Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-30 / 26. szám

vény helyes megfejtése: Nemi Még nem tud­tuk értesíteni, mert 6 is alatta van. sv. Mme Pompadour. XV. Lajos francia király kedvesének szép aforizmáját találjátok rejt­vényünkben. A lapunk 24. számában megjelent rejt­fel neki, de sosem sikerdlt kideríteni a titkot. — Szóval azt akarja mon­dani, hogy itt lakott Shak- leynéve) és halvány sejtel­me sem volt, miről beszélt a látogatúlvai? — Nem, nem tudtam meg, illetve csak később tudtam meg. Akkor, amikor három héttel a halála után megje­lent itt McGiven. — McGiven? Az meg ki­csoda? — Egy öreg tengeri ka­lóz, persze ezt a „szakmát“ csak én adtam neki. Egyéb­ként 8 becsületes foglalko­zása csavargó. Nyáron az országot járja, télen meg, a- mikor már hideg van a fák és bokrok alatt aludni, el­követ valamit, és Így télire mindig biztosftja magának a fűtött lakást és az ellátást valamelyik dutyiban. — Vajon mi köze volt McGivennek Sbekleynéhez? — Nos, három héttel Shekleyné halála után en­gedték ki az ez évi esedé­kes bentlakásos „üdülés­ről“. Utána azonnal ide sie­tett, és amikor megtudta, hogy Shekleyné meghalt, sírva fakadt. Azután könyö­rögni kezdett, adjak neki egy fejt azokról a porcelán angyalokról. Megmondtam, hogy nincs, mert egy egész koffernyit kiszórtam a sze­métdombra. McGiven kiro­hant, én utána. A kertben felkapott egy ásót, és neki­veselkedett a szemétdomb ásásának. Egy óra alatt át­turkálta az egészet. Tatáit is négy egész angyalt és egy csomó letört fejet, lá­bat, szárnyat. Cgy csókol­gatta a mocskos porcelán- darabokat, mintha aranyból leltek volna. Chadnak eszébe jutott a porcelán kéz Murcbisonné táskájában. — Tehát ezek az angya­lok valamiféle ismertetőiéi­ként szolgálnak. Ha valaki­nek Shekleyné adott egy ilyen jelt, nyugodtan elme­hetett a Christcburchi pol­— Milyen fáklyaként? — Néhány perccel ezelőtt egy kanna petróleummal lá­togattak meg ... — Csak nem arra a kan­nára gondol, amelyik a pin­cében van? — Azt akarja mondani, hogy az a petróleum mát régebben ott volt a pincé­ben? De hiszen én ma este lent jártam, és nem láttam semmit. — Van, aki csak néz, és van, aki közben lát is — húzódott mosolyra Porgesné szája. Chad agyában gyorsan ci­káztak a gondolatok. Biztos volt benne, hogy a kanna este még nem volt otl, ahol találta. — Hát bevallom töredel­mesen — mondta — egy kissé eltúloztam Shekleyné jellemzését. Igaz ugyan, hogy bogaras volt, de emel­lett nagyon emberszerető. — Akkor miért hazudott nekem? — Tudja, egy kicsit cser benhagyutt az emberismere­tem. Azt hittem, maga kém — Micsoda kém? — Igen, kém. Azt gondol­tam, maga is azokhoz tarto­zik, akik éjjel zavarják az álmomat, és valami után ku­tatnak a Castle Home bau. valamilyen varázspálca után. amellyel az én drága úr­nőm és barátnőm, Shekley­né az embereknek segített — Miféle varázspálcáról beszél? — Hát ez az, amit én sem tudok. Amíg élt, szüntele­nül szegény és bajba jutott emberek keresték fel. Ami­kor idejöttek, nagyon sze­rencsétlenek voltak, amikor távoztak, mindenki sugár­zott az elégedettségtől. Mintha aranyrögöt kaptak volna. Órákig hallgatóztam inezfiláh az ajtaja előtt hogy megfejtsem a titkni. belestem a kulcslyukon, csalafinta kérdéseket tettem Chad felment a szobájába, leült és várt. Az idő lassan múlott. A Castle Home tá­volodni kezdett tőle, lelki szeme előtt megjelent meny­asszonyának, June-nek a kedves arca. Vajon most mit csinál, gondol-e rá? £s ugyan kivel vitatkozik, ha nincs mellette Chad? Hirtelen éktelen csöröm­pölés szakította meg a csendet. A fazékcsapda, vil­lant ét Chad agyán. Fel­kapta a kézilámpát, és lero­hant a pincébe. A hátsó be­járati ajtót tárva találta, de a közelben egy árva lelket sem talált. Az ajtó mellett egy kannát pillantott meg. Megemelte, tele volt. Bele­szagolt, petróleum. Visszament az előcsar­nokba. A hátán hideg fut- kározutt, amikor végiggon­dolta