Új Ifjúság, 1981. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1981-03-24 / 12. szám
IM 9 NAGYSZENTMIKLÖS 1881. III. 25. NEW YORK 1945. IX. 26. Száz éve született s már harminchat éve halott. Életútja tehát csak alig valamivel több mint hat évtizedre volt méretezve. De ez a viszonylag rövid élet elegendő volt ahhoz, hogy nevét örökre felírja a zeneművészet és az egyetemes kultúra történelmének lapjaira, és megalapozza azt a tényt, hogy népszerűségben — egy új keletű felmérés alapján — Bartók zenéje a harmadik helyen áll ma a világon. Ez a tény pedig annál is örvendetesebb, mert Bartók Zenei világának megértése nem tartozik a könnyen elérhető célok közé, s bizony göröngyös út vezet hozzá, de aki veszi magának a fáradságot, hogy műveit többször meghallgatva átadja magát zenéje varázsának, a megismerés páratlan jutalmában részesül, s feltárul előtte egy ismeretlen birodalom fényes ragyogása, mely a Kékszakállú komoran sötét várát is elönti az ötödik ajtó feltárulásánál. Bartók apja az erdélyi Nagy- szentmiklóson a földművesiskola 1- gazgatója, s mint zeneszerető ember, a műkedvelő zenekar szervezője és egyben csellistája is. Édesanyja, Voith Paula ugyancsak képzett zongorista, aki látva gyermeke zenei vonzalmát, korán megkezdi annak oktatását. Ez az idillikus, békés gyermekkor, sajnos, nem hosszú életű, mert az apa korai halála új követelményeket szab a család életének. Megindul a vándorlások kora. A családfenntartó Bartóknét mint pedagógust, gyakran irányítják újabb és újabb állomáshelyekre. 1894-ben azonban véglegesen Pozsonyban telepednek le, s így Bartók ifjúsága szorosan összefonódik a koronázó város fejlett zenei életével, amely biztosította számára a klasszikus zenei műveltséget. A szűk kis Klarissza utcában levő hajdani katoiikus fő- glmnázumot látogatja, ott is érettségizik, melynek dokumentuma az épület falán lévő emléktábla. A budapesti Zeneakadémián a zongoratanszakot látogatja, és zeneszerzést tanul, hogy tanulmányai befejezése után megkezdje Európa koncertpódiumain zongoraművészl pályafutását. Zsenije és ragyogó pianista képességeinek elismeréseként azonban már 26 évesen kinevezik hajdani tanára utódjává, és ezzel életének színtere ezentúl Budapest lesz. Előzőleg azonban zongóramüvészí világjárása közben rádöbben arra, hogy a magyar zenének tartott műzene alig tart valami kapcsolatot a nép nyelvén élő igazi ősi zenével, ezért már 1905-ben úgy dönt, hogy életét a parasztzene kutatásának szenteli. Ez az a pillanat, melytől kezdve pályája szoros párhuzamban fut Kodály Zoltán életével, és így megszületik a bartóki élet harmadik összetevője a népdaikutatás, mely hosszú távra kitűzi életének alapprogramját. Szenvedélyesen járja hát a falvakat és gyűjti fonográfján a nép ajkán élő dalokat. Kezdetben ezek csak magyar dalok, de Idővel érdeklődési területe kitágul a román és szlovák nyelvterületre is, sőt török és arab vidékeken is folytatja gyűjtőmunkáját, amelynek összessége meghaladja a tizenötezres darabszámot. De nemcsak lejegyzi, hanem részletes elemzésnek is aláveti a gyűjtött anyagot, és így fokozatosan felismeri a tényt, hogy a dalok a régi egyházi és ógörög hangnemekre, az ötfokú pentatonra vannak építve. A zeneszerző szempontjából roppant nagy horderővel bír ez a felfedezés, mert maga is fokozatosan felszabadul a klasszikus dur és moll hangnemciklus alól, és a tizenkét fokú