Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1981-10-20 / 42. szám
MÉSZÁROS FERENC IM' KULCSÁR TIBOR ROVATA ' Kagy Zoltán tusrajza jöBA’ Alajos két verse: Élszakai műszak elment a hitves az éj fazekába zuhant hiánya kiloccsant feketeleves elment az asszony csóvát dob nyomába a konyha reggelt buszok ásításából kilépő hazaszédül az asszony íme a század legálmosabb reggele íme a legkívilágítottabb és legálmosabb évszázad hazaszédül a hitves szemei alatt madárlátta éjszaka FUHLIMRE MORZSÁK Í.A KÖRÜLTEKINTŐ) ADAGIO telihold a nap halotti maszkja csillagnak fantom ékszernek pecsét elűre hátra Jobbra balra fel le mindenhova fordultam már csak még magamba nem lA BIZTOS PONT) hajnalok jegét lázadra ki rákját ki találja el könnyeid vegyjelét? már látom életem biztos pontját elvérzett már a holnapi gyertya is hogy találok rád lyukas ösztönömmeí? elfolysz mellőlem mint a csésze víz mint alvajáró mozdulat dönt fel a mondat végén (.ÜZEN»T-f itt Járfam ne gyer'telc utánam Imre CtalAdátok: A versírás nagyon sok tizenévesnél szinte járványos betegség, gyógyítására ml sem tudunk megfelelő receptet adni. Különben Is, szerencsére, a legtöbb esetben elmúlik magától. Az ön próbálkozásai, mint írja, olyan alkalmakkor születtek, amikor „becsapta“ a fiúkat, vagy magát csapták be. Óvakodjék a jövőben az Ilyen becsapásoktól! Ha a versírás megnyugtatja, használja bátran továbbra is nyugtatónak, de csak saját maga számára Másoknak ugyanaz az „orvosság“ esetleg nem használ, de az Is előfordulhat, hogy kifejezetten ártalmas. Nyilván nem okozunk önnek csalódást, ha azt az alapos önismeretre valló négy sort idézzük, amely- lyel kísérőlevelében jellemezte verselt: „Nem költő írta e sorokat, / nem képzelet szüleménye csupán. / Én írtam e sok badarságot, / hogy enyhítsem fájdalmamat már./.“ Esti dal: Legutóbb beküldött írásai nem érik el azoknak a, színvonalát, amelyeket a múltkor közöltünk. Küldjön újabbakat! Buci; A tűz című írása jól sikerült, ügyes kis hangulatkép. Ez sem éri el még a közölhetőség színvonalát, de ajánljuk, hogy tovább is próbálkozzák, s idővel jelentkezzék újral Sz. Z.: Oj versei közül elsősorban a négysorosak tetszettek, a közeljövőben ezek közül néhányat közlünk. Osz 81: Túl hosszúra nyújtott írása inkább történelmi tanmese a nők helyzetéről, mint elbeszélés. Fantasztikusnak nem nevezhető, a cselekmény különböző korokba való helyezése eléggé erőltetett és valószínűtlen. íráskészsége van, próbálkozzék reálisabb témákkal! A. £.: Lapunk .1^ elsősorban terjedelmi okokból — nem közölhet jeleneteket, színdarabokat, drámarészleteket. Időnként a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályait ki pályázatot gyermek- és ifjúsági színdarabokra is. KÉT HÉT MÜLVA... Sprilis van, és ragyogó idő. Ilyen meleget még nem értem ebben a hónapban. Már virágoznak a fák, zöldek a mezők, csak épp az éjszakák hűvösek. Ez egy kicsit mindig elszomorít. Azt szeretném, ha az éjszaka is olyan meleg lenne, mint a nappal. De ez nem tőlem függ. Kár. Mint ahogy azt sem én határozom meg, hogy kell-e mennem előadásra vagy sem. Ez is nagy kár. Milyen Jó lenne, ha akkor mehetnék előadásra, amikor nekem tetszikl Most is ott ülök abban a fapadban, amely elviselhetetlenül kényelmetlen. 'Alig várom a szünetet, hogy klmozog- jam magam. De sajnos addig ott kell ülnöm keserves kínok közepette legalább két órát. Nem érdével a mostani előadás. Nincs színvonala. Nem tudja az előadó lekötni a figyelmemet. Nemcsak az enyémet, másokét sem. A társaság javarésze mást csinál, mint kellene. Én a napot figyelem. Nem fedezek fel rajta semmit, semmi újat. Csak egy nagy sárga {hogy milyen sárga, pontosan nem tudom) korongot nézek. Eszembe jut egy mondás; Ne csak nézzünk, lássunk is. Én is sokszor használom, de most hiába minden kísérlet. Csak bámulok, bámulok, és nem látok semmit. Illetve látok, csak nem