a történteket. Ha nincs a csapda, valaki petróleum mai nesztelenül beoson a házba, elharikádozza szobá­jának az ajtaját és felgyújt­ja a házat. A szoba ablakál erős rács zárta el. Nem lett volna kellemes halál a szo­bába zárva lassan megpör- kölődni. Hirtelen halk lépteket hallott maga mögött. Vil­lámgyorsan megfordult, Por­gesné állt mögötte. — Kicsit elhúzódott a Iá logatás a beteg nővérem­nél — mondta mosolyogva Chad az állóórára pillan­tott, pár perccel éjfél előtt volt. —• Üljön le, és válaszol­jon néhány kérdésemre — mordult rá Chad. — No, mi van? Csak nem az öreg Shekleyné járt itt megint? Mi történt? — Most én kérdezeki Miért mondta nekem, hogy Shekleyné összeférhetetlen utálatos vén banya volt? Es miért akar valaki itt en gém hol bnrnivával, hol mé reggel vagy égő fáklyaként meggyilkolni? ANGYAIOK TÍZ SHinfRI iSNVuav naxad STRIE2ENEC SANOOR: A POPZENE A közönség mindig Ide­genkedve fogadja azt, aki valami újdonsággal, a meg­szokottól eltérővel huzako- dlk elő. Glvis Fresley meg jelenését a popvilág pódiu­main azonban az átlagosnál is nagyobb ellenszenv kísér­te. No nem a stílus miatt, amelyet képviselt, hiszen a rock and roll az ötvenes évek derekán mindjobban elfogadtatta magát, hanem színpadi viselkedéséért. El­vis 8 dinamikus, gimnaszti­ka! ügyességet igénylő rock and roll elemevei fűszerez­te produkcióját, s ezzel ma­gára baragitotta a közép- és az idősebb korosztályt. Az ÚJ előadási mód kivál­totta felháborodás! hullám legbizarrabb példáját az az autókereskedő szolgáltatta, aki az újsághirdetés szóvege szerint kötelezte magát, hogy minden egyes vásár­lója szeme láttára 50 da­rab Presley-lemezt tör ösz- sze. Állítólag a reklámfo­gásnak nem volt sikere, ami igazolja azt a régi mondást, hogy minden csoda három napig tart. A későbbi kriti­kák mér sokkal ellsmerőb- ben ecsetelték az énekes produkcióit. „Az a fiú a ci­pőjével, a lábujjaival, egész testével énekel. Úgy énekel, abogy a természet párán csolja.“ — mondta róla Ma­rio Lanza, az ünnepelt te- nortsta. Elvls Aaron Presley 1935- ben született a Mississippi állambeli Tupeloban egy Ikerpár éleierősebb tagja­ként. Testvére szülés köz­ben meghalt. Szűkösen él­tek, apja keményen megdol­gozott a család betevő fa­latjáért. Elvls 13 éves volt, amikor a jobb megélhetés reményében Mempbisbe köl­töztek. Első lemezét 18 éve­sen készíttette el saját költ­ségén (négy dollárjába ke­rült] a Sun lemeztársaság tenyérnyi stúdiójában. Édes­anyjának szánta ajándékba. Itt figyelt fel rá Sam Phi­lips menedzser, s az 6 köz­reműködésével még további öt kislemeze látott napvilá­got a cégnél. Csakhogy a Sun lemeztársaság nem tar­tozott a gazdag cégek kö zé, igen szerény összegeket áldozhatott csak reklámcé lókra, Így a felvételek nem hozták meg Elvtsnek a vár va várt sikert Arra viszont jók voltak, bogy egy másik, az előbbinél jóval módosabb cég szakembereinek a fi­gyelmét ráirányítsák. Az RCA megvásárolta Elvis Presley dalainak kiadási jo­gát, a Sun 35 ezer dollár lelépésl díjat, Elvls pedig egy cadlllacet kapott az át­igazolásért Az RCA berkei­ben ekkor még nem sejtet­ték, hogy az évszázad egyik legjobb üzletét kötötték meg. ELVIS — PELVIS Elvls Presley akkor kezd­te ontani a slágereket, a- mlkor megüresedett az au­tóbaleset következtében el­hunyt színész, térfiideál, James Dean trónja. A fiatal­ság új ideálra vágyott, s ekkor jött Elvis világot ren­gető dalaival, amilyenek például a blues feszültsé gét hordozó Heart-break Hotel (Törtszív szálloda) vagy 8 rockosabb (kezdet­ben rocka-blllynek titulált) Dont Be Cruel (Ne légy ke­gyetlen), Hpund Dog (Va­dászkutya] Fever (Láz) szerzemények voltak. Hihe­tetlenül gyorsan, egy esz­tendő leforgása alatt vált a vidéki teherautösofőr millio­mossá. Mikor 1958 tavaszán berukkolt, nem kevesebb, mint 12 aranylemezt és négy filmet tudhatott ma­ga mögött, s nem Ismertek nála népszerűbb sztárt