Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-06 / 40. szám

ALES BENDA

ARANYÁSÓ VOLTAM - FÉL ÓRÁIG

Hűvös augusztusi este volt, amikor a Mac Robertson Miller Airline repülőtársaság gépe leszállt velünk a nyugat-ausztrállal Kalgoorlle-ban. Otitár- salm sorjában szétszéledtek, s egyszer csak azon vettem észre magamat, hogy egyedül vagyok. Nem tudom, meddig ácsorogtam volna még ott, járműre várakozva, ha a rOptér egyik alkalmazottja meg nem szán. 0 tanácsolta, ha a városba akarok jutni, hívjak taxit, egyébként akár reggelig is Itt fagyoskodhatcrft. Megfogadtam hát a tanácsát. Nagy sokára be is futott a taxi, én letelepedtem az ülésre, és a kellemes meleget élvezve nem Is hittem volna, hogy a kocsi vezetőjének jóvoltából ki mindenkivel kerülök kapcsolatba, shogy mág aranyásónak is fölcsapok.

Az történt ugyanis, hogy hiába hajtottunk szállodától szállodáig, mindenhol a portán azt mondták, nincs üres szobájuk, jöjjek hétfőn, a lóverseny után. (Mint később szállásadóimtól megtudtam, szombaton tartják a hagyományos lóversenyt, ami kész népOnnepségnek számít, s ezért a zsúfoltság a szállodákban is.) Kezdtem feladni a reményt, hogy aznap éjszaka lesz hol álomra hajtanom a fejemet, amikor a taxi lefékezett égy földszintes, bádogtetős barakk előtt, amelynek oromzatán neonbetűkkel ezt olvastam: Fogadó az Aranymezőkön. Már-már Itt is elutasítottak, de a ház asszonya, látva kétségbeesett képemet, odaszólt a férjének:

I—I Te, Bob, mit szólsz, átengedjem neki Johny szobáját?

Bob beleegyezően bólintott. így lettem egyenesen az Aranymezók átmeneti lakója.

Mielőtt ausztrállal élményeimet részletezném, Időben egy kicsit kalandozzunk vissza a múltba.

1893. június 15-ét írtak, amikor Nyugat-Ausztrállának ezen a pontján, 500 kilométerre az Indiai-Óceán partjától, valaki fölkiáltott: Aranyi Ez a szerencsés ember pedig az ír Patrick Hannan volt. Az ő és két társa jóvoltából ezzel Kalgoorlie történetében új fejezet kezdődött. Később Hannan- ról és két társáról szállodákat, utcákat neveztek el. Sőt, Hannannak a belvárosban szobrot is emeltek.

Az arany hírére egymás után érkeztek Kalgoorlle-ba és környékére az aranyásók, ki gyalogszerrel, ki lovon, ki kocsin. Minden szerszámot, ruhaneműt, eledelt és italt messziről kellett magukkal cipelni. A kietlen, kopár vidék pedig alaposan próbára tette az ember erejét, kitartásét. 1890-ban aztán vasút épült. A következő hét évben- a város virágkorát élte; szállodák épültek, színházat nyitottak ... Az ember legyőzte a vadnyugatot. Csak egy valami hiányzott itt, a víz. ötszázhatvanhárom kilométer' távolságból Perthból, nyerték az éltető folyadékot. A víztároló felépítése tehát az életet jelentette az

emberek számára Perthtól egész Kal- goorlle-lg. Ez a fellendülés azonban nem sokáig tartott, mert az arany fogyatkozni kezdett, s vele együtt az emberek is sorjában távoztak innen. Az aranyásók kihalt városokat, településeket hagytak maguk után. Egyedül Kalgoorlie „élte. túl“ ezt a nagy elvándorlást. Az aranyláz 1931-ben újra fellángolt. Bizonyos jack Bray nevű egyén harminckét kilogrammos aranyrögöt talált A hírre aztán ez- rlvel özönlöttek az Aranymezőkre szerencsét próbálni. Aztán megint sokáig semmi, mígnem 1980-ban világgá röppent a hír, hogy valakire ismét rámosolygott a szerencse.

