Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1981-04-28 / 17. szám
AZ IFJÜ NEMZEDÉK PROGRAMJA IS (Folytatás az 1. old.) HU' i ■ i ; n|i xn i^i ■ ■■ '-' ' """" i ■ ' ' ' ' 2M IT KELI TUDNI A VÄIASZTASOKRÖI 1981. Jfinlus 5-éii és 6-án képviselőket választunk. A választások országunk életében a legielentősebb belpolitikai események közé tartoznak. Hazánkban legutőbb 1978 ok- téfaerében voltak választások. Az elmúlt öt évről szólva a CSKP XVI. kongresszusa leszögezte, hogy a szocialista épitőmunkában Jelentős eredményeket értünk el minden területen. Népünk előbbre jutott a szocialista társadalom építésében. Fejlődtek a termelőerők, erősödött szocialista társadalmunk anyagi-műszaki bázisa. Gyarapodott a nemzett vagyon, javultak az életkörülmények. Hazánk belpolitikai helyzete kiegyensúlyozott, a munkásosztály, a dolgozó nép hatalma szilárd. A párt politikáját népünk eselekvően támogatja. Népképviselőink júniusi megválasztására, fejlődésünk olyan szakaszában kerül sor, amikor növekvő követelmény politikai, gazdasági munkánk hatásfokának, eredményes ségének fejlesztése. Munkánk hatékonyságának alapvető feltétele, hogy szélesedjen hazánkban a szocialista demokratizmus, hogy az ország dolgozói, az állampolgárok élhessenek is a közügyekbe aló beleszólás, a döntés és az ellenőrzés jogával lakóterü- latUkön, munkahelyükön, a tömegszerveze- tok fórumain. Alkotmányunk kifejezésre juttatja azt a száz esztendővel ezelőtt megfogalmazott — de ma is érvényes költői dialektikát, mely szavatolja „a jognak asztalánál“ helyet foglaló közösség számára „a bőség kosarából“ egyaránt részesedő emberek világát. Alaptörvényünk, alkotmányunk 2. -cikkelye kimondja: „A Csehszlovák Szocialista Köztársaságban minőén hatalom a dolgozó népé. A dolgozó nép az államhatalmat az általa választott, ellénőrzött és neki felelős képviselőtestületek útján gyakorolja.“ Országunkban a népképviseleti testületek rendszerét a következő szervek alkotják: 1. a Szövetségi Gyűlés, 2. a Cseh és a Sziovák Nemzeti Tanács, 3. a nemzeti bizottságok. A népképviseleti testületek kulcsszerepet töltenek be államhatalmi szerveink között. Jelentőségük abból adódik, hogy e szervek fogadják el az elsődleges jogi normákat — így az alkotmánytörvényt és egyéb törvényeket. Tanácskoznak és döntést hoznak országunk bel- és külpolitikai kérdéseiről. Figyelemmel kísérik a területi egységek gazdasági, szociális és társadalmi fejlődését. Ellenőrző tevékenységet fejtenek ki az állami munka, az állami-politikai irányítás legfontosabb területein. A Szövetségi Gyűlésnek 350 képviselője van. A szövetségi államforma 1988-ban történt bevezetése óta a Szövetségi Gyűlés két kamarából tevődik össze: a Népi Kamarából és a Nemzetek Kamarájából. Mindkét kamara egyenrangú. Ebből adódik, hogy a képviselőket ugyanazon általános választójog alapján, titkos szavazással választják, A Népi Kamarának 200 képviselője van, akiket közvetlenül választunk Csehszlovákia egész területéről. A Nemzetek Kamarája a két köztársaságot képviseli. 150 képviselője van, mégpedig 75 a Cseh Szocialista Köztársaságból és 75 a Szlovák Szocialista Köztársaságból. A Szövetségi Gyűlés képviselőjének megválasztható minden csehszlovák állampolgár, aki 21. életévét betöltötte. A Szövetségi Gyűlés képviselőinek választását az 1971-ben elfogadott 44-es számú törvény szabályozza. E törvény legfontosabb alapelvei a következők: a választásokon minden választó azonos jogosultsággal vesz részt; a szava zatok egyenlőnk; a választások közvetlenek (a képviselők megválasztása közvetlenül tör ténik); a választásokat úgy kell lebonyolítani, hogy biztosítsák a képviselőtestületek folyamatos megújhodását, ugyanakkor működésük folyamatosságát. A választásokon való egyenlő részvétel lehetősége azt jelenti, hogy hazánk minden állampolgára rendelkezik választójoggal, ha 18. évét betöltötte A választási