Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1981-12-15 / 50. szám
IM I OrBmmel tölt el bennünket, hogy egyre tSbb csehszlovákiai magyar fiatal kapcsolödik be könnyűzenei rovatunk Hsszeállftásába. Múlt héten is több ezer levelet kaptunk. A csoportos szavazás — amelyet, igaz, több olvasónk elitéit — egyre divatosabbá válik. Most is e- gész sor közös véleménynyilvánítás igazolja a slágerlista népszerűségét. A Móni Zsuzsa és Éva által beküldött 1485 aláírás a slágerlistánkon eddig még nem szereplő Edda együttes Keselyű című dalának pontszámait növelte. Mátis Emília és társai szeretnék, ha a Goombay Dance Band Hét könnycsepp című dala is felkerülne a listára. E célból 1272 aláírást gyűjtöttek. Ugyancsak népszerű a Korái együttes. Olvasóinknak az Anyám, vigasztalj engem című dalok tetszik a legjobban, s erre 1B31 csoportos aláírás érkezett. A kezdeményező pedig Zsiga Mónika volt. Kovács Gyöngyi péderi (Padarovce) olvasónk Hana Za- gorová Diskohrádky és a Hungária együttes Limbo-hlntó című dalára 286 aláírást szerzett. Ugyancsak a Hungária együttest kedvelik azok a fiatalok, akik Nagy Márta vezetésével 586 szavazatot gyűjtöttek. Az Edda együttes Hűtlen című dalára érkezett a következő csoportos szavazat, beküldője pedig Juhász László feketenyéki (Cierna Voda) olvasónk, aki 839 aláírással emelte az együttes pontszámait. A dal népszerűségét növelték Kiss fiva, Tókáty Erika, Adám Mónika nagykaposi (Veiké Kapusany) olvasóink is, akik egy hónap alatt 518 aláírást gyűjtöttek. A már közismert együttesek között időnként felbukkan egy- -egy új is. Az idén alakult KFT Bábu vagy című dalára György Hilda küldött 272 szavazatot. Érkeztek még további csoportos szavazatok is, de az aláírások eredetisége kétségbe vonható, ezért nem közöljük a beküldők nevét. A HAZAI LISTA: 1. Katapult: Kaidé ráno (2456) 2. Gravis; Légtornász (2389) 3. Ollmpyc: Já (2320) 4. Hana Zagorová, Karel Gott: Dávne lásky (2274) 5. Pavol Hammel; Cirkus leto (2214) 6. Helena Vondráöková: Ty se ptáS, co jó (2089) 7. Elán: Cas mládat (2168) 8. Hana Zagorová: Diskohrádky (2154) 9. Petr Spálen;^: Baletky (2129) 10. Modus: Prlpútaná (2072) A MAGYARORSZÁGI LISTA: 1 Edda; Hűtlen (4874) 2. Korái: Homok a szélben (4658) 3. Korái: Anyám vigasztalj engem (4578) 4. Omega: Gyöngyhajú lány (4432) 5. Piramis: Emel] fel a szívedig (4321) 6. Color: Arról jöttem (4086) 7. KFT: Bábu vagy (3871) 8. Hungária: Llmbó-hlntó (3645) 9. Soltész Rezső; Szóljon hangosan az ének (3534) 10. Kovács Kati: Üjra otthon (3376) 11. Eszményi Viktória; Vidéki lány (3267) 12. Kómár László: 0, csak a hajnal jönne már (3145) 13. Edda; Keselyű (3089) A KÜLFÖLDI LISTA: 1. Stars on 45: Csillagokon 45-os fordulaton (2897) 2 Ottawán: Kezeket fel (2765) 3. John Lennon: Woman (2587) 4. Goombay Dance Band: Két könnycsepp (2428) 5. Abba: Super Trouper (2312) 6. Boney M: Malalka (2308) 7. Barbra Streisand: Szerelmes asszony (2128) 8. Slade: Verjük szét a házat (2021) 9. Goombay Dance Band; Bang-bang