Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-21 / 51-52. szám

TÁNCHÁZ...

...ÉS AMI KÖRÜLÖTTE VAN

TANCHAZ — hirdeti egy szerény tábla « Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Várost Művelődési Ház ajtaján.

Fiatalok állnak meg a tábla előtt, ízlelgetik az Ismeretlen, ú) szót, tanakodnak, ml is rejtőzhet mögötte. A „beavatottak" tudják, mit jelent. Olyan helyet, ahol népi táncokat tanítanak — táncolnak. Szabadon fogalmazva, amolyan népi diszkót.

Szombat délután, hat óra.

A mövelőtlésl ház egyik termében a Pánt Ilka zenekar hangolja a hangszereit. A folyosón tucatnyi fiatal nézelődik, várja a fejleményeket. Majd megszólal a zene. Néhány táncos bemelegít, ami polgári nyelven szólva annyit jelent, hogy próbálgatja a tánclépósekot, várja az érdeklődőket. Rö víd unszolás után a folyosón álldogáló fia talok bemerészkednek a terembe. Az Instruktorok munkához látnak: Bertóké ver- bunk, csallóközi csárdás. A merészebbek magpróbálják utánozni őket. Néhány ütem után táncba lendül a társaság. Helyenként megy, helyenként gondol okoz az újfajta mozgásstflus. Azért ez mégis más, mint a (sajnos] megszokott rock, de mire lejár a táncházra előlegezett Idöpenzum, a tánckedvelők túlnyomó része bekapcsolódik, és többé-kevésbé elsajátítja az aznapra betervezett táncokat.

íme a táncházi Első próbálkozásra nem is rosszl

De vajon ml Is az a táncház?

Kávé mellett Ultink le beszélgetni az Imént véget ért „akcióról“.

Szemben a „főszereplők“ foglalnak helyet: Céréné-Pozsár Erzsébet, a művelődé-^ sl ház táncelőadőja, Quittner János koreográfus, a Szőttes művészeti vezetője, Sebő József, a Pántlika zenekar vezetője és László Irénke, a Pántlika hegedűse.

— Valóban, ml Is az a táncház? — teszem fel a kérdést.

Céréné-Pozsár Erzsébet válaszol:

— A tánc, a mozgás elválaszthatatlan a fiatalok életétől. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a diszkók elterjedtsége, népszerűsége. Csakhogy ha ezeket a diszkókat jobban szemügyre vesszük, megállapithat- jnk, hogy esztétikai-nevelési szempontból vajmi keveset adnak a fiataloknak. A kommersz, néha lélektelen, érzékekre ható zene, sokszor a végleteket súroló mozgás nem képes gazdagítani a fiatalok lelkivilágát. Éppen csak a mozgásigény kiélésére jó. Es ezt a mozgásigényt szeretnénk kihasználni egy nemesebb, értékesebb szórakozásra. A táncház nem a mi ötletütfk, Magyarországon szinte divathullámmá fejlődött. Mi azonban nem egyszerűen utánozni akarunk, csak az ötletet, a formát vettük át, a tartalmát mi szabjuk meg.

— Ml az a más?

— Csallóköziek lévén, elsősorban saját hagyományaink népszerűsítését tűztük célul. Persze, később más dél-szlovákiai tájegységek táncainak betbnttását' is tervez' zük. Újításnak szárait még az is, hogy nemcsak táncolunk. A szünetekben egy-egy rövid előadást, vagy mondjuk inkább, beszélgetést tartunk a népi hagyományokról, szokásokról.

— Ez közben hadüzenet a diszkónak?

— Semmi esetre sémi Ennek nem lenne értelme, a diszkó sokkal szfvósabban begyökereződött, semhogy meg lehetne szüntetne Nem is ez a cél. A diszkónak is megvan a küldetése. A táncházat párhuzamosan akarjuk „üzemeltetni“, amolyan is-ls alapon.

— A táncháznak van egy másik, talán jelentősebb vetUlete is — kapcsolódik a beszélgetésbe Quittner János, aki nálunk a táncházmozgalom „szellemi atyja“. — Ismeretes, hogy fiataljainknál az oktatási folyamatból sajnálatosan kiesik a népművészet, a népi hagyományok megismertetése. Márpedig, nézetem szerint, a szélesebb értelemben vett anyanyelvi nevelésnek ez is elválaszthatatlan tartozéka. Nem mondhatom, hogy ismerem a saját nemzetem vagy más nemzet kultúráját, ha nem ismerem a népművészetét. A túlzsúfolt iskolai tanterv nem ad lehetőséget a megismertetésre, az iskolán kívüli nevelésben viszont a népművelési intézmények adósak maradnak ezzel, Nos, elképzelésünkkel éppen ezt a hézagot akarjuk betölteni. Ezen a téren, ha nem is mindent, de sokat tehetnének a táncházak. Nem beszélve arról, hogy a nemzetköziségre való nevelés eszközévé is válhatnak. Terveinkben ugyanis nemcsak magyar, hanem szlovák és cseh néptáncok betanítása Is szerepel.

