Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-21 / 51-52. szám

a IM

Hippi: as elidegenedett togyasztöi társadalom ellen enarchlsztikusan és teltűnűsködfien lázadó, abba beleilleszkedni és dolgozni nem akaró fiatal — mondja a „szótár“. A mi képzeletünkben egy slampos, elhanyagolt kUlsejfi, fura lány és fió jelenik meg, akik bár küllemükkel, henye magatartásukkal is lázadók. A hlp- pizmus a hatvanas évek amerikai ifjúságának szüleménye, akik kiábrándulva a fogyasztói társadalom minden jótéteményéből, homlokegyenest ellen fordultak: öncélúan, tétlenséggel lázadtak. Reménytelen harcuknak ó- riási számban akadtak követói Nyugat-Európában is, 8 az amerikai San Francisco melletti központ után kontinensünkön Amsterdam lett a fellegvár, a hippi-Mekka.

Persze, ma már a hippik és a hippizmus a múlté. A bozontos hajú fiatalok naiv lázadásából szinte semmi sem maradt. A legtöbb hippi már rövidre nylratla a haját, tisztes ruhát, zakót öltött, nyakkendőt visel, gyereket szült és gyereket nevel: a fogyasztói társadalom törvényei szerint él.

Mai utódaik, az amsterdami Dam tér fiataljai elód- jeknek elveit, izmusát jóformán már nem is Ismerik. Ok mács csak ücsörögnek a téren és bámészkodnak. Legfeljebb, ha nagyon korog a gyomruk, előhúznak egy gitárt, játszanak, s maguk mellé egy táblára kiir- ják: boz office — kasszadarab. Mert koldulni a Dam téren nem szégyen.

vében alapították meg 1970- ben az „Oran]e“-t, a „szabad államot“. Itt a kaboute- rek hetenként összeültek, s meghatározták a szabad állam 11 minisztériumának munkáját. Már akkor Is az egyik legfontosabb problémájuk a tömeges lakásszerzés volt, aztán a katonai szolgálat megtagadása meg a „szellemi népegészség“ kérdése, akárcsak a tökéletes szabadság megvalósítása. S miközben tanácskoztak, elmélkedtek, a levegő megtelt a kábítószerekkel tömött pipák, különféle narkotlkitmokból csavart cigaretták füstjével, akárcsak a tér kis műanyag Injekciós fecskendőkkel... A rendőrség jószerével tétlenül nézte, hogyan adják-veszlk s élvezik a kábítószert. Viszonylagos békéjüket csak akkor törte meg egy-egy szirénázó rendőr- és mentőkocsi, amikor már többen, sokan fetrengtek kábultan, ájultan a földön.

Bár a világ minden tájáról összesereglett fiatalok nagyon sok érdekességet, jót és újat hoztak magukkal, a hatalomnak ez egyre Inkább nem tetszett, s megindult a hippik, provók.

A Vondel-park szinte üres. Az egykori hlppl-Mekka mára már totyogó nyugdíjasok, napozó fiatalok, tanuló diákok s litere lett. Az apró tavak partján elvélve látni csak néhány kócos fejű, kl- alvatlan szemű hippi külsejű fiút és lányt. S ha leszáll az este, kihal a park. A rendörkocsl esténkénti ellenőrző kőrútján legfeljebb elhányt colásüvegeket, egy- egy eldobott újságot talál, meg néhány lámpafénynél futballozó kamaszt.

Pedig Joost van dem Vendelről, a költőről elnevezett hatalmas amsterdami park tíz évvel ezelőtt ennél szebb Időket Is megért, s nem véletlenül érdemelte kt Európában egyedül a htppt-Mek- ka elnevezést. A hatvanas évek végén, amikor a hippik és holland „testvéreik , a provók, akabouterek a kapitalizmus, a fogyasztói társadalom ellen lázadtak, s 8 világot akarták kiforgatni sarkából, a Vondel-park lett Európában a leg- i nagyobb központjuk. Azokban az Igazi hlpplldőkben közel egymillió fiatal ment el évente Amsterdamba. Legtöbbjük nem szállodában bérelt szobát, hanem a Vondel-park pázsitján éjszakázott: mindenfelé sátrak tar- ' kállottak. Külön várost, ál- . lamot képezlek az állam- ' ban, olyannyira, hogy a város vezetői kénytelenek voltak törvénymentes övezetté nyilvánítani a parkot. 1971- ben a Vondel-parkban az égvilágon mindent szabad volt. Sokak szerint még az amerikai hippiközpont, a San Franctscó melletti Helgh Ashbury lakói is irigyelhették őket szabadságukért, háborítatlan birodalmukért.

Es volt a holland fővárosban még egy másik központjuk is: a Dam tér. Közel a pályaudvarhoz, a város szivében, a hatalmas tőzsde szomszédságában, a fehér nemzett emlékmű tökabouterek ellen a sajtón keresztül Is a lejáratásuk, lezüllesztésük. Ehhez még hozzájárult az Is, hogy Igen sok kétes elem, körözött bűnöző, kábltószercsempész is elrejtőzött közöltük, vandál csoportok váltak ki a békés tömegből. Idővel egyre Inkább ellenük hangolódott a korábban még velük rokonszenvező amsterdami átlagember. A hetvenes évek közepére már a Vondel-park se lett mentes a holland törvényektől. a rendőrök gumibotjai is mind gyakrabban lecsaptak. £s Idővel, az évek múlásával nemcsak a Helgh Ashbury 1 hippllakások üresedtek meg, hanem a Vondel-park, a Dam tér, az európai hlppl- -Mekka Is elnéptelenedett. A világméretű társadalmi mozgalomnak Ígérkező, kezdetben és virágkora idején sok milliós táborral rendelkező hippizmus, mára a kevesek, a fanatikusok, a lé- zengők, a céltalanok, a kábítószeresek zsákutcája lett: nyöglődlk, a végét járja. Mára már energiájukból csak annyira futja, hogy elírják egy darab papírra: „Éhes vagyok“, „Korog a gyomrom“... Aztán leülnek az utca kövezetére, és várják az alamizsnát. S ha dob nekik néhány gulden! a jól öltözött polgár, aki korábban még ellenük, az öltözékük ellen Is lázadt, bólintva megköszöni. Ilyenformán kenyérre, tejre, hasisra mindig összejön az apró. Mert nem kell több, ennyi az álom, 1981-ben a hippi már többet nem akar, csak jóllakni, és szárnyalni a teliegekben.

