Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-07 / 14. szám

EURÓPA MA

Földrészünk úgy ébred és fekszik, hogy pusztító fegyverek lesnek rá. Nem valami megnyugtató érzés, hogy éppen Európában található az az ország, amely az atomfegyverek „sűrűségét“ tekintve az első helyen áll a világon, s ez az állam a Német Szövetségi Köztársaság. A Stern cimű hetilap adatai szerint a Szovjetunióra és a többi szocialista országra mintegy 10 ezer atomtöltet kilövésére alkalmas fegyver irányul. A Keleti-tenger és a Boden tó közötti terüiet csak úgy hemzseg az atomraktáraktól. Több mint 100 olyan raktár van az országban, ahol 1000 kilotonnánái nagyobb robbanóerejű nukleáris töltetet tárolnak. Az Egyesült Államok NSZK-bell támaszpontjain a Pershlng-1 típusú, közép-hatótávolságú rakéták százai sorakoznak, amelyek kelet-európai célpontok felé néznek, és egyenként a hlroslmal atombomba robbanóerejének hússzorosával rendelkeznek.

KA'Jn;\Al EBOEGVENSŰI.Y

De a NATO-nak még ez is kevés. Már tervbe vette 108 Pershing-2 rakéta nyugat-európai telepítését. Ezenkívül 160 szárnyasrakétával akarja bővíteni az NSZK-beli arzenált. A La Stampa cimű olasz lap szerint pedig az atlanti hadvezetés az olasz hadiflottát történetében először támadó nukleáris rakétákkal szeretné felszerelni.

Nem kell különösen képzett diplomatának lenni ahhoz, hogy bárki is felismerje: az új amerikai rakéták telepítése az NSZK, Olaszország, Anglia, Hollandia vagy Belgium területén feltétlenül kihat az európai viszonyokra, az államok közötti kapcsolatokra. S veszélyt jelent mindazokra az államokra, amelyek felé ezek a rakéták irányulnak, mind pedig azokra, amelyekben tárolják őket.

A NATO támadófegyvereinek ilyen méretű csoportosítására és a fegyverkezés további féktelen tervein a békét, biztonságot védelmező fél is válaszlépésekre kényszerült. A Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi tagállama mindent megtett, hogy ezt a hatalmas tömegpusztító erőt megfelelő védelmi potenciállal kiegyenlítse. S ma már tény, hogy mind a hadászati atomfegyverek, mind a közép-hatótávolságú nukleáris eszközök terén Európában hozzávatőleges egyensúly áll fenn a két világrendszer között. Azok a híresztelések pedig, hogy a fegyveres erők létszámát tekintve a Szovjetunióé a fölény, nem támaszkodnak pontos adatokra. Mert az adatok — amelyeket a bécsi csapatcsökkentési tárgyalásokon egyébként a felek egymás rendelkezésére bocsátottak — azt mutatják, hogy az Egyesült Államok és a többi NATO-ország fegyveres erőinek együttes létszáma még valamelyest nagyobb is, mint a Varsói Szerződés országainak katonai ereje.

vM■: .s/ E»Kh E:sy.'í’ r:», ENSKí;

Mégis igaz hogy az Egyesült Államoknak csakúgy, mint a világ valamennyi más országának, ma súlyos nemzetközi problémákkal kell szembenéznie. Akkor hát mégis ,iérződik“, az állítólagos szovjet katonai fölény? Nem, mert a fenyegetés forrása maga a fegyverkezési hajsza, a világban fennálló feszültség. „Ezen igazi — és nem vélt — veszély ellen mi készek vagyunk harcolni, vállvetve AmeÉS HOLNAP

rikával, az európai államokkal, bolygónk minden országával“ — jelentette ki az SZKP XXVI. kongresszusán Leonyid Brezsnyev. S kimondta azt, amit ma milliók és milliók meggyőződéssel vallanak: „megkísérelni, hogy legyőzzük egymást a fegyverkezési hajszában, győzelemre számítani a nukleáris háborúban — veszélyes esztelenség“.

