Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1981-05-05 / 18. szám
tetényi Bertalan O * * rOmOk és gondok, panaszok és elégedettség. Ezt Is, azt Is hallott a kérdező riporter Nagycsalomlján (V. Ca- lomija], miközben járta az Ipoly menti kisközséget, amely épp a főút és a folyó kö- íött tertU el. Betérve a helyi nemzeti bl- lottságra, egyik-másik portára, vagy csak úgy, a kocsmában, az utcán tudakolózva kitárulkoztak az emberek. Miközben az örömöket és panaszokat hallgattam — sokszor merőben ellentmondó véleményeket —, nem tudtam, melyiknek higgyek. Most, visszagondolva a hallottakra, látottakra, már azt mondom; beszéltek elismerően vagy kritikus hangon az emberek, mlndegyikflk szavából a falujuk iránt érzett féltő szeretet tükröződött vissza. £s azt hiszem, ez mindennél fontosabb. PETÉNYI BERTALAN, a hnb-elnöke nem Nagycsalomlja szülöttje, lakója, hanem az ugrásnylra lévő Imámból (Dollnka) való. Tíz éve tölti be ezt a posztot. A korábban ' mezőgazdasági szakember már régen megszokta, hogy öt község közös óhaját, érdekét kell egy nevezőre hoznia, figyelembe véve mindegyik faluközösség polgárainak Igényeit Nem kis gond ez, hiszen mindenütt szükség lenne még több fontos létesítményre, pénzre, de egyenlő arányban Igyekszik „osztozkodni“. Két kultúrház, két óvoda, ravatalozó, orvost rendelő épült fel a falvakban, hogy a tekintélyesebb beruházásokat említsük. De most az öt község közül elsősorban Nagycsalomijáról lesz sző: — Csalomijának, a központi községnek 71Ü lakosa van, a létszám már évek óta allg-alig változik. Annál Inkább a falu arculata. Bár ha még az esedékes és szükségszerű tennivalókat veszem figyelembe, van bőven munkánk. Persze, gazdagodtunk is az elmúlt öt év alatt; 204 ezer korona értékben hozzáépítettünk az óvodához, harmincötezer koronáért bekerítettük a temetőt, a Béke parkban 175 ezer korona értékben felépítettünk egy szép szabadtéri színpadot, s hozzá további százhúszezerért öltözöl. Megkezdődött a faluközpontban a mi kis „mini“ áruházunk mellett a szolgáltatóház építése, amelyet már az idén szeretnénk átadni rendeltetésének. Kétmillió korona lesz az értéke. Csakhogy nagyon félek én már most a megnyitástól. Ugyanis, hogy egy kicsit elkalandozzak, az orvosi rendelőkkel együtt gyógyszertár is épült, és már hét éve üresen áll, ugyanis nem kapunk bele patikust, és Ilyen gondok fellépnek majd a szolgáltatöház átadása kapcsán is: szeretnénk oda cipészt — de honnan? — szeretnénk tévé- és háztartási gépjavítót — de honnan? — és még sorolhatnám: üvegezőt, ruhabegyűjtőt... — Szóval a jövő örömeibe üröm is vegyül? — Pontosan fogalmazott. Hiszen az elmúlt tíz év alatt rengeteg minden megváltozott. Az előző választási programot túlteljesítettük, felépült egy új utcasor, ahová jó út kellene, de az utakat máshol is javítani kéne. Szükség lenne járdákra, bölcsödére, mert igényelné a falu, kellene sportpálya Is. Ürülnénk annak is, ha bevezethetnénk a faluba a gázt, és még menynyi mindennek örülnénkl De hadd említsem még meg, hogy a helyi állami gazdaság és a hizlalda is nagyban támogatja a Luptak luau községet, jó az összmunka, több beruházás az ő segítségükkel valósult meg. Es amire Igazán büszkék vagyunk: az nagy- kürtösi járásban községünkben elsőnek ala kult meg a nyugdíjasok klubja. — És a fiatalokról, a falu ifjúságáról ml a véleménye? — Alábbhagyott az ifjúsági szervezel munkakedve, lendülete. Az előzó években a járás legjobb szervezete volt a miénk, most azonban nagyon' visszaestek a fiataljaink. A sporton kívül nem igen igyekeznek. Passzívak, jobban kéne ápolniuk, becsülniük a kulturális hagyományainkat. A fenti mondatokat elismételtem a SZISZ helyi szervezete elnökének, Kapuszta Te- réznek Is. — Sajnos, így igaz. Fejétől bűzlik a hal: elsősorban