Kora délután van.

Leülök a Dara tér egyik végében magasló nemzeti emlékmű, a Bevrljdnlgsmo- nument lépcsőire. Körülöttem lezser öltözetű fiatalok, jobbára turisták pihennek, bámészkodnak. Látni viselkedésükön, nem érzik Itt otthonosan magukat. Nem úgy a jobbára színes bőrű vagányok, akiknek bőrkabátjuk alatt talán ezreket érő kábítószer lapul. Űk már csúnyán néznek, rászólnak a közelről fényképezge- tő Idegenre, bár szavaikat nem kell komolyan venni: a közelben sétáló rendőrtől van okuk félni. Most még Ok is, az idegenek is csak

sétálgatnak, bámészkodnak, kt-kl letelepszik a hatalmas tér sarkába, közepére, galambokat etet, szundít egyet, asztal gyanánt a macskaköveket használva uzsonnázik, megbámulja a Királyi palotát, ahol Beatrix királynő évente csak a- llg néhány napot tölt, körülüli az utcai zenészt, mutatványost .. Hippiknek, provóknak már nyoma sincs. A „szabad állam“ gondolata helyett ma már az foglalkoztatja a törzslakökat, hogy milyen módszerrel lehetne pénzt kihúzni a turistákból — a turista még ha- gyománytlsztelö, s Illőnek tartja szétnézni a téren —, vagy kinézik a vevőt, akinek este majd felkínálják az ópiumot, a heroint, a morfiumot. Harminc grammnyi hasist, marihuánát még most is szabad maguknál tartani, nem túl provokatívan akár a rendőr háta mö , gött is csencselhetnek vele, i de azért az éj leple alatt az üzlet biztonságosabb.

Eljövök este. A délutáni arcokat újra látom. Ojra leülök a lépcsőkre. Hozzám ; lép egy fiú, előbb marihuánát kínál, aztán azt mond ja, jó áron heroint is tud adni. Intek, nem, s máris odébbáll, békén' hagynak a többiek Is. Igaz, kevés az ember, jóllehet alig múlt tíz óra. Máshol azonban ebben az Időpontban nyüzsög a tö meg, zajos a város, alig lehet lépni az utcákon. A

Dam tér ma esténként a legkihaltabb Amsterdamban.

Indulok a Damrak felé, a- mikor hozzám csapódik egy alacsony termetű, szakállas fiatalember. Csupa farméra szerelése, s a lábán fekete katonabakancs. Azonnal mondja, nem tartozik a csencselök közé, turista, Izraelből jött, egy kommüná- ból. Unatkozik, ezért ha nincs ellene kifogásom, velem tart, beszélgethetnénk. Hamar megtudom tőle, hogy Ötszáz személyes kommunájuk a libanoni határ közelében van, s ő már tizedik éve él a táborban. A tíz év alatt most tette ki először a lábát a táborból, az országból.

— Miért, talán valamiféle fogadalom miatt tilos az eltávozás? — kérdezem, miután az egyik presszó teraszára leülünk tejet Inni.

— Nem, szó sincs Ilyesmiről, csupán mindeddig nem vágytam ki onnan, nagyon Is kielégített a tábor világa, élete.

— Hogyan telnek ott a napjaitok?

— Munkával. Igyekszünk önellátók lenni, megértő, békés, jő közösséget alkotni. Olyanokat fogadunk be magunk közé, akik hasonlóan elvetik az erőszakot, a háborút, elítélik a kapitalista világrendszert, a pénz, a tőke hatalmát.

Megint egy álmodozó, gondolom magamban, mint általában a kommüniakók.

akiknek ugyan csodálatosak az elveik, csak épp azok megvalósításáért a kisujjukat sem mozdítják, elvonulnak a világtól, s táboraikban csupán a maguk dolgával, jólétével törődnek, ők váltották fel a hippiket, s számuk egyre nagyobb.

— S most miért utaztál el a táborból?

— Idővel mindent meg lehet unni, egyhangúvá válhat minden. Meg aztán hazámon kívül szerettem volna más országokat Is látni: kivettem egy év szabadságot. Fél évet dolgoztam egy üzemben, félreraktam a pénzt, s most már öt hónapja utazgatok. Jobbára ismerősöknél vagy újonnan szerzett barátoknál meg olcsó Ifjúsági szállodákban lakom. Egy hónap múlva hazatérek, s visszamegyek a kommunába, ahol már bizonyára várnak a „testvéreim“. Majd mesélek nekik a Vonde' parkról, a Dam térről. Elmondom nekik, hogy a hippizmus már csak néhány dalban él... Hogy a mai hippik, vagy már nem Is tudom minek nevezzem ezeket a mindenből 'Máb- rándult, céltalan, dolog- talan, hazátlan fiatalokat, kábítószerűzérek és -élvezők lettek... Hogy már egyáltalán nincsenek Is hippik. Mert ha már az amsterda ml Dam téren meg a Vondel-parkban nem találni hippit, akkor hlppllr már nincsenek Is.