Új Ifjúság, 1981. július-december (30. évfolyam, 27-52. szám)

1981-09-15 / 37. szám

Az emberek többsége a tehetségről szólva isteni sugallat- rél, csodáról beszél, ön viszont könyvében részletesen is kifejti, hogy a tehetséget 80—60 százalékban örökletes tényezők határozzák meg. Mitől függ az, hogy tehetséges lesz-e valaki vagy sem? Van, aki azt állítja, hogy a tehetség az agytekervények számától függ...

— Ez nem Igaz. Sajnos, a téves nézeteknek még ma Is meglehetősen széles skálája él a köztudatban, s ennek van Is alapja, mert a tudomány Is sokáig tévúton Járt. A XIX. században még úgy gondolták, hogy az okosság a koponya nagyságától füg, aztán kiderült, hogy legnagyobb koponyájuk éppen az értelmi fogyatékosoknak van. Később az agynagyságot tartották meghatározónak, mondván: azok az okos emberek, akiknek az agya 1500 gramm feletti. Aztán a különböző agyterületek fejlettségét tették „felelőssé“ bizonyos tehetségért, majd az agysejtek számát tartották döntő fontosságú tényezőnek, végül az Idegsejtek közötti kapcsolatokban keresték a magyarázatot. De hiába vizsgálták meg például Einstein agyát, nem tudták meg zsenialitásának okát.

— ön szerint mi lehet a nagy emberek zsenialitásának a magyarázata?

— Ez a kérdés már átvezet bennünket egy másik kérdéshez, ahhoz, hogy mi Is a tehetség? Osváth Ernőnek van egy szellemes meghatározása erre: tehetség az, aki többet tud, mint amit tanult. Köz- napian fogalmazva, az az ember tehetséges, aki egy adott területen* az átlagosnál számottevőben Jobb teljesítményre képes. Az emberek döntő többsége általános érteimességét nézve átlagos, de bizonyos képességek (muzikalitás, kézügyesség, matematlkatudás stb. ] vonatkozásában kiemelkedő eredményre képes. Az eredmény mindig a személyiség adottságaitól és a társadalmi körülményektől függ. Az adottság azonban csak lehetőség, a képesség és az ennek köszönhető teljesítmény döntően külső: családi, iskolai és társadalmi feltételektől függ. Azt szoktuk mondani, hogy a tehetség, a veleszületett adottság, a megszerzett — tanult képesség és bizonyos személyiségjegyek bonyolult rendszere egy olyan sokszínű kő, amelyet nagyon sokáig kell csiszolni, hogy egyik lapján áttünjön a gyémánt ragyogása. Véleményem szerint mindig csak a teljesítmény az, ami alapján — legtöbbször csak utólag — meg lehet mondani, ki az, aki zseni volt.

— Említette, hogy az emberek többsége átlagos tehetségű. Tudna számadatokat is mondani?

• — Vizsgálatok szerint a gyerekek 2,5 százaléka az, aki általában tehetséges. Nekik majdnem mindenből Jó Jegyük van. További

2,5 százalékra tehető azok száma, akik egy-egy tantárgyból kiemel- kedőek. így első megközelítésre 5 százalék az, aki tehetségesnek mondható. Ugyanakkor, ha a tehetségkutatást sokoldalúbban végeznénk, a kézügyességtől a sport- tevékenységig mindent beleértenénk, akkor sokkal kedvezőbb e- redményt kapnánk. Jövőnk szempontjából nagyon fontos lenne, hogy a pályaválasztás során valóban minden gyerek arra a pályára kerüljön, amiben tehetséges. Nem kell különösebben hangsúlyozni, hogy a harmonikus élet azon áll vagy bukik, hogy az embernek vannak-e sikerélményei. Sikerélménye pedig csak annak lehet, aki ki tudja fejteni a képességeit. Sajnos, nálunk a szülőket sokszor nem nagyon érdekli, hogy a gyereknek mihez van adottsága. Egy orvoscsaládban például legtöbbször mindenáron orvost akarnak nevelni a gyerekből, holott lehet, hogy muzikalitása vagy a kézügyessége páratlan. A tapasztalatok szerint nagyon sok gyerek kerül olyan pályára, amely nem felel meg a tehetségének, gyakran kudarcok érik, vergődik.