Lulu (2189) 10. Stevie Wonder: Lateli (1687) ZSAKBAMACSKA: Lokomotív GT-posztert nyert Szalai Allca nyárasdi (Topolniky) olvasónk. Katona Klári fényképét küldjük Hurka Judit kassal (Kosice), Dávid Márta hamvai (Ghánává), Lőrincz Levente komáromi (Komárno), Okollcsná Mária 1- polysági (§ahy) slágerlistabeküldőknek. POPCSEREBERE: Németi Marlca (076 52 Velky HoreS, Stráine, ő. d. 118); Edda- -plakátért, KFA-, Prognózis-poszterekért, Mini-, Bob Dylan-, George Hamilton-képekért kérek Edda-, Neoton-, Hungária-, Ómega-posztereket. Styavina Angéla (049 33 Kunová Tepllca 129): Elcserélem az Omega 7 (Időrabló 1-nagylemezemet Piramis 1—6 nagylemezért. Lőrincz Levente (945 01 Komárno, Komenského 12/8): Omega, East-, Rockwell-, Rolls-, Rolling Stones-, Abba-, Police- és Piramis-képekért, -poszterekért Pink Floyd-, AC/DC-, Kiss-, Village Pe- ople-plakátokat, -posztereket kér. AZ OLVASŰ KEROEZ: Feco jeligére közöljük a Korái e- gyüttes címét: Balázs Ferenc, Budapest XIII. kér., Fürst S. utca 38/d. K. K. jeligére: Komár László címét nem Ismerjük. Olvasóink segítségét kérjük. Mészáros Imre, Komárom (Komárno): Levelében azt írja, hogy szeret énekelni, és barátai úgy vélik tud is. Tanácsot kér, hogy milyen rendezvényeken szerepelhetne. Az énekeseknek a többsége hasonló problémával küzd. Talán a legszerencsésebb megoldás, ha egy együttesbe „beépülnél“ vagy pedig együttest kéne alakítani. Az amatőr énekesek számára a CSEMADOK Központi Bizottsága minden két évben megrendezi a csehszlovákiai magyar műkedvelő táncdalénekesek könnyűzenei versenyét, de ez nem elégítheti ki az énekesek Igényelt. Komárom környékén több kiváló együttes működik, próbálj hozzájuk társulni. Segítségért fordulhatsz még a járási művelődési központhoz is, ahol Ismerve a járáson belüli lehetőségeket, talán hasznos tanáccsal szolgálhatnak. Piramis jeligére közöljük az együttes címét: Som Lajos, 1013 Budapest, Attila utca 4/4. Varga János, Fülek (Fllakovo): Szerkesztőségünk hanglemezek beszerzésével nem foglalkozik. Kéréseddel fordulj a prágai Magyar Kultúrához. Címe: Praha, Nár. tfída 22. Kérésedre hanglemezajánlatot küldenek, amelyben ez idő tájt szferepel a Hungária együttes nagylemeze is. Többeknek; Mivel egyre több olvasója van lapunknak, ismét szaporodnak rovatunkkal kapcsolatos kérdések, A szavazatokat hetente összegez, zük. Minden olvasó megnevezhet egy hazai, egy magyarországi és egy külföldi dalt. A Zsákbamacska nyereményeit a slágerllstabeküldők között sorsoljuk ki. Kérésekre plakátokat nem küldünk. Címünk: Oj Ifjúság, 897 14 Bratislava, Praüská 11. A borítékra vagy levelezőlapra írjátok rá: Slágerlista. Edda-rajongö jeligére: Egyik olvasónk kifogásolja, hogy az előző számunkban egy kérésre azt válaszoltuk. hogy az Edda Művek egyelőre neu tervez újabb, azaz harmadik nagyle mezt. A levél szerint az együttes tag jal úgy nyilatkoztak hogy csak egy év leforgása után dolgoznak a barma dlk nagylemezen. Ez valóban így If van, de ebben a műfajban egy é\ hosszú