Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1981-06-30 / 26. szám

hiílIBi) Nos, amit Tan Nbogo kenyai lakos elért, egyenlő ezzel. Nbogo egyetlen napon, az egyenlítőtől mindössze néhány kilométerre levő faluban eladott huszonegy — kvarc­lámpát 0 0 0 A kínai pártvezetőség legalább olyan gyak­ran váltja a történelemszemléletét, mint más az ingét Miután a közelmúltban halálra vagy súlyos börtönbüntetésre ítélt néhány korábbi pártvezetöt, legújabban hivatalosan Is rehabilitálta — Dzslnglsz kánt Azt a barbár mongol vezért, akinek Kínától Kelet- Euröpálg terjedő birodalma 750 éven át fennállt és több nép kultúráját semmisítette mpg. A Kínai Kommunista Párt lapja, a Renmln Rlbao úgy ír Dzslnglsz kánról, mint azok­nak a hódítóknak egyikéről, akiket „legjob­ban befeketített a történelem“, s mint „a kínai és más népek nagy mongol vezéréről és kivételes képességű stratégáról“. Ez lenne netán az újabb kínai kulturális forradalom előszele? 0 0 0 A Credit Agrlcole du Sud-Est lyoni bank icülönös újítást vezetett be. Olyan készülé­ket szerkesztett, amely a bankjegyeket ki­vasalja, szinte újjávarázsolja. A készüléket a bank szabadalmaztatta. Nem írják viszont, hogy keményebb valu­ta-e ettől a francia frank. mn\i VAPi! Az amerikai hadsereg vezérkara a közel­múltban különleges tanácsadó füzetet bo­csátott ki a különböző fegyvernemeknél szolgáló nőknek. A sok közhasznú tanács között szerepelt egy arra az eshetőségre is, mit cselekedjék, ha a derék katonanénlt férfi támadja meg. A füzet szerint semmi szín alatt se kiáltson segítségért, mert azt ma már az Egyesült Államokban figyelemre sem méltatják, hanem kiáltsa azt, hogy; „Tűz vanl“ Ez esetben — a füzet szerint — néhányan legalább kíváncsiságból kinyitják az ablakot, hogy meggyőződjenek róla: valóban ég-e valami. 0 0 0 Azt mondják, kereskedelmi csúcsteljesít­mény eszkimónak hűtőszekrényt vagy Sza­hara! vándornak homokot eladni. A képen látható pilótát nyilván nem kell bemutatni. A Forma 1-es autóversenyek nagy tiszteletnek örvendő kétszeres világbajnokát, a most 31 éves Niki Laudát mindenki isme­ri. Nyilván azt is tudják róla, hogy egyszer már valósággal a halál torkából tért vissza a volán mögé. Egy ideig még vezetgetett, majd hátat fordított a versenypályának. Ma gánlégitársaságut alapított, s két Fokkor ti pusű gépén maga szállítja utazóközönségét. . Eddig minden rendben is voit, a közel múltban azonban történt valami, ami alapo­san megtépázta az egykori ideái nimbuszát. Az osztrák hadsereg sorozóbizottsága a sporivilág egykori hősét ilkalmatlannak nyilvánította, mégpedig az arcán látható — az említett balesetből származó — égési sé rUlések, valamint a korábbi csonttörései miatt. Valaki örülne, hogy Ilyen olcsón meg ússza a szolgálatot, Lauda item. — Ez egyszerűen hihetetlent — jelentette ki felháborodva. — Szégyellem magam a döntés miatt — mondotta, miközben kese rűen azzal érvelt, hogy utoljára 12 éves ko rábai! tört el a lába. Nem beszélve arról hogy hivatásos pilótának viszont — égési sebek ide vagy oda — alkalmasnak talál ták. Felháborodásának oka: az említett dön tés árt a tulajdonában tevő Lauda Air tár saság és a saját tekintélyének. Korábban Ausztria szeme fénye volt. Bámulták, cso­dálták, büszkék voltak a sikereire, a lapok dicshimnuszokat írtak róla. Most valóságos hecckampányt kezdtek ellene „alkalmatlan sága“ ürügyén. Sőt már azt is kiderítették hogy az adófizetés körül sincs nála minden rendben. „Sic transit gloria mundi!“ — vagy ahogy mifelénk mondanák — „Így múlik el a vi­lági dicsőség!