Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-13 / 41. szám

4 Htt A tanár hangja betöl­tötte az iskola folyosóját, és én, aki az igazgatóhe­lyettesre várakoztam, akarva-akaratlan is hall­gatói egyikévé váltam: . a Baltassari palmettá á gyümölcsfák koronájá­nak olasz alakítási mód­ja; 3-4 szintű is lehet, az egyes szintek közötti kü­lönbség 100-120 centimé­ter. Aztán itt látható á Hungária gyümölcsfái... Ez egészen más. Lényege, mint tudjuk.. ABLAK A lányok a kései sséláfajtékat szüretelik Az Iskola pontos neve; Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet. A ko­máromi Járásban, Karván (Kravany nad Dunajom] működik, Jelenleg 340 diákja van. Nemcsak fekvésénél fog­va különbözik a többi iskolától >— valóban kevés iskola mondhatja el magáról, hogy ablakai alatt a Duna vize hömpölyög —, hanem belvilágá­val is: folyosóin, osztályaiban Is meg­nyilvánul küldetése, az, hogy Itt a Jövő kertészei, szőlészei tanulnak. Diákok kötötte alkalmi virágcsokrok, szobanövények láthatók, mindenütt. Jellegzetességnek számit még a hall­ban levő nagyméretű csengő vagy ko- lomp (?), amelyet bizonyára csupán ünnepi alkalmakkor szólaltatnak meg. Az iskola kertész, szőlész és épü­letasztalos szakot! nyújt képesítést, tavalytól a kertész- és szölészképzés- nek szakosító tagozata is van, ide a harmadik osztályból felvételizhetnek az iskola diákjai. Az Iskolához töb­bek között 83 hektáros tangazdaság, üveg ház, fóliasátrak, présház, gép­park és asztalosműhely tartozik. Va­lamennyiben rendkívüli érdekes ese­mények Játszódnak le, ami természe­tesen csupán az Idegen számára ér­dekes, az itt tanulók, gyakorlatozók csupán legyintenek, ha látják rácso- dálkozásunkat: ugyan már, ez is va­lami?! Az Iskola igazgatóhelyettesét, Du­ka István mérnököt kértem meg, hogy dióhéjban mutassa be az iskolát. — Valamennyi tanulónknak van ki­küldő üzeme, ami azt Jelenti, hogy valamennyien üzemi önsztöndíjasok, az iskola befejezése után a kiküldő szövetkezet, állami gazdaság, járási mezőgazdasági. Illetve termelő üzem­hez mennek dolgozni. Hét kertész, három-három szőlész és épületasztalos, valamint egy ko­vács szakos osztályunk van. Van nagy kiterjedésű tangazdaságunk, de hiá­nyoznak főleg a szaktantermek. Re­méljük, nem sokáig, mert mint látja, az udvaron Jelenleg is építőmunká­sok dolgoznak, szerencsére van hová terjeszkednünk. Bízunk benne, hogy áz ÚJ tantermek mielőbb beköltözhe- tők lesznek. 1-^ Mi mindent tanulnak például a kertészek? í—I Az általános tantárgyakon kívül a dísznövény-, virág-, zöldség- és gyümölcstermesztést, valamennyi kü­lön tantárgy. A szakosító osztály diák­jai az érettségin két tantárgyból vá­laszthatnak: kertészeti termelésből vagy kertészeti szolgáltatásokból vizs­gáznak. Érdekességként említem meg, ■ hogy a lányok másodikban háztar­tástant is tanulhatnak. ^ Mit foglal magába ez a tan­tárgy? Sütést, főzést, varrást, háztar­tásvezetést, gyereknevelést; számos témakört meghívott szakemberek ta­nítanak, orvos, pszichológus ad elő nálunk. gyón óvatosan, egyenként szedik a gyümölcsöt. Néhányan aznap három mázsa almát is szedtek. Fóliák Imre, a gyakorlati oktatás vezetője: A legideálisabb az lenne, ha p Jövő kertészei és szőlészei már Itt az Iskolában megismerkednének va­lamennyi szakmájukban alkalmazott géppel, berendezéssel, megtanulná« nak bánni velük, mert csakis így kép« zelhető el, hogy munkaviszonyuk el« ső napjától fogva teljes értékű szak« Fazekas László szakoktatóval vé­gigmegyünk két Jonathan-fal között, nehéz lenne leírni azt a termésbösé- get, amely elénk tárul, valamennyi fán szinte fürtökben csüng az alma. í-H És nem is akármilyen, tessék csak nézni. Száz kllónyl almából leg­feljebb öt-tíz kiló a másodosztályú, és még a legapróbb között sem akad férges. M Nincs ebben valamilyen ördön­gösség? Mivel „etették“ ezt a földet,' hogy ilyen busásan meghálálja a gon­doskodást? 