törvény nem ismer fajra, nemre, nemzetiségre, társadat mi származásra, vagyoni helyzetre vagy vallásra való tekintettel történő megkülönböztetést. Nem rendelkeznek azonban vá lasztójoggal azok, akiket szeliemi tevékenységük beteges zavara miatt intézetben ke zelnek, vagy akik szellemi károsodás miatt gondnokság alatt állnak. Törölni kell a vá lasztók névjegyzékéből azokat a személye két is, akik szabadságvesztéssel járó büntetésüket töltik. MIHALY Géza, mérnök marxista-leninista tanítást, az iskolában, munka- és lakóhelyeiken megismerjék a párt politikáját, szívval-lélekkel, tudásukkal és tetteikkel járuljanak hozzá annak következetes megvalósításához. Egyelőre azonban nem mindig sikerül a kívánt hatást elérnünk. Ezért indokoltak a kongresszusi beszámoló hozzánk intézett bíráló szavai. Alapszervezeteink és pionírcsapataink ma már gyakorlatilag mindenhol működnek, ahol fiatalok élnek és dolgoznak, de a tagokra kifejtett hatásuk színvonala nagy mértékben eltérő. A tevékenység sok helyütt egyoldalú, nem a fiatalok igényeiből és érdeklődéséből indul ki, egyes fiatalok számára nem vonzó. Ha sikereket akarunk elérni, ha teljesíteni akarjuk a SZISZ II. kongresz- szusának határozatait — azt pedig a- karjuk — akkor el kell érnünk, hogy minden alapszervezetünk tevékenysége rendszeres és sokoldalú legyen. Közeleg a választási időszak vége. A nemzeti bizottságok képviselői rövidesen választóik előtt adnak számot eddigi munká juk eredményeiről. Az alábbiakban három fiatal képviselőt mutatunk be elért eredményeik tükrében. A Bratislavai IV. VKNB hatáskörébe tartozik a dúbravkai korszerű lakótelep. Ebben a körzetben végezte képviselői tevékenységét Igor Jelinek mérnök, a Szlovák Arhivatal fiatal szakelőadója. Ezek után nem csoda, hogy beválasztották a VKNB tanácsa pénzügyi és tervezési bizottságába. Természetesen a képviselőknek nemcsak bizottságokban kellett dolgozniuk. Jelinek mérnök konkrét feladatai közé tartozott a 124-es számú polgári ügyek testületével való együttműködés. Ezen belül a környezel védelem képezte munkájának a magvát. Sza badldőt nem sajnálva agitálta körzete la kosait, hogy vegyenek részt az őszi és a tavaszi társadalmi munkábán. Sajnos fáradozásának nem volt meg minden esetben az eredménye. A társadalmi munkára főleg diákok és nyugdíjasok jelentkeztek, de nagy szükség lett volna a középkorosztályra is. Sajnos még mindig nagyon sokan vannak azok, akik csak kritizálni tudják a lakótelepek tisztátlanságát, rendezetlenségét, de ha tenni kellene érte valamit, megfeledkeznek kötelességeikről. A körzet képviselőinek sok munkát adott a közvilágítás, a telefonhálózat bővítése és a járdák portalanítása. Ebben az évben avatnak egy korszerű játszóteret, amelyről még a teniszpályák sem fognak hiányozni. Jelinek mérnök nagyra értékelte azt a segítséget amelyet a városkerületi pártblEz az egyik alapfeltétele, hogy egységes szervezetünk tevékenységét hatékonyabbá, színvonalasabbá tegyük. A következő pedig az állami szervekkel és a Nemzeti Front tömegszervezeteivel való gyümölcsöző együttműködés. A tapasztalatok mutatják, ha ez az együttműködés mindkét fél részéről rendszeres és céltudatos, megsokszorozza és egyesíti a nevelő hatást. Meggyőződésünk, hogy ezen Igyekezetünk megértésre talál most is, az általános választások előkészületi időszakában. Hiszen a választások, előkészítésük és lebonyolításuk társadalmunkban minden állampolgár és főként minden fiatal számára a szocialista demokrácia gyakorlati iskoláját jelenti. Az ifjúsági szövetségben nagy figyelmet szentelünk a fiatalok munkára nevelésének is. A hatodik ötéves tervidőszakban és az Idei év első hónapjaiban munkahelyeiken számos szép eredményt értek el. Tudjuk azonban, hogy amit eddig tettünk, és amiért elismerésben zottságtól és az ifjúsági szervezetektől kaptak. Több megfelelő helyiséget találtak ifjúsági klubok