik vagy mást csinál, a házasságban pedig a gyermekeket nevel jük. A gyermekektől azt várjuk, hogy egykor hasznos tagjai lesznek az embert társadalomnak. Tevékenységének értékét senki sem tudja megmérni. Minden anya hivatva van arra, hogy zsenivel ajándékozza meg a világot.

Korunk házassági problémája: átmenet a tegnapból a mába. A mai modern házasságoknál is az egyik boldog, a másik boldogtalan vagy éppenséggel nagyon boldog. Bizonyos nehézségek elkerülhetetlenek — éppúgy, mint az élet minden vállalkozásában. Spinoza szerint vannak- elkerülhetetlen és elkerülhető bajok. Elkerülhetetlen az, hogy megöregszünk és meghalunk, hogy a nehézségi erő a földhöz húz bennünket, hogy a vízben az ember megfullad, hogy a szabadtéri ünnepségeket elmossa az eső. Csak az a szenvedés kerülhető el, amelyet mi okozunk magunknak. Elkerülhető, hogy a gyermek gyufáival játsszék.

Ugyanígy a házasságban is vannak elkerülhető és elkerülhetetlen bajok. Elkerülhető, hogy a lány iszákos férjet válasszon magának, vagy hogy olyan nőt vegyen valaki feleségül, aki hanyag. De az ember hiába tesz meg mindent azért, 'hogy a házassága békés legyen,-: egy szerre csak nehézségek támadnak.'Veszélyezteti a boldogságot a nemek közti különbség, a - jellemek közötti eltérés, az összeütközés a férfi érdekei és a nő igényei között, a nem megfelelő nemi kapcsolat, betegség, rossz útra tért gyermekek, pénzügyi bajok, családi viszály, az asszony barátnőinek az intrikái, a féltékenység. Ezek kellemetlenségek, amelyek nagy része azonban minden házasságban elkerülhetetlenül és tipikus módon bekövetkezik. El kell viselni a bajokat, mint ahogy elődeink is elviselték, és el fogják viselni azok is, akik utánunk jönnek mindaddig, amíg a férfi férfi, az asszony asszony marad, amíg szerelem lesz, amíg betegség érhet, de ne is soroljuk tovább a bajokat.

A boldog házasság titka: felismerni a házasság nehézségeit, az elkerülhetetleneket elviselni, az elkerülhetőket pedig lehetőleg elkerülni.

Nem lehet a házat lerombolni anélkül, hogy ne nyelnénk a porát. De évszázadát senki sem választja maga. Most kell élni. „Mit kell tennünk?“ — kérdezi Goethe. — „Amit a ma megkíván tőlünk.“ Semmivel sem vagyunk rosszabbak szüléinknél, csak a dolgunk nem könnyebb, hanem nehezebb. Nehezebb szabadon, méghozzá nemrég kivívott szabadságon élni, mint kitaposott utakon a törzsi életforma védelmében baktatni. A nő kivívta szabadságát, most meg kell tanulnia élni is a szabadság gal.

Az embereknek általában homályos elképzeléseik vannak a házasságról. Tiszta képet kell róla adni. A filmek és a szórakoztató irodalom édeskés mérgét reális szemlélettel kell hatástalanítani, és a házasságot valódi meg világításban bemutatni. A házasság szép, de nehéz élet, nem ajándékba kapott, hanem megküzdött boldogság, nem két szerelmes ember romantikus szökése a családi megkötöttségek elől, nem a szerelmespár kényelmes takarója, hogy ezentúl zárt ajtók mögött zavartalanul adhassák át magukat a testi gyönyö

röknek, nem léha eszköz arra, hogy kát fizetést összerakva — mintha egyik létrát a másikhoz toldanák — kúsznák a magasabb életszínvonal felé. 'A házasságban két féllény egyesül tökéletes egésszé, nyugtalanságuk, szétszakítótt- ságuk és egyedüllétük feloldódik; életük, amely addig önző volt, az önzetlenség magasabb rendű fokára emelkedik, többé nem csupán önmagáért él ez ember, hanem valaki másért is, s 'á jp_l sikerült házasságban még inkább 'á rriá- sikért. Legbensőbb vágyait az ember, 'a házasságban nemes módon éli ki. Nemi ösztöne a férfit otthon- és családalapításra késztet, önzetlen cselekedetekre irányuló ösztöne pedig arra, hogy családja jólétéről gondoskodjék.

