Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1981-12-21 / 51-52. szám

IM 3

A diákotthon 1120-as sznbíii

:u' íkbaii

gy^irniekágy, a könyvek közüti

' !ü, a cc'fiizatarió rinbnzból piro.s cumi

' birodalma ez a szoba. „Olcsó és jobb

.:üa, niííjíl

az asztalhoz, ül, térdére vesz

.t . '' í' '" ■

■:i a diók

házigazdi2, apuka az asztal ah

Magdi, a nitrát diákotthon egyik első emeleti szobájának lakója már negyedik éve férjezett. Elsős főiskolás volt, az első heteket töltötte a diákvárosban, alig kóstolt még bele a főiskolás diákévekbe, amikor már kismama és feleség lett:

— Nem azért lettem feleség, mert terhes voltam, hanem épp fordítva. Hosszú történet ez, bár lehet némi tanulsága. Elmesélem.

Egy óvodába, egy alapiskolába járt a férjével. Ismerték, kedvelték egymást kiskoruk óta, s a szüleik kiskoruk óta tiltották őket egymástól. Aztán a középiskola utolsó évében odáig fajult a dolog, hogy nyilvánosan már találkozni sem volt nekik szabad, s ha Magdi mégsem hallgatott szülei szavára, bizony gyakran meg is pofozták őt. Ebbe a lealacsonyító helyzetbe egyikük sem akart belenyugodni, ezért gondoltak egy nagyot és merészet: legyen gyerekük, a hír hallatán csak kiengesztelődnek a szülők. A makacs apa a- zonban még a portájára sem akarta engedni jövendőbeli vejét, végül a konyháig nagy nehezen mégiscsak eljutottak, ahol Magdi közölte szüleivel a tényeket: gyereket várnak, összeházasodnak, s ehhez a szülők beleegyezését szeretnék kérni. Nem hogy beleegyezést, még egy jó szót sem kaptak a hír hallatán a fiatalok, sőt, ha Laci nem elég ügyes, Magdit meg Is pofozzák. így nem maradt más választásuk, mint futni, elmenekülni — Laci egyedül élő nagymamájához, ahol szeretetet, menedéket leltek. Egy hét múlva Itt kereste fel őket Magdi anyja, aki ugyan nem békéit meg jövendőbeli veje személyével, pontosabban annak évtizedek óta lenézett családjával, de a falu szájára vette őt és férjét, hát a szégyen hajtotta öt ide. Béke talán még most, évek múltán sincs a szívében, mondja Magdi, de a lakodalmat megrendezték, s bár külön háztartást vezetve, velük együtt laknak a fiatalok.

— Már féléves volt a kicsi, de az anyám még a kezébe se vette őt. Látni sem akarta. Aztán lassan engedett szívében a jég, bár lelkesedése még mindig nem lehet sokkal nulla fok fölött, hiszen a kicsit a - nagymama neveli, anyukámmal csak esténként van. A férjem Brnóban főiskolás, és Igyekszünk minden hétvégén hazajárni, együtt lenni a kislánnyal. Tudom, most azt kérdeznéd, elég-e számomra, hogy csak hétvégeken lehetek a férjemmel, a gyermekemmel..< Nem, de mégis teljesebbnek, boldogabbnak érzem az életemet, mint Itt a diáktársaim. Nekem már van kiért, miért élnem, engem már vár haza valaki, én már tudom, mi az anyaság. Előny az is, hogy diák anya vagyok, mert nekem csak a legszükségesebb előadásokra kell járnom, semmi gyűlés, társadalmi munka meg effélék. £s boldog vagyok, semmit nem bántam meg: a férjembe változatlanul szerelmes vagyok, s már tudom; az élet kegyetlen, de az ember sok küzdés, kitartás árán széppé, szebbé is teheti. Hogy minek érzem magam inkább, diáknak vagy anyá- nak-feieségnek? Talán még mindig diáknak, de azt hiszem, jó anya és feleség Is vagyok. Meg hát: élek i- és ez a legfontosabb, s úgy élek, ahogy Jó nekem, ahogy szeretnék.

Ipqk ^

f-< Negyedikes vagyok, tavaly nyáron mentem férjhez —‘ mondja szintén Nltrán a rimaszombati Éva. h- A férjem odahaza dolgozik, s én hatodhónapos terhesen készülök a vizsgákra.