MAGYARORSZÁGON A KÖZELMÜLTBAN MEGjELENT EGY KÖNYV. AMEI.iNEK SZERZŐJE, DR.'CZEIZEL ENDRE ORVOS-GENETIKUS A TEHETSÉG KAPCSAMN8MIia|l&;AZ ELMOLT SZÁZADOK KIEMEL KEDO alkotóinak|e&#$YAjAT vizsgálja, hanem A MA

FELBUKKANÓ KTVAbO%(^ ÍRVENYESOLÉSI LEHETŐSÉGEIVEL S FOGLALKOZIK. A TEHETSÉG VOLT A CZEIZEL ENDRÉVEL Kf SZÜLT INTERJÚ KÖZPONTI TÉMÁJA IS.

MINDENKIBEN

LAPPAUfö

VALAMILYEN

TEHETSÉG

— Arra gandol, hogy az utóbbi időben a szülők körében eluralkodott a diplomamánia, s ezért gyerekeiket a szellemi foglalkozások, az értelmiségi pályák felé irányítják?

—• Igen. Jelenleg túl nagy hangsúlyt fektetünk a szellemi adottságokra. Hajlamosak vagyunk bizonyos tehetségvonásokat — főleg szellemieket — kiragadni és eltúlozni. Pedig a különböző adottságok egyformán értékesek és a társadalom számára egyformán fontosak. Ezért olyan lényeges, hogy az Iskolában és a családi körben megtalálják és segítsék a legkülönbözőbb adottságok kibontakozását.

— S mi lesz azokkal, akik átlagos tehetségúek, akik igazán semmiben sem tehetségesek?

— Ilyen gyermek alig van. Mindenkiben lappang valamilyen tehetség, csak felszínre kell hozni, és ez a társadalom egyik fontos feladata. A biológiai adottságok valóra válthatósága ugyanis a társadalomtól függ, így ez elsősorban társadalmi kérdés.

— ön a könyvében három modellt ír le részletesen több példával is alátámasztva. Petőfi és Shakespeare szinte a semmiből bukkant elő, s utánuk nem maradtak méltó utódok. Néhány híres család példáján keresztül a tehetség öröklődésének folyamatosságát bizonyítja, más esetekben pedig a nagy tehetség előzményeken alapuló feltűnését, majd az utódokban való kihunyását, a „visszatérés az átlaghoz“ törvényét említi. Mi az oka, hogy a természet eny- nyire eltérő játékot űz az emberekkel? Miért kell egyes diákoknak a hármasért is gürcölni, és mások miért tanulnak játszva?

— Közismert tény, hogy minden emberi Jelenség biológiai folyamatokra is visszavezethető. Egy gyerek, amikor megfogamzik, a szüleitől 50—50 százalékban örökli azok génjeit és kromoszómáit, így adottságaikat, tehetségeiket. A megtermékenyítéskor minden szülő számos „tehetséges“ és nem „tehetséges“ gént ad át gyermekének. Legtöbbször a tehetséges és nem tehetséges gének a szülőkével azonos arányban kerülnek át az utódokba, de előfordulhat olyan eset is, hogy mindkét szülő csak a tehetséges génjeit adja át. így csupán matematikai valószínűségi kérdés, vagyis nagy esetszám szükséges ahhoz, hogy előforduljon olyan eset, amikor az átlagból egyszer csak kiugrik egy nagy tehetség.

^ Ez azt jelenti, a véletlenen múlt, hogy Petőfi .Bándor született

és nem Petrovies Sándor mészá- rossegéd?— Igen, a véletlenen, mivel egyrészt a gének szerencsés kombinációjáról van szó, másrészt a társadalom „alkalmat adott“ a tehetség érvényesítésére.

— Vagyis átlagos tehetségű szülőktől is származhat zseni, és zseniktől is származhat átlagember?

— A génnek teljesen mindegy, hogy a gyerek bíborban születik vagy kunyhóban. Ezt nem is kell különösebben bizonygatni. Bárki elöveheti a lexikont, és kiderül, hogy a legtöbb kivételes adottságú embernek a szülei nem is a kiváltságosokhoz tartoztak. Ugyanakkor az Is tény, hogy a tehetséges embereknek nagyobb valószínűséggel születnek tehetséges utódaik — „az alma nem esik messze a fájától“ —, nem beszélve most olyan tehetséget formáló tényezőről, mint a környezet. Nem kell tehát attól félni, hogy az öröklődés eleve létrehoz egy társadalmi hierarchiát, mert a tehetség nem kötődik sem osztályokhoz, sem rétegekhez. A természet nagyon demokratikus. Az viszont már reális veszély, hogy a kivételes adottságú emberek gyerekei esetében a szülők megpróbálják megszerzett vagy kivívott pozícióikat gyermekeiknek is fenntartani.