Idő Pataki Attila nyilalkozali szerint az együttes majd csak töb< hónapos koncertezés után veszi fon tolóra az új nagylemez zenei anyagé nak összeállítását. Bencs Szilvia, Búcs: Kérésedre le vélben válaszolunk. Ogyszintén levélben válaszolunk a Zsuzsa Hobo jeligés kérdésre is. Ké Tünk, közöld a címedet. Hol az Abba jeligére: Több hóna pon keresztül különféle hírek tér jedtek el az Abbáról. A legújabb értesülések szerint az Abba együttes va lóban felbomlott, Annl-Frld és Benny válása Is Igaz. Anni-Frid közben meg egyezett a svéd televízióval négyré szes műsorának vetítésében. Az Abba- -csillag egyedül jelenik meg a közönség előtt, a sikeres csoport szakítása utáni első lépéseként. Rolling Stones jeligére: Megjelent az együttes legújabb nagylemeze, címe: Tattoo you. PAPP SANOOR Alekszandr Alekszandrovics Fagyejev (1901-1956) Vízszintes: I. A nyolcvan éve született szovjet-orosz író műve. 11. Időmérték. 12. Lelkendező felkiáltás. 14. Nagy tő a Szovjetunióban. 15. Az oxigén, a jód és a szén vegyjele. 17. Shakespeare királya. 18. Szovjet gépkocsimárka. 19. Svájci magaslati üdülőhely. 21. Film jelzője. 22. Izomkötő. 23. Porciózó. 25. A neodlmlum vegyjele. 26. Előjel. 27. Brazíliai folyó, de tagállam neve Is. 29. Arab állam az Arab-félszigeten. 31. Nemes rozsdával borított. 33. Pihentetés végett bevetetlenül hagyott szántóföld. 34. Kecskebeszéd. 35. Jugoszláviai város, 36. A kaucsukfa tejnedve. 38. Közelébe. 40. Telefon Jelzője lehet. 41. Szavazat régiesen. 42. Ruha egyneműl. 44. Becstelen, gonosz, értéktelen. 46. A vas vegyjele. 47. Románia területén élt ókori nép. 49. Menekülésszerűen futott. 50. Készül a pecsenye. 51. Baba jelzője lehet. 53. Női, de férfi becenév is. 54. Testrész. 55. A nikkel és a nátrium vegyjele. 57. Köszönöm németül. 58. Fagyejev-mű. Függőleges; 2. Volt szovjet diplomata (Va- lerlj). 3. Európa és Ázsia határhegysége. 4. Nagyobb edény. 5. Indíték. 6. Tompán bizseregve fáj. 7. Végtelenül puha( 8. Kíméletlenül pusztít, rombol. 9. Származik. 10. Az arany és az ezüst régebbi súlymértéke. 13. Fagyejev-mű. 14. Fagyejev-mű. 15. Algériai kikötőváros. 16. Balatoni borvidék e- gylk községe. 19. A 29. szám alatti állam fővárosa. 20. Régi súlymérték névelővel. 23. Földrész. 24. Dél-amerikal nagy folyó. 26. Nagymama becézve, 28. Likőr és sütemény ízesítésére használt illatos növény magtermése. 30. Végtelenül megunl 31. Lószín. 32. A legmagasabb kártyalap. 34. Észak-olaszországi város. 37. Szlnültlg. 38. Ilyen a'latin nyelv. 39, Fagyejev-mű. 41. Női becenév. 43. Valahol megaludni. 45. Olasz filmszínésznő (Allda). 46. Vonaton vagy hajón elkülönített szakasz. 48. Szellemi vetélkedő. 50. Védelmül épített töltés, gát. 52. Egy angolul. 54. Létezik. 56. Szovjet repülőgéptípus. 57. Kötőszó. Beküldendő a vízszintes 1., 58., a függőleges 13., 14. és 39. számú sorok megfejtése. SV. A lapunk 48. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Csak a szerelmes férfi féltékeny, de a nők szerelem nélkül Is azok.