1-^ Megadtunk neki minden sMksé- geset, és még többet is adhattunk volna, ha jobb lenne a gyümölcsös gépparkja. Mindhárom gyümölcsvédő permetezést ideális időpontban vé­geztük. Azt hiszem, ez volt a döntő, és közrejátszott a Jó időjárás meg az itteni talajviszonyok Is. Ezt a földet nemhogy öntözni kellene, hanem mint látja, a fák mentén kétoldalt baráz­dákban vezetjük el a felesleges csa­padékot. Huszonnégy-huszonhat vagon ter­mésre számítanak, ennyire még az Iskola legidősebb dolgozói sem em­lékeznek. A ládák gyorsan telnek, annak ellenére, hogy a lányok na­Itt kezdődik az a folyamat, amikor a szőlőből bor lesz. emberként hasznosítják majd tudásu­kat. Sajnos, gépparkunk nem a leg­korszerűbb. Van ugyan néhány gé­pünk, de bizony nagyon messze va­gyunk attól a színvonaltól, amit diák­jainkkal együtt kiállításokon látunk, és amire ml is nagyon vágyunk. Ter­mészetesen az is valami, hogy tu­dunk e korszerű berendezések létezé­séről. A jövő szakemberei előrelát­hatólag ezeken a gépeken fognak dolgozni, de hogyan, ha az iskola nem ismerteti velük e gépek működé­si elvét, ha saját maguk nem próbál­hatják ki ezeket a gépeket? Csak néhány példa a sok közül: tanulóink minden évben számonkérlk tőlünk a sjsőlőmetsző gépet, a T4V-14 klstrak- tort, a kertészek pedig az ágzúzó gé­pet ... Én még csak megértem, hogy az elosztást nagy körültekintéssel kell végezni, de mit mondjak annak a diáknak, aki azzal érvel, tanár elv­társ, Ilyen gépe már a ml szegény szövetkezetünknek Is van?l Enődl Feri az iskola végsettja gö­mörl származású, de két gyereke már Itt, Karván született. Az ő birodalma a virágház és a szegfűfóliák. f—I Kis helyen kell megférnie egy­más mellett a muskátliknak és az orchideáknak, minden esetben fonto­lóra vesszük egy-egy további virág­fajta betelepítését, mert bizony hely­szűkében vagyunk. De azért nincs o- lyan új természtési módszer, amelyet ki ne próbálnánk ezen a parányi he­lyen. A fóliasátrak alatt a szegfűtermesz­tés üzemi módszereit gyakorolják a diákok. Itt találkozunk a másik ker­tész szakoktatóval, Gyurcsovlcs Edit­tel. I— A szegfűt sokan igényes virág­nak tartják, pedig a krizantémfélé­ken kívül ez az egyedüli virág, a- mely késő ősszel is virít. Tény az, hogy az egész vegetációs időszak a- latt fokozott gondoskodást igényel, de meghálál minden permetezést, ön­tözést. Mint minden virág termesz­téséhez, ehhez sem elég a puszta szakértelem, szív is kell hoz^. Az iskola udvarán Is nagy a sür­gés-forgás, konganak az üres hordók a szőlésznövendékek élik a tanév számukra legizgalmasabb napjait: szüretelnek, préselnek és próbálják megállapítani a még friss must cu­kortartalmát. Ilyen nagy munkában valóban nem illik zavarni őket. ZÄCSEK ERZSÉBET A szerző felvételei A laikus tudása a szobanövényekről általában nagyon szerény; Ismerünk Gyurcsovlcs Edit és Emődi Ferenc szakoktatók: „A virágok ápolásához néhány pálmafáiét, diffenbachiát, fiknszt. Ami pedi^szúr, az biztosan nemcsak szakértelem, hanem szív is kell.