A realitást, a józanságot, a jól felfogott kölcsönös érdekeket állították ezzel szemben a Varsói Szerződés országai. Ennek jegyében javasolták, hogy a Helsinki Záróokmány aláírói vállaljanak kötelezettséget: nem alkalmaznak elsőként egymás ellen sem nukleáris, sem hagyományos fegyvereket. Indítványozták, hogy ne bővüljenek a már létező katonai tömbök és ne alakuljanak újak. Európában vagy annak határain kívül. Kezdeményezték az európai katonai enyhülés és leszerelés kérdéseivel foglalkozó értekezlet összehívását. A tőkés országok elképzeléseit messzemenően figyelembe véve újabb és újabb javaslatokkal igyekeztek kimozdítani a holtpontról a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséről folyó bécsi tárgyalásokat.

Ezeknek az erőfeszítéseknek nem kis részük van abban, hogy Európában erősödött, és tovább bővült az államok közötti együttműködés, szélesebbek és tartalmasabbak lettek a politikai, a gazdasági, a tudományos-műszaki, a kulturális és az idegenforgalmi kapcsolatok.

A (jSÉCS l AL/ii.KiíZtJ'M IIELENIOSEGE

Akkor hát Európában gondtalan az élet? Válaszképpen fogalmazzuk meg a másik két kérdést. Érezhett-e magát biztonságban bárki is a földrészen a leghatalmasabb tömegpusztító fegyverek árnyékában? Erősödhet-e a bizalom a földrész államai között, ha a fő erők atomhegyeken állva néznek farkasszemet egymással? A válasz — most már valamennyi kérdésre — egyértelmű nem. Az európai népek létérdekei azt követelik, hogy »Európa más úton járjon, azon, amit több mint öt éve már így nevezünk: Helsinki útja.

Ez azonban nem könnyű dolog. Nem elegendő hozzá csak az egyik vagy csak a másik tél elhatározása, magatartása. Kölcsönös erőfeszítések szükségesek. Érthető tehát, hogy a világ nagy érdeklődéssel vizsgálta, milyen következtetésre jut e tekintetben a szocialista közösség legnagyobb hatalmának vezető ereje, a Szovjetunió Kommunista Pártja. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a kontinensen néhány héttel ezelőtt nagyon sokan kérdezték: vajon mit hoz a XXVI. kongresszus Európának?

Ma már ismerjük a választ. A Szovjetunió Európa-politikája világosan kirajzolódott a szovjet kommunisták tanácskozásán. S ha stílusosan akarunk felelni az Idézett kérdésre, azt mondhatjuk: a kongresszus ezen a politikán nem változtatott, és ez a legtöbb, amit Európa népeinek érdekében tehetett. Bizonyítható ez a földrész sorsát befolyásoló világ- politikai kérdésekben csakúgy, mint a kontinens konkrét ügyeiben. Az előbbiekről szólva példaként felhozhatjuk a kongresszus állásfoglalását a szovjet-amerikai viszonyt illetően. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a Szovjetunió — a bét

nagyhatalom közötti hapesoiatok jelenlegi helyzete és a megoldást igényló nomzeWcözi problémák élessége ellenére is — aktív párbeszédet szorgalmaz minden szinten.

HiOMGKESSKUSI

ftiEZDF.MÉNYKZÉSEK

Nincs az a világpolitikai lépés, nem« zetközi tárgyalás, amely Jó irányba befolyásolhatná az európai viszonyokat, ha mindehhez nincs meg az alap: a földrész államai közötti bizalom. Énéi« kül sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a helyenként keletkező háborús konfliktusok Európát és a világot lángba borító tűzvésszé terebélyesednek. Érthető tehát, hogy a szovjet Európá-poli« tika nagyon értékesnek tartja a bizalomerősítő intézkedésekről szóló helsinki megállapodásokat, amelyekhez a gyakorlatban teljes mértékben tartja magát, így például előzetesen értesíti partnereit a szárazföldi csapatok hadgyakorla« tatról, amelyekre más országokból megfigyelőket is hív. Moszkvából már nemegyszer adták jelét annak, hogy készek továbbfejleszteni ezeket a megállapodásokat; és a jövőben bejelentik a haditengerészet és a légierők hadgyakorlatait is, valamint tájékoztatást adnak a nagyobb méretű csapatmozgásokról.