bennem van a hiba. Eddig éveken keresztül hajtottam, güriztem örömmel, lelkesedéssel, de egyszerre belefáradtam, na. És az az Igazság, hogy ezek a fiaia- lok nem olyanok, mint mi voltunk hat éve, amikor én elnök lettem. Már semmi sem olyan, mint régen. Mások az elképzeléseik, az Igényeik, sokrétűbbek és mindegyik arra megy, amerre lát. Nem összetartóak, talán ez a legnagyobb baj, bár magam sem tu dom, hogy ezért az érdektelenségért kit okoljak. Egy biztos csak: jobb volt akkor. Imikor naponta-hetente összejöttünk, dől goztunk, szórakoztunk, tanfolyamokat, vetélkedőket szerveztünk. Valahogy 'teljesebb volt úgy az ember élete. Hogyan él egy nagyvárostól távoli kisközségben egy fiatal család? Ezt akartam megtudni, amikor elindultam a régi ismerőseimhez, az Ipoly partján épült új házban élő Pölhösékhez, Lehet az ö életvitelűk még nem épp jellemző Nagycsalomljára, a kis falvak fiatal családjaira, de azért nem árt megismerkedni velük. Nos, már maga az ENYÉM IS A FALU leálltam, úgy érzem elég volt. Vegye más át a stafétabotot. Teréz a járási művelődési intézet könyve- .lője. Emlékszem, a járási SZlSZ-bizottságon eddig mindig csupa elismerő szavakat hal- ÍQt;tam róla. — Ml történt, miért ez a „leállás“? — Hosszú lenne felsorolni, de legalább nagy vonalakban elmondom. Nézd, tavaly egész télen a magam pénzén vásárolt olajjal fűtöttem a két klubhelyiségünket. Az idén már azt mondtam, én sem vagyok milliomos. Aztán a falu vezetősége is csak akkor törődött velünk, ha a munkánkra volt szükség, egyébként felénk se néztek. Most, hogy alábbadtuk, már piszkálnak. Ha kértünk valamit, nem kaptuk meg. Kétszer is összehívtam a tagokat társadalmi munkára, el is jöttek, aztán meg ott ültünk tétlenül órák hosszat, mert nem érkeztek meg egyszerre a betonlapok, máskor meg a kő. Pedig megígérték, hogy megkapjuk, rendbehozhatjuk a klub környékét. Aztán az igazán aktív társaság, az a 25—30 ember, akikre mindig és mindenben számítani lehetett „kiöregedett“ a SZISZ-ből, vagy elmentek a faluból. Helyükbe újak jöttek, nehéz velük szót érteni. Van olyan vezetőségi tagunk is, aki még gyűlésekre se jár. — Szóval a tagságban is van hiba...? — Persze, hiszen szép és jól berendezett klubunk van, tehát összejárhatnánk, dolgozhatnánk, szórakozhatnánk, csak hát valahogy nem megy. — Neked nem hiányzik a munka, vagy hogy ígf fogalmazzak, a nyüzsgés? — Hiányzik, persze, hogy hiányzik, de CSEMADOK-tag vagyok, beválasztottak a SZISZ járási vezetőségébe, a közösségért így Is munkálkodhatok és munkálkodók Is. De hát, tudom, elsősorban itthon. Itt kéne tenni valamit. — Végül Is, ml lesz, hogyan tervezed? — A napokban vezetőségi gyűlést hívok össze. Ott újra nekikezdünk tervezni, dolgozni, és ha a tagság is érdeklődik, újra megpróbálom. De hát már én sem tartozom a tizenévesek közé, ezért úgy vélem, jobb lenne, ha valaki mégiscsak fpiv.-ii».-) új ház is szokatlan, elüt a többitől: nem emeletes. Három éve beszéltem velük utoljára, amikor még Gábor születnél laktak, nagyban fóliáztak és összekuporgattak minden fillért a házra. Az akkori tervrajzokból ma már családi fészek lett. Meg is szólták őket a faluban,’ a rosszmájúak fel is tették a kérdést: „MI az, nagyobbra nem telt?