hangrendszer minden hangját szabadon kezdi használni. Ezzel indul meg zenei nyelvezetének radikális változása és új stílusának kialakulása, melynek eredménye, hogy alkotásai magyar földből sarjadzott új színt és hangzásvilágot kapnak. Persze ez az irányváltás meghökkenti a kellemes hang- zatokhoz szokott hallgatóságot, és azt eredményezi, hogy Bartókot a megnemértés légüres tere veszi fokozatosan körül, mígnem teljesen vissza is vonul a nyilvános zenei élettől, pedig akkor már készen van zongoradarabja, az Allegro barbaro, az 1. vonósnégyese, sőt egyetlen operája, a Kékszakállú herceg vára is. A háború kitörése, mely gátat szab gyűjtési terveinek, depresszióval sújtja, de ezen túljutva fokozatosan papírra kerül további két színpadi müve, éspedig balettje, a Fából faragott királyfi és a Csodálatos mandarin című pantomimja. Két első színpadi műve színre is kerül az Operaházban, míg a harmadikat a teljes meg nem értés és visszautasítás következtében otthoni színpadon soha nem is láthatott, mert hazai bemutatójára csak 1945 után kerül sor, s akkor is csak pár előadást ér meg. Végleges sikerét csak az 1956-os bemutató hozza meg, s most a centenárium alkalmával kerül negyedik megfogalmazásban a közönség elé. A húszas évek során főleg zongoraművészként járja a világot, de a zeneszerző is működik, s magalkot- ]a a Táncszvltet, I. zongoraversenyét a két hegedű-zongora szonátát, s 1930-ban megszületik életének egyik fő műve, a kilenc csodaszarvasról szóló hatalmas kórusmű, a Cantata profana is. Annak ellenére, hogy ötvenedik születésnapján rendkívüli kitüntetésben részesül, megkapja a francia Becsületrendet, otthon pedig a Cor- vin-koszorút, sőt megtartja székíog- lalóját a Magyar Tudományos Akadémián is, a harmincas évek fasiszta Magyarországának atmoszférája egyre nyoma.sztóbbnn hat rá, pedig alkotó műhelyében már kész remeke, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és celestára, a Hegedűverseny, sőt mind a hat vonósnégyes Is. Hovatovább, egyre jobban kezdi foglalkoztatni az emigráció gondolata, s végül úgy Is dönt, hogy a háború idejére, elhagyja Európát 1940. október 8-án adja búcsúhangversenyét a Zeneakadémián, de akkor még nem sejti, hogy a búc.sú örök érvényű. Amerikai évei megrenditőek. Nehezen bírja a hazátlanságot, a világváros izgalomtól lüktető zajos életét, sőt egzisztenciális problémákkal is küzd, és lassan jelentkezik halált- hozó betegségének kezdeti stádiuma is. Némi javulás eredménye, hogy 1943-ban még pódiumra is lép, és második feleségével, a zongoraművész Pásztory Dlttával bemutatja két- zongorás szonátájának Zenekari változatát a New York-i közönségnek. Ez a koncert már hattyúdala a zongoraművész Bartóknak. De dolgozni még mindig dolgozik, és lázas sietségben megalkotja az öttételes zenekari Concertót, és majdnem befejezi a „koránok fenségével es himnuszok szépségével“ zengő búcsúművét, a feleségének szánt III. zongoraversenyt. Addigra betegsége, a leukémia is alapos munkát végez, és 1945 nyarának végén állapota válságosra fordul. Kórházba kerül, és ott, a West Syde Hospitalban zárja le értelemtől sugárzó szemét örökre a halál. Varga József Hasznos és kellemes- élményben volt része a Rimaszombati (Rím. Sobota) Közgazde- sági Középiskola diákjainak. Az Ifjú Szivek Magyar Dal- és táncegyüttes szólistáinak egy kis csoportja február. 