XXVI. kongresszus újabb indítvánnyal állt elő. A Szovjetunió kész kiterjeszteni a bizalomerősítő intézkedések alkalmazásának övezetét országának egész európai részére, azzal a feltétellel, hogy a tőkés államok is megfelelően kibővítik ezeknek az intézkedéseknek a zónáját. Minthogy ez a madridi tanácskozáson a nyugati „követelések“ közé tartozik, most nyilvánvalóan a tőkés országokon a sor. Ezen a téren ugyanis nem egyoldalú intézkedésekkel, hanem kölcsönös és egyenértékű kötelezettségvállalásokkal lehet csak előrejutni. S ehhez az is hozzátartozik, hogy az Egyesült Államok fegyveres erőit is számításba vegyék az európai katonai egyensúly megőrzésénél.

Erre annál inkább is szükség van, mert Európában folytatódik a nukleáris, elsősorban az Egyesült Államok parancsnoksága alá tartozó rakétafegyverek egyre veszedelmesebb felhalmozása. így tehát egy önmagába visszatérő kör alakul ki: az egyik fél akciói a másik fél reakció« ját váltják ki. A szovjet Európa-politika meg akarja szakítani ezt a láncolatot. Ezt célozza a XXVI. kongresszus érdemi kezdeményezése, hogy rendeljenek ei ideiglenes tilalmat a NATO-országok és a Szovjetunió új, közép-hatótávolságú nukleáris rakétaeszközeinek európai telepítésére. Ez azt jelentené, hogy mind mennyiségi, mind minőségi szempontból a mai szinten „befagyasztanák“ ezeket az eszközöket, beleértve természetesen az Európában található, úgynevezett előretolt amerikai támaszpontokon levő nukleáris eszközöket is. Ez a rend maradna érvényben mindaddig, amíg meg nem kötik a kontinensen található eszközök korlátozásáról, majd pedig csökkentéséről szóló szerződést.

Ezek a szovjet kezdeményezések nem hagyják figyelmen kívül Európa tragikus múltját, messzemenően figyelembe veszik békés, de mégis nyugtalan jelenét. Igazán azonban a jövőnek szólnak. Nem beláthatatlan távlatokat céloznak meg, hanem már holnaptól kezdve szeretnék biztonságosabbá tenni a földrész népeinek otthonát. Az SZKP XXVI. kongresz« szusa meghirdette ennek a programját. Minden békében élni akaró európai nevében SZÓM.

SEGÉDANYAG A POUTIKAl OKTATÁSHOZ

A MARXIZMUS - LENINIZMUS VILÁGFORMÁLÖ EREJE

Milyen világban élünk? Merre tartunk? Ezek az emberiség örökös sorskérdései. A válasz nem minden esetben fejezi ki a valóságot. S nem csupán hiányos ismereteinkből kifolyólag, hanem elsősorban azért, mert minden válasz osztályérde- keket fejez ki.

A munkásosztály történelmi küldetése és érdeke, hogy a történelmi fejlődés objektív törvényszerűségeinek megfelelően forradalommal megváltoztassa a világot. Erre csak akkor lehet képes, ba a marxizmus-leninizmus eszméivel felvértezve és forradalmi párttól vezetve világosan kitűzött célokat követ. A világ forradalmi megváltoztatásának elengedhetetlen követelménye a tartós világbéke. Ezekkel a kérdésekkel foglalkozunk a politikai oktatás segédanyagában mindenekelőtt a XXVI. párt- kongresszus tanácskozásának szellemében.

\ S/ H \ VÍL\-rHr \l>S:í;KIÍ

kmhí vH'rn \^í'U{o/ó

Korunk legjellemzőbb vonása a szocialista és a kapitalista világrendszer közötti harc. Mivel az emberiség társadalmi haladását az egyre fejlődő szocialista rendszer határozza meg döntően, elengedhetetlen számunkra ennek a folyamatnak, a harc lényegének a megismerése.