“ Mint minden héten, most Is szép számban érkeztek a levelek. Már szokássá vált, hogy időnként a legérde­kesebbet kőzzétesszük. Most Kulik Béla bratislaval ol­vasónk levelét választottuk. Többek között ezt írja: „Nem értek egyet az ún. csoportos szavazási módszerrel. Hiszen ez borzalmas csalásokra, visszaélésekre ad alkal­mat. Több ezer szavazatot összegyűjteni lehetetlen, a megszámozott aláírások Igencsak naiv trükk. Egy járási városban is lehetetlen lenne másfél ezer aláírást össze­gyűjteni egy-egy számra, nem pedig egy 3—4 ezres tele­pülésen, mint azt egyes „lelkes“ levélírók teszik. Határo­zottan ellenzem a csoportos szavazást, azt javaslom, min­denki csak a maga nevében szavazhasson ...“ Mi tagadás, már előfordult, .hogy a szavazatokat nem vettük figyelembe éppen azért, mivel az aláírások egy kézírásra engedtek következtetni. A szavazatok túlnyo­mó része valódi, s erről a véletlen folytán alkalmam is nyílt meggyőződni. Vonatban üldögélve arra lettem fi­gyelmes, hogy két kislány papírral a kezében sorra járta a fiatalabb útitársaimat, amikor hozzám értek el­mondták, hogy az Oj Ifjúság slágerlistájára gyűjtik a szavazatokat, és ha úgy gondolom, szavazzak én Is a Pi­ramis együttes Szerelem ördöge című dalára. Cn akkor megtagadtam az aláírást, és persze nem voltam egyedül. A történet érdekessége az, hogy közben kialakult egy ellentábor Is, amely Szűcs Judit dalára gyűjtötte a sza­vazatokat. Rövidesen a szerkesztőségbe érkezett mind­két tábor szavazata. Bízom benne, hogy a szavazatok túlnyomó többsége hasonlóképpen áll össze. Az elmúlt héten Ismét több csoportos szavazat érke­zett, a legtöbbet, hétszázhuszat Mészáros Adrlanna gyűj­tötte a Gravis együttes Légtornász című dalára. Szókrom Ella a Fritz együttes Hugarla, a Korái együttes Maradj velem és a Gravis együttes Hé, mondd mennyit ér cí­mű dalára ötszáz aláírást gyűjtött. A hazai lista: 1. Gravis: Légtornász, (1894) 2. Pavol Hammel: Cirkus leto (1721) 3. Elán: Cas miádfat (1678) 4. Gravis: Hé, mondd mennyit ér (1637) 5. Helena Vondráöková: Ty se ptáS, co ja [1600] 6. Katapult: Blues (1589) 7. Hana Zagorová: Benjamin [1576] 8. Miroslav Zblrka: Balada o pofn^ch vtákoch (1558) 9. Viera Spinanivá: Meteor lásky (1545) 10 Karel Gott; Beatles (14981 A magyarországi lista; 1. Piramis: Szerelem ördöge (2137) 2. Korái; Maradj velem (1993) 3. Edda: Kölyköd voltam (1990) 4. Karthago: Apáink útján (1897) 5. Hungária: Micsoda buli (1889) i. Hobo Blues Band; KI vagyok én (1874) 7. Locomotív GT: Box (1845) 8. Hungária: Multlmilliómos dzsesszdobos (1867) 9. P. Mobil: Miskolc (1842) 10. Corpus; Impressziók (1812) 11. Hobo Blues Band: Mindenki sztár [1789] 12. Szűcs Judit: Tanítás után (1774) 13. Ihász Gábor — Heilig Gábor; Te és én (1763)' Külföldi lista: 1. Barbra Streisand; Szerelmes asszony (2345) 2. Goombay Dance Band: Eső (1889) 3. John Lennon: Starting over (1868) 4. Otawan: Fel a kezekkel! (1776) 5. Donna Sommer: The wanderer (1745) i. Abba: Super troper (1712) 7. Pink Floyd: The wall (1698) 8. Goombay Dance Band: El Dorado (1683) 9. Kenny Rogers: Lady (1664) 10. Blandie: Rapture (1654) Zsákbamacska: A slágerlista beküldői között e héten a Corpus együt­tes plakátját sorsoljuk ki. Nyerték: Fellegi Júlia köböl­kúti (Gbelce), Zachar Éva tornaijai (Safárikovo), Vaskő Zsuzsa surányl (Surany), Baukó Andrea érsekújvári (Nővé Zámky), Mázán Magdolna bajcsl (BajC), Dubai Dezső gömörhorkal (Gemerská Vés) olvasóink. Az olvasó kérdez: P Mobil jeligére: Az együttes címe; 1631 Budapest, pf. 33. Kiss László udvardl (Dvory nad Zitavou) olvasónk a Vámosi házaspár címét kérte: 1028 Budapest, II. Orsó utca 13. Horváth Judit kassal (Koälce) olvasónk kérésé­re közöljük Karel Vágner címét: Praha 10. Straänlce, Solldarita A/5,209. ígéretünkhöz híven beszámolunk ar­ról, hogy a hazánkba érkező együttesek mikor, hol lépnek fül: A Corpus együttes július 5-én Éberhardon (Mallno- von), 6-án Farkasdon (Vlöany), 7-én Gútán (Kolárovo), 8-án délután Komáromban (Komárno), este Marcelházán (Marcelovo), 9-én Ögyallán (Hurbanovo) lép fel. PAPP SÁNDOR 1. Ki volt a tavalyi Bratislava! Lira győztese? 