“ — Telt volna, de ha még néhány évig fóliázunk, megsínyli az egészségünk. Ha meg nagy kölcsönt veszünk tel, akkor azt nyögjük évtizedekig. De nem ez a lényeg. Mi otthonra vágytunk, olyanra, amelyet már jegyességünk előtt elterveztünk; meghitt, kellemes családi fészket: három-négy szobát, hozzá kertet, gyümölcsöst. Házat, amelyet egy két év alatt föl tudunk építeni, berendezni. Hiszen nem egy családot találni itt a faluban, vagy szerte az országban, amelyek nekikezdenek a munkának és az tíz évig is eltart, de még a földszintet se rendezték be. Aztán meg hozzáépít egy viskót vagy leköltözík a pincébe, és az emeleti szobákat már a közben felcseperedett gyerekeik vakolják bé. Hát ebből ml nem kérünk. Négy szobát építettünk, hármat már majdnem berendeztünk, két év alatt lakhatóvá tettük a házat. Öröm őket hallgatni, mert végre egy fehér holló (pár)-nak számító család, ahol fütyülnek — mernek fütyülni — a látszatra, és nem versenyből, sznobizmusból építkeztek, hanem mert meghitt, meleg fé,szket, otthont akartak. Ez sikerült is nekik, és ma már a falusiak is megbékéltek a házzal, nem egy család mondta már nekik: „Bár mi se törtünk volna az égigl“ Magdi a szomszéd faluban, Ipolykeszln (Kosihy nad Ipfom] népművelő. Gábor, a „Povodie Hrona“ nevű cégnél mester, munkahelye helyben van, az Ipoly gátjait erősítik, vigyázzák, hét munkás tartozik a keze alá. Két óvodás korú gyermekűk van, egy kisfiú és egy kislány. Magdi a helyi nőszövetség elnöke, Gábor a klskertészek szövetsége helyi szervezetének volt az el- ■'öke. Gábor a ház mögbtti gyümöUisösim iM 3 Kapuszta Terézia — Milyen itt, ebben a kis faluban az élet? — Élünk, a kis települések minden előnyével és hátrányával. Sajnos, aZ emberek inkább önmagukkal törődnek. A legtöbben csak magukra gondolnak, a közösség érdekel valahogy a háttérbe szorulnak. Vagy húsz-harminc ember, akik mindig és mindenből kiveszik a részüket — ha jön a színház elmennek, ha társadalmi munkába hívják őket, nem vonják ki magukat, de a többség nem tart össze. Ha adódik is kulturális lehetőség, nem élünk vele, nem használjuk ki. Iti volt a faluban a SZŐTTES, de az öregeken meg a gyerekeken kívül nem igen volt közönség A mozit is aránylag kevesen látogatják. Marad a tévé meg a könyvek. De vannak, akik a sok munká- > tói, mert nagyban folyik itt a virág és ubofkamag-termesziés, még ezzel sem él-, nek. Pedig nincs annak semmi értelme, hogy felvesse az embert a pénz, és negyvenéves korában, ha már nem előbb csak az Orvosi rendelőket járja. Ilyen áron nem kell. Inkább szerényebben, de hosszútávon. Háromnegyed öt van. Magdinak már indulnia kell a gyerekekért Bár mint minden munkál, ezt is közösen végzik. Gábor ugyanis a kertet ássa. Még megmutatják a lakást, amely nem hivalkodó, csupán egyszerűségében szép, ízléses Aztán Magdival elindulunk az óvoda felé Az új utcasoron baktatunk, ahol már-már kisebbfajta bérháznak is beillő családi házak épülnek. Amulok-bámulok, és vlssza-vlsszateklntek az utca végében álló Pölhös portára: nekem az tetszik! Luptók Juditot, a fiatal képviselőjelöltet épp az udvaron találom, a virágágyást rendezgeti. Harmincéves, öt éve van már odahaza kislányával, Mónikával. Korábban Losoncon dolgozott a bútorgyárban, és épp most készül új munkahelyére, az Ipolyba- logi Teslába. — Már elég volt Itthon, dolgozni szeretnék — mondja, majd beljebb tessékel, kávéval kínál. — Ha a falu megválasztja majd képviselőnek, örülni fog? — Hogyne, hiszen ez azt jelenti, hogy megbíznak bennem az emberek. — Ha képviselő lesz, elsősorban milyen problémákkal huzakodik majd elő? — Nos: gyakran megesik, hogy napokig nincs víz, ezen az áldatlan helyzeten javítani kéne. Aztán jó lenne a házak elé járda; kéne hentes a faluba, patikus, az öreg iskola épületében lehetne cipőbolt... És én elsősorban az idősebbek, a nyugdíjasok érdekeit, ügyeit szeretném képviselni, hiszen ők már egyedül nehezen boldogulnak, nehezen mozdulnak ki otthonról. Tudja, any- nyit tervezgettem már, mit, hogyan teszek majd, ha megválasztanak. Egy biztos; a választóim érdekében mindig kinyitom a számat, hiszen a bizalom nem kis dolog, és én már ennek az előlegezett bizalomnak is örülök. Meg aztán, szeretem és magaménak érzem a falut, ezért tőlem telhetőén tenni Is akarok érte. ZOLCZER JÁNOS A szerző felvételei Magái kislányával
