Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)
1981-09-15 / 37. szám
TALLÖSI BÉLA rww5S—.* " f KULCSÁR TIBOR ROVATA GÁSPÁR MÁRIA: \ÉDTELFNÜK Felberreg a telefon. KI tudja már, hányadszor ezen a délelöttön. Két csöngetés között súlyos lábával a szivemre dobbant a csönd. Ki adhat tanácsot, hogy mit kell tennem? Szorosan egymásba kulcsolom két kezem ujjait, ügy uralkodom reflexeim felett. Öt ember boldogságáról vagy boldogtalanságáról kell döntenem. Tudatosítom hát újra azt, ami már számtalanszor bizonyossá vált előttem; a helyzet ura vagyok. Ez felnőtté érlel, magabiztosságot ad, s határozott gondolkodásra ösztönöz. Egy csomóba gyűjtöm minden felelősségtudatomat és határozottságomat, de valahol belül, nem is olyan mélyen, határozottságom és felelősségtudatom kemény burkát eszeveszetten döngetik egyetlenegy életem szépségének konok őrei, a szívem küldöttel, kik szembe- szállua a vastag burokkal, kétségbeesett, őrült harcot vívnak. Végre elhallgat a telefon. Megmozgatom a szorítástól elernyedt ujjaimat, s a rajzpapír fölé hajlok, hogy befejezzek egy bonyolult mértani rajzot, hz első rövidke szakasz meghúzása után újra felemelem a fejemet, s tétova pillantást vetek a telefonra... Fittyet hányva akaratomra, a befejezetlen rajzra, befejezetlen tanulmányaimra, felelősségtudatra és határozottságra, meg az öt emberre, melynek egyike én vagyok: emlékeim birodalmában nesztelenül beindul egy gépezet, s már pereg Is előttem a film... Egy dobozház második emeletén az egyik ablak mögött megrezdül a függöny, s rögtön azután kitárul az ablak. Szőke, kócos fejű lány hajol ki rajta. Nevetve int a járdaszélen álldogáló fiatal férfi felé. Figyel és megérti a lentről érkező jeleket: kettő, kettő, öt, nulla; öt. Es még egy ujjakon mutatott jel; egy hármas. Háromkor a 225- ■05-ös számot... Egy röpke mosoly, s egy bólint ás, aztán Ijedten hátraplllant, s eltűnik a függöny mögött. (Igen, magamra ismertem a gondtalanul nevető szőkeségben.) Pár nappal később ugyanezen az ablakon kirepül egy gyufásdoboz, benne a szomorú üzenet: ma este vendégeket várunk, nem mehetek... Sötét van és csepereg az eső. A hatalmas park platánjai közt, egy kis faház eresze alatt a kemény fapadon fél éjszakán át szeretik egymást.,. Nem törődnek az idővel, dm az utolsó vonat füttye erőszakosan belehasít meghitt csöndjükbe. Bűntudatot és kétségbeesést zúdít rájuk. Csak harmadnap találkozhatnak újra. — Most ■ már mennem kell — szólt a lány, de mágneses erővel fogva tartotta a karosszék, s meg sem mozdulhatott, mert csontjai a forgóknál mintha egymásba olvadtak volna, egyedül az állkapcsa mozgott, ha beszélt, s gondolatai Ingáztak odabenn egyik véglettől a másikig. — Most már valóban mennem kell — szólt másodszor is, s érezte, hogy a szék mágneses erejét most egyedül a férfi irányítja. Hát leste az arcát, mikor jelenik meg rajta a kaján mosoly: menj csak el, ha tudsz menni, állj csak fel, ha bírsz... — üt el, tuszkolj ki az ajtón! — gondolta a lány. — Hát nem érted, hogy valamit már neked is kell tenned... a magad védelmében?! Csöng a telefon. A lány felkapja a kagylót, s már mondja is az előre betanult szöveget: — Kérlek, ne hívjál fel többé. Naponta kinézek majd az ablakon, amikor hazafelé ballagsz, de ne integess. A sarkon áll egy öreg vtrágárusnő, ma állj meg ott, vegyél három szál rózsát, és vidd ha za. Hidd el, hogy megérdemli... Ne kérj többé, hisz tudod, hogy neked már nem tu dók ellenállni... Nekem sem könnyű ... A beszélgetés mindig befejezetlen maradt minduntalan folytatást kívánt. Erőszakkal leállítom a gépezetet: felállók és kimosom a tusklhúzót, majd lefutok a földszintre, s felhozom a levelesládából a friss újságot. Visszaülök az asztalhoz, újra töltöm a tollat, rajzolok tovább. Ojabb két szakasz következik, s egy magyarázó fellr.at a tusfoltos sablon segítségével. Az utolsó betűt eltévesztem. Fáradt vagyok és tanácstalan. Veszettül vibrálnak bennem a kétségek, hogy talán mindannyian jobban járnánk, ha most magamra kapnám a kabátomat, és egyenesen hozzád szaladnék, hogy szemtől-szembe mondjam el: már nem bírom tovább. Az ember nem állhat mindig félre. Nem áldozhatja fel magát a mások valódi vagy kétes boldogságáért. Mert ha egyszer ezt megteszi, hjlámossá válik arra, hogy ehhez hozzászokjék, s akkor már elveszett ... Ha kilépek az utcára, utamon mindenüvé elkísér a telefon hangja. Néha a legkisebb zajra ts ijedten kapom fel a fejemet, s a bujdosók meg-mégújuló iémületével nézek körül.,, Talán eső szitál a vén város felett, talán tűz a nap, és ragyogóan tiszta odafenn a messzeség. Talán szél kopasz kodik a hajamba, s rángatja a ruhámat, észre sem veszem. Valaki mindig visszaránt az útról a kereszteződéseknél, ha pi- _rQsat- mutat a lámpa,.s,én. zavartan motyogok valami köszönet félét. Igen, néha a leg- . kisebb zaj is..., máskor viszont vak vagyok és süket, a külvilág törvényszerű megnyilvánulásairól elvonják figyelmemet a szí vemben dörömbölő vágyak. Valahol leszáll az este. Á sötét madár kitárja hatalmas szárnyait, letelepedik a városra, s gondosan betakargatja nyugtalan fiókáit. 0 megóv bennünket. Érzem, megnyugtat.. Már nem érdekel, hogy ml volt tegnap, s ml lesz, ha megvirrad. Nem érdekel a tudat, hogy reggel minden kezdődik elölről, hogy holnap minden a tegnapok mintájára történik majd. Valahol találkozunk, s egy- ponttá leszünk a végtelen, sötét égbolt alatt. Egy pontba olvadt szorongó, s mégis oly megelégedett lélek leszünk, mert így elrejtőzve, egymásra találva pár órára elveszti felettünk hatalmát, kívül reked, s kivárja Idejét a gond, a keserűség. Amit te mondasz, azok az én szavaim, a- mit te elhallgatsz, az-, az én titkom, ami bennem él, az benned látott napvilágot, ami meghalt bennem, azt te temetted el... Valahol a tébolyult h-agaszkodás, a kétségbeesetten kapálódzó szenvedélyek s a megszokás börtönében szövetkezünk önmagunk ellen. Puszta karjainkkal feszegetjük szét a vasrácsokat, hogy aztán szelíden gyógyítgatva egymás sebeit, egy másfajta megszokás szabad levegőjét szívjuk ma gunkba. Egy történet véget ért. Oj emlékképek raktározódnak agytekervényeinkben a régiekre, szépen, időbeli sorrendben. Akár a filmgyárban a filmtekercsek, vagy a cseppkőbarlangban a szüntelenül aláhulló meszes vízcseppek... Akár egy sűrű erdőben az évente lehulló száraz falevelek, melyeket idővel a talaj feldolgoz: űí virágok, gombák, fák javára... ; Hol vagyunli otthon?, \ Ha közietek már nincs helyünk boldognak lenni? , örülni a kisvasútnak, ^ j kacsingató hajasbabának, ' I a mindig vidám keljfelfancsinak? ! Hol a helyünk? \ Ha kitaszít magából : sok apró szív, I és pehely nő az orrunk alatt? j Rúgni a bőrt Kanm^zdal a térről kinéz a gyerekhadf, A felnőttek komolyságától elpirulunk, ök még nem tudják, hogy már nem gyerekek vagyunk, mi sem tudjuk még, hogy felnőttek sem vagyunk. Hol vagyunk otthon hát, ha sehol sem vagyunk?. Ezerkllencszázkllencvenkilenc, december