A mai Kalgoorlle-ba is még jönnek az aranyásók, a kalandkeresők, no meg a turisták, de a város és környéke most már a nikkelre alapozza Iparát és jövőjét. A föltételezések szerint óriási tartalékok rejlenek a föld belsejében; a kohókban pedig a lakosság jó munkalehetőséget talál. Az arany azonban most sem ment feledésbe, egyes adatok szerint az évek során több mint egymllliárd dollárt hozott Ausztráliának a „konyhára“. Két gazdasági válságot sikerült általa leküzdeni. Legújabban megint úgy vélekednek, hogy Ausztráliának Ismét szüksége van a kalgoor- lle-l aranyra.

Szállásadóim, Bob Chlney és felesége, Claire rokonszenves emberek. Bob a nikkelbányában dolgozott mint raktárvezető. Foglalkozási betegsége miatt azonban menesztették, és rokkantállományba helyezték. Így három éve feleségével ezt a szerény kis szállodát vezetik.

Négy évvel ezelőtt valaki rájött, hogy egy kis módosítással a katonaságnál használatos detektorral aranyat Is lehet keresni. Ezután nem kellett többé az embereknek csak úgy találomra ásni — mondta Clalre asszony, miközben Bob a szomszéd helyiségbe ugrott az elmés szerkezetért.

Ez a semmiség 600—800 dollárba kerül, és a minőségétől függően 3Q centiméter mélyen is észreveszi az aranyat — mutatta és be is kapcsolta a detektort Bob, amely fémhez közeledve pl-pl hangot hallatott. — A hangmagasságból megismerni, aranyat vagy más fémet talált-e a masina. Három hónap alatt megtanulja az ember a detektor „nyelvét“. Két éve, hogy vettem, de eddig még egy szemcsényl aranyat sem találtam. Egyszerűen élkerül a szerencse. Igaz, pórul sem jártam, mint az egyszeri aranyásó, akinek a lázas keresés közben egyszer csak Jelezni kezdett a detektor. Szegény feje, nekiveselkedett buzgón kiásni a kincsét, de nem talált semmit. A masina azonban újra pí-pí-znl f kezdett, de megint csak semmi. így ment még ez jó ideig, míg csak rá nem jött, hogy bakancsa orrán a fémkoptató a vélt arany. Arra reagált oly hevesen a detektor. Szóval te újságíró vagy? —

váltott témát Bob —, és érdekel az arany? Hívd fel telefonon Jack Bray- et, tudod, aki azt a hatalmas, 250 ezer dollár értékű rögöt találta, most övé az Aranymezők.

Éjfél volt, amikor abbahagytuk a teázgatást meg a beszélgetést. Fáradtan | bújtam az ágyba, egy ideig még arról ábrándoztam, hogy aranyat találtam, de azután erőt vett rajtam a fáradtság, ős mély álomba merültem, így telt el az első éjszakám az A- ranymezőkön.

Másnap korán keltem, reggeli után szállásadóim két unokájával felkerekedtem körülnézni a városban. A lóverseny napján még a tanítás is szünetelt. Ezért hozhatták magukkal az egyik közeli városból őket a szülők. A fiatalok már a városba mentek a lóversenyre. A két lurkó módfelett megörült, hogy velem tarthatnak, ugyanis már únták magukat a szállodában.

A városban alig tehettünk pár lépést, innen is, onnan Is ránk köszöntöttek, mert Ismerték a gyerekeket, egyébként is itt mindenki mindenkit ismer, és nevükön szólítják egymást az emberek. Az utcán már nagy volt a tömeg, a farmerek családostul eljöttek. Az asszonyok új ruhában feszítettek férjük mellett, hátul pedig a kocsi platóján ott ücsörögtek a csemeték, mindegyikben legkevesebb öt gyerek.