számára. Ezek a klubok főleg a szakmunkástanulók szabadidejének jobb kihasználására szolgálnak, ezért jó lenne ha a helyiségek átalakításához és berendezéséhez hozzájárulnának aZ üzemek is. A következő választási időszakban új sportcsarnok építését is tervezik ezen a helyen. — o — Ot évvel ezelőtt választották meg Anna Petritovát a Rokytovi Hnb képviselőjévé Akkor úgy vélte, hogy ezt a bizalmat az ifjúsági szervezetben végzett munkájával érdemelte ki. A SZISZ Bardejovi JB-nek titkára tudta, hogy ez többletmunkát fog jelenteni számára, de szívesen vállalta. „Szép ez a munka — mondotta —, de nagyon nehéz. mert főleg emberekkel kell dolgozni. Minden embernek más a természete, mások a tulajdonságai, igényei. Sajnos körzetemben is sokféle ember él, előfordult, hogy nem tudtam velük szót érteni. Legutóbb, amikor a falunkon keresztülfolyó patak tisztítására próbáltam őket megnyerni, sokan azzal érveltek, hogy minek azt a patakot állandóan tisztogatni, tisztítsák ki a- zok, akik beszennyezték. Vannak ilyen árnyoldalai is a képviselői munkának. Persze a képviselőnek ilyenkor sem szabad elveszítenie a hitét, hiszen az eredmények kárpótolnak mindenért. En a hnb tanácsának ifjúsági és testnevelési bizottságában dől gozom. s nagyon örültünk, amikor sporttelepünkön elkészült az új szociális épület. Nagyon sokat köszönhetünk D. Pribula elvrészesültünk itt, a kongresszuson is, nem lenne elegendő a fiataloknak a 7. ötéves terv feladatai teljesítésében való becsületes részvételéhez. Ezért elsőrendű feladatunknak tekintjük, hogy minden fiatal emelje az önmagéval szembeni igényesség mércéjét, takarékosabb legyen, elsajátítsa és munkájában alkalmazza a tudomány és a technika új ismereteit. Meggyőződésem, hogy a XVI. kongresszuson elfogadott program az egész ifjú nemzedék programjává válik. Hazánk fiataljai a kongresszus előtti aktivitásukat tovább fokozzák, minden erejükkel' a 7. ötéves terv feladatainak teljesítésére törekszenek. Biztosítom Önöket; a Szocialista Ifjúsági Szövetség és Pionírszervezete mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobban teljesítse rtíeg- tisztelő szerepét, melyre a kongresszus is rámutatott — Csehszlovákia Kommunista Pártjának közeli és főleg méltó harcostársa lesz. társnak, a hnb titkárának, aki valamikor szintén aktív tisztségvisslője volt •> ifjű- sági szervezetnek. Ez is azt bizonyltja, hogy rá lehet bízni a tehetséges fiatalokra akár egész falvak vezetését.“ Amikor 1978-ban megválasztották A. Vrib- üköt, a Szered! (Sered) Borgazdasági Vái> lalat dolgozóját a vnb képviselőjének, olha- tározta: mindent megtesz annak érdekéken, hogy Szerednek végre elegendő ivözixa legyen. A vnb ülésein rendszeresen besti- molt a választók jogos panaszairól, ée sir- gette a problémák magoldását. 1987—1973 között a városban a Bratislavai Doprestav felépítette a vízvezetékhálózatot, de any- nyira rossz munkát végzett, hogy a víz nem a lakásokba, hanem a talajba és a Vígba folyik el. A vnb vezetőinek a képviselők hathatós támogatásával sikerült elérni, hogy a Nyugat-Szlovákiai Vízgazdálkodási VAlta- lat megnövelte a vízvezeték kapacitását 4,5 l/mp-ről 6 l/mp-re, de még ez sem elég. A városnak ma már 16 000 lakosa van. fgy másodpercenként legalább 112 liter vízra lenne szükség. A város vezetőinek és képviselőinek újabb harcba kellett szállniuk, hogy elérjék városuk rákapcsolását a távolsági vízvezetékhálózatra, A tervek szerint ennek 1982-ban kellett volna megtörténnie, de a képviselők utánajárásával elérték, hogy erre még ebben az évben aor kerülhet, ha a Vágsellyei (Safa) Mydrostav vállalatnak sikerül beszereznie a szükséges szerelvényeket. Ezt a vnb vezetői „nagy győzelemként'* könyvelik el. Ebben a győzelemben része volt A. Vrábliknak is, s arra joggal büszke lehet, mert bebizonyította, hogy nem ült öt évig a babérjain, hanem választói érdekeit szolgálta, fgy teljes