— Mint minden újnak, a táncházmozgalomnak is nyilván nem egy problémával, akadállyal kell szembenéznie. Vajon melyek ezek az akadályok, és hogyan lehetne őket leküzdeni?

Lényegében három tárgykörbe csoportosíthatjuk őket. Anyagi-szervezési, zenekar és oktatók. Először tehát termet, megfelelő knlturált környezetet kell biztosítani, és elengedhetetlen a kellő propagáció. Ez az első feltétele az eredménynek. Ezen a

téren többen is .összefoghatnának, például a SZlSZ-alapszervezetek, a CSEMADOK helyi szervezetei, élegyütteseink, népművelési intézetek stb.

— Hogyan- állunk a zenével?

—- Ez bizony probléma — szól Sebő József, a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Ház mellett működő Pántlika zenekar vezetője —, néptánccsoportjaink már évtizedek óta küszködnek vele. Kevés a néptánc kíséretére úgy-ahogy alkalmas zenekar, romlott, „kávéházi“ a stílusok, és anyagiakra igényesek. A táncházban való muzsikálásra sem esztétikai, sem anyagi szempontból nem alkalmasak. Néhány évvel ezelőtt újfajta zenekarok kezdtek alakulni, amelyeket Jobb kifejezés híján „parasztzenekarok- nak“ nevezünk. Stílusukban az antentikus népzene visszaadására törekeszenek, kevés tagot és hangszert igényelnek. Művelői a zene szépségéért muzsikálnak, és nem kereseti forrást Iáinak benne. Bizonyára Dél- -Szlovákiában is akadna sok fiatal, aki vonzalmat érez a népzene iránt, szívesen művelné. Elterjedésével a tánccsoportoknak is sok gondja megoldódna. Csakhogy... Eddig nem akadt központi szerv, amely felmérte volna ennek jelentőségét, és felkarolná a mozgalmat. Oktatókra, propagálókra és pártfogókra lenne szükség. Mi szerencsés helyzetben vagyunk. A városi műveségét, azt a szellemiséget, amiből a mese is, a rajz Is, az anyagi kultúra is születik.

XXX

Comenius minden, dolog tárházának nevezi az emlékezetet, s az emberi szellem első részéhez: az észhez tartozónak mondta az ítélőképességgel együtt. Az emlékezet irodalma, a memoárirodalom magyar nyelven a legdúsabban és legszebben a régi Erdély talaján termett. Az alábbiakban az emlékezet világába vezető könyvekről szá mólunk be.

Az idei év lublláris alkalommal szolgált a Bethlen Gábor emlékezete clmú gyüjte mény megfelentetéséhez a Pro Memoria könyvek sorozatában. Az idén volt 400. évfordulója Bethlen Gábor születésének, s a könyv ez alkalomból válogatást tesz közzé az Erdély legmarkánsabb uralkodójára vonatkozó dokumentumok és emlékezések tár- házából. A nem nagy formátumú, de vaskos kötet tartalmazza a fejedelem válogatott leveleit, végrendeletét, udvari történj szének a Bethlen tetteit megörökítő müvét A személyes emlékezések sorában megtalál juk benne a fejedelem toledól származású udvarmesterének eleven hangú beszámoló ját az udvari életről, valamint Bethlen egy kori inasának. Kemény Jánosnak a vissza emlékezéseit.

Kemény János, aki a Bethlen halála utá ni évtizedekben mint politikus és hadvezér jelentős szerepet Játszott az ország é- letében — rövid ideig Erdély fejedelme Is volt — saját életének és pályájának a megörökítésével is beírta nevét a magyar törlődési ház lehetőséget ad a gyakorlásra és a szereplésre, oktató-vezetőnk pedig Ag Tibor. Sőt, részt vehetünk egy hosszú lejáratú tanfolyaniuu, amelyet a táncház-zenekarok számára szerveznek Győrben. Tapasztalatainkat, tudásunkat nem tartjuk meg magnnknak. Nemrégiben Gellén (Holice) alakult hasonló zenekar, s azt patronáljuk. Nagyon szívesen segítenénk bárhol és bárkinek, aki igényelné segítségünket. Sajnos, eddig nincs érdeklődés. /

— A zene mellett nagyon fontos szerepe van az oktatónak, vagy mondhatnám úgy is: az előtáncosnak.