regisztrálom. Az előadó hirtelen felemeli a hangját. Megijedtem, gondolván, hogy rám lett figyelmes. De semmi vész, mert nem is abba az irányba szólt, ahol én ültem. Valaki a másik oldalon túl élénken szórakozott. A nyitott ablakon enyhe szellő érkezik, megcsapja az arcom. Jólesik, legalább felébreszt, mert már majdnem elaludtam. — Tíz perc múlva folytatjuk — szólt az „öreg“. Végre! Erre vártam kezdet óta. Kifelé Indulnék a sorból, de útközben megállítanak. — Van melletted egy hely? — kérdi egy csaj. Még sosem vettem éspe, hogy mi- lyen remek teremtés. Pedig az igazat ' megvallva, nem szalasztóm el megnézni magamnak a jó csajokat. És ami még borzasztóbb, velem van egy csoportban. Hirtelen eszembe jut, hogy szegény várja a feleletem, én pedig elengedve magamat a gondolataimnak, még nem mondtam neki semmit. — Van, persze. Csak ülj le nyugodtan. Ott az, a fehér táska mellett. — Tedd oda az én dolgaimat is, légy szíves — kért meg, s nem felejtett el mellé egy kis mosolyt sem. — Örömmel. Neked bármikor — és már nyúltam is a táskájáért, hogy elvegyem tőle. Az ujjalnk összeértek a találkozáskor. Ez egy kicsit megbizser- gette a hátam. 0 elmosolyodott. Volt ebben a mosolyban valami kihívó, valami bátorítóféíe. Valami olyasmi: Ne félj, csak bátran. Az elöaás másik felében már nem a kinti embereket néztem. De őrá is csak félve mertem nézni. Valahányszor felé fordítottam a tejem, szorongás fogott el. Egy ártatlan mozdulat közben meztelen térdén simult át a kezem, majd a kezében kerestem „menedéket“. Furcsa volt az egész. Ügy éreztem, ég az egész arcom. Nemcsak az arcom, az egész testem. Melegség futott át rajtam. Az ebéd után volt néhány üres órám, amit együtt töltöttünk el. Egy parkban hallgattuk a vidám madárdalt; az utca zajával különös egyveleget adott. Bámultuk a játszó gyerekeket. Hallgattunk. Nem volt mondanivalója egyikünknek sem, vagy inkább egyikünk sem akarta megtörni ezt a gyönyörű csendet. Minden szó nélkül megértettük egymást. Aztán mintha összebeszéltünk volna, szinte ugyanabban a másodpercben álltunk fel. Amikor hozzájuk értünk, nem találtunk otthon senkit, örültem neki, hogy kettesben vagyunk. Égett az egész testem, de mégis úgy éreztem magam, mintha fáznék, pedig az ő teste is tűzforró volt. Nem tudom, meddig feküdtünk egymás mellett szótlanul, amikor egyszeresek megszólalt. Számomra igen furcsa dolgot mondott; ^ Két hét múlva férjhez megyek. JÖTTÉL Próbálok két lábbal a földön állni Nem HiSnyozidl. Nem kerestelek. Jöttél. Mindennapos ruhában, hétköznapi szemekkel. Bejelentés nélkül, mint a tolvajok. Majdnem tollbamondást írtam. Szemed, arcod. Mennyi szalad hasonló az utcán. Megcsapott szeled. Akkor már régóta bolyongtál mellettem. Nem láttalak, mert nem hiányoztál. Sokan voltatok. Véletlenül sodródtam melléd.»Ásításra emelt kezem beléd ütközött. Kétszer törült szemmel láttalak meg. Homályt rakott rád napszemüveged. Alig látszott belőled valami. Csak jólesett. Egy fordulónál könyököd törleszke- dett. Odakaptam, mintha darázs csípett volna meg. Néztelek. Sodródtunk. Kavicsok. Párhuzamos á- ramlattal. Közelebb. Egyszer utánad kellett kapnom — más is megtette volna. 'Áramütés. Jelzett az éSrészitíórám. *A kéz is. Furakodott. Tincseket sodortam hajadból. Játékbaba — előfordul ez mással is. Székeden a lábam. Az is Jólesett. Támaszkodó karomnak, hogy hozzád ért. Rosz- szul dúdoltam, te finoman javítottál ki. 'Álljl Ettől kezdve már nekem volt kevés a gyerekes ütköző-játék. Félúton engedtem kezem, mert a tiéd leste, és sietett felé. Furcsa. Fogják kezem, és hideg. Megállók. Várlak. Nem hoz a reggel, nem hoz az esté. Pislákolok, mint cigaretta az alkonyban. Csak ennyi. Mondhattam volna József Attilát és Pilinszky-verseket, vagy Kövesdi Karcsi néhány sorát. Egek. Az éjszaka ledobta kockáját. Jössz. Felbukkansz bennem. Nem tudlak hasonlítani a tengerhez. K. Tímár Márta