— Miért nem vártatok a gyerekkel, míg elvégzed az Iskolát?

— Miért? Amíg a férjem szüleinél mindig egy ágyban aludhattunk, addig nálunk, keleten még csak egy szobában sem hagytak minket a szüleim. A férjem szerint ez nagyon lealacsonyító dolog, s úgy találta, ha egyébként Is az a tervünk, hogy majd összeházasodunk, akkor jobb minél előbb. Apám ugyan azt mondja, jobb lett volna iskola után, de anyám még örült Is, mert szerettem

Uk a magunkfajtát, csupa pimasz dolgot gondolva róla. Nem bántam meg, csak tudom, kényelmesebb lenne az életem, ha nem kéne majd egyszerre szülnöm, nevelnem a gyereket és államvizsgára készülnöm. Bár a kicsit Is nagyon-nagyon várom. Igaz, azon sem csodálkozom, hogy a közvélemény, a tanárok olyanok, amilyenek, mert látom, hogy nagyon sok kismama visszaél a helyzetével: nem tanul úgy, mint azelőtt, húzza-halasztja a vizsgákat, különféle előnyöket, kivételezést követel magának. Diák kismamának lenni te—- ... . ; ....

"- .... ■, ,'i

mindig is a fiúkkal barátkozni, s ezt ő rossz dolognak, szégyennek tartotta, szeretett volna minél előbb elad- nL Szóval így csöppentem bele a házasságba.

M Most már bánod?

iw Nem, csak néha bánt a tanárok, a diáktársaim élcelődése, megjegyzései, a közvélemény néha furcsa, sértő magatartása, amivel minket, diák kismamákat, diák feleségeket illet. Mert bármennyire gyakori is a dlák- bázasság, még mindig lenézik, elitéhát nem épp a legkellemesebb áll.s- pot, de vállalom a következményeket. Én például másképp képzeltem el ezt az állapotot, úgy, hogy nö, gömb.ölyödlk a hasam, és a férjem mindig mellettem van, 6 Is figyeli a változást, megslmogat, sokat beszélgetünk majd a kicsiről, tervezgetünk ... De így, hogy csak kétheten te találkozunk ...?

Ha másnak tanácsolhatok: korai még a konty nekünkl

Erzsiké sír. Bér bánatát a jó egy év alatt sokszor és sokaknak elsírta, helyzetébe még mindig nem tudott belenyugodni.

— Elsős voltam, kis buta liba. Faluról a nagyvárosba felkerülve azt hittem, az első fiú, aki az ágyamba bújik, a férjem lesz. Hát nem lett az, pedig szépen, nagyon romantikusan indult a dolog. Csakhogy ő már akkor ötödikes volt, s amikor kezébe kapta a diplomáját, itthagyott, hároinhónapos magzattal a hasamban. Mire megtaláltam öt s beszélhettem vele újra, már megnősült, s azzal búcsúzott el tőlem: „Fizetek, ele felejts el.“ Fizetni valóban tizet, havi hatszázötven koronát, de a kicsi már húszhónapos, s még egyszer sem látta, nem kíváncsi rá. A szüleim kitagadtak, hiába kérem őket, könyörgök nekik azóta is, nem va laszolnak, kitöröltek a szívükből. Így aztán az első naptól kezdve egyedül nevelem Beátát, itt, a diákotthonb-in. Még szerencse, hogy van két igazi jó barátnőm, akik mindvégig mellettem állnak, segítenek, mert másképp beleőrülnék a magányba, a gondokba.

— Szülés után három hónapra megszakítottam a tanulmányaimat, majd a kicsit' soronkivül elhelyezték bölcsödében, s így most folytathatom a sulit. El sem tudod képzelni, milyen rossz érzés volt, amikor a pöttömkémet bölcsödébe kellett hordanom, szinte alig látszott még ki a pólyából, és én, az anyja nem lehettem vele, nem szoptathattam őt. Gondoltam arra is, hosszabb Időre megszakítom az Iskolát vagy Itthagyom az egészet, és elmegyek dolgozni, de hála a két barátnőmnek, maradtam. Képzeld, amikor a szüleim megvonták tőlem az anyagi támogatást, ők adtak havi száz-száz koronát. A háromszáz korona ösztöndíjhoz kaptam még havi négyszázötven korona szociális segélyt Is, majd a gyerek apjától a már említett hatszázötven koronát. De nem is a pénz hiányzón és hiányzik nekem, hanem a férj, az apa, a társ. Ez az egyedüllét rosz- szabb mindennél.