Quittner János:

— En nem fontosnak, hanem döntőnek mondanám. Ugyanis az egész mozgalomnak a mi elképzelésünk szerint akkor, csak akkor van érlelnie, ha az eredeti, a „tiszta forrásból“ merített lánchugyományt tanítjuk. Márpedig az autentikus folklórt csak az tudja továbbadni, aki azt maga is bizalmasan ismeri. Elegyütleseiok zöme műsorában lelsorakoztotja Dél-Szluvákia valameny- nyi néprajzi tájegységét. A táncosok tehát ismerik őket. Csakhogy ezeket a táncokat, érthető módon, a színpadi követelményeknek megfelelően bizonyos fokig már stilizálták. Szükség lenne tehát az egyes tájegységekben való elmélyülésre. Ezt egy néhány napos nyári tanfolyam révén lehetne elérni. Itt az élegyüttesek legjobb táncosai vennének részt mint hallgatók. Oktatókként feltétlenül egy-egy szlovák és cseh együttes vezetőjét is meg kellene hívni. Persze ezt csak központi, esetleg kerületi intézmény tudná megszervezni.

— A problémakör egészen szélesre gyűrűzött. Hadd toldjam meg még eggyel. Az Iménti táncházat nézve a résztvevők zöme a tizenévesek korosztályából volt Vajon nem kellene, lehetne már korábban, a még fiatalabbaknál elkezdeni a népművészet szereletére való nevelést?

— Erre is gondoltunk már — mondja Céréné-Pozsár Erzsébet —, ha sikerül rendszeresíteni a táncházat, és én nagyon hiszem, hogy sikerül, szeretnénk valamiféle gyermektáncházzál kísérletezni. Kisebb gyerekeknek népi játékokat kívánunk tanítani, szabad, kötetien, játékos módon.

Sebő József:

— Néhány szóval hadd térjek még visz- sza az elején elmondottakhoz, nevezetesen az iskola szerepéhez. Gyakorló pedagógus vagyok, és ismerem a helyze'tet az iskolában. Igaz, hogy a tanterv nem sok lehetőséget ad a népművészet megismertetésére és népszerűsítésére, de nem is zárja ki. Csak a pedagógustól függ, hogyan találja meg a módját. Hadd mondjam el egy személyes tapasztalatomat: rajzórán, amíg a gyerekek festegettek, népdalt kezdtem nekik énekelni. Elénekeltem egyszer-kétszer, majd mondtam, próbálják meg velem énekelni anélkül, hogy megszakttanák a festést. Meglepetósemre az óra végén közösen elénekeltük a dalt, tökéletesen megtanulták. Egy népdallal többet tudtak, és e- mellett maradéktalanul elvégeztük a tantervben előírt rajzfeladatot. Nagyon jól sikerült, vidám óra volt. Ez persze, csak egy a sok lehetőség közül. Csak egy kis ügyszeretetre és az iskola vezetésének a megértésére van szükség. Meggyőződésem, hogy iskoláinkban mindkettő megvan.

Adva vannak tehát egy hasznos, nemes mozgalom lehetőségei. Olyan mozgaloméi, amely kultúráltan szórakoztat, egyszersmind nevel. Vannak Istápolói, útjának elkötelezett egyengetöl. Szükséges lenne, ha az illetékes intézmények is pártfogásukba vennék, és lehetőségeikhez mérten elörelen- ditenék. Horváth Rezső

ténelembe és irodalomba. A Bethlen Gábor emlékezetét idéző gpűjteménnyel csaknem egyidöben jelent meg a Magyar Remekírók sorozatban egy másik vaskos kis memoárkönyv, amely a Kemény János és Bethlen Miklós müvei címet viseli. E művek közön a fő hely a két szerző önéletírását illeti meg; s jellemző a kor és a hely mozgalmas történetére, hogy mind a ketten. Ke mény is, Bethlen is, fogságban írták. Kemény János a krími tatárok fogságában, a- honnan szabadulva még újból részt vesz az ország igazgatásában és harcaiban, mígnem 1662 ben csatatéren lelt halálát.