2. Ki az a kitűnő magyar énekesnő, aki pályája során kétszer vitte el a Táncdalfesztivál pálmáját? (Nem le­ssek a játékszered. Add már, uram, az esőt.) 3. Hogy hívják azt a ma már híres együttest, amely annak Idején a Waterloo című számmal megnyerte az Kuravizió-dalversanyt, s ezzel elindult a világhír felé? A megfejtéseket Július 4-lg küldjétek be címünkre, a levelezőlapra ne felejtsétek felragasztani a szelvényt. A helyes megfejtés lapunk 24. számából: 1. Cyrano z predmestia 2. Ezek a fiatalok 3. A haj (Halr) A bét győztese Sógel Anna Ipolyságról (Sahy), akinek Hlésék nagylemezét küldjük. 12 X 3 kupon O Gabriel Peter — énekes-fuvolás, a brit rockélet fi­gyelemreméltó alakja. 1975-lg a Genesis együttes gárdá­ját erősítette, azóta szólóalbumokat készít. Legutolsó albuma, amely a puritán Peter Gabriel címet viselt, ta­valy a Melody Marker listáját vezette. Gabriel a látvány embere. Koncenrtjain előszeretettel bújik különböző jel­mezekbe, stilizálva dalainak mindig színes képi világát. Nemrég elkészítette legfrissebb albumának német nyel­vű változatát. Saját szaval szerint szeretné eloszlatni azt a tévhitet, hogy a rockzene kizárólagos nyelve az angol. Genesis — Peter Gabriel anyaegyüttese 1969-ben rög­zítették bemutatkozó LO-jüket, s azóta az élvonalban tanyáznak. A törzstagok közül ma már csak a basszus- gitáros Michael Ritherford, a billenytfis Tony Banks és a dobos Phil Collins van a csapatban. Mikor Peter Gab­riel kivált a zenekarból, a szakemberek azt várták, hogy a Genesis válságba jut. Nem így történt, A szólóénekes Phll Collins lett, az ő énekhangjával rögzített A Trick of The Tall népszerűsége pedig fölülmúlta minden előző Genesis-album sikerét. Az együttesnek eddig tizenegy nagylemezét Jegyzik a dlszkográflákban. Glitter Gary — A harmincöt éves énekes, úgy látszik szereti a változatosságot. Születési levelében a Paul Gadd nevet írták. Ifiként mint Paul Raven volt Ismert. így szerepel a Jesus Christus Superstar című albumon is. Ké­sőbb Paul Momdayként próbálkozott, s csak 1971-ben vette fel mai nevét. Népszerűsége a hetvenes évek első felében szökött a legmagasabbra, rock and roll stílusú dalai közül legemlékezetesebbek a Rock and Roll Parts 1—2, ős a I Love You, Love Me Love. Hancock Herbie — dzsesszmuzsikusként kezdte, majd a dzsesszrock kerítette hatalmába. Elsőként használta az elektromos zongorát, s amikor elterjedt a funky, 6 Is művelői sorába állt. Legismertebb funkyalbuma a Sun­light (Napfény) és a Feets Non’t Fali Me Now (Nem futsz el tőlem). Hladík Radim — prágai születésű virtuóz technikájú gitáros. A Matadors együttesben tűnt fel, 1960-től a Modry Efect zenekar vezetője. Érdekes próbálkozása volt a nagyzenekari dzsessz és rock egyesítése a Nová syntéza és a Nová syntéza I. albumokon. Külföldöa IS forgalmazott lemeze a Benefit of Radim Hladík. Hat Chocolate — a díszkő nemesebb válfaját Játssza a két fejér és a három színes bőrű fiatalember. A Ja­maicai együttest 1970-ben alakította Errol Brown és J trlnldadi Tony Wilson. Első lemezüket John Lennon segedelmével az Apple cég adta ki. Legjobb számaik: Brother Louie, Emma, Cicero Park, Disco Queen.

Next

/
Thumbnails
Contents