új­-vllágszerte. Csakhamar fel­tűnt neve mellett a „rock and roll királya“ jelző, és Bgy másik, az Elvis-pelvis. Ez utóbbit kígyó módjára ringatott csípőjéről kapta (az angol pelvis magyarul medencecsont), 1955-től kezdve a rigo­lyáiról Is híressé vált Tho­mas Parker egyengette út­ját. 0 volt, aki a slágerlis­ták csúcsára tornáztatta fel első dalait, s az ő tanácsé­ra vonult vissza 1960-ban nyolc évre a nyilvános sze­replésektől, hogy csak a filmezésnek éljen. Se szeri, se száma Elvls Presley le­mezeinek, mindmáig nem­igen akad vállalkozó, aki hitelt érdemlő leltárt készí­tett volna róla. Vince Eve­ret, a tekintélyes lemez- gyűjtő birtokában 780 kü­lönböző album és 1200 kis­lemez található Elvls éne­kével. 55 kislemeze és 20 albuma kapott aranylemezt, s hozzávetőlegesen mintegy 30 zenés filmnek játszotta a főszerepét. Elvis Presley délceg ter­mete, marcona külleme jrönnyen sebezhető, labilis lelkivilágot takart. Két fo­gódzkodója volt az életben: az édesanyja és a felesége. Az előbbi 1958 ban meghalt, az utóbbi négyévi együtt­élés után megszökött a ka- ratetanárával, s magával vitte egyetlen lányukat Ll- sát is. Elvls mély depresz- szíöba esett, a nappalokat átaludta, éjszaka fellépett vagy bolyongott memphlsl 18 szobás villájában, vagy evésorgiákat rendezett test­őreivel. Mániákusan félt, szinte senkit sem fogadott, s mindig égő villanynál aludt. Tablettákat szedett az álmatlanság, a fáradtság, az alkohol, a túlzott étvágya és ki tudja még ml ellen. 1977. augusztus 16-án dél­után testőrei halva találták fürdőszobájában a rock and roll korszak bálványát. (Folytatjuk) MÉRFÖLDKÖVEI gárokhoz, és ezek fenéken rúgás helyeit teljesítették kívánságukat — mondta Chad. — Bár egy kicsit érdesen fogalmaz, tökéletesen Igasa van. így volt es McGivennel is. Elment Lowell polgár- mesterhez, és az emiftett billentés helyett, kapott in­gyen egy kis házikót meg valamr pénzecskéi, hogy né­hány tyúkot is vehessen magának. — Maga viszont vlsszavel- ta a többi figurát ét letOrt tartozékait McGivantöI, és folyialja elhunyt barátnőié nek áldásos zsaroló jóté­konyságát. — Persze, tüzetesen át­néztem a zzeraétdombot is, és találtam ott még néhány porcelánkelléket. Most már megértheti, miért ijedtem úgy meg, amikor Itt meg­jelent. — De mi okból tudta Shekleyné ezekkel a figu­rákkal egy egész város pol­gárságát ssarolnl? Biioayá- ra valami olyasmit tadott róluk, amitől féltek. De mit? Nyilván valami komoly ügyről lehet szú, kUlOnben ilyen alakok, mint Fenwick és a többi, nem kényszerül­nének térdre. Mikor kezdő­dött ez az emberboldügitú zsaroláz? •— Nemsokára a báború után. Ezen a problémán már én is sokat törtem a fejem, de semmi okosat nem tud­tam kitalálni. Most jut az aszembe. A háború alatt itt nálunk a közelben egy ten- gerészlámaszpont volt. —■ No látja, ez már vala­mi. Egy ilyen támaszponton zok minden történhet. Pél dául kémkedés vagy üzérke­dés a katonák ellátására szánt anyaggal. Ebben a pillanatban meg- szúialt a csengő. Chad és Porgesné önkéntelenül ez órára néztek. Ejfél után egy ára volt. Ki jöhet ilyen ké­sőn a Castle Home-ba? (Folytatjuk) TÖRD A FEJED Az ábra több részben sza­bálytalan alakú részre van osztva: két fehérre, két pon- tozottra, egy feketére és egy vonalkázottra. Összes­ségében melyik a legna­gyobb terület az ábrán: a fekete, a fehér, a pontozott vagy a vonalkázott? B. Nézd meg tüzetesen « négy rajzoti Tudod-e, hogy hol keletkezik csomó, és hol homllk szét a zsineg, ha meghúzod a két végét? C. EGY KIS FŰLORAjZ: a) Ha akarom: köztársaság Nyugat-Afrlkában, ha aka­rom: a forgalomból kivont angol aranypénz, ha még meg Is toldom: a Föld nagyságára második szigete a Csendes-óceánban, ml az? b) Dárda alakú félsziget. Arról nevezetes, hogy a Szovjetunió legtöbb földrengéssel sújtott és legvulkántbb vidéke; Itt emelkedik a Föld vulkánjainak egyhetede. Mi a félsziget neve?

Next

/
Thumbnails
Contents