— Kedvez-e az utóbbi évek nyugodt, konszolidált időszaka a tehetségek érvényesülésének?

— Hívjuk megint segítségül a lexikont, ebből kiderül, hogy a társadalmi változások nagy időszakai — a francia forradalom vagy Magyarországon a reformkor és a 48-as szabadságharc, valamint az 1945 utáni évek — voltak azok a kbrszakok, amikor sok nagy ember tudta kibontakoztatni képességeit. Ez természetes Is, hiszen a nagy változások lehetőséget ta- remtenek arra, hogy az adottságok könnyebben megnyilvánuljanak. Most örüljünk a békének és a nyugalomnak. Persze nem vitás, hogy ennek a nyugalomnak lehetnek bizonyos hátrányai is, s az újonnan érkező fiatal tehetségek előtt nagyon gyakran zárt ajtók és megcsontosodott nézetek állják el

■ az utat .Többek között talán ezzel is magyarázható, hogy sok neurotikus, rossz irányba deviáló társadalmi beilleszkedési zavarokkal küzdő. Italozó, túl sokat cigarettázó ember él közöttünk... '

— Tudna külföldi példákat mondani akár személyes tapasztalatok alapján is —, hogy más országokban hogyan foglalkoznak a tehetségekkel?

A nagy országokban már kikristályosodtak bizonyos módszerek. A Szovjetunióban például nem csináltak titkot a jól Ismert novoszibirszki tehetségképző iskolai rendszerből, ahová az általános Iskola után viszik azokat a gyerekeket, akiknél korán kimutatható a matematikai, fizikai vagy egyéb speciális adottság.

— Hogyan történik a kiválasztás? Tanárok végzik, vagy központilag irányítják?

— A tanárok figyelik a kivételes adottságú gyerekeket, ezekkel a későbbiekben teszteket íratnak, vizsgáztatják, és így választják ki őket.

— Mi a helyzet az Egyesült Államokban?

— Az USA-ban nagyon sok kifejezetten elitképző középiskola és egyetem működik, ezekbe az Intézményekbe csak egészen kivételes adottságúnk Juthatnak be, o- lyanok a felvételi követelmények. Tavaly októberben voltam Baltl- more-ban, a Hopkins Egyetemen, amelynek már az alapokmányában is szerepel az, hogy csakis elitet képez. Ide viszonylag kevés diákot vesznek fel, de ezeknek az oktatás során a legjobb feltételeket biztosítják.

— Ogy tűnik — sőt ezt a fiatalok is hangsúlyozzák —, hogy a hatvanas évek ún. beatgeneráciő- jával összehasonlítva a mai „békeviselt“ nemzedék általában kevésbé tehetséges, mint elődeik voltak. Hiányoznak az alulról induló amatőr mozgalmak, egyre kevesebb a feltörő, kiugró tehetség, kevés a Ki mit tud?, a Ki miben tudós? stb.

— Az nem lehet Igaz, hogy ez a nemzedék tehetségtelenebb, mint elődei. Biológiai tény, hogy a világ bármely népessége és egy adott népesség bármely történelmi korban körülbelül azonos potenciális tehetséggel rendelkezik. Az tehát, hogy húsz évvel ezelőtt olyan sok tehetség tűnt fel, nem azt jelenti, hogy abban az Időszakban több tehetség volt, mint most, hanem azt, hogy nekik kedvezőbb lehetőségeik adódtak. Ha ma úgy tűnik, hogy kevesebb a tehetség — bár ezt mindig csak utólag lehet megállapítani —, a- zért nem a generáció felelős, hanem inkább a társadalom, amely korlátozottabb lehetőségeket biztosít a képességek megnyilvánulására. Ez a kérdés elméleti oldala. A gyakorlati rész, s ez az, amit én a legproblémásabbnak érzek, hogy kialakult egy olyan társadalmi közhangulat amely nagyon kedvez a közömbösségnek, a „szürkeségnek“, a cinikusságnak. Saját példámon is számtalanszor lemérhettem, hogy ha valaki hisz bizonyos dolgokban, ha ezt megszállottan vallja, mert célja van és erre föltesz mindent, akkor sok akadállyal találja magát szemben. Az okos cinikusok kinevetik, le- fltymálják, lejáratják. Én ezt a mentalitást érzem ma a legveszélyesebbnek.

— On hogyan látja, ki a felelős azért, hogy a mai fiatalok jelentős része kiég anélkül, hogy egy pillanatig is lángolt volna?