Bethlen Miklós ekkor 22 éves. Egy évvel korábban hagyta el Erdélyt, hogy Kemény János fejedelem útlevelével és ajánlásával külföldön folytasson tanulmányokat. Hazatérése után diplomáciai követségekben jár, hadjáratokban vesz részt, Rabutin erdélyi parancsnoksága alatt azonban rosszra fordul sorsa. Börtönbe vetik, s noha a felség- s^tés címén ktmoadott ítéletet később visszavonják, élete végéig őrizet alatt él. Bletírása a korabeli Erdély életjolyásának, szokásainak és egy hosszú, mozgalmas, szenvedésekben gazdag ember éleiének gazdag tárháza, amely a késel olvasót hasonló tűnődésekre készteti, mint amilyeneket Németh László vetett róla papírra: .,HetvenOt esztendeje egy élethalálharc; körülötte az élet hihetetlen romlékonysága; hadban, vesztőhelyen elpusztult kortársak, elfuttatott ország, himlő, vérhas, szárazbetegség; első felesége meghal; tizenkét gyér mekéből talán öt marad meg, rokonsága javát eltemeti, a hóhér állandóan ott áll mögötte. Milyen szíjból van kötve, aki ennyi szenvedésnek a végén, rabságában emlékiratot szerkeszt, nehogy öt tartsák gyermekei Erdély leglatrabb emberének...“

(fukári)

Amikor még tündérek Is éltek az emberek között, az emberek Is tündérek voltak egy kicsit. Így aztán mindenféle csodák estek meg velük. Néha szomjúságot oltó forrássá változtak, néha szakadék fölött átívelő hlddá. Néha meg egyszerűen csak emberek voltak, s ez talán a legszebb csoda, ami emberrel megeshet a földön.

(KOVÁCS MAGDA: Mese a bűvös erejű kőről)

Ha Kovács Magda szemével nézzük, ha az 6 kezével érintjük, írói csápjaival érzékeljük mindazt, ami időben és térben a miénk, akkor valóban: szép és még inkább tán: érdekes embernek lenni. De épp az ö szemével nézve olyan is egy kicsit, mint tündérnek lenni. Pedig a világban, amelyről me sél, nem hiányoznak az irigy, pökhendi, os tóba, a különféle rossz indulataikkal tola kodé lények. De él közöttük mindig egy- -egy „tündér“ is, egy-egy olyan kisgömböc, teknős, gesztenyebaba, vagy egy valódi nagyapa, egy valódi kislány, akik — az előbbieket ugyanúgy megilleti a személyes vonatkozó névmás, mint az utóbbiakat, hisz Kovács Magda őket is tündérlen-emberivé tudja varázsolni, — a maguk romlatlansá gában, tiszta szívűségében minden körűimé nyék között melegítenek és világítanak.

Meséket írt Kovács Magda A csodagom bőc című kis könyvében, melyből a fenti idézet származik. Es hadd fűzzem rögtön hozzá: korábban megismert kitűnő elbeszé léseivel egyenrangú műveket. Olyan mesé két, amelyekben magára lel a gyermek mert igazi játék folyik bennük: szinte o semmiből kel életre egy egész eleven vi lág, ahol mindennek ize, színe, története és — sajátos értelme, titka van. Olyan meséket. amelyek hangjára csodálkozva üti fel fejét a felnőtt ember: mennyi tudás éskölKÖNYVEK VILÁGA

tészet rejlik az írói képzeletnek e szép já- tékábanl Miért is kérnénk számon Kovács Magdától, hogy nem ír sokat, amikor úgy ír, ahogyan nem sokan írnak. Mintha az angol író hitét vallaná: Ha valamit egyáltalán érdemes megcsinálni, akkor érdemes jól megcsinálni.

XXX

A könyvek világa nem mindig csak a betűk, a szavak világa. A nyomtatott szöveget gyakran egészítik ki képek, rajzok. A gyermekkönyvek illusztrálása pedig már régóta megszokottá, rendszeressé vált. De az már nem túl gyakori, hogy olyan jól átgondolt, olyan remek illusztrációkkal találkozhassunk, mint amilyeneket Gennagyij Pavllsín készített a nemrég megjelent Amur-parti mesék című nagy, reprezenta tív kiállítású meséskOnyvhöz.

A könyv az Amur folyó mellett, a szov jet-kínal határ közelében élő kis népek, a nyivhek, udegék, nanajok, meséit közli Dmitrij Naglskin gyűjtéséből. Rab Zsuzsa fordításában. A mesék a tajgat ember vílá gát Idézik föl, őst múltjával, természeti környezetének szépségével és rejtélyeivel, az ember életküzdelmével, álmaival, leiemé nyességével együtt.

De mivel olyan különlegesen figyelemre méltóak a könyv Illusztrátorának rajzai? Túl azon, hogy szinte néprajzi pontossággal szemléltetik a mesék anyagi és történeti világát, túl azon, hogy szemet gyönyör- ködtetően szépek, különleges figyelmet a- zért érdemelnek, mert készítőjüknek sikerült e rajzkompozíctókban érzékeltetni a természetközeiben élő, saját kézügyességére és emberségére utalt ember alkotói kész