harmincegy, huszonhárom óra öt- j venkllenc perc, ötvenöt másodperc. Visszaszámlálás. öt négy három kettő egy zéró Üzembe helyeztük közös agytekcrvé- nyeinket. A kék gomb benyomásával az inger : megindult, eljutott a kézig, majd a lá- i big, és léptünk egyet. Kezem valamit í megérint, hozzátapadok. Ettől kezdve ni \" . én nem én vagyok. Gép vagyok, vezető, keresztülfutnak rajtam az információk, továbbítok. Kezeink összekapcsolódásánál vannak a csomópontok, diódák meg ionok. Érzéstelenedek. Erzésrész vagyok egy nagy érzésben, melyet belénk diktálnak a komputerek. Elfásulok, elem vagyok az embergép-rendszerben, nincs saját gondolatom, kívülről kapom az anyagot, s ha csikorgók vagy kidobom a biztosítékot, mellkasomat felnyitják, új olajozást és biztosítékot kapok. Éhes vagyok, befalok néhány hangszalagot és visszajátszom. Gyomromat a lúgsavgyártás folyamata marja, valamelyik gépembertársam rosszul adagolta a nyersanyagot, felrobbanok. A zöld gomb benyomásával tovább szaporodom. KORCSMÁROS LÁSZLÖ: Élni élkedés az aii\ any éhről j Az anyanyelvűnk a legelső olyan biztos bárka, amellyel sikeres és biztonságos barangolást tehetünk a nyelvek óceánján a világ ismeret- és információhalmazában. Nagyon fontos tehát, hogy más, idegen nyelvek elsajátítása e- i lőtt kellően megismerjük és megtanuljuk azt a nyelvet, amelyet az anyatef- j jel együtt szívtunk magunkba. Az anyanyelv a tárgyak, jelenségek megnevezésén kívül elvont gondolatokat, fogalmakat, érzelmeket és népünk évezredes barangolásának génjeinkbe kódolt történelmét, mentalitását is kifejezi, továbbadja megőrzendő örökségként. Atlantiszt mélységekből bugyog elő az az Ősi forrás, amely az anyanyelv varázsitalával egyéniségünket kibontakoztatja, és tudásszomjunkat leghama- rább csillapítja. Anyanyelvűnk kitörölhetetleriül belé- vésödík idegrendszerünkbe. Történelmi gyökereivel pedig tudatalatti világunkba kódolva él, és gazdagítja a nyelvvel átörökölt nemzeti sajátosságainkat. A szó hatalom: hárfa és hipnotikus bájital, ölni tudó ige; gyönyörűség. A magyar nyelv, ez a rokontalan, ez az értelem legfinomabb igealakjait is kifejezni tudó csodálatos ékszer, amelynek fennmaradásáért, jövőjéért, hozzá való jogáért számos írónk és költőnk emelte fel szavát. A nyelv olyan, mint egy zenekar. Különféle hangszerek összecsengése adja a dallamot. Minél többféle hangszeren szólal meg a zenemű, annál teljesebb, nagyobb esztétikai élvezetet, gyönyört nyújtó. Egy nyelvben a hangszerek szerepét a különféle szavak töltik be. Ez a szókincs. Azon fáradozzunk, hogy szókincsünket állandóan bővítsük, hogy csengésében, hangzásában egyre lá- gyabb és finomabb legyen az ajkunkat elhagyó beszéd, a Dal. Mert „minél több szavunk van, minél hajlékonyabb a szófüzésünk, árnyaltabb a mondatunk, annál pontosabban gondolkodunk, annál eredményesebben küzdhetünk a létért, azaz kenyerünkért és eszméinkért" — mondja Déry Tibor; Az anyanyelv: bölcső és anyatej, é- desanya és szülőföld, gyümölcs és csók, tisztaság és igazság, ősi gyémánt, a világot egyedül nyitó bűvös kulcs; életünk csodája! Anyanyelvűnk kitárt ablakán át betekinthetünk évezredes múltunkba, átérezhetjük hosszú vándorutunk egyéniségünket formáló viharait, kortyintha- tunk abból a nyelvek vegyikonyhájában fortyogó varázsitalból, amelyből szavak, fogalmak és gondolatok csapódnák ki tiszta vegyületként, és gyönyörködtethetjük gyermekeinket is ezzel a lágyan csorranó, panaszosan zokogó, galambként turbékoló, orkánként