A házasságban az ember betölti, ét^e tartalmát: építőköve lesz egy epÜleJ- nek, amelyet emberiségnek nevezünk, és amely ismeretlen magasságok 'ffilé tör.

A virágokra rászáll g méh, teleszéSi magát virágporral, és terhét hazaviszi ivadékainak. A teher nehéz, de a teher boldogság. Könnyű boldogság nincs, boldogság csak az, amit fáradság árán értünk el. A házasság az élet nehézsége, amit a házastársak kölcsönösen könnyebbé tesznek, a házasság az élet öröme, amelyet a házasok együtt, élvezve megkétszereznek.

A házastársi együttélés miridkét 'fél számára próbakő. Sajnos az utóbbi időben megszaporodott a válások száma. Lapunk hasábjain ennek okaira is ytsz- szatérünk majd az elkövetkező hónapokban. Most befejezésül csupán néhány új jelenségre hívjuk föl az olvasóink figyelmét.

A mostani házasságokat nemcsak azért nem hasonlíthatjuk a mondfuk 50 vagy száz évvel ezelőttiekhez, hogy a nők a szó legszorosabb értelmében egyenjogúak lettek a férfiakkal, hanem más szempontokat is figyelembe kell venni. Az egyik ilyen új szempont, hogy ma sokkal többen kötnek házasságot, mint a múltban. Statisztikai kimutatások tanúsítják, hogy a második világháború előtt a 20—29 év közötti fiatalok 80—85 százaléka kötött házasságot, jelenleg ez 90—95 százalék. További új jelenség, hogy egyre fiatalab- ban teremtenek házassági kapcsolatot.

De mit monodanak erről a számok? 1930-ban a húszéves korú nők 15 százaléka volt férjnél, a 70-es években ez a szám már megközelítette az 50 százalékot. Huszonkét éves körig 1930-ban a nők egyharmada ment férjhez, jelenleg ez 70 százalékot tesz ki. Hasonló a helyzet a férfiaknál is. Ma minden tizedik férfi 20 éven aluli, amikor már megnősül. 1930-ban a férfiak nem egész 7 százaléka volt nős 22 éves kora előtt, ma egyharmada.

Azzal, hogy a fiatalok korán kötnek házasságot, megnövekszik az ifjú házasok és főleg a fiatal szülők száma.

Ha a fiatalok 20—23 éves korban kötnek házasságot, kilátásuk van arra, hogy 40—50 évet élnek együtt. 1900- bdn a házastársi együttélés 15—20, 1930-ban 20—25 évig tartott. Érdekes jelenség az is, hogy a gyerekek a há-. zasság első éveiben születnek, így a gyermek házasság stabilizációs szerepé nem akkora, mint a múltban volt, mert a családban 15—20 évet élnek, de a szülök még további 20—30 évet élnek együtt. Azzal, hogy megszaporodott a fiatal, vagy nagyon is fiatal szülők száma, megszaporodott a fiatal nagymamák és nagyapák száma is. Nem ritka eset a 40 éves nagymama és 45 éves nagyapa, aki persze állásban van, így az unoka iránti szer etetet, törődést mije, mint az évtizedekkel ezelőtti nagv- | mamának, nagyapának. Sokan közülük: i az unoka iránti szeretet, törődést mi nól nagyobb zsebpénzzel, szeretnék pó tolni, ami természetesen helytelen.

Ogy gondoljuk, ne bonyolítsuk tovább a kérdést. Evekkel ezelőtt jelent még nálunk egy ismert pszichológus nyilat kozata, akit többek között a házasság intézményéről is faggattak. 0 moso lyogva válaszolta: ha sok pénzem volna, akkor rengeteg plakátot nyomtatnék ki, és azt mind ktragasztatnám. A plakátokon pedig ez állna: Fiatalok, ne kössetek házasságot nagyon korán!