mértékben rászolgált bizalmukra. K. I. Ha az ember belekezd... Termetfe alig különbözik kis barátaitól, a pioníroktól. Korban sincs még távol tőlük, hiszen alig múlt húszéves. Gondolkodásmódja a tinédzserek számára megnyerőén modern. Szava kedves akkor is, ha ellentmondást nem tűrő utasítást ad. Kovács Katalin a Buzitai (Buzlca) Általános iskola Petőfi Sándor Pionírcsapaténak vezetője az idei tanévtől. A krónikák, a jegyzőkönyvek gondosan megőrzik majd ez időszak akcióinak Időpontját, a részt vevő pionírok számát, a megjelent vendégek névsorát. De mindez csak adat. Mél tátják a munkát a járási pionlrtanács, az oktatási osztály értekezletein Is. Egy-egy kiállítás hírt ad a szülőknek, a kívülállóknak az Itt folyó munkáról. A lényeget, a gyermeknevelés folyamatának titkait, a közösségi emberré válás tényezőit azonban nehezebb meglesni. Arról valójában a legteljesebben ö, a pionírvezető tud, aki szép tember óta nyomon követi 208 szikra és pionír formálódó egyéniségét. Munkából, akciókból, rendezvényekből van itt bőven. Alig csukódott be a klub ajtaja a védnökségl üzem, a szövetkezet dolgozói után, akik beszélgetésen vettek részt a pionírokkal, már újabb akció megvalósításába kezdenek. Természetesen a pionírok, hiszen övék a csapat, a szervezet, az irányítás feladata azonban mégiscsak a pionírvezetőre hárul, ű irányítja a hangosújség munkáját, ő szervezte meg a könyvkiállítással egybekötött vásárlási akciót, ő rendezi be a forradalmi hagyományok emlékszobáját, keresi a kapcsolatot a falu tömegszervezeteivel. Tudjuk, hogy a nevelőknek, pedagógusoknak, csapatvezetőknek úgy kell a dicséret, a bíztatás, mint a levegő. S ha megérdem lik, miért fukarkodjunk vele? Kovávcs Katalin pedig valóban- megérdemli. Arcán sze/ rény mosollyal hárítja el a dicsérő szava kát, s inkább arról beszél, hogy kezdetben sok ötletet kapott húgától, aki szintén pionír, a béli (Biel) Iskola plonircsapatának tagja. Ö, no meg az Itteni iskola Igazgatója, tantestülete adta a legtöbb segítséget ahhoz, hogy eligazodjon a tennivalók között, hogy rövid Idő alatt felismerje, mit kíván tőle posztja. — Az Idei év különösen sokat követel tőlünk, pionírvezetőktöl. A CSKP megalakulásának 60. évfordulója alkalmából meghirdetett Menet-60 pionírjáték igényes feladatait csak odaadó, rendszeres munkával tel- jeslhetjük. Már túljutottunk a második szakaszon. Tudással, tapasztalatokkal bőven gazdagodtak a gyerekek. A harmadik szakasz keretében — amelynek jelmondata: Kövessétek a kommunisták példáját! — megismertetjük őket a község haladó munkás- mozgalmi hagyományaival, azzal a nagyon jelentős munkával, amelyet a kommunisták hatvan év alatt végeztek. S természetesen találkozókat Is szervezünk. Az idősebb párttagokkal csakúgy, mint a fiatalokkal, akik már a SZISZ-szervezet tagjaiként lettek kommunistákká. Ennek a találkozónak más célja Is lesz, mégpedig az, hogy pionircsa- patunk és a SZISZ helyi szervezete között szorosabbá váljék a kapcsolat — magyarázta Kovács Katalin. — További tervei? — Befejezem főiskolai tanulmányaimat. KOVÁCS KATALIN aztán abbahagyom a plonírvezetől munkál. Csodálkozva nézek rá. Alija vizégálödő, kérdő tekintetemet Aztán csendesen meg magyarázza, hogy nehéz, nagyon nehéz a pionirvezetö dolga. Százfelé szakadni, ezér felé gondolkodni rengeteg jelentést írni, nem könnyű. A gyerekekkel pedagógusként szeretne tovább foglalkozni. Amikor azonban újra szóba kerülnek jö vő tervei, már a gondos plonírvezetű, a megvalósító határozott hangján sorolja a tennivalókat, a jövő feladatait. A*tán fe lém, de egyben önmagának Is mondja: •— Vallom, hogy ha belekezd az ember valamibe, aít végezze úgy, hogy éftélme, baszna legyen. Most plnnlrvesetö Vágyók tehát ezt a munkát kell tökéletesen végezni. A pionírok javára, a társadalom hasznára és sajátmagam lelki megnvugvására. benyAk Mária Megnyerték a választók bizalmát