KORUNK JELLEGE, TARTALMA ÉS MOZGÁSIRÁNYA

A kor meghatározó tendenciája a kapitalizmus hatókörének abszolút és relatív összeszűkülése és a szocializmus hatókörének abszolút és felatív kiteljesedése. Ez a szocialista világforradalom kibontakozásának folyamata, amely szakaszosan, a társadalmi fejlődés objektív törvényei alapján, s e törvények érvényesülésének tudatos előmozdítása révén valósul meg Korunk átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba fő tartalma a két szemben álló világrendszer közötti harc, mozgásiránya: a kapitalizmus törvényszerű visszaszorítása és a szocializmus törvényszerű térhódítása.

Ez a meghatározó tendencia természetesen nem mindig, nem mindenhol, nem minden egyes nemzetközi eseményben jelenik meg, hanem az ellentétes erők közötti harcban tör utat magának. Ebben a harcban a szocializmus erői nemcsak csatákat nyernek, de veszítenek is. Azonban mint ahogy egy-egy győzelem még nem jelenti a szocialista forradalom világméretű győzelmét, egy-egy vereség sem jelent kudarcot az egész folyamatra nézve, a megtorpanások, visszaesések átmenetiek, ideiglenesek, míg az alapvető tendencia érvényesülése állandó. jól felismerhető ez, ha a vllágfejlő- dés XX. századi nagy „jelzőtábláira“ gondolunk:

1. 1917-re, s mindarra, amit jelentett. A szocializmus a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nyomán hagyományos elméletből a valóság tudománya lett.

Győzött a> munkásosztály, a történelemben először — véglegesen. A proletariátus — hihetetlenül nehéz körülmények között — megteremtette és megvédte a Szovjetuniót, amelynek nemzeti érdekei az első perctől kezdve egybeestek a többi népek elnyomott osztályainak érdekeivel. Megszűnt földünkön a tőkés rendszer egyeduralma, megkezdődött a szocialista világforradalom, s vele együtt pedig a kapitalizmus történelmi defen zivája (visszavonulása). A világot átfogó társadalmi-politikai átalakulások eredményeképpen az imperializmus elveszítette a történelmi kezdeményezés szerepét, azt a szocialista világrendszer ragadta magához.

2. Az 1945—49 közötti évekre, a szó eialista világrendszer megszületésére.

A második világháború után folytatódott a kapitalizmus hatókörének abszolút csökkenése. 1959-ben a szocialista közösség Kubával bővült, s így már 14 ország, a Föld területének 26 százaléka.

lakosságának pedig 33,6 százaléka képviseli az új világrendszert — 1970-es adatok szerint.

3. Az 1950-es és 60-as évek eseményeire, amikor a népek nemzeti felszabadító mozgalmainak eredményeként — a szocialista világrendszer létével törvényszerű összefüggésben —, viharos gyorsasággal omlott össze az imperializmus hagyományos gyarmati rendszere. Ázsiában és Afrikában a független államok egész sora született. A második világháború befejezése óta mintegy 70 új szuverén állam kapcsolódott be a nemzetközi élet vérkeringésébe.

Ebben a folyamatban szükségszerűen érvényesül és erősödik az antiimperla- lista irányzat, tért hódít a fejlődés nem kapitalista koncepciója, és megjelenik a nem szocialista, de szocialista orientációjú (szocialista irányban fejlődő] országok csoportja. Az imperializmus újabb területeket és tömegeket veszített el, a társadalmi haladás újabb területekkel, tömegekkel és újabb lehetőségekkel gyarapodott.

E három esemény, illetve eseménysor világosan mutatja a nemzetközi fejlődés fő vonalát. A világ forradalmi átalakulásának történelmi folyamata ez, amelyet korunk három nagy forradalmi ereje — a szocialista világrendszer, a nemzetközi munkásmozgalom és a népek nemzeti függetlenségi harca — valósít meg.

(A melléklet 2. old. folyt.)