— Talán az a középgeneráció is felelős ezért, amely saját aktivitásának, lángolásának csökkenését, sőt kialvását elvárja, sőt sokszor szinte megköveteli az utána jövő nemzedéktől is. Nem ad teret a tehetségek kibontakozására. Persze, az igazi tehetségeknek legtöbbször nem lehet gátat vetni. Ezért óva intem a fiatalokat, hogy másokat hibáztatva mondjanak le „az álmodozások kora“ nagy céljairól. Ez önáltatás lenne. Ezentúl magam nem tartom olyan rossznak a helyzetet, mint azt sokan állítják. Egyrészt sok fiatal kivételes tehetségét érzékelem, másrészt a magas szintű vezetés érezhetően nagy erőfeszítéseket tesz a tehetségek kibontakoztatásáért.

— I. M. —

1

Szép volt az Idei nyár, tele fagylaltolvasztó fiSség- gél, szikrázó napsütéssel. Aki csak tehette — sínen, két vagy négy keréken,, gyalogosan, esetleg vízi járművön —, nyakába vette a világot: valami újat, mást, érdekeset látni. Nem min--, dennapl dolgok azonban Idehaza is történtek. Az a- lábbl kis csokor a szlovák, fővárosból való.

XXX

Alig huszonévesek lehet- ■ tek. A lányon mustárszínú' répanadrág és színes pamuttrikó, a fiú vajszínű nad- ■ Tágban és drapp selyeming-^ ben feszített. A Gorkij utca, felől érkeztek. Elegáns pár\ volt, annyi szent. '

Mellettük aprócska ptn- csikutya futkározott, abból a bizonyos „zsebkutya“ fajtá-' ból. Bundája gondosan nyírva, ápolva. A párt szemmel^ láthatóan nagyon is lekötötte egymás közelsége. Az' Orbis újságosbolt előtt azonban a hölgy riadtan körbe- plllantott: ölebét nem látja sehol. Visszafordult a kapu alá, és mit lát: a kis jószág — híven kutya önmagához — egy jókora kupac vakolattörmeléken trónolt, s komoly foglalatosságát végezte; „névjegyét“ helyezte el éppen a porban.

— Andreát — rlpakodott rá a nő. — Pfuf, nem szégyened magad? Akár egy közönséges kutyát

Szegény állat, kutya sora lehet csinoskáéknál...

XXX

Hírlapáruda a Gorkij utcában, a város egyik legforgalmasabb pontján, a Tuzex üzletek szomszédságában. Barátommal egy népszerű sláger címén törjük a fejünket. Egyszerre mentóöt- letem támad: az Oj Ifjúság valamelyik számában szerepelt a népszerűségi listán.

— Menjünk be az újságosba — javaslom —, ott majd egykettőre rálelünk a keresett dalra.

Már a harmadik ifinél tartunk, de semmi eredmény. Lapozunk hát tovább. Egyszer csak előttürik terem az üzlet eladóasszonya: Már vagy tíz perce figyelem magukat — rtpako- dik ránk —, nem vásárolnak, csak nézegetik az újságokat. Ez nem olvasóterem. Itt, kérem, vásárolni kell, aztán tessék odébbáll- nit

Voltak néhányon a boltban, minden szem, tekintet felénk fordult.

— Mi egy bizonyos számot keresünk — mondom megszeppenve —, s csak

azt szeretnénk megvásárolni,

— Tessék megvenni az újságokat, aztán odakint felőlem addig böngészhetik, amíg csak bele nem unnak.

Klsomfordálunk a helyiségből, még a panaszkönyvet is elfelejtettem kérni. De üsse kő, kint olyan gyönyörűen süt a riap, hogy kár lenne visszamenni. Meg aztán, hátha seprűt fog rám az újságok őre?

XXX

Várok a 39-es buszra. Körülöttem jönnek-mennek az emberek. Csendben, sietve, társalogva, magányosan. Ketten épp a nőket szapulják:

— ... de nem és nemi Bea megmakacsolta magát, ö bizony nem jön velem a strandra. Beképzelt buta liba. Pedig a barátnője mer^y- nylre örülne, ha hívnám, tz meg?

— En is szörnyű gondban vagyok. Tudod, a Maja. De öregem, én tudok neked segíteni. A Bea legjobb barátnője a ml házunkban lakik. Akár találkozhatom is vele.

— Igazán? Akkor mondd meg neki, de még ma, hogy szeretem. Nagyon szeretem. Mindent megtennék..,

Ennyit hallottam, mert zsebre dugott kézzel to- vábbálltam.

Bs akik beszélgettek: két, fiú. A kisebbik úgy hat-hétéves lehetett, de a másik sem volt tíznél több.

Zolczer László