— Tanulmányi eredményem nem romlott, sőt javult, mert úgy érez tem, nekem bizonyítani kell: vagyoK anyaként is annyira képes, mint a többi lány. Itt van egy különszobám: reggel viszem a kicsit, este, attól függően, mikor végzek, hozom haza.

s játszunk, foglalkozom vele, majd miután elaludt, tanulok. Éjfélig, hajnalig, reggelig, s aztán kezdődik minden elölről. Mit mondja^? A tanárok legtöbbje megértő, rendes, a- kárcsak a diáktársak Is, de sajnos, van sok olyan Is, aki leszóllt, ajánlatokat tesz, pimasz ajánlatokat, s ha elutasítom, mert elutasítom, le- kurváz.

.— Nos, bármennyire kilátástalanul Is kezdtem és bármennyire nem rózsás jelenleg sem a helyzetem, egy dolognak mégis örülök, egy lényeges dolgot megtanultam: nem szabad határtalanul megbízni senkiben, mert az emberek a saját érdekükben csalnak, hazudnak, és ritka a kivétel. S talán már én sem tartozom e kivételek közé, mert nagy árat kért az élet a könnyelműségemért, az anyaságomért; csalódtam mindenben és mindenkiben.

Ágira és Péterre jó ránézni: boldogok. A főváros Malomvölgyi diákotthon-komplexumának 39-es szobájában egy 6x2 méteres helyiségben élnek, laknak szeptember óta. Idén februárban házasodtak össze, de akkor még szó sem lehetett közös szobáról, mert diákházasságuk elsőszámú oka ez volt.,

— Füleken kezdődött több mint ötéves kapcsolatunk, s itt úgy éreztük, ez a hosszú kapcsolat bizonyos elöbbrelépést, kimozdulást kíván. Meg aztán, untuk, hogy napi fél egy órácskát találkozhattunk, vagy csupán rövid telefonokat válthattunk. Mindketten két-két szobatárssal laktunk, s így szinte csak havonta, kéthavonta tudtunk egyikünk vagy a másikunk szobájában kettesben maradni. S őszintén szólva: ötéves kapcsolat után az ember már unja, hogy az utcán, parkokban kószáljon: ennél többet akartunk, olyan barátot, társat, élettársat, akivel együtt él az ember, akihez mindig, mindenben őszinte.-- A szülők könnyen beleegyezlek, csináltunk egy mini lakodalmat, s azóta, hogy együtt lakunk, sokkal nyugodtabban, sokkal jobban megvagyunk: boldogabb, teljesebb az sietünk.

Aztán Péter elpanaszolja az egyetlen, mégis roppant kellemetlen tényezőt: szobát a kollégiumában kaptak, -ahol csak közös vécék és zuhanyozók vannak — egyik ajtaiámk zárjában sincs kulcs. Agl csak akkor zuhanyozhat, ha Péter itthon van, vagy átjár a leányintribe. S Péter most már hónapok óta Szegeden tanul. Mondják, a diákotthon vezetősége tekintettel lehetne ilyesmire is, és a házasoknak egyéb kéréseit Is időben és megfelelő módon figyelembe vehetné.

— Mi változott az életetekben a házasság, az összeköltözés óta?

— Az intri hatcentis vastag falakkal mindenképpen roppant mozgalmas, de így csupán egymást l«ell elviselnünk, nem pedig még két két szobatársunkat is, és megváltozott a közérzetünk, ami nagyon fontos — mondja Agl, aki pszichológiát tanul. — Nyugodtabban, klegyensülyozottab- ban élünk kettesben, ebben a parányi szobában, bár diákként, diákfejjel vágtunk neki az életnek. Diák- házasok vagyunk, igaz, már nem (csak) diákok és még nem (csak) házasok.

Este van. A szomszéd szobából a lányok diszkóba indulnak, lentről a fiúk már füttyögnek nekik. A diákházasok, talán némi nosztalgiát é- rezve összenéznek, és megszorítják egymás kezét: rájuk a diszkó helyett egyéb feladat vár ...

ZOLCZER JANOS A szerző felvételei