2-án nevelő jellegű hangversennyel Jött el közénk. Bartók Béla születésének 100. évfordulója tiszteletére összeállított hangversenyükkel a nagy zeneszerző, népdalgyüjtő és előadóművészi munkásságáról nyújtöt- tak áttekintést, nagy hangsúlyt helyezve e zeneszerző népdallal való kapcsolatára. A műsorból nem hiányzott a vetélkedő sem. A versenyzők között ott volt az 1. szakosító osztály négy tagja is. Nagy volt az öröm, amikor kiderült, hogy az I. és 11. helyezést is osztályunk versenyzőinek sikerült elnyerniük. A díj pedig az Ifjú Szívek nagylemeze volt. Örömmel tölt el bennünket, hogy a Bartókról Bartókért című műsor bemutató előadás volt. így mi hallhattuk és élvezhettük elsőként ezt a szép hangversenyt. Bartók Bélát Rimaszombathoz szoros szálak (űz tek. Kár, hogy a műsorvezető ezt a tényt nem emelte ki. Bartók Béla felesége rimaszombati, és annak idején a Tátra-szállő nagytermében a művész hangversenyt is adott. PETRO ÉVA BARTÓKRÓL BARTÓKÉRT Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij 1839 -1880 vízszintes: 1. A száz éve elhunyt nagy nrosz zana- szerző egyik művének elme. 12. Kilátásba helyezi. 13. Az élelmiszerek tápértékének mértékegysége. 14. Alkotórészeire szed valamit. 15. Kövér gyerek (gúnyosan). 18. Káposztaféleség. 17. Időegység. 18. Ürügy arra, hogy valaki kivonja magát valami alól. 19. Morzejel. 20. Egyiptomi napisten. 21. Európai főváros. 23. Afrikai emlős állat. 24. Amin járunk névelővel. 28. Építmények szilárdságéval foglalkozó tudományág. 29. Olasz napilap. 30 .Sátor németül (ZELT). 31. Tor betűi keverve. 33. Angol folyó. 34. A Peer Gynt zeneszerzője. 35. Talált gyermek névelővel. 37. Sértő cselekedet elleni tiltakozás. 39. Kalács jelzője lehet. 4Q. Hokiban használt sport- eszköz. 42. Egyformák. 43. Elege van mér belőle. 45. Álláspontját erősködve védő. 48. Angol fiúnőv. 48. Rá szesrag. 50. Tevő. 51. Hegedű tartozéka. 52. Műtétet végző. 54. Nagy befogadó képességű. 5S. Muszorgszkij-mű. 56. Hónaprövldftés. FOggőIages: 1. Magyar és olasz gépkocsijelzés. 2. Régi görög városok piaca. 3. Szibériai folyó. 4. Kárt okoz- 5. Ötvenegy römal számmal. 6. Jordániái kikötőváros. 7. Tengernek homokszigetekkel elzárt öble. 8. Olajbogyó. 9. Kiütés a szorltóban, röviden. 10. Menetrendi rövidítés. 11. Sürgős a dolga. 14. Muszorgszkij-mü. 15. Közvetlen, egyenest. 18. Oj-Zőlandban élő tyűk nagyságú madár. 21. Bűntettet elkövető személy. 22. Kedves, készséges. 23. Olasz ember népiesen. 24. Hasonló. 25. .. .-útfélen. 27. Elgondolás. 28. Asszony lesz belőle. 32. Bontogató. 38. Leino, finn költő személyneve. 38. Város Svédország déli részén. 40. Rongyot portalanlt. 41. Fo- lyó Gödöllő mellett. 42. Belgrádban a volt királyi palota. 44. Anyós régiesen. 46. Afrikai köztársaság, fővárosa Lomé. 47. Tüstént. 49. Löbetegség. 51. Szlovákiai folyó, de ige Is. 53. Tetejére. 54. Fordítva: keresztül. Beküldendő a vízszintes 1., 55. és a függőleges 14. számé sorok megfajtése a megielenéstöl számftva egy héten belül. SV. A lapunk 10. számában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Kevéssé szeret az, aki szavakban el tudja mondani szerelmét. Keresztrejtvényeink megfejtői közül februárban a következők nyertek könyvjutalmat: Egri László, Tornaija (Safárlkovo), Puskin u. 18; Cseri Mária. Kóvár (Koláry) 81. p. Nagycsalomja (Vef. Calomja); Czanik Ferenc, Érsekújvár (Nővé Zámky), Canová 7; Szerdi Indít, Nagykövesd (Vefky Kamenec] 160.