bömbölő ér furulyahangú édes anyanyélvünkk l. Technikus: Várták a harmadikat clmfiel- beszáláséből nem derül ki, hogy voltaképpen ki a történet főhőse, A cselekmény szerkezete laza, a szereplők Jelleme nem kidolgozott. Másik írása viszont Jöi sikerült, frappáns alkotás, rövidesen — más címmel' — közöljük. Küldjön újabbakatl It. I. Elbeszélése még nem érett a közlésre, de arról tanúskodik, hogy érdemes tovább is próbálkoznia. Idővel újra Jelent kezzéki M. F.: Versei között nem találtunk közlésre alkalmasat. Választott témái túl ál talánosak, hiányzik belőlük az egyéni meg látás, formai szempontból Is gyengék. Rövid írásai érettebbek, klmunkáltabbak. Az egyiket valamelyik következő számunkban közöljük. E. K.: Szlovák nyelven írt versét nem tudjuk, milyen céllal küldte hozzánk. A szlovák lapok közül elsősorban a Nővé slovo foglalkozik rendszeresen a kezdő toll- forgatök Írásaival. Kérdés: Jól ítélte meg, hogy Hozzád című verse „kissé túl szentimentális“, mégpedig mind á. két változatban. De verstani szempontból Is kezdetleges, ritmusa, ríme- lése pontatlan. A függöny című rövid prózai írása sikerültebb, de közlésre még nem érett. Ajánljuk, hogy inkább ebben a mű fajban próbálkozzék, s idővel újra Jelentkezzék. SZ. E. Rosszul értette egyik próbálkozónk levelére írt válaszunkat. Ha 1. J.-nek azt irtuk, hogy „versbe tördelt sorai nagyon Is prózaiak“, ezzel egy percig sem állítottuk, hogy nincs szabadvers, yagy ahogy ön írja, „próza alakjában írt vers“. A három fogalom ugyanis nem egyet jelent. Száza dunkban a szabadvers legalábbis egyenrangúvá vált a kötött versformákkal, napjainkban pedig kimondottan konjunktúrája van. De tévedés volna azt hinni, hogy minden verssorokba tördelt írás szabadvers, amely nem tartalmaz rímeket. Más a prózavers: ez olyan alkotás, amely külső formáját tekintve próza, de témáját, hangvételét, stílusát illetően a líra Jegyeit viseli. Turgenyevtől kezdve Kaffka Marglton keresztül mai költőink Is gyakran írnak prózaverset, egyik kedvenc költője. Nagy László is. Terjedelmi okokból sem vállalkozhatunk rovatunkban verstani alapfogalmak részletesebb fejtegetésére, de minden kezdő versírónak, így önnek Is ajánljuk az Irodalomelméleti, verstani szakirodalom tanulmányozását. Számos i— a ml könyvesboltjainkban Jelenleg nem kapható magyarországi kiadvány címe helyett felhívjuk a figyelmét Zsilka Tibor Poétikai szó (árára, amely 1977-ben Jelent meg a Szlovákiai Pedagógiai Kiadó gondozásában. A „lirlzált próza“ és a „szabadvers“ címszavak áttanulmányozásával eloszlathatja levelében felvetett kétségeit. — Az öregedésről és az elmúlásról pedig változatlanul az I a véleményünk, hogy nem fiatal, egészsé- I ges tizenéveseknek való téma. | K. L.: A nyári köntös hangulatos tájle- ) írás. Próbálkozzék igényesebb írásművek- j kél. í JAIK-tag; Legújabb küldeményéből követ- i kezű számainkban több prózai írását kö- zöljük. Versel közül a két rövid a legslke- j rűltebb. Eddigi írásai ismeretében úgy vél- í jük, inkább a karcolat, az elbeszélés az * igazi műfaja. Azt ajánljuk, elsősorban eze- !j két művelje a Jövóben. 3 Györgyi 77: A Pimasz és a Szánalom cí- | mű versében — az erőltetett, mindenáron i modernségre való törekvés mellett — sok | értelmetlenség és képzavar is van, pl.: „az . ajkak félszemmel sandítva / csókolták egy- * mást /, vagy: „a konfekció fájdalom / há- i túl viccesen lelóg /.“ Másik két verse szén- n timentálls és formai szempontból kezdet- ■ leges.