“ kaktusz, és aminek virága van, az pelargónia vagy ibolya. A karval iskola kertész szakosai a hároméves tanulmányi idő alatt csaknem mindent megtanulnak, a virágokról, beleszámítva a virágkötés, az ikebana művészetét is. flsftályfŐBÖki ára a in. B-ben (Oj IFJOSAG, 39. SZÁM) A riport akár a ml Isko­lánkban Is készülhetett vol­na, és azt hiszem, hasonló a helyzet más Iskolákban Is. Az anyukám a minap megjegyezte, katonákat ne­velnek balölünk. Nálunk ugyan nem tabu a farmer, de van egy csomó dolog, amit meg kellene oldani. Ilyen például a ciglzés. A szakosító osztályokban 19— 20 *tes fiúk Is Járnak, közü­lük sokan már két-három éve cigiznek amiről a szü­leik tudnak, 'de az Iskolá­ban legfeljebb a nagyszü­netben a vécében cigizhet­nek. A diákotthonban még ott sem, mert a nevelő még onnan is kihajtja őket. Ellenzem a diákok dohány­zását és egyáltalán azt, hogy valaki dohányozzék, de ez éppúgy magánügy, mint az öltözködés. És ha már valaki rászokott a ci­garettára, azzal már nem le­het kezdeni semmit, ök el­szívják a vécében Is a ma­guk cigarettájukat, s azzal, hogy oda kényszerülnek, még nem csökken a szá­muk, épp ellenkezőleg, a tiltott gyümölcs mindenki­nek Jobban ízlik. Arról már nem Is beszélve, hogy míg a diákoknak tiltják a do­hányzást, addig a tanárok léptsn-nyomon rágyújtanak. „ELEKTRÖS“ Irigylem a riportban sze­replő III. B diákjait. Míg ők az öltözködés kultúrájáról vitatkoznak, addig ml an­nak örülünk, hogy Iskolánk egyáltalán áll. Az épülete ugyan nem' öreg, de vala­milyen konstrukciós hiba révén oszlopokkal kellett aládúcolni a megrepedezett plafont. És így van ez már tavaly óta. Itt nincs ajtó- csapkodás, tilos még a han­gosabb szó Is, és ezt a tilal­mat becsületesen megtart­juk, mert azért senkinek sem mindegy, hogy egy le­szakadt emelet alatt, vagy ágyban párnák között feje­zi be pályafutását. Tavaly azt mondták, n^ Izguljunk az oszlopok miatt, a kivi­telező soron kívül elvégzi a Javítási munkálatokat. Köz­ben valaki megtudta, hogy ez nem Igaz, mert az épü­let Jótállási Ideje letelt, és a kivitelező, ki tudja, mi­kor látogat el hozzánk. Jelenleg ez Izgat bennün­ket leginkább, de azért az osztályfőnöki órákon ml Is szívesebben vitatkoznánk az öltözködésről. „MELINDA“ A diákotthonban van két varrógép, és szeretünk Is varrogatnl rajta. Van egy ügyes kislány az osztályunk­ban, aki segít a szabásnál, és általában egyszerű hol­mikat, főleg szoknyákat szoktunk varrni. A múltkor ezt a kislányt nagyon meg- fedte az egyik tanárnő, mert Illa blúzban és Illa te- nlszclpöben Jelent meg az osztányban. Mindkettőt elő­ző este sajátkezűleg festet­tük. Én is befestettem egy ruhámat. A kérdés most már csak az, hogy hová hordjuk ezeket a holmika? „ZSUZSA“ Az Iskolánkban egyáltalán nincs meleg víz, de ez len­ne még a kisebb baj. Már sokkal rosszabb, hogy az In­ternátusbán is csak napon­ta félóráig folyik a meleg víz, ez alatt az Idő alatt kell lezuhanyoznunk és ki­mosnunk. A ml emeletünkön 64 leány lakik, és csak egy fürdőszobánk van három tusolóval. Kértük, hogy eb­ben az Időben használhas­suk mosásra a flűfolyöső fürdőszobáját, mert a fiúkat egyáltalán nem Izgatja a meleg víz, ők nem mosnak és nem Is tusolnak meleg vízzel. De mint később ki­sült, a nevelönök nem is továbbították kérésünket. „Az M7-BS lány«l“

Next

/
Thumbnails
Contents