En a bányalgazgatóságra Igyekeztem. Az iroda épületében kevés embert találtam, de megmondták ennek is az okát; mindenki azt hitte, hogy a lóverseny miatt ők Is zárva lesznek. Akik ott voltak, azok is gondolatban azt latolgatták, melyik paripa érdemli ki Idén a kalgoorlle-i kupát. Az egyik helyiségben két kockás Inges férfi a föld bérbe vételéről tárgyalt. Megtudtam, hogy egy százszor száz méteres terület bérleti díja évi 12 dollár, és a kibérelt területen talált arany a megtalálót Illeti. Jogában van eladni. Az állam előnyösebb felvásárlási árat kínál érte, mint az aranyművesek. Bányászni lehet állami területeken, de a farmerek se szólhatnak érte semmit. A törvény ugyanis kimondja, hogy nekik ott a legelő, ahhoz pedig semmi közük, ami a föld belsejében van. Sőt dolga végeztével az aranyásó úgy odébbállhat, hogy még eltakarítani sem köteles a terepet. Meg kell hagyni, furcsa törvények ezek, hozzájuk foghatót talán sehol a világon nem találni. Hiszen minden ország óvja természeti kincseit.

Ásni, a föld mélyébe hatolni nem akaródzott, de fölszerelésem sem volt hozzá, hát gondoltam, inkább a detektorral próbálok szerencsét, és a felszínen keresek aranyat A bánya- hivatalnok megkérdezte a nevemet, meg hol lakom, az útlevelemre kíváncsi sem volt, és ötven ausztráliai cent fejében 212994 Iktatószám alatt bejegyzett az aranyásók nagykönyvébe. Tehát az ausztrállal törvények értelmében hivatalosan aranyásó lettem. De mivel nyolcszáz dollárom detektorra nem volt, ha meg kölcsönzőm, napi 18 dollárt is fizethettem volna, így más megoldást választottam. Az Aranyláz utazási irodában befizettem egy egynapos kirándulásra, amely a kölcsönzési díjnál négy dollárral olcsóbb volt, és a szervezők az ügyfélnek a pénzéért négyórai zavartalan detektoros aranykeresést szavatoltak. Ifjú barátaim értetlenül néztek rám, fölösleges pocsékolásnak tekintették, hiszen nagyapjuk. Bob két éve minden áldott vasárnap aranyat keres —- és eddig még nem talált.

Az Aranyláz autóbusza úttalan utakon zötyögött velünk. Ablakából jellegzetes nyugat-ausztrállal táj tárult elénk: bokrok eukaliptuszok, hatalmas vakondtúrásra emlékeztető földhányások, amelyet az aranyásók hagytak maguk után, és a látóhatáron semmibe vesző, vörös porral fedett hepehupás út. Utunk első megállója az egykor virágzó 17 ezer lélekszámú Kanowny város elhagyatott temetője volt. Ma már a kamillával és bokrokkal benőtt temető csak turistalátványosság. A gumifák alatt örök álmukat alusszák azok, akik reményekkel teli jöttek ide, de a szerencsét már nem tudták kivárni.

Végre megérkeztünk úticólunkhoz, ahol ml is szerencsét próbálhattunk. Otitársalm türelmetlenül rontottak ki a buszból, és nyugtalanul topogtak, míg vezetőnk kettős csoportokba osztott. Csoportonként kaptunk egy detektort, meg hozzá mindegyikünk lapátot és kézicsákányt. Mielőtt szétszéledtünk volna, a vezetőnk még megjegyezte, hogy az előző héten a csoportjából egy turista 300 dollár értékű aranyat talált, majd ő is mutatott egyet a hőn áhított sárga rögből, és azt is demonstrálta, hogyan reagál rá a műszer.

Én egy hatvan év körüli termetes, s?áz kilós hölggyel kerültem egy csoportba. Az asszony görcsösen markolta a néhány kilós detektort. Csodáltam kitartását, mivel több mint egy óráig bírta erővel a tűző napon. Míg 6 aranyat keresett, én a detektorra várva fényképeztem. Mikor a hölgy megunta a dicsőséget, és átengedte a műszert, hogy a kirándulás hátralevő Idejében én Is hadd élvezzem az aranykeresét örömét. Nem a- karom az olvasók kíváncsiságát fölöslegesen csigáznl, elárulom, hogy aranyat én sem találtam, de annál job ban elfáradtam a fél óra alatt. Aranyat keresni ezen a sziklás, szúrós bozóttal benőtt terepen nem leányálom. Ezt csoportunk minden egyes tagja nagyon rövid időn belül tudatosította. Ráadásul senkire sem mosolygott rá arany tormájában a szerencse. Az aranyláz nagyon gyorsan elmúlt.

Ms

Az Egyesült Államok nagymértékben beavatkozik Lengyelország belügyeibe, a- mlkor támogatja azokat az erűket, amelyek az ellenforradalmi veszélyt képviselik, írja a moszkvai Pravdában Vlagyimir Bolsakov.

A Lengyelország belügyeibe való amerikai beavatkozás legkirívóbb példája a Szabad Európa rádióállomás tevékenysége, amelyet hivatalosan a Kongresszus finanszíroz és a CIA ellenőriz.

A szemlefró emlékeztet arra, hogy 1980 augusztusa óta ez a rádióállomás a lengyelországi szoclalistaelle- nes erők. szócsövévé vált, s jelenleg a lengyel adás 40 százalékát a „Szolidaritással“ kapcsolatos hírek teszik ki. Az. Amerika Hangja rádióadó, pedig jelzésekkel közvetít utasításokat az. el- lenforradalmárok eljárásé- i nak . összehangolására. A Szabad Európa és a Szabadság rádióállomás terjeszti azt az.„üzenetet“, amelyet a „Szolidaritás“ kongresszusán fogadtak el és küldtek el Kelet-Európa népeihez. Az Egyesült Államok ezzel megsért minden általánosan elismert nemzetközi normát, tehát a helsinki Záróokmányt is. A szocialista országok népei követelik, hogy legyen vége a jogellenes tevékenységnek, hogy az E- gyesült Államok különleges szolgálatai ne avatkozzanak bele Lengyelország és a többi szocialista ország belügyeibe, írja Vlagyimir Bolsakov.

Nicaragua fővárosában befejeződött az az ifjúsági találkozó, amelyen 25 latin- -amerikai és karib-tengeri , állam 120 képviselője vett részt. A résztvevők zárónyl- latkozatban -fejezték ki támogatásukat a Sandinista ■ Nemzeti Felszabadító Frontnak. Elítélték az amerikai ,és hondurasl haditengerészet tervezett közös hadgyakorla- ■ tát, mert az veszélyezteti a nicaragual forradalmat.

A küldöttek határozottan elítélték az Egyesült Államok szándékát, hogy a Fon- seca-öbölben, és az egyik szigeten katonai támaszpontot akar létrehozni.

Frank Carlucei, az USA hadügyminiszter-helyettese Tokióban találkozott Szono- da japán külügyminiszterrel és Dzsodzsi Omura államminiszterrel, az ún. Japán nemzeti önvédelmi hivatal főigazgatójával.

A washingtoni diplomata az amerikai kormány nevében ismét nyomást gyakorolt Japánra avégett, hogy növelje hadi kiadásait. Azzal érvelt, hogy a japán fegyveres . erőknek kell ,,semlegesíteniük“ az állítólagos szovjet katonai fenyegetést. Hozzáfűzte, hogy az USA megerősíti haditengerészeti flottáját a térségben, hogy ily módon biztosítsa, az amerikai csapatok gyors áthelyezését az Indlal-ózeán térségébe, a délkelet-ázsiai országokba, illetve más térségekbe.

Az Egyesült Államok salI vadőr! beavatkozása és a junta embertelen politikája ellen hatalmas tüntetésre került sor San Franciscóban. Jósé Napoleon Duarte salva- dorl elnök szálláshelye — egy szigorúan őrzött szálloda — előtt mintegy négyszázan gyűltek össze.

I

Bostonban, New Yorkban, Baltlmore-ban és más amerikai városokban a brit konzervatív kormány Észak-Ir- országban folytatott gyarmatosító politikája ellen tiltakoztak. A tüntetések résztvevői követelték, hogy engedjék szabadon a politikai foglyokat és